Klió 1996/1.

5. évfolyam

Egyház és hatalom Peruban

 

Az egyháztörténet kutatása és írása Peruban is jobbára katolikus szerzetesek foglalatossága volt, s az ma is. A barcelonai történész asszony munkája, aki nyolc évig tartó kutatásait foglalta össze, ritka kivétel. Hatalmas levéltári és sajtóanyag, valamint a parlamenti jegyzőkönyvek és korabeli kiadványok adják alapját e tartalmas munkának.

A témajelölés világos: a katolikus egyház és az állam viszonyát vizsgálja a szerző a független Peru első évszázadában, meghatározva e száz év belső, kronológiai tagolását is. A kötet három részre tagozódik. Az első: Egy nemzeti egyház formálódása felé, 1821–1844 címet viseli. A gyarmati intézmények folytonossága a feltűnő, miközben a köztársasági államhatalom a spanyol gyarmati hatóságokhoz hasonlóan igyekszik ellenőrizni és maga alá rendelni az egyházszervezetet. A viszony persze bonyolult, jelzi a szerző: az (új) államhatalom és az egyház egymásra utaltak, „egymást kölcsönösen legitimálják...”

A második rész címe: Kísérletek Peru, mint modern állam megszilárdítására és az egyházi ellenállás, 1845–1879. Ez a guano-ciklus kora, amikor a nagy exportbevételekhez jutó állam liberális reformokkal próbálkozik: a fejadó, a tized, a rabszolgaság eltörlése, egyházi javak kisajátítása, a polgári anyakönyvezés bevezetése stb. Ez szükségképpen konfliktusokat szült, de eközben a kormányok tudatában voltak annak, hogy a katolikus vallás összetartó, kohéziós erő és a társadalmi béke fönntartásának fő eszköze. Ezért a kormányok a papokat állami hivatalnokként igyekeznek szemlélni (állami fizetést kapnak), az egyházban pedig állami intézményt láttak. Amikor a Vatikán 1874-ben elismeri a perui állam patronátusi jogát az egyház felett, tulajdonképpen ezt a helyzetet szentesítette is. Ebben a periódusban kezdődik el az egyház önszerveződése (pl. Perui Katolikus Társaság) és önmeghatározása, mint a belső béke, a külföldi függéssel szemben a függetlenség jelképe, s a „nemzet” létezésének záloga. Egyszóval a „nemzeti katolicizmus” politikai mozgalma e periódusban kezd formálódni – egyébként állandó konfliktusban az állammal.

A harmadik rész címe: A század szelleme, a „civilizált” Peru építése, és az egyház hatalmi befolyásának visszaszerzése, 1880–1919". Ez a Csendes-óceáni háborús vereségtől Leguía diktatúrájáig terjedő időszakot öleli fel, amely Peru dinamikus (de deformált, függő és torz) tőkés fejlődésének korszaka. A szerző a mindennapi élet elvilágiasodását, a (főleg tartományi) katolikus elitek radikalizálódását, az Unión Católicából kinövő Konzervatív Párt megteremtését említi fő tényekként. Ez időben állandósulnak a perui (nemzeti) püspöki tanácskozások; ekkor fordul (az állam és) az egyház az amazonasi vidékek felé és kezdődik pasztorizációjuk.

 

* * *  

 

A kötet egyik fontos újdonsága, hogy adatokban igen gazdag egy olyan témában, amelyről – éppen a XIX. század kapcsán – keveset tudunk.

Az alaptendencia, ami ebből kitűnik, a lakosság dinamikus növekedése mellett az egyháziak folyamatosan csökkenő létszáma. A két szélső adat:

 

                                                                   1821                   1906           1917

lakosság száma                                   1 371 351           4 678 881

egyházközségek száma                             1 460                                        613

egyházi személyek száma                         5 596                                        937

ebből pap                                                  2 018                                        702

 

Az erőteljes paphiány miatt a XX. század elején engedélyezik külföldi papok működését is. 1917-ben 311 külföldi pap és 364 apáca tevékenykedik; ebből spanyol 204+64, észak-amerikai 39+120, olasz 20+19, ecuadori 14+33. Miközben a püspökségek száma hatról tízre emelkedett.

Annak ellenére, hogy az egyház az amazonasi régió indiánjainak krisztianizációját tűzte ki célul, kevés a misszionárius a régióban. 1917-ben 49 főt tesz ki számuk – 770 000 km2-en!

Egyetlen esetben figyelhetünk meg – nagy zuhanás után – némi növekedést: az apácák száma nőtt, összefüggésben azzal, hogy a század elejétől megjelent az oktatás és a karitatív tevékenység is: 26 iskolát, 7 kórházat és egy börtönt működtetnek apácazárdák. A kötet adataiból a XIX. századi perui papság intellektuális-morális hanyatlása is felsejlik. Általános az ágyasokkal együttélés, a gátlástalan visszaélés a falvak vallásos hitével, s eközben meglepően alacsony e papság iskolai végzettsége.

