Klió 1995/1.

4. évfolyam

rule

 

XX. SZÁZAD

 

Jozef Lettrich

Az újkori Szlovákia története

 

Ez a szlovák történelem fontos fordulópontjait tárgyaló, összefoglaló kötet 1955-benjelentmeg az USA-ban. Olyan szerzö írta, aki maga is politikus volt (a Szlovák Nemzetí Tanács elnöke és a Demokrata Párt elnöke 1948 februárjáig), és azon kevesek közé tartozott, akiknek elveit, emberi magatartását nem bélyegezte meg a fasizmus vagy a kommunizmus. Fontos befolyásolója volt a szlovák politika 1945 és 1948 közötti rövid, demokratikus szakaszának. A kötet angol címe: The History of Modem Slovakia (New York, 1955), s kéziratai a Hoover Intézetlevéltárában, valamint a kaliforniai Stanford Egyetemen találhatók, ahol a szerző írásbeli hagyatékát tárolják. Szlovákul Pozsonyban, 1993-ban jelent meg.

A történeti elemzés nagyrészt az 1925 után megnyilvánuló szlovák autonomista és szeparatista törekvések időszakától az 1948. februári kommunista fordulatig terjedő időszakkal foglalkozik, de röviden áttekinti az előző korszakokat is.

A bevezetőben néhány mondatban ismerteti azon fontos és súlyos megállapításait, melyeket a későbbiekben fejt ki részletesen. Ezek közé tartozik, hogy az 1939 és 1945 között létrejött fasiszta szlovák állam nem a szlovák nemzet és politikusai szabad akaratából jött létre, hanem a hitleri Németország nyomására, erőszakos ultimatív parancsára. Megállapítja, hogy Chamberlain brit miniszterelnök nem mondott igazat, amikor a müncheni egyezmény után, 1939. március 15-én azt állapította meg, hogy nem garantálják tovább a csehszlovák határokat, mert Csehszlovákia szétesett, amikor 1939. március 14-én a szlovák parlamentben kihirdették az önálló állam létrejöttét. Lettrich szerint ugyanis a közös állam nem esett szét, hanem külpolitikai kényszer választotta szét Csehországot és Szlovákiát. Erről az ország lakossága nem dönthetett szabadon. Így az önálló szlovák állam sem nem volt szabad, sem nem volt önálló, hanem Hitler Németországának vazallusa volt. Megállapítja, hogy a nyugati világnak nincs világos elképzelése arról, mi történt valójában Szlovákiában a szlovák állam idején, s hogy mi előzte meg Szlovákia önállósodását, hogy mi is volt az autonomizmus és a szeparatizmus. A szerző e kötetben dokumentumok alapján kívánja ezt a kérdést világossá tenni. Szándéka szerint elsősorban a puszta tényeket akarja az olvasó elé tárni, és ezzel azt kívánja elérni, hogy mindenki maga döntsön ezekről. Ezért a történelmi események kommentálását szűk körre korlátozza.

A bevezető utáni fejezetben, melynek a Három történelmi korszak címet adta, megvizsgálja a szlovákok helyzetét a magyarok előtt, a magyarok alatt és Csehszlovákiában. A szlovákokat olyan régi európai nemzetnek tartja, akikre a nyugati kulturális orientáció, a nyugati vallási rítus jellemző. Kezdetben együtt éltek a csehekkel, de a magyarok tíz évszázadra elválasztották őket egymástól. Ezért eltérő politikai, kulturális és nemzeti életet éltek. Csehszlovákiában a szlovákok jelentős nyelvi, kulturális, nemzeti, politikai, gazdasági és szociális fejlődésen mentek keresztül. Elismeri, hogy kezdettől számos probléma volt jellemző az első Csehszlovák Köztársaságra, melyek közül a szlovákok számára a legfontosabb volt a cseh-szlovák egyenrangú viszony rendezetlensége, a cseh részről megnyilvánuló hatalmi centralizáció.

A következő fejezetben, melynek A radikalizmus termékei címet adta, a cseh-szlovák viszonyt befolyásoló elemeket vizsgálta. Ezek közé tartozott a szlovák autonomizmus, mint a csehszlovák centralizáció ellenpólusa. Ennek vezetője A. Hlinka volt, aki a szlovák kérdés (a szlováknemzeti emancipáció) megoldását kizárólag Csehszlovákia keretében képzelte el. Hlinka Szlovák Néppártjában számos fiatal radikális politikus volt, akik a müncheni diktátum körüli válságos időkben egyre inkább hatalomhoz jutottak. Az ő köreikben született meg a szlovák szeparatizmus, amely elfogadta Hitler Csehszlovákia szétverésére irányuló programját. Szoros kapcsolatot építettek ki a szudétatanémet szeparatistákkal és a német NSDAP-vel, és programként tűzték ki az önálló Szlovákia létrehozását, Hitler védőszárnyai alatt. Lettrich szerint a szlovák nemzet nem értett egyet a szlovák szeparatisták politikai extrémizmusával. Emiatt a szlovák szeparatistáknak politikai diktatúrára volt szüksége, amit rövid idő alatt keményen meg is valósítottak. Ilyen helyzetben - a szerző szerint - Csehszlovákia a müncheni válság idején két malomkő közé került: a külföldi diktatúrák (Hitler, Horthy és Beck diktatúrája) és a belpolitikai front (a nem lojális német és magyar kisebbség, valamint a szlovák szeparatisták) malomkövei közé, Csehszlovákia első felosztása, szerinte a müncheni egyezménnyel kezdődött, amikor a szlovák szeparatisták megszüntették Szlovákiában a demokratikus rendszert, és a Szlovák Néppárt diktatúráját vezették be: maguk hozták létre a szlovák kormányt, elfojtották az ellenzék hangját, megszervezték saját fegyveres testületüket, a Hlinka-gárdát és a Hlinka-ifjúságot; csehellenes és zsidóellenes kampányt, gyűlöletet, terrort vezettek be. Így történhetett meg, hogy a szlovák történelemben a szlovák szeparatizmus és a politikai totalitás győzedelmeskedett.

