Klió 1996/1.

5. évfolyam

Pjotr Jakovlevics Csaadajev

P. Csaadajev születésének 200. évfordulóját 1994-ben szerény körülmények között ünnepelték meg. M. Csemerisszkaja úgy értékeli, ez jelentős visszalépés a tizenöt évvel korábbi szimpóziumhoz képest. Akkor „Kelet és Nyugat” országaiból szép számmal érkeztek kutatók. Bár helytállónak találja a mondást, senki sem lehet próféta a saját hazájában, hisz orosz történész nem vett részt a megemlékezésen.

Csaadajev neve 1836-ban vált ismertté Oroszországban, személyiségének megítélése igen ellentmondásos volt és maradt, a kortársak és a történészek eltérő véleményt képviseltek és képviselnek ma is. A Herzentől származó beállítást – Csaadajev a forradalmi eszmék megjelenítésében és terjesztésében kimagasló szerepet játszott – vallja például V. V. Lazarjev is 1986-ban megjelent munkájában. M. O. Gersenzon már 1908-ban ellenkező megállapításra jutott, szerinte a volt dekabrista Csaadajev konzervatívvá és misztikussá vált, tévesen tekintették a forradalmárok sajátjuknak. Gersenzonnal azonos nézetet képviselnek munkáikban a lengyel történészek, A. Walicki és K. Chojnacka. Viszont az előbbiektől egészen eltérő álláspontot alakított ki Csaadajev műveinek első külföldi kiadója, I. Sz. Gagarin. Szerinte Csaadajev tisztán vallásos gondolkodó volt, s az amerikai történészekre, V. Zenkovszkijra és R. Pipesre ez a megítélés hatott.

A máig fennmaradt kortársi véleményt – Csaadajev harcos nyugatos volt, a nyugat-európai szellemi értékek hirdetője, s mindvégig arra törekedett, hogy Oroszországot európai mintára szervezze át – képviseli számos külföldi és orosz szerző. Az amerikai R. T. McNally azonban úgy véli, a „zapadnyik” (nyugatos) terminus túlságosan szűk lehetőséget nyújt Csaadajev tevékenységének és eszmerendszerének leírására, helyette a „weszternizátor” (nyugatosító) elnevezés bevezetését javasolja 1971-ben Csaadajevről írt munkájában. Létezik és hódít ezzel szemben az a nézet, mely Csaadajev szlavofilságát hangsúlyozza. Csemerisszkaja úgy értékeli, e sokszínű véleménynyilvánítás forrása Csaadajev többjelentésű világnézete és bonyolult sorsa. Ehhez hozzájárult munkái megjelenésének nehéz útja is.

A továbbiakban Csaadajev életpályáját követi végig, ifjúkori elképzeléseit formáló hatásokat veszi sorra. Meghatározónak tartja származását. Pjotr Jakovlevics Csaadajev (1794–1856) gazdag és művelt nemesi családban született, nagyapja M. M. Scserbatov herceg, ismert történész volt, „Az erkölcsök romlásáról Oroszországban” c. híres munka szerzője.

Csaadajev 1821-ig az orosz nemesek szokásos pályáját járta be. 1808-tól a moszkvai egyetemen tanult, itt bekapcsolódott az orosz szellemi életbe, értelmiségi klubok aktív tagja volt, azonosult I. Sándor elképzeléseivel. 1812-től a családi hagyományokhoz híven belépett a szemjonovói ezredbe, részt vett a borogyinói csatában, érdemei elismeréséért megkapta a Szent Anna érmet, valamint a porosz Vaskeresztet.

1817-ben ezredét Carszkoje Szeloba vezényelték, Karamzinéknál ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot A. Sz. Puskinnal.

Csemerisszkaja hangsúlyozza: az 1816–1820 közötti időszak Csaadajev életének sikeres szakasza volt, nagy karrier állt előtte. Kedvező volt a helyzet, a háborúból győztesen kikerült Oroszország nemzetközi tekintélye megnőtt, s a művelt, haladó nemesség abban reménykedett, folytatódnak az I. Sándor trónra kerülésekor megkezdett átalakítások. Rövidesen azonban csalódniuk kellett. Csaadajev sorsa is rosszra fordult, a nagy változás életében a „troppaui incidens” után következetett be. A szemjonovói ezred lázadásáról a Troppauban tartózkodó cárnak 1820 októberében Csaadajev vitte meg a hírt. Az I. Sándorral történt találkozása után, a küldetéséből hazatérve, Csaadajev nyugdíjazását kérte, s az 1821 októberében be is következett.

