Klió 1996/1.

5. évfolyam

II. Katalin társadalompolitikája

A történészek munkáikban II. Katalin uralkodásának időszakát egyrészt a nemesség aranykoraként, másrészt a feudális rend hanyatlásaként emlegetik. A szerző bevezetőjében arról szól, hogy ezzel a két megnevezéssel semmiképp sem merülhet ki II. Katalin politikájának jellemzése, hisz ily módon csupán a probléma két pólusa jelenítődik meg. Fontos annak elemzése, ami közte van. Azt kell megvizsgálni, hogy Oroszországban a XVIII. század második felében a társadalmi csoportok kölcsönkapcsolatának alakulása II. Katalin reformtevékenységének vagy az objektív tényezők hatásának köszönhető-e!

A. Kamenszkij a következőkben a téma történeti irodalmát tekinti át. Hangsúlyozza, hogy II. Katalin reformjainak komplex vizsgálata Oroszországban a forradalomig tartott. Akkor jelent meg V. Bilbaszov munkája, mely máig a legjobb orosz nyelvű monográfia. A történészek kutatómunkáját bőséges forrásanyag kiadása is segítette. A szovjet korszakban átfogó mű megírására senki sem vállalkozott, a történetírás egy szűk kutatási területen mozgott, csupán a reformok osztályjellegének vizsgálatára koncentrált. Ezzel szemben külföldön terjedelmes köteteket adtak ki, s a szerzők – D. Ransel, I. de Madariaga, J. Le Donne, J. T. Alexander, D. Griffiths – műveikben a téma új szempontú vizsgálatát végezték el. II. Katalin reformpolitikájáról úgy vélekedtek, hogy annak célja Oroszországban a nyugat-európaihoz hasonlatos társadalmi sruktúrával rendelkező, jól működő szabályozott állam megteremtése volt.

A. Kamenszkij is ezt a nézetet vallja, s tanulmánya következő részében II. Katalin reformjainak alapos vizsgálatával igyekszik alátámasztani annak helyességét. Sorra veszi azokat a tényezőket, amelyek az uralkodónő elképzeléseit formálták, átalakítási törekvéseit vezették. Úgy véli, Katalinra leginkább kora felvilágosult eszméi és a nyugat-európai jogi munkák hatottak. Már trónra kerülése előtt – részben történeti munkákból, részben személyes tapasztalatai révén – megismerkedett a nyugat-európai államok berendezkedésével. Ily módon maga előtt látott néhány modellt, s azokat nagyhercegnőként, majd uralkodónőként viszonyíthatta az orosz valósághoz. Trónra kerülését követő oroszországi utazásai arról győzték meg, hogy az általa jónak tartott nyugati modellt változatlanul nem veheti át, bár nyilvánvalóvá vált az is, hogy az orosz továbbfejlődés számára fontos a Nyugat felé orientálódás. Az I. Péter által elkezdett vonalon haladt tovább, bár kritikusan viszonyult politikai örökségéhez.

A szerző kiemeli, II. Katalin jól választotta meg a reformok bevezetésének módját; az átalakítást óvatosan és fokozatosan végezte, s így még „a társadalomnak annyira fájó elképzeléseit” is sikerült elfogadtatnia. Emellett II. Katalin igyekezett politikájában a felvilágosodást felhasználni, a felvilágosult abszolutizmus módszerét követni. Elfogadta azt az elvet, hogy a felvilágosult uralkodónak igazságos és ésszerű törvények rendszerét kell megalkotnia. A törvények biztosítják az állam stabilitását, megteremtik a jogállamiság alapját. Így olyan állam jöhet létre, amely írott törvények, s nem a személyes akarat alapján működik.

