Klió 1996/3.

5. évfolyam

Valóban Marcellus volt Augustus kijelölt utódja?

A hatalom megszakítatlanságának szavatolása utódlási szabályozások segítségével egy monarchikus alkotmány magától értetődő ismertetőjele, és alapjában véve ez vonatkozik a római principátusra is. A principátus korai szakaszában, amelyet a kortársak „res publica restituta”, azaz „helyreállított köztársaság” elnevezéssel illettek, az első princeps által szorgalmazott kontinuitás mindenesetre mint különös robbanóerejű probléma jelent meg, mert államjogi szempontból nézve hatáskörét a princeps nem hagyhatta örökbe. Következésképpen Augustus nagyon bizonytalan területen mozgott, ha egyfelől nem akarta megsérteni a köztársasági homlokzatot, másfelől pedig gondoskodni akart az óhajtott dinasztikus kontinuitásról. Ezért valamennyi propagandisztikus lehetőség igénybevételével nyilvánosságra hozta lehetséges utódait, anélkül, hogy szerepének hitelét mint a köztársasági rend garanciáját a túlságosan egyértelmű utódkijelölések által aláásta volna. A következő vizsgálódásnak az a kérdés képezi tárgyát, hogy vajon joggal tekinthető-e Marcellus a principátus első számú várományosának. Mindenekelőtt az ide vonatkozó forrásokat kell szemügyre vennünk.

Seneca, Velleius Paterculus, Tacitus, Suetonius és Cassius Dio valamennyien arról tudósítanak, hogy a római közvélemény annak idején Marcellust tekintette Augustus Caesar utódjának (successor Caesaris). A költők közül Propertius és Vergilius szintén megemlékezik a korán, mindössze 19 évesen elhunyt ifjúról (Prop. III. 18; Verg. Aen. VI. 860–886.). A laudatio funebris-ből (gyászbeszéd), amelyet maga Augustus tartott, semmi sem maradt fenn, de Servius arról ad hírt, hogy a princeps ebben Marcellus korai haláláról (immatura mors) panaszkodott. A legtömörebben Tacitus foglalja össze a Historiae-ban Augustus elképzeléseit: „Sororis filium Marcellum, dein generum Agrippam, mox nepotes suos, postremo Tiberium Neronem privignum in proximo sibi fastigio collocavit.” (Hist. I. 15.) (Nővére fiát, Marcellust, azután vejét, Agrippát, majd unokáit, végül mostohafiát, Tiberius Nero-t emelte a hozzá legközelebb eső rangra.)

Ezen források alapján aligha csodálható, hogy a tudósok szinte egyhangúlag abból indulnak ki, hogy a Kr. e. 20-as években Marcellus volt tervszerűen kijelölve Augustus utódjának, és csak az ifjú korai halála hiúsította meg további előmenetelét. Az antik hagyomány és a modern értelmezés ellenére úgy látja a tanulmány szerzője, hogy Marcellus szerepének újabb felülvizsgálatára nyílik alkalom, mégpedig azon egyszerű megfontolás alapján, hogy valamennyi antik szerző, aki Marcellust mint szóba kerülő örököst említi, a principátus megszervezése után írt. Ezzel a fent említett források mindegyike megkérdőjeleződik. Erre utal a tanulmány címe is: Marcellus „successioni praeparatus”? (Magyarul kissé hosszabban adhatjuk vissza: Valóban Marcellus volt kijelölve az utódlásra?)

