Klió 1996/2.

5. évfolyam

Szovjet ügynök volt-e Pierre Cot?

A nagy toborzás címmel 1993-ban megjelent könyvében Thierry Wolton feltette a kérdést: Milyen szintekig juthatott el a szovjet tanácsadó hálózat ügynökei toborzásában a háború előtt? Többek között Pierre Cot egykori légügyi miniszter neve is szóba került, s a család kifejezett kérelmére történészek foglalkoztak lehetséges szerepével.

Stéphane Courtois, a nemzetközi kommunista mozgalom specialistája írta le ezzel kapcsolatos véleményét, amelyre Serge Berstein, a történészbizottság elnöke válaszolt. Ki tehát a szovjet ügynök?

Courtois szerint a történészek megragadtak Pierre Cot esetének vizsgálatakor a katonai tanácsadásnál, holott Lenin már 1918–1920-ban újrafogalmazta a tanácsadás fogalmát, kiszélesítve azt a politikai, gazdasági, technológiai szférára is. Ez a felfogás globális, centralizált és határokat nem ismerő. Globális, mert a Szovjetunió minden eszközt felhasznált: a Vörös Hadsereget, a diplomatákat, a katonai és politikai testületeket, valamint „ötödik hadoszlopként” a kommunista és szatellit pártokat. A tevékenység az SZKP, az NKVD majd később a KGB külföldi szekciója, a GRU, továbbá a Komintern valamint az ide tartozó pártok koordinált együttműködésén alapult. A szálak Sztálin kezében futottak össze, aki minden lényeges információt ismert, és a legfontosabb döntéseket személyesen hozta meg. A működési terület nem korlátozódott a hangsúlyozottan ellenséges országokra, hanem azokat is érintette, amelyekkel a Szovjetunió újjászervezte a kapcsolatait (1922-ben Rapallóban Németországgal, vagy 1935-ben Franciaországgal). Az erre vonatkozó információk akkor váltak hozzáférhetővé, amikor Moszkvában megnyitották a Komintern és a Kominform archívumait. Sajnos, a történészek vagy nem nézték meg ezeket a dokumentumokat, vagy átsiklottak felettük. A Szovjetunió előszeretettel alkalmazott politikájában még egy sajátos eszközt: a tömegeket félrevezették, a tényeket elhallgatták előlük abból a célból, hogy véleményüket manipulálni lehessen.

Courtois értelmezése szerint tehát szovjet ügynöknek tekinthetők mindazok, akik az előbb felsorolt szervezetek valamelyikéhez tartozhattak, de még az egyszerű állampolgárok is, akiket persze nem minősíthetünk titkosügynököknek. Így keveredhet össze politikai hovatartozás egy másik állam támogatásának kérdésével. Ilyen módon kompromittálódhatott a Szovjetunió javára folytatott ipari és katonai kémkedés vádjával 1927–1932 között a Francia Kommunista Párt néhány vezetője, pl. Jacques Duclos is. A párt vezetői rendszeresen megfordultak Moszkvában, és esetenként a szovjet érdekeket a saját országuk érdekei fölé helyezték. Nem minden párttagból lett ügynök, de a különböző országok kommunista pártjai a beszervezés ideális helyeinek bizonyultak, annál is inkább, mivel ezek többnyire eleve a függőleges zártság és a szigorú titoktartás módszereivel épültek fel.

