Klió 1996/2.

5. évfolyam

Vallás, egyház és társadalom Baszkföldön (XIV–XVI. század)

 

A Baszkföld Egyeteme által finanszírozott kutatási program eredményeit teszi közzé a kötet. Az E. García Fernández által irányított program egy értékeiben átalakuló és válságban lévő társadalomban vizsgálja a vallás, egyház és társadalom viszonyait Baszkföldön, amelynek középkori autonó­miája és előjogai igen nagyok voltak. Különösségét az adja, jelzi a szerkesztő-kiadó, hogy a krisztianizáció viszonylag késői a „pogány” szokások erős jelenlétével. A szerzetesség kolostoraival igen későn jelent meg a térségben. Diszkrét Kasztília-ellenesség, egy igen népes, lezüllött és erőszakos papi társadalom, a vallásosság változó szokásai, a társadalom és az egyház tartósult konfliktusai, az államérdekű (= Kasztília) inkvizíció és a rendi előjogok ütközései, az Atlanti-part okozta „fellazító” hatás a XVI. században – ezek a fő témái a kötet esettanulmányainak, jelzi az előszóban E. García Fernandez. Ugyanő ad áttekintést a „Katekizmus tanításának XIV–XVI. századi kérdéseiről a Baszkföldön”.

A katekizmus mint műfaj e periódus terméke, legkorábbi ismert és a XVI. századig ható példányát 1354-ben íratták le. A szándék, írja a szerző, nyilvánvaló: a szinódus egyszerre kíván egységes felfogást és normákat kialakítani a katolikus hit alapértékeiben, s képezni az alacsony színvonalú, műveletlen papságot. Az 1539-es szinódus már a gyermekek rendszeres heti oktatásáról is rendelkezett. A hét halálos bűn, a tízparancsolat, az első áldozás, bérmálás, gyónás-áldozás, egyházi esküvő, bűnbánat, utolsó kenet, a misék rendje és a papi öltözék máig ismert normái, liturgiája ekkor alakult ki s terjedt el, bizonyítja a szerző.

Erőteljes „normarendezés” időszaka volt ez, ahol a mindennapi viselkedés normáit is értelmezték-szabályozták a szinódusok: a lustaság, mohóság, irigység, harag-gyűlölet, önzés-büszkeség stb. bűnök értelmezése nagy hangsúlyt kapott e leírásokban, a zsoltárok is új tartalommal, szöveggel jelentek meg. Mindennek, hangsúlyozza a szerző, különleges fontosságot adott, hogy az átkeresztelkedett mórok, zsidók – tehát az újkeresztények – oktatása is erősen foglalkoztatta a klérust.

A szerző úgy látja, a baszkföldi folyamatok részeit jelentik egy szélesebb hispániai erőfeszítésnek, hogy az egyház megújítsa önmagát, miközben homogenizálja is a félszigeten rendjét, értékeit, normáit, liturgiáját.

Juan Robert Muro Abad a XV-XVI. századi baszkföldi klérusról ad képet. Két kérdést tárgyal a tanulmány. A papok mindennapi életét, kiemelve az egyháziak ágyasainak és gyermekeinek nagy számát és emiatt konfliktusaikat a társadalommal, valamint az egyházon belüli „céhes szolidaritás” jelenlétét. A források a papi nőtlenség fellazulását általánosnak látják – s az egyháziak száma Baszkföldön igen magas –, általánossá vált a profán szórakozásokban való aktív papi részvétel (kártya, mulatozások, bikaviadalokon papi torreádorok stb.), gyakran a templom vált e szórakozások színterévé. A felsőbbség rendet akart, de szembenézve a valósággal, normái, ítéletei „legalább a nyilvánosság előtt ne!” álláspontját tükrözték, s a templomokból tiltották ki e szórakozásokat. „Kettős erkölcsről” kell beszélni, ahol az „imázs tisztasága” mintha fontosabb lett volna a valódi rendteremtés szándékánál. Érdekes a tanulmány azon része, ahol a papság és az egyháziak erős szolidaritásáról beszél: privilégiumaik védelmében, a társadalom bírálata és szankciói ellen akár fegyverrel is felléptek. Különleges, erőszakos fellépéseik – néha fegyveres bandákban – elöljáróik részéről nem részesültek valódi feddésben. A társadalom–egyház konfliktusai ezért állandósultak, de a belső reformok szükségességét is nyilvánvalóvá tették.

