Klió 1995/2.

4. évfolyam

XX. SZÁZAD

Vlagyimir Lavrov:

Németország diplomáciai cikk-cakkjai a Szovjetunió megtámadása előtt

1940 őszén Hitler még az egész világra ki akarta terjeszteni uralmát. Ehhez azonban szét kellett volna zúzni a mind a brit, mind a szovjet birodalmat, mégpedig anélkül, hogy egyszerre két fronton kelljen küzdenie, Tervét a berghofi katonai tanácskozáson, 1940. július 31-én a következőkben adta elő: nem támadja meg Angliát, csak elveszi tőle szövetségesei védelmének illúzióját. Az első teendő Oroszország megsemmisítése. Határidő: 1941 tavasza. A tennivalókat a Barbarossa-terv tartalmazta. A kétfrontos háború elkerülése érdekében gondos tervet készítettek. A német külügyminisztérium és a katonai főparancsnokság alaposan tanulmányozta az európai háborúk történetét, s felfigyeltek Bismarck 1870-es Franciaország elleni háborújára. A porosz államférfi Britannia semlegességét agyafúrt módon érte el. Párizsi követe révén azt javasolta a franciáknak, annektálják Belgiumot – tudva, hogy ez sértené az angolokat. III. Napóleon kapott az ötleten, és Bismarck kérésére – aki azt mondta, I. Vilmos császár elé akarja terjeszteni a tervet – írásba adta az elgondolást. Bismarcknak éppen erre volt szüksége: a dokumentumot London (és Szentpétervár) elé terjesztette, s most már biztos \ehetett benne, hogy Britannia nem fogja segíteni az „agresszív és áruló” Franciaországot!

A németek hasonló diplomáciai manővert dolgoztak ki az angolok semlegesítésére – ezúttal a német–szovjet háború idejére. 1940. október 13-án Ribbentrop külügyminiszter levelet küldött Sztálinnak, melyben Molotovot berlini látogatásra hívta meg. A megbeszélések témájául a szovjeteknek a német–olasz–japán szövetséghez csatlakozását, és a brit fennhatóságú területek szétosztását jelölte meg.

Moszkvának kapóra jött a meghívás, hiszen elintézetlen ügyei voltak a németekkel: Finnországban ugyanis még mindig tartózkodtak németcsapatok, sőt újabbak érkeztek, és szovjetellenes propagandát folytattak. Nem tetszett az oroszoknak az sem, hogy a németek kiterjesztették befolyásukat a Balkánra is.

A Hitler–Ribbentrop–Molotov tárgyalások november 12–13-án zajlottak le. A német vezetők hangoztatták, hogy együtt kívánnak működni a Szovjetunióval, és minduntalan a már végét járó Brit Birodalomról beszéltek, amelynek hamarosan esedékes lesz a felosztása, amelyből a Szovjetuniónak is részesülnie kell. Többször említették a török kérdést: Orosz-, Török-, Olasz- és Németországnak új egyezményt kell kötniük a Fekete-tengeri szorosok használatáról. Négyüknek – Orosz-, Német -, Olaszországnak és Japánnak – meg kell állapodniuk a befolyási szféráik felől. Ribbentrop megcsillogtatta Molotov előtt, hogy az oroszok tengeri kikötőkhöz juthatnának a Perzsa-öbölben és az Arab-tengeren. A beszélgetések során mind Ribbentrop, mind Hitler éles hangon szóltak Britanniáról és az USA-ról. A brit birodalom felosztásáról, mint biztosan bekövetkező közeli eseményről beszéltek. Az osztozkodásban – mondták – Német-, Francia-, Olasz-, Oroszországnak és

Japánnak kell részt vennie.

Molotov, diplomatikusan, sem igennel, sem nemmel nem válaszolt. Azt viszont leszögezte, hogy előbb kettőjüknek kell megállapodniuk a német–orosz együttműködés részleteit illetően. Ezek után rátért a Finnországban tartózkodó német csapatok ügyére, s az ott kifejtett szovjetellenes kampányra. Hitler e témát alig érintve (hiszen csak átutazóban vannak ott, Norvégiába tartanak!) újra meg újra a tönkrement brit világbirodalom felosztásra váró területeiről beszélt. A Fekete-tengeri szorosokra vonatkozó garanciák ügyében Hitler szintén kitérő választ adott.

Végül Ribbentrop arra kérte Molotovot, a megbeszéltek értelmében készítsék el az oroszok írásban a tervezetüket, ebben körvonalazzák a megkötendő négyhatalmi egyezmény elveit, s egészítsék ki a dokumentumot két titkos egyezménnyel: az egyik jelölje meg pontosan a négy hatalom területi igényeit (az oroszok esetében az Indiai-óceán irányában), a másik a Törökországra vonatkozó német–olasz–szovjet megegyezést tartalmazza.

A németek célja tehát az volt, hogy Moszkvától a fentiek értelmében készült, a brit érdekeket fenyegető dokumentumot csaljanak ki, miközben Ribbentrop természetesen semmiféle Írásos anyagot nem adott Molotovnak.