1917-ben 800 papból 43-nak van doktori, egynek licenciátus fokozata, 10 főnek érettségije, a többinek semmilyen iskolai végzettsége sem volt! Ez, jelzi a szerző, összefügg azzal, hogy a perui elit fiai – az egyházi javadalmak radikális csökkenése miatt – a XIX. században elfordult a papi hivatástól, a papok többsége fehér, alsó középosztálybeli eredetű, akik számára a papi élet a társadalmi felemelkedés fontos lehetősége volt.

Az évszázadon végigvonult a vita az állam és az egyház között a szabad vallásgyakorlásról. A katolikus egyház ragaszkodott államvallás-, pontosabban nemzetvallás-jellegéhez, s propagandájában a protestáns egyházak egy csoportba kerültek a szabadkőművesekkel, anarchistákkal és kommunistákkal – írja a szerző, aki bemutatja, hogy a „kormányozni annyi, mint benépesíteni” jelszót valló kormányok külföldi bevándorlót invitáló politikája számára a katolikus egyház erős akadályt jelentett: 1896-ban is csupán 1299 protestáns található a 100 194 bevándorló között – ami meglehetősen alacsony szám. Peruban a szabad vallásgyakorlást csak 1915-től engedélyezték.

A kötet olvastán a recenzens élménye: bárha az egymásrautaltság állam és egyház között folyamatosan megvan, a vizsgált évszázad tele van konfliktusokkal. A vita alapja egyfelől az egyházi javakhoz való „hozzájutás” lehetősége, a kolostori javak kisajátítása, a „korporatív” szervezetek (egyház, indián közösségek) földjeinek privatizálása, a gyarmati korszakban engedélyezett egyházi adók és járadékok eltörlése ill. kisajátítása, miközben – tudjuk meg – az indián földek elrablásából a papság is aktívan kiveszi a részét, alkalmazza a (tiltott indián) kényszermunkát, stb. Vidéken a kreol (fehér) kormányzó a pap és az hacendado indiánellenes koalíciója hatékonyan működött.

Fordulat a XX. század elejétől látható a katolikus egyházban, XIII. Leo hatására: megjelenik az indiánvédelem, az indiánok oktatásának a jelszava (a teológiákon ekkor kezdenek kecsua nyelvet tanítani). Megfigyelhető, hogy a katolikus egyház a vidéki, deklasszálódó fehér úri középosztály (mely a külföldi társaságok expanziója révén és a versenyképesség hiánya miatt veszti el birtokait) radikális antikapitalizmusa felé orientálódik, erős katolikus nemzeti argumentációt alakítva ki („perui értékek védelme”), a protekcioniz­mus igényét is megfogalmazva. Ez a politikai katolicizmus az, amelynek révén fokozatosan elválva az államtól (a polgári temetés, házasság, anyakönyv­vezés, oktatás témáiban a küzdelmet elveszítve) – s ez a könyv végső megál­la­pítása – a katolikus egyház kezdte visszaszerezni („recon­quista”) a XIX. század elején elvesztett politikai pozícióit. Ehhez nemcsak a Vatikánból érkező impulzusok, de a külföldi tőke arrogáns expanziója, s az ennek nyomán meginduló indiánfelkelések és munkásmozgalmak is jó hátteret adtak, együtt a katolikus egyház intellektuális-morális megújulásával is. A „hatalmi térnyerésnek” (a szerző kifejezése) persze nyilvánvaló oka az, hogy a vizsgált évszázadban a hadseregen kívül az egyetlen valóban össznemzeti szervezet a katolikus egyház, a befolyásolás-befolyás jó „infrastrukturális” lehetőségeivel. Eközben mindig jól tudott alkalmazkodni a mindenkori hatalomhoz, s érdekérvényesítési lehetőségei sem voltak kicsik.

Azt lehet tehát mondani: a katolikus egyháznak el kellett veszítenie birtokait és privilégiumait – nehezen adta fel –, hogy hitelesen tudjon megjelenni a XX. század elején – az új, tőkés Peru társadalmi, politikai koordinátái között kialakítva új hatalmi-politikai kapcsolatait és cselekvési formáit, és erős, múltba forduló katolikus nosztalgiával fogalmazva meg Peru nemzeti érdekeit.

 

Pilar García Jordán: Iglesia y poder en el Peru Contemporáneo, 1821–1919 (Egyház és hatalom a jelenkori Peruban, 1821–1919) Cuzco 1993.

 

Anderle Ádám