Pierre Cot személyét vizsgálva a cikkíró nem zárja ki, hogy szovjet ügynök lehetett. Érveit 7 pontban foglalja össze: 1) Cot segítette a francia–szovjet kapcsolatok kiépülését. Először 1933. szeptemberében járt a Szovjetunióban, s tette ezt annak ellenére, hogy tudott az erőszakos kollektivizálás következtében kialakult tömeges éhezésről és éhhalálról, s a gulágokról is voltak ismeretei. 2) 1935–1939 között a kominternes Willi Münzenberg által létrehozott Béke Világtanács alelnökeként aktív segítséget nyújtott a pacifista köntösbe öltözött információszerzőknek. 3) 1936–1937-ben mint francia légügyi miniszter, hivatalában két szovjet ügynököt alkalmazott, akik közvetlenül a párizsi szovjet megbízottnak referáltak. Ugyanebben az időben kihasználva az FKP és a Népfront erejét, Sztálin nyomást tudott gyakorolni a francia kormányra. Ekkor sikerült beszervezni Éduard Pfeffert Cambridge-ben. (Feltehetően Philby, Maclean és Burgess beszervezésével egyidejűleg.) 4) 1940 novemberében az Egyesült Államokban tárgyalt az ottani kommunista párt vezetőjével, s azt mondta, bármely feladatra kész a szovjet utasítások értelmében. 5) 1943. január 21-én a nemzetközi helyzetről szóló feljegyzést juttatott el Dimitrovhoz. 6) 1944. március 22-én, amikor De Gaulle Moszkvába küldte, Cot elárulva eredeti küldetését, hevesen támadta De Gaulle-t. 7) 1945 után is találkozott a párizsi szovjet nagykövetség munkatársaival, akiknek beszámolt arról, hogy a francia közvélemény támogatja a Szovjetuniót. 1953-ban megkapta a nemzetközi Sztálin-díjat, 100000 rubel díjazásban részesült. Dossziéját személyesen Hruscsov kezelte.

Ha mindezeket az adatokat, melyek titkosszolgálati dokumentumokból származnak – ahol a leírtaknak esetleg fordított, célzatosan kompromittáló szerepük is lehet – csak útjelzőként használjuk, akkor is feltételezhető korának egyik politikuscsillagáról, hogy vitatott cselekedeteinek mozgatórugója kommunista elkötelezettségében rejlik.

Serge Berstein vélekedése szerint Courtois nem megbízható dokumentumokat használt, márpedig ami kétséges, azt sem bizonyítékként, sem cáfolatként nem lehet felhasználni. A 7 pontra a következőket válaszolja:

1) Első szovjet útja során Cot kormánya hivatalos katonai együttműködését ajánlotta fel a hitleri Németországgal szemben. 2) Valóban készültek róla feljegyzések abból az időből, amikor a Béketanács alelnöke volt, de ezek a dokumentumok őt mindössze radikális szocialistaként emlegetik, míg mások neve mellett az „ügynök” vagy a „közeli szimpatizáns” megjelölés szerepel. 3) Ha a francia légügyi miniszter valóban a szovjetek egyik titkos ügynöke lett volna, minek kellett volna komplikálni a saját helyzetét azzal, hogy maga mellé vegyen még más besúgókat? 4) Az amerikai pártvezető dokumentumai azt bizonyítják, hogy az idézett kijelentés egészen más szövegösszefüggésben hangzott el. Szerinte Cot Anglia és a Szovjetunió kapcsolatában akart közvetíteni, s erre vonatkozott az a kitétel, hogy ennek érdekében hajlandó mindenre. (Ebben az időben feltételezte, hogy a szovjet–német paktumban repedések vannak.) 5) Az említett tanulmányban Pierre Cot csak olyan információkat írt le, amelyek a nyilvános csatornákon keresztül terjedtek. Ezen kívül a saját személyes benyomásait vázolta. 6) Thorez megalapozott dokumentuma szerint Cot és De Gaulle kölcsönösen ellenszenvesek voltak egymásnak. 7) Közismert, hogy a háború után Cot már csak egyszerűen a Francia Kommunista Párt tagja és a Szovjetunió csodálója volt.

Berstein és munkatársai ugyancsak foglalkoztak a Courtois által idézett anyagokkal, ezt viszont Courtois-nak illene tudni. Berstein szerint egyszerűen értelmezési különbségek vannak. Ha valaki – mint annyi más politikus – találkozik egy nagykövetség munkatársaival, ebből még nem következik egyenesen az, hogy éppen jelentést tesz nekik. Hibásnak tartja az „ügynök” fogalmának újradefiniálását is. Úgy gondolja, a történészek feladata a konkrét tények elemzése megbízható források alapján, nem pedig a jó és rossz pontok osztogatása. Hibás az a nézet, amely a történelmet csupán összeesküvések sorozataként magyarázza.

Megfelelő objektivitás szükséges ahhoz, hogy a történész a tényeket, és ne a tények nyomán kialakult impresszióit tartsa valósnak.

Qu’ est-ce qu’un agent sovietique? – Débat avec Serge Berstein et Stéphane Courtois. (Stéphane Courtois és Serge Berstein vitája: Ki a szovjet ügynök?) L’histoire N. 189. 80–86. p.

Kiss Ágnes