Klió 1996/1.

5. évfolyam

A nők, avagy a nemek története

Az 1960-as évek végén az Egyesült Államokban alakult ki a feminista Women’s Lib mozgalom ösztönző hatására a women’s history. Ennek a történetírói gyakorlatnak a nőkkel kiegészített történeti kép megalkotása volt vallott célkitűzése. Arról szólt most már az általuk bemutatott múlt, hogy a nők története nem volt ugyan független az általános történelemtől, ám mégis külön történetet képezett. Aminek az az oka, hogy a történelemmel kapcsolatos női tapasztalat – helyzet és látószög egyszerre – eltért a megfelelő férfitapasztalattól.

Az 1980-as években a nők története címen elterjedt szemlélet és kutatási irány kezdte átadni a helyét a nemek története, a gender history fogalmának. Ennek az a felismerés a mozgatórugója, hogy a nők története nemcsak az emberiség (másik) fele, de valójában az egész emberiség históriája. Hiszen a nők mint az egyik nem, mutatnak a férfiakétól elütő társadalmi-kulturális és természetesen biológiai mintát. Azaz: a történelemhez nem specifikus módon is lehet – a militáns nőtörténészek szerint egyenesen csak így lenne szabad – közelíteni. Hiszen nincs valamilyen a szexuális nemtől érintetlen, semleges tapasztalat, pozíció és látószög, csak nemspecifikus helyzeti meghatározottság létezik. Ha ettől eltekintünk, az egyik nem, többnyire a férfi nem szempontját tüntetjük fel általánosnak. Ezzel a kérdéssel, a women’s history gender history-vé változtatásával a nők története immár a férfiakra is kiterjed, az egész történetírás pedig átalakul a nemek történetévé. Ebben a konstrukcióban a nem aligha pusztán biológiai tény, hanem társadalmi és kulturális kategória, melyet a neki tulajdonított, történelmileg változó jelentés konstruál. A gender fogalmára alapozott történetírás (és egyéb társadalomtudomány) a nemnek átfogó strukturális szerepet tulajdonít. Mint Joan Scott, a gender history legismertebb teoretikusa az 1980-as évtized végén megfogalmazta: „a gender (a szexuális nem) a társadalmi viszonyok ama alkotó eleme, amely a nemek közti különbség észlelésén alapul, és a gender a hatalmi viszonyok jelölésének elsőrangú módozata”. Eszerint a nems pecifikus strukturális viszonyok maguk is meghatározóak mind általában a társadalmi viszonyok, mind pedig a hatalmi relációk tekintetében. A Scott-féle meghatározásig megtett út e két etapját az különbözteti meg egymástól, hogy a nőtörténet feminista művelői arra kerestek feleletet, hogyan hatott a történelem a nőkre (mivel járultak hozzá a nők az általános történelemhez); a nemek történetében gondolkodó társaikat az foglalkoztatja, hogy az élet nemileg strukturált volta (röviden: a gendered jelzővel kifejezett struktúra) hogyan szabta meg a történelem eseményeit és folyamatait.

Ilyen előzményei voltak annak, hogy az 1995. augusztus végén Montrealban megrendezett 18. Nemzetközi Történettudományi Kongresszus három fő témájából az egyiket éppen ennek a kérdésnek szentelték. A Women, Men, and History című, hallatlanul terjedelmes, 22 előadásból álló, kiemelt szekcióülés programba iktatásával a Nemzetközi Történész Bizottság mintegy legitimálta a gender history fogalmát, megadva neki a szaktudomány hivatalos elismerését. Ilyen hivatalos elismerésre joggal számítottak a nőtörténészek, hiszen elsősorban az angolszász országokban mind a women’s history, mind a gender history már eljutott a szaktudományi intézményesülés szakaszába. Külön tanszékek működnek ennek jegyében, külön kurzusokat tartanak a legtöbb egyetemen ezekből a témákból, 1989 óta nemzetközi szakfolyóiratot adnak ki Gender and History címmel az angol Leonore Davidoff szerkesztésében, s külön könyvsorozatok és konferenciák sora áll a szakmai kommunikáció szolgálatában.

A kongresszus e témakörrel foglalkozó szekcióját négy altéma köré csoportosítva építették fel. Így külön szóltak előadások a gender history módszertani problémáiról, egy másik alszekcióban vitatták meg a nemspecifikus különbségek kérdését (Multiple Meanings of Differences); egy további alszekció tárgyalta a gender és a gazdaság, valamint az állam összefüggéseit, végül a család, szexualitás és a hatalom viszonyáról folyt szó a negyedik témakörben. Az igazán érdekes kérdés így hangozhat: mi derült ki a nőtörténet és a nemek története eme reprezentatív nemzetközi seregszemléjén, pontosabban, milyen új válaszok születtek a gender history kezdettől ismert gondolati dilemmáira.