Különösen érdekes esetet ír le E. García F., amikor a ferencesrendi Alonso de Melláról és a XV. századi baszkföldi eretnekekről értekezik. Mella Juan de Zamora érsek majd bíboros testvére, aki a tiszta és szegény egyház eszményeivel „eltévelyedettnek” minősült, az egyház célpontja, rossz hírét keltik, a nőközösség vádját is rávetítve (nézeteinek ugyanis nagy sikere volt az asszonyok között). Mella sikerei az északi nagy zarándokút városainak kézművesei között igen nagyok, ahol vélhetően Wyclif és Husz tanításai is hatottak e században. Új hangú zsoltárainak sikere miatt Mellát eltiltották a papi tevékenységtől, eretnekké nyilvánították, s az egyházi propagandában diabolikus figurává vált. Mellának menekülnie kellett. A mór Granadában talált menedékre, ahol az iszlám vallásosság intenzitása, bensőségessége ragadta meg. Példának állítja ezt keresztény társai elé, ezért azt terjesztették róla, áttért a mohamedán hitre.

E. García tanulmányának ezek a vonatkozásai – úgy véljük – általánosabb problémát vetnek fel: vajon az iszlám mennyiben vált a XV. században az új, bensőséges vallásosság és tolerancia forrásává, példatárává. Mella megállapítása: „Isten nemcsak a keresztények monopóliuma, hanem minden emberé” – istenkáromlásként hatott a XV. században, ahogy az is, hogy megkérdő­jelezte a pápa jelentőségét és hivatalának szükségességét is.

A XV. század végi baszkföldi eretnekséget Mellához kötötték az egyháziak. Kétségkívül ez időben erős egyházellenesség észlelhető, amelynek főleg a városok világi elöljárói a fő képviselői. A szerző, ellentétben az egyház kortársi vádjaival, az egyházi előjogok és visszaélések korlátozásának óhaját látja e mozgalmakban.

Ugyancsak E. García ír a XV. században felerősödő mór- és zsidóellenes érzelmekről Baszkföldön. E tanulmány némiképpen kívül esik a kötet által választott perióduson, hiszen a XIII. századot tekinti át. Ám figyelmet érdemel az, hogy az új „villák” telepítésekor erőteljes juderías (zsidó közösségek) jönnek létre a királyi protekcionizmus következtében. A zsidók élénk és színvonalas szellemi életet hoztak a városokba. Főképpen adóbérlők, kézművesek, kereskedők – írja a szerző. Néhány baszk tartományban a falvakban is letelepedtek zsidó családok.

A XI. századtól induló pogromokban a Szentszék és klerikális csoportok hatását mutatja ki a szerző, amelyek a „cruzada” – szent háború értelmét a zsidókra is kiterjesztették. A XIV–XV. században már harcos és erőszakos „népi” zsidóellenességgel találkozhatunk, és a zsidóellenes sztereotípiák is rögzültek (gazdagok, uzsora, istentagadók, Krisztus gyilkosai stb). Zsidóellenes korlátozó rendelkezések is sorozatban születtek a városokban és az udvarban. A kis létszámú mórok közössége falvakban élt: földművesek és kézművesek. Sokan fegyverkészítők, orvosok és tanítók. Velük szemben nem alakult ki ellenséges érzület.

A támadások miatt a zsidó közösségekben a katolikus hit felvétele fel­gyorsult a XIV–XV. században. Megfigyelhető Navarra királyságban a XV. században a királyi védelem megerősödése is, ezért sok zsidó érkezett a félsziget más királyságaiból – nem csökkentve persze az ellenséges érzületet – főleg a városi kereskedő-kézműves körökből. Végül 1492-ben a baszk tartományokból is kiűzték a zsidókat –, ettől kezdve Navarrában különösen megnőtt a számuk. Hasonlóképpen a mór közösségek elleni üldözés is el­kez­­dődött 1502-től, s amikor Navarrát 1514-ben integrálták a Kasztíliai Koronába, a mohamedánok Aragónia felé menekültek. A zsidók jórésze kike­resztelkedett, immár a conversókban örökítve át a zsidóellenes indulatokat.