Molotov – mivel a németektől semmilyen újabb kezdeményezés nem érkezett – Sztálin utasítására november 25-én magához kérette Németország moszkvai nagykövetét, von Schulenburgot, és kezébe adta az írásban elkészített szovjet tervezetet! A dokumentum a következőket tartalmazta: 1) Finnországból haladéktalanul vissza kell vonni a német csapatokat; 2) a Fekete-tengeri szorosokban Bulgáriának garantálnia kell a szovjetek biztonságát; 3) el kell ismerni Batumitól és Bakutól délre, a Perzsa-öböl irányában lévő területekre a szovjet igényeket; 4) Japánnak – méltányos kárpótlás ellenében – le kell mondania a szahalini szén- és olajmezőkhöz fűződő koncessziós jogairól.

Nem kétséges, hogy a dokumentum fő célja a szovjet biztonság megerősítése volt; és bár nyíltan nem beszél „a világ újrafelosztásáról”, a 2. és 3. pontban mintha mégiscsak erről lenne szó! Mi vezethette vajon a szovjeteket, hogy sietve eleget tegyenek a német kérésnek, és átadják az írásba foglalt tervezetet? Nyilvánvaló, hogy a szovjet kormány azért ment bele a németekkel a tárgyalásokba, hogy időt nyerjen biztonsága megerősítésére. Akármi is volt azonban a szovjet diplomácia elgondolása, hibát követtek el a dokumentum átadásával! Hitler megkapta, amit akart, s felhasználhatta azt a briteknél a Szovjetunió kárára. És tényleg: ahogy a dokumentum megérkezett Berlinbe, már nem is érdekelte a németeket. Hiába sürgette a választ a berlini szovjet nagykövet, halogató, kitérő nyilatkozatokat kapott. A németek igazi válasza a Barbarossa-terv 21. számú parancsa volt, amely a Szovjetunió megtámadására vonatkozott, s melyet Hitler 1940. december 18-án írt alá.

Mialatt Berlin és Moszkva között ezek a diplomáciai tárgyalások folytak, Rudolf Hess, Hitler egyik legközelebbi munkatársa, a Svájci Vöröskereszt vezetője révén 1940. szeptember 23-án levelet küldött Hamilton hercegnek, a német-brit megbékélés vezető alakjának, s német-brit találkozót javasolt Lisszabon székhellyel. 1941. április 28-án megérkezett a britek válasza, egy brit-német egyezmény programja. Ezt Hess megvitatta Hitlerrel, majd 1941. május l0-én Britanniába repült.

Hess átrepülésének körülményei ismertek: maga vezette gépét, s ejtőernyővel ért földet Nyugat-Skóciában, a Hamilton-birtok közelében, 1945. október 6-ig Britanniában tartották, akkor átszállították Nürnbergbe a náci háborús bűnösök tárgyalására. Életfogytig tartó börtönre ítélték, majd 1987-ben, 93 éves korában meghalt a spandaui börtönben. Először öngyilkosságról szóltak, majd Hess fia egy ügyvéddel és egy törvényszéki orvosszakértővel közösen írt könyvében megerősítette, hogy Hesst a brit titkosszolgálat ölte meg. Hess ugyanis elmondhatta volna, mi is volt Britanniába repülésének igazi oka, s milyen volt a kapcsolata a brit vezetőkkel.

Hess útjával kapcsolatban ma is sok a tisztázatlan kérdés. Mindenekelőtt: Hitler és Churchill tudtával szervezték-e meg vagy anélkül. Sok minden utal arra, hogy Hess Hitler Utasítása szerint cselekedett. Másként hogy juthatott volna át a szigorú an ellenőrzött égbolton észrevétlenül? Hogyan lehetséges, hogy Churchill jó egészségben találta, amikor a német lapok Hess hallucinációiról, mentális zavarodottságáról cikkeztek? Miért bántak vele kíméletes gondossággal az angolok, vele, aki egyike volt a Britannia ellen irányuló német támadás megszervezőinek? Miért nem hozták nyilvánosságra Hess Angliába érkezését néhány napig sem az angolok, sem a németek? London – sajnos – 2017-ig zárolta az e témára vonatkozó fontos dokumentumokat. A brit kormányfő Rooseveltnek küldött feljegyzéseiből az alábbiak rajzolódnak ki. Hess angliai kihallgatásain Németország biztos győzelméről beszélt, továbbá arról, hogy a Führer a háború után sértetlenül meghagyja a Brit Birodalmat, csupán a korábbi német gyarmatokat kívánja visszakapni (Hitler Molotovnak épp az ellenkezőjét mondta!). Cserében viszont szabad kezet akar az Oroszország nélkül számított Európában. Hess Angliában még a további kijelentéseket tette a Churchill-üzenet szerint: Németország ragaszkodik hozzá, hogy Britanniát fosszák meg Irak birtoklásától (ez mind az amerikai, mind a brit olajipari befektetőket súlyosan érintené), és hogy a németek a tengeralattjáró- és a légi háborút a végsőkig folytatják a brit szigetek ellen.