Érzékelte, hogy Oroszországban az állam felépítésének azon sajátos vonásait is figyelembe kell vennie, amelyek részben abból adódtak, hogy a birodalom nagy kiterjedésű, soknemzetiségű, a kultúrák különböző típusúak, történelmileg másképpen alakult az egyes területek társadalmi-politikai fejlettsége. Úgy vélte, az Orosz Birodalomban a sokszínűség szabályozása, ellenőrzése csak egy erős, centralizált hatalom révén valósulhat meg, Oroszország számára az egyedüli üdvözítő uralmi forma az önkényuralom lehet. Ennek szellemében indította el törvényalkotó tevékenységét, hívta össze „a törvényszerkesztő bizottságot” s annak segítésére útmutatásul fogalmazta meg „Utasítás”-ában a törvénytervezetek kidolgozása során követendő elveket.

II. Katalin munkája, az „Utasítás” (Nakaz, 1765) – amelyet a történészek igen eltérő módon értékeltek, s arról elítélő és méltató vélemények ma is szép számmal születnek – az orosz történelem fontos dokumentuma. Az uralkodónő érdeme az, hogy abban megfogalmazta azokat az elveket, melyeken a későbbiekben a törvényalkotás és az orosz társadalom alapulhatott. II. Katalin „Utasítás”-ában a harmadik rend megteremtését tűzte ki célul. A felvilágosodás irodalmából ismert volt előtte, hogy a harmadik rend léte a társadalmi erők egyensúlya szempontjából nagyon fontos. Így a nemesség mellé a középső rendet a papságból óhajtotta kialakítani, a hiányzó harmadik rendet viszont törvények segítségével akarta megalkotni. „A törvényszerkesztő bizottság” lassú munkájával elégedetlen uralkodónő 1775-től taktikát változtatott, a törvényalkotó munkát magára vállalta.

A. Kamenszkij szerint II. Katalin ettől kezdve arra törekedett, hogy a harmadik rend megszervezéséhez szükséges gazdasági alapokat létrehozza. Az életképes kereskedőket, a városi-polgári réteget, a szabad földműveseket, valamint a többi szabad embert egy rendbe gyűjtötte volna össze. (Az orosz társadalom kialakításának mintájául a franciát választotta.) Ezen törekvéseit példázzák 1775-ben, 1780-ban, 1782-ben és 1785-ben hozott rendeletei, amelyek a kereskedők, a városi polgárság és a szabad földművesek megerősítését szolgálták.

II. Katalin 1785-ben adománylevélben foglalta össze a nemesség és a városok jogait és kiváltságait. A szerző szerint nem véletlen a két oklevél egyidejű megjelenése, valamint formai és tartalmi hasonlósága. Katalin így akarta hangsúlyozni azt, hogy az orosz társadalomban a nemesség mellett más csoportok is léteznek. Az uralkodónő a két oklevél mellé szándékozott fűzni egy harmadikat is, azt az állami jobbágyoknak adományozta volna. Szándéka papíron maradt, az nem realizálódott a valóságban. A három kiváltságlevél még így együtt sem fogta át teljességében az orosz valóságot, mert a magánföldesúri jobbágyokról semmilyen tervezet sem készült, azokról egyetlen dokumentum sem tett említést.

Végezetül A. Kamenszkij arra a kérdésre próbál választ találni, hogy Katalin adománylevelének az állami jobbágyokra történő kiterjesztése miként hatott volna az orosz fejlődés menetére. Szerinte a XVII–XVIII. század fordulóján, I. Péter reformpolitikája révén a feudális rend is átalakulhatott volna, de a cárt elsődlegesen katonai és birodalmi elvek vezérelték. Reformjait követően az orosz nemesség a politikai élet egyetlen meghatározó erejévé vált, s ilyen minőségében lépett fel 1730-ban, 1762-ben, 1767-ben és 1801-ben is, minden esetben a politikai rend megváltoztatása ellen szólt. II. Katalin uralkodása idején a századelejihez hasonló lehetőség nem adódott. A társadalmi rend átalakítását szorgalmazó törekvései sora kudarccal végződtek, bár mindvégig arra törekedett, hogy törvényalkotó tevékenységével Oroszországot jól működő, szabályozott állam stádiumába juttassa.

A. B. Kamenszkij: Szoszlovnaja polityika Jekatyerini II. (II. Katalin társadalompolitikája), Voproszi Isztorii, 1995. 3. 29–45. p.

Bodnár Erzsébet