Az egyik alapprobléma a különbség és az egyenlőség fogalmainak értelmezésében, jelentőségük meghatározásában adott. Kulcsszavai ezek mind a nőtörténetnek, mind a nemek történetének. Csakhogy amíg az előző az egyenlőségnek tulajdonított nagyobb jelentőséget, azt igyekezvén bizonyítani, hogy a nők nem alacsonyabb rendűek mint a férfiak, hanem velük egyenrangú szereplői a múltnak, a gender historikusai, mint a posztmodern gondolkodás letéteményesei, ugyanakkor a különbséget hangsúlyozzák, azt, ami elválasztja egymástól a férfit és a nőt. Az ennek a kérdésnek szentelt alszekció előadásai, a róluk kibontakozott vita azt a meggyőződést sugallták, hogy relativizálni kell a különbség, mint a férfiak és a nők közötti eltérés univerzális fogalmát, hiszen az a hatás, melyet a nők a társadalmi rendre mindenhol kifejtettek, nem független a fajtól, osztálytól, etnicitástól és a szexualitástól. Ennek megfelelően a különböző esettanulmányok tanulságai abban nyertek megfogalmazást, hogy „nagyobb lehet a távolság az eltérő fajok és kultúrák női között, mint ugyanazon faj és kultúra férfi és nőtagjai között”. Szakítani kell tehát a Linda Gordon által „pozicionális dualizmusnak” nevezett szemléleti kerettel, amely mindent a két nem eltérésének sémájára vezet vissza.

A gazdasági struktúrák, a jóléti államnak a nemekre gyakorolt hatása, pontosabban az utóbbi aktív szerepe a gazdaság, az állam befolyásolása terén olyan témának bizonyult, ami egy lépéssel tovább is vitt a meglepő következtetések terén. A témakör szekcióvezetőjének, a holland Francisca de Haan-nak a véleménye szinte már kétségeket látszott támasztani a gender létjogosultságát illetően. Mint kifejtette az előadásokat értékelő kommentárjában, a nőknek a nemek történetébe olvasztása azzal a veszéllyel jár, hogy a nők újra eltűnnek, mint a történelem cselekvő alanyai. S természetesen ezzel együtt a férfiak is láthatatlanná válnak, ami visszacsempészi a „semleges” történelmi narratívát, csak most nem a férfiak, hanem a nem, a gender lesz az emberiség szinonimája. A nők történetének a nemek történetévé bővülése tehát az ilyen feminista oldalról megfogalmazott fenntartások fényében nem más, mint a nem fogalmának a historizálása; ez számunkra azért veszélyes, mert így a „nők” és a „férfiak” fogalma könnyen elveszti pontos és körülhatárolt jelentését, s minden visszaáll a régi „semleges” történetírásból.

Lényegében erre a lehetséges feminista, vagy csak nőtörténeti szempontból baljós perspektívára gondolva kerülhetett a család, szex és hatalom témájával foglalkozó alszekcióban olyannyira előtérbe a férfi nemspecifikus értelmezésének követelménye. Az ausztrál Marilyn Lake szekcióelnöki összefoglalójában szólt róla, hogy nem megnyugtató, ha a gender history lesz a nőtörténet „kódja”. Ebből ugyanis egyenesen következik, hogy a férfiak nem mint nemileg meghatározott történelmi cselekvők nyernek meghatározást, hanem mint az univerzális történelem megtestesítői. „A gender mint analitikus kategória teljes potenciálja majd csak akkor lesz kiaknázható, ha a férfi történelmi alanyok maszkulinitását is problematizálják, és vizsgálják... és midőn az ‘általános’ történelmi mozgások, mint a nacionalizmus, modernizáció, szocializmus és iparosodás, hátterében gyakran munkáló maszkulin érdekeket is azonosítják és a gender elemző fogalmát használva kutatják.”

Ebből a rövid összegzésből is kiviláglik, hogy a nőtörténet és a nemek története mint történetírói praxis még mindig abban a fejlődési szakaszban tart, ahol saját tárgyának a pontos meghatározása körül folyik a vita. Abban teljes az egyetértés a táboron belül, hogy a hagyományos, tehát férfiközpontú történetírás újradefiniálása, az általa alkotott nemzeti történetek újraírása a feladat. Abban azonban igencsak megoszlik a nőtörténészek és a nemek története kutatóinak a véleménye, hogy miben is áll az újraírás fő feladata. Ha vannak nem specifikus történelmek, akkor hogyan menthető meg a nők férfiakéval mégiscsak „egyenlő” történelmi tapasztalata, melyet a nem specifikus férfi történetírás esetleg újfent maga alá rendel, mint tőle különböző, történelmileg marginális jelenséget.

Claude Morin szerk.: 18th International Congress of Historical Sciences. Actes/Proceedings. Montreal, 1995. 47–109. p.

Gyáni Gábor