Klió 1996/1.

5. évfolyam

Az európai közösségi jog

Reiner Schulze, a münsteri Jogtörténeti Intézet fiatal professzora nagy visszhangot kiváltó tanulmányában egy új tudományszak kutatási feladatait vázolta fel. A jogtörténet-tudomány hagyományos tematikájával ellentétben a nemzeti jogalkotás normáinak határokon belüli érvényesülése helyett az utóbbi negyven év jogi jelenségeit szupranacionális szinten kívánja vizsgálni. Az önálló tárggyal rendelkező és sajátos vizsgálati módszereket igénylő új jogág (juristische Zeitgeschichte) szervesen kapcsolódna az antikvitást, középkort és az újkori periódust kutató, de a XX. századi jelenségek elemzésekor elbizonytalanodó tradicionális jogtörténethez, és szerencsésen egészíthetné ki a köztörténet-politológia jelenkorkutatásra irányuló (jogi kérdésekben gyakran segítségre szoruló) tudományos kísérleteit. A szerző tudományág-alapítási ajánlata nem a gyakran tapasztalt, fikciókon alapuló elkülönülési szándék jele, hiszen a jelenkori joghistória tárgyát a jogélet utóbbi négy évtizedének reálfolyamatai, Európában lezajlott valóságos változásai képeznék. Az integrációs folyamatok eredményeképpen a nemzeti alkotmány- és közigazgatási jog, a bírósági szervezet és eljárási rendszer új elemekkel bővült, a magánjog különös része (versenyjog, kereskedelmi, társasági jog) jelentős mértékben internacionalizálódott és a résztvevő nyugati államok hagyományos magánjoga is alkalmazkodott az új államjogi realitásokhoz. Európa politikai megosztottságának megszűnésével a gazdasági közösség partnereinek, belépni kívánó vagy kooperációt igénylő államainak száma is megnövekedett. Ezeknek – tehát nekünk is – szűkebb tudományos szempontokat meghaladó érdeke a legújabbkori jogi jelenségek történeti elemzése.

Az új disciplina kutatási területe kiterjedne a második világháború utáni egységtörekvések jogi vonatkozásaira, különösen három integrációs kísérlet, az 1951. április 18-án létrejött Montánunió, az 1957. március 25-i Euratom és az 1992. február 7-i Európai Unió szerződései és az általuk létrehozott intézmények vizsgálatára. Az egyesülési szándék jogi tartalmának értelmezéséhez segítséget adnak a korábbi egységes fellépést célzó javaslatok (pl. a Schumann-terv) és a politikai okokból meghiúsult szervezeti elképzelések (Európai Védelmi Közösség, Európai Politikai Közösség) tudományos elemzései is.

Tanulságos lenne az Európai Unió kialakulásának jogi előzményét is normaelemző vizsgálati körbe vonni. A maastrichti szerződést pl. jogilag már az 1965. április 8-i fúziós egyezmény megalapozta a közös tanács és az Európai Közösség bizottságainak felállításával. Elvi szempontból jelentős az 1974. december 9–10-i párizsi csúcskonferencia döntése, amely az Európai Közösség szerveinek az uniós elképzelésekkel egyező átalakítását határozta el. Leo Tindemans belga miniszterelnök ekkor felhatalmazást kapott a leendő szövetség alapjainak kidolgozására. Az Egységes Európai Akta 1968. február 28-i szövegében először jelenik meg a nyugat-európai államok közötti külpolitikai egyeztetés igénye. Az Európai Unió létrejöttével a gazdasági egység is teljessé vált. Ez a tény a belső jogrendszer teljes átalakítását teszi szükségessé.

Különös figyelmet érdemel az integrációs szervezetek vitás ügyeinek eldöntésére létrehozott bíróságok előtörténete, szervezete és eljárási rendje. Már a Montánunió bírósága is nemzetek feletti ügydöntő szerv volt, a később létrehozott törvénykezési fórumok pedig az integráció motorjai lettek, közreműködtek a szerződő felekre nézve kötelező nemzetközi joganyag képzésében.

Kor követelte jogtudósi feladat a kialakuló európai közös jog fogalmi rendszerének, elvi alaptételeinek történészi értelmezése. Az egyes nemzetekhez kötődő jogi kategóriák a szerződések szövegében, a létrehozott szervek eljárása nyomán és bírósági ítéletek megfogalmazásakor lassan eltávolodtak eredeti értelmüktől és kialakult egy többnyelvű, nemzetek feletti jogi fogalmi rendszer. Ebben a gyakorlati jogi élet mellett nagy szerepe volt a jogtudománynak, amely a szabályozatlanul maradt területek áthidalásában tölthet be – az egykori római jogtudományhoz hasonló – szerepet. A jogi nyelv is átalakul, a hagyományos kifejezések a közösség jogilag egyesített területein fokozatosan elvesztik korábbi tartalmukat. A fogalmak hiteles történeti értelmezése ezért a napi törvénykezést segítő tudományos tevékenységgé vált. A tanulmány részletezi, hogy az egyes kooperációs tartalmú és a zártabb együttműködést feltételező uniós jellegű szerződések milyen előírásokat tartalmaztak az ítélkezési nyelvről és hogyan rögzítették a jogi kategóriák használatának rendjét.

Az európai integrációs folyamatok a jogtudomány és a gyakorlati jogi élet terén is döntő változásokat eredményeztek. Ennek hatása természetesen az unió tagállamaiban a legteljesebb, de a jogharmonizáció révén érezhető hazánkban is. Schultze professzor tanulmánya arra figyelmeztet, hogy a változásokat az arisztokratikus hajlamú jogtörténet tudománynak is tekintetbe kell vennie, érdeklődését, módszerét az új kihívásoknak megfelelően kell átalakítania.

Reiner Schulze: Das Entstehen des Europäischen Gemeinschaftsrechts. Eine Forschungsaufgabe der juristischen Zeitgeschichte. (Az európai közösség jogának kialakulása, mint a jelenkori jogtörténet kutatási feladata) Zeitschrift für Neuere Rechtsgeschichte. 16. Jahrgang 1994. Nr. 3.

Stipta István