Visszavonulását a történeti irodalomban többféleképpen értelmezték. Egyesek úgy vélték, a cár haragját Csaadajev késlekedése váltotta ki, mások szerint csalódott I. Sándorban, s az bántotta, hogy nem tudta megszerezni a cári kegyelmet a fellázadt ezredben szolgáló barátai és rokonai számára. Még ez év nyarán, a megélt élmények hatására, belépett a titkos társaságba, bár aktívan nem vett részt annak munkájában. A kiábrándult Csaadajev végül 1823 júliusában külföldre utazott, Svájcban óhajtott letelepedni. A szerző úgy véli, a rokonok és barátok valóban elhitték, többé nem tér vissza, talán éppen e miatt merte megemlíteni nevét az első kihallgatáson dekabrista barátja, I. D. Jakuskin.

Külföldi tartózkodása idején a nyugat-európai gazdasági-társadalmi fejlődéssel és kultúrával kapcsolatba kerülő Csaadajev vallásról és történelemről alkotott nézeti átalakultak. F. W. Schelling ugyan döntően befolyásolta elképzelését, de Csaadajev eszmerendszerébe – öntudatlanul – a korszak európai filozófusainak tanai is beépültek.

Angol, francia, svájci, itáliai majd német útja után, 1826 nyarán mégis úgy döntött, hazatér. Szándékát akkor sem másította meg, amikor értesült közeli barátai és rokonai letartóztatásáról. Hazatérte után, 1826. augusztus 26-án hallgatták ki, főleg a titkos társaságról kérdezték. A szervezetben való részvételét tagadta, csupán azt ismerte el, hogy baráti szálak fűzik a társaság megnevezett tagjaihoz.

A szerző kiemeli, Csaadajev élete 1826-1829 között, főleg az átélt események hatására, jelentősen megváltozott. Moszkvában és nagynénje vidéki birtokán élt, zárkózott, mogorva lett. Elsősorban vallási tartalmú könyveket olvasott, vélt és valós betegségeire hivatkozott. Ezt az állapotot vidéki szomszédjával, Je. D. Panovával való ismeretsége és barátsága változtatta meg, mely jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy végül Csaadajev tollat ragadott, írni kezdett. 1829-1831 között alkotta meg legjelentősebb művét, a „Filozófiai levelek”-et, melyben részben Je. D. Panova vallási kételyeire igyekezett választ adni.

Csemerisszkaja hangsúlyozza, Csaadajev „levelei” új minőséget képviselnek az orosz társadalmi gondolkodásban. Korábban Oroszországban filozófiai kategóriákkal telített felvilágosult művek jelentek meg, Csaadajev viszont leveleiben hazája társadalmi-politikai problémáival foglalkozik. Éppen ez az „átpolitizálódottság” különbözteti meg a többi neves orosz filozófustól. Ezek után tér rá a „Filozófiai levelek” tanulmányozására, sorra veszi eszmerendszerének elemeit, idézetekkel alátámasztva vázolja vallásról és történelemről alkotott elképzeléseit. Kiemeli, Csaadajev az orosz valóságot egy erkölcsi eszmény nevében bírálja; nála a belső szabadság megszerzésére irányuló utópikus színezetű eszme kerül előtérbe.

Csaadajev történelmi korszakokat elemzett, számos ország történeti fejlődését követte végig. Vizsgálódása során arra kereste a választ, Oroszország milyen szerepet játszik az egyetemes emberi fejlődésben. Végül úgy fogalmazott, hogy az oroszok egyedül állnak a világban, „semmit sem adtak annak, semmit sem vettek át a dolgaiból”.

Csemerisszkaja szerint Csaadajev szigorúan és keményen ítéli meg hazáját, ami részben azzal magyarázható, hogy 1829-ben az orosz kultúra eredményei még nem voltak ismertek. (Például nem értették meg N. Lobacsevszkij elméletének jelentőségét maguk a matematikusok sem, a középkori ikonfestészet is csak a század végén válik ismertté, s az orosz irodalom sem büszkélkedhet a „nagyokkal”, L. Tolsztojjal és F. Dosztojevszkijjel.)

Csaadajev úgy értékeli, Oroszország megmaradt katonai és állami nagysága nem elegendő ahhoz, hogy belépjen az egyetemes civilizációba. E probléma alapvető okát abban látja, hogy a kereszténységet és azzal a kultúra alapjait Bizánctól vették át, tehát a Kelettől s nem a Nyugattól. Majd arra keresi a választ, hogyan lehet kiutat találni az adott történelmi helyzetből.