Ińaki Reguela az inkvizíció baszkföldi tevékenységét és a társadalom reakcióját mutatja be levéltári források alapján. Reguela a kasztiliai egységesítés fő politikai eszközeként mutatja be a Szent Hivatalt, amely jól tagolt szervezetet hozott létre. Törvényszékei, amelyek kezdetben vándoroltak, megtelepedtek (Logrońo a székhely). Kialakult a vizita intézménye, amely egy 49 pontos kérdőív alapján ellenőrizte a településeket. Nyelvi okok miatt egyre több baszk inkvizítort neveztek ki. A Szent Hivatalhoz tartozók – bármilyen szinten is tevékenykedtek – privilegizált, társadalom feletti kasztszellemet képviseltek, ahol a hivatalok öröklődtek. A komisszáriusok a járásban élő papi személyek, akik ellenőrizték a lakosság (hit)életét, a familiariusok pedig egy-egy helységben voltak az Inkvizíció emberei. Ez utóbbiak civilek, nem kaptak fizetést, de komoly előjogaik voltak: fegyvert hordhattak, nem fizettek adót s nem a világi bíróság ítélt felettük. A Hivatal e kémei polgárok, akik minden lakás, minden személy ellenőrzését lehetővé tették. Sokszor igen rosszhírű személyek, hatalmukkal is visszaéltek, ezért a püspökök és a városi elöljáróságok fel is lépnek ellenük, korlátozni igyekezve az Inkvizíció és embereinek hatalmát. Különösen gyakran ostorozták az inkvizítorokat feslett életük miatt (ágyasok, törvénytelen gyermekek stb.). E küzdelmekben a helyi hatalom monopóliumáért folyt a harc, írja Reguela.

A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a XVI. század második felében a partvidék kikötőinek inkvizíció általi ellenőrzése fokozódott – a baszk provinciák corteseinek tiltakozását kiváltva, akik előjogaik sérelmét látták mindebben. Nemcsak a Hivatal embereinek vámmentessége zavarta őket, de erőszakos fellépésük is, és az, hogy a kikötők gazdasága és a külföldiekkel való kereskedelem erősen sérült. A Szent Hivatal számára ugyanis minden külföldi eretneknek számított, s ez lehetetlenné tette a biztonságon alapuló kereskedést. Állambiztonsági hatóság – jellegű szerep az, ami a tanulmányból kitűnik, és az is, hogy a társadalom minden szintjén erős és szervezett ellenállásnak lehetünk tanúi. Városi elöljáróságok, céhek, civil bíróságok, rendi intézmények álltak szemben a Hivatal totalitarizmusával. A szerző a spontán népi ellenállás formáit is számbaveszi. Zavargások, konspirációk, az inkvizíció hivatalai elleni támadások jelezték ezt. A Szent Hivatalban a kasztíliaiak uralmát látták, s egyetlen céljaként azt, hogy az emberek zsebéből elrabolja a pénzt – jelzik a népi propaganda érvei. A Hivatal a társadalmon belüli feszültségeket fokozta fel a hamis vádak, a zaklatások és az arrogancia keretei között – s vele szemben a társadalom „csöndes paktumát”, a szolidaritást is megteremtve a vád alá vetettek iránt.

A recezens záradékként fel szeretné hívni az olvasó figyelmét Henningsen magyarul is megjelent könyvére, amely a baszk boszorkányperekkel foglalkozik a XVII. század elején. E spanyol-baszk kötet Henningsen munkájának egyfajta bevezetéseként is felfogható, a korábbi évszázadokban mutatva be a baszk vallásosság jellegzetességeit és az egyház működését.

Az is kiviláglik: Baszkföld különleges jogi státusza, tenger melletti fekvése és jó kikötői, a baszk nép eltérő nyelve és kultúrája a kasztíliai inkvizíció szemében joggal tűnt a másság veszélyes zónájának.

 

Ernesto García Fernández (ed.):  Religiosidad y sociedad en el País Vasco (s. XIV-XVI) (Vallásosság és társadalom Baszkföldön [XIV–XVI. század]). Bilbao 1994, Euskal Ferriko Unibertsitatea.

 

Anderle Ádám