A vizsgálódás tárgyát három irányból világíthatjuk meg. Először is kortárs bizonyítékokat kell keresni Augustus annak idején érvényes szándékairól. Kiderül, hogy csak egyetlen irodalmi mű kerülhet szóba ebből a korszakból: Horatius egyik carmenje, amely Kr. e. 25-ben keletkezhetett (Carm. I. 12.). Másodszor régészeti és numizmatikai vizsgálódást kell végezni. Kr. e. 21. és Kr. u. 14. között ugyanis érmék egész tömegét bocsátották ki, rajtuk Augustus „kiszemelt” örököseinek képmásával. Mindez abból a megfontolásból történt, hogy hozzászoktassák a nyilvánosságot a dinasztikus gondolatokhoz. Kimutatható, hogy a trónörökös-jelöltek képmásait hordozó érmék sorából hiányoznak azok, amelyeken Marcellus lenne látható. Meg kell említeni azonban, hogy akadt egyetlen olyan, talán Afrikában Kr. e. 25-ben vert két as-os, amelyen egy ifjú férfi és egy fiatal nő látható. (Talán a princeps lánya, Iulia és Marcellus, akik Kr. e. 25-ben kötöttek házasságot.) Végül a Kr. e. 31–23. közötti évek történelmi kontextusát kell alaposabban szemügyre vennünk, ebben az időintervallumban is különösen Agrippa szerepének fokozatos erősödését. Kr. e. 27-ben ugyanis ő kezdi el a Mars-mezőn folyó építkezéseket. Eme tevékenység fénypontja a Pantheon felavatása Kr. e. 25-ben. Ugyanebben az évben kötött házasságot Marcellus a princeps lányával, és ezt a ceremóniát az éppen Hispániában tartózkodó Augustus helyett Agrippa vezette. Cassius Dio jegyzi meg, hogy Augustus állítólag beteg volt ekkor és ez képezhette távolmaradásának okát. Persze a princeps meggyógyulását és visszatérését nyugodtan meg lehetett volna várni, de ez nyilván nem felelt meg Augustus akaratának. Ez pedig azzal függhet össze, hogy a belpolitikai helyzet az Actium utáni években minden másnak volt nevezhető, csak szilárdnak nem. Kr. e. 23-ban egy összeesküvésre is sor került Augustus ellen, amelynek az a Terentius Varro Murena is részese volt, aki a princepsszel együtt viselte a consulatust. A lázadás ténye és az, hogy abban egy hivatalban levő consul is részt vett, mutatja, hogy a politikai helyzet meglehetősen labilis volt akkoriban Rómában. A krízis még egyszer kiéleződött, amikor Augustus életveszélyesen megbetegedett (erről szintén Cassius Dio tudósít). További forrásokból kitűnik, hogy betegágyánál a princeps átadta Agrippának győzelmi gyűrűjét. Augustus ugyan nem nevezett meg trónörököst, de ebben az aktusban benne foglaltatik, hogy Agrippát tulajdonképpen secundus a principe-nek, azaz a princeps helyettesének nevezte ki. Hogy Agrippa milyen formában tudta volna teljesíteni a princeps végakaratát, nem tudjuk, mert Augustus felépült betegségéből.

A forrásokban hihetően dokumentált Agrippa és Marcellus közti rivalizálás Marcellus meglepő halálával még Kr. e. 23-ban véget ért, éppúgy, ahogyan az esetleges trónörökösök személyét firtató találgatások is. Agrippa ugyanis elvette a princeps megözvegyült lányát, Iuliát és ezután zavartalanul mint collega imperii (uralkodótárs) és mint első számú lehetséges utód működött.

A halott Marcellus megtisztelése sem adhat határozott felvilágosítást arról a szerepről, amelyet Augustus szánt neki. Csak utólag nevezték el a már Caesar alatt elkezdett, a Mars-mezőn álló színházat Marcellusról, és a funus publicum (nyilvános gyász), valamint a Mausoleum Augustiban lezajlott temetés éppoly keveset mondanak, mint a hősök seregszemléjében Vergiliusnál olvasható elógium.

Hartwin Brandt: Marcellus „successioni praeparatus”? (Marcellus volt-e előkészítve utódlásra?) Augustus, Marcellus und die Jahre 29–23 v. Chr. (Augustus, Marcellus és a Kr. e. 29–23 közötti évek) Chiron, 25 1995. 1–17-ig + 2 kép

Kiss Sebestyén