Csaadajev a „Filozófiai levelek” megírása után visszatért Moszkvába, ismét a közéletbe lépett, magára talált. A társasági élet ismert alakja lett, megismerkedett a Kirejevszkij testvérekkel, F. I. Tyutcsevvel, I. Sz. Gagarinnal és M. A. Bakunyinnal. Francia nyelven írt kéziratát ugyan kevesen olvasták, de sokan tudták róla, hogy egy jelentős munka megalkotója.

A következőkben a szerző számba veszi Csaadajevnek 1831–1832-ben, majd 1835–1836-ban munkája megjelentetésére tett sikertelen kísérleteit. Szól arról, hogy a levelek publikálásának ügye végül fiatal barátai segítségével mozdult ki a holtpontról. 1836-ban a „Tyeleszkop” 15. számában névtelenül jelent meg az első levél, melynek hatása rendkívüli volt. Polarizálta az orosz közvéleményt. Csaadajev ugyanis levelében először fogalmazta meg magas színvonalon a sajátos orosz történelmi fejlődésből adódó megoldatlan társadalmi problémákat, bemutatta az Oroszország felemelkedését akadályozó tényezőket. Az 1830-as évek közepétől a cári abszolutizmus elhatárolta magát az I. Péter és II. Katalin által képviselt felvilágosult abszolutizmustól, a hivatalos népiesség hármas gondolata – pravoszlávia, önkényuralom, népiesség – 1834-ben fogalmazódott meg. Csaadajev levele ezekre válaszolt, teljesen más jelleggel.

A hatalom részéről nem késett a büntetés, őrültnek nyilvánították és házi őrizetet rendeltek el, majd 1836 novemberében az ügy többi szereplője ellen is eljárást kezdeményeztek.

A társadalmi közvélemény különbözőképpen reagált, sokan nem értettek egyet a leveleiből áradó pesszimizmusával. Csaadajev elkeseredetten próbálta igazolni magát, hangoztatva, félreértették. 1837-ben ismét írni kezdett, önmaga igazolására. Új műve, az „Egy őrült magamentsége” – mely természetesen nem jelenhetett meg nyomtatásban – jól tükrözi a nézetében időközben bekövetkezett változásokat. Választ ad az ellene felhozott vádakra, hangsúlyozza, szereti hazáját, csak „nem becsukott szemmel”. Elismeri, Oroszországnak küldetése van, melyet a jövőben az emberiség történetében be is teljesít. Úgy értékeli, hazája nagyságát nem az izoláltság, hanem az egyetemes kultúrával való kapcsolatfelvétel teremtheti meg.

Csemerisszkaja abban látja Csaadajev leveleinek jelentőségét, hogy azokban olyan kérdéseket fogalmaz meg – például milyen Oroszország helye a világban, s milyen a művelt emberek helyzete Oroszországban –, amelyek az orosz értelmiség nemzedékeit korábban foglalkoztatták és a későbbiekben is, a XIX. század 30-as és 40-es éveiben azokra keresik és adják meg a választ.

A következőkben a szerző röviden szól arról, hogy Csaadajev optimizmussal fogadja a 40-es évek „intellektuális felemelkedését”, pozitívan hatnak rá a szlavofilek és a nyugatosok jelentkezése, az 1848-1849-es forradalom, valamint a krimi háború eseményei.

Végezetül azt vázolja fel, milyen összefüggést lát Csaadajev műveinek megjelentetése és az Oroszországban végbement változások között. Kiemeli, jobbágyfelszabadítás kellett ahhoz, hogy az orosz lapokban, igaz rövid ideig, de írhattak Csaadajevről. Csak az 1905-ös forradalom után jelenhetett meg első műve Oroszországban. A „csaadajevi örökség” kisajátításában 1917 után új fejezet következett be. D. I. Sahovszkoj vállalkozása sikertelen maradt. 1939-ben a represszió áldozata lett, így az általa előkészített válogatás kiadatlan maradt.

A második világháborút követően a „hruscsovi olvadás” idején kezdtek az orosz kutatók érdemben foglalkozni Csaadajev munkáival. Az életpályáját és eszmerendszerét feldolgozó első mű 1965-ben látott napvilágot. Leveleinek és cikkeinek válogatott kötetét 1987-ben adták közre, melynek bővített és átdolgozott kiadása 1991-ben jelent meg.

M. I. Csemerisszkaja: Pjotr Jakovlevics Csaadajev, Voproszi Isztorii, 1994. 10. 61–75. p.

Bodnár Erzsébet