Hess angliai fogságában tett kijelentései, úgy, ahogyan Churchill megküldte Amerikába, két szempontból is tanulságosak: Churchill a maga beállításával nyilvánvalóan még több támogatást akart szerezni a maga számára Washingtontól. Másfelől a Hessel való tárgyalások tulajdonképpen a németbrit viszonyról szóltak.

Tanulmányunk szerzője szerint' Hessnek arra volt utasítása, hogy meggyőzze az angolokat: az egyetlen ellenségük a Szovjetunió, amely a brit gyarmatbirodalom felosztására törekszik, és India irányában akar terjeszkedni. Ennek bizonyítására kellett felhasználnia a Molotov aláírásával a szovjet kormánytól származó november 25-i dokumentumot is. Berlin azt várta ettől az akciótól, hogy rendeződik a britekhez fűződő viszonya, azaz vagy békekötést szeretett volna elérni, vagy legalább azt, hogy ne nyissanak második frontot, amikor a németek megtámadják a Szovjetuniót. Hogy Hitler bizonyosan felhasználta a Molotov-dokumentumot, arra az is bizonyíték, hogy a berlini török nagykövetnek is megmutatták 1941. augusztus 19-én. A Hess által elvetett mag jó talajra talált Britanniában.

Több forrásból tudható ugyanis, hogy az angolok saját túlélésük érdekében háborúba akarták keverni Németországot a Szovjetunióval, s óriási volt az örömük, amikor ez megtörtént. A fenti koncepciót igazolja az is, hogy Churchill valósággal hősnek tartja Hesst, talán mert – véli a szerző – hálás neki és Hitlernek a német–szovjet háború megindításáért. Churchill maga számol be arról, hogy Sztálin személyesen megkérdezte tőle, mi volt a Hessepizódháttere, s nem hitte el neki, hogy nem német-brit összeesküvés készült a Szovjetunió ellen.

Valóban sok mozzanat tisztázatlan még a Hess-féle küldetés körül. Nem derül ki például az, hogyan válaszoltak Hessnek az őt kihallgató brit tisztviselők. Lehet, hogy hallgatólagosan bíztatták a Szovjetunió megtámadására; lehet, hogy szándékos volt az a hallgatás is, amivel a sajtó a Hess-ügyet kezelte: hátha ezzel ráveszik Hitlert a kétségbeesett lépésre, a támadásra.

Érdekes, Britannia valóban elmulasztotta, hogy döntő csapást mérjen Németországra, miután az megtámadta a szovjeteket. Mi több, Ribbentrop Nürnbergben azt vallotta, Churchill „baráti biztosítékot” is adott neki. Vajon mikor, milyen körülmények között történt ezen biztosítékok átadása? Szerzőnk úgy véli, ez megtörténhetett a Hess-szel való tárgyalások során. Hogy a Hessszel való beszélgetések valóban London és Berlin közti tárgyalásokká fejlődtek, azt az is bizonyítja, hogy a brit külügyminisztérium Ivor Kirkpatrickot, vezető beosztású külügyi hivatalnokot küldte Dublinba, vegye fel a kapcsolatot Berlinnel az írországi német követségen keresztül. A továbbiakat mély hallgatás fedi.

Churchill jó politikus volt, és látszólag azonnal a megtámadott Szovjetunió segítségére sietett. Azonban a sietség mégsem volt igazi, mert 1942 helyett csak 1944 nyarán szálltak partra az angol-amerikai erők, akkor, amikorra már a hitleri Németország sorsa a szovjetekkel a keleti fronton vívott harcok révén megpecsételődött. London és Washington tulajdonképpen azzal a stratégiai céllal nyitották meg a második frontot, hogy meggátolják a szovjet csapatok nyugati irányú túlzott előrehaladását, továbbá, hogy joggal vehessenek részt a háború után a békerendszer megteremtésében.

London stratégiai terve, hogy ő diktálhasson Németországnak és a Szovjetuniónak egyaránt, nem vált be, a háború után már kicsire zsugorodott a szerepe a nagy Amerika mellett. Hasonlóképpen nem valósult meg Hitler terve sem. Nem hozta meg a várt eredményt a Bismarck példája nyomán kidolgozott diplomáciai cikk-cakk a Szovjetunió megtámadása előestéjén.

Vladimir Lavrov: Germany's Diplomatic Zigzags before the Attack on the Soviet Union. Vyacheslav Molotov's Visit to Berlin and Rudolf Hess's Trip to Britain. (Németország diplomáciai cikk-cakkjai a Szovjetunió megtámadása előtt. V. Molotov látogatása Berlinben és R. Hess repülőút ja Britanniába.) International Affairs, 1993. október, 101–110. p., és 1994. március–április 73–78. p.

Fodor Mihályné