A következő fejezetben, a Szlovák Állam címűben azt vizsgálja, hogyan likvidálta Hitler Csehszlovákiát, és hogyan segítettek neki ebben a szlovák radikálisok és fasiszták. Ismerteti, milyen eseményekre került sor, hogyan kényszerítette ki Hitler az önálló szlovák államkikiáltását: 1939. március 14-én, és hogy mi következett utána: a Cseh és a Morva Protektorátus, Nyugat­Szlovákia németek általi elfoglalása és a magyar megszállás. Így Lettrich szerint Csehszlovákiát másodszor is felosztották, és ezzel létezése teljesen megszűnt. Hitler - miután megszállták - védelme alá vonta a Szlovák Államot. Védelmi egyezményt kötött velük, mely szerint Szlovákia lemondott önálló külpolitikájáról és védelmi politikájáról. Ezzel ugyanúgy német protektorátussá vált, mint Csehország és Morvaország. Így a szerző szerint a szlovák állam Németország árnyékában élt. Megerősödött az autoritatív állam, koncentrációs táborok jöttek létre Szlovákiában is, valamint J. Tiso, az elnök bevezette a vezéri hatalmi rendszert. A hivatalos ideológia a szlovák nemzeti szocializmus lett, és megkezdődött a zsidóüldözés.

Szlovákia mint vazallus állam részt vett a hitleri Németország háborús kalandjaiban is (Lengyelország, a Szovjetunió, Nagy-Britannia és az USA ellen). Szlovákia csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez is.

A szerző szerint a szlovák nép abszolút többsége nem értett egyet sem a Csehszlovákia elleni müncheni szankciókkal, sem a szeparatistákkal. Elutasította a politikai diktatúrát, a csehellenes és zsidóellenes kurzust, a fasiszta szlovák államot és rendszerét. Szerinte a szlovák nép továbbra is hű maradt a cseh-szlovák állampolitikai, a szlovák nemzeti, demokratikus és nyugati orientációhoz. Így alakult ki az az illegális harc is, mely a Szlovák Nemzeti Felkeléshez vezetett. E felkelésnek a szerző Harc a szabadságért címmel kötete utolsó fejezetét szentelte. Ó maga is egyik - korán börtönbe került­ szervezője volt. Ismertette, hogy 1938-tól kezdve kialakult a széles körű ellenállási mozgalom, amely a londoni emigráns kormánnyal teljes összhangban működött. Ennek céljai között szerepelt, hogy a fasiszta állam működését és konszolidációját gátolják, hogy fenntartsák a reményt a csehszlovák államiság felújítására, s egyúttal előkészítették a németek és fasiszták elleni fegyveres felkelést is. Amikor J. Tiso elnök behívta a német hadsereget, hogy teremtsen rendet a partizánokkal és a szerveződő független szlovákhadsereggel szemben, akkor kitört az a felkelés, amit utólag Szlovák Nemzeti Felkelésnek neveztek el. Ez a harc két hónapig tartott, melynek során a felkelők területeket foglaltak el, valamint szlovák törvényhozó és végrehajtó szervet hoztak létre, amely demokratikusnak számított, és amely az 1945 után előállt helyzetben a szlovák nemzet érdekeit képviselte a közös csehszlovák állam létrejöttéről folytatott tárgyalásokban. A felkelés számos résztvevőjét és segítőjét kivégezték vagy koncentrációs táborba küldték. Köztük: volt az a két tábornok is, akik a felkelést vezették, és akik neve az 1948 után következő történetírásban és a felkelésről született brosúrákban tabunak számított: J. Golian és R. Viest is.

Csehszlovákiát a nagyhatalmi egyezmények szerint nem a nyugatiak, hanem az SW szabadította fel, és ez a tény befolyásolta az 1945 és 1948 közötti időszakot is, amikor a totalitarizmus másik fajtájával szemben volt szükség az ellenállásra. Ezzel a szerző szerint a csehszlovák demokráciát kitették a kommunista hatalmi erőszak kényének-kedvének. 1945 és 1948 között megrázó harc folyt a demokratikus többség és a kommunista kisebbség között a demokratikus intézmények fennmaradásáért, aminek demokratikus oldalon maga Lettrich is részese volt. 1946-ban a választásokon a szlovák térfélen a nem kommunista pártok 70 százalékot kaptak, míg a kommunisták 30 százalékot. A demokratikus erők között volt a Demokrata Párt, amely akkor 66 százalékot kapott, és amelynek maga a szerző is egyik vezetője volt. Mivel a kommunisták nem tudták megszerezni Szlovákiában a hatalmat, Prágából irányított kommunista puccsot hajtottak végre, így Csehszlovákia is a vasfüggöny mögé került. Ez az egyik oldalon a csehszlovák közélet szovjetizálását vonta maga után, másik oldalon pedig azt, hogy kommunistaellenes ellenállás bontakozott ki. Ez a fajta terror a szerző szerint túltett a fasiszta elnyomás időszakának terrorján is. A kommunistaellenes harcosok közül sokan választották a nyugati emigrációt (mint a kötet szerzője is), ahol külföldi akciókat kezdtek szervezni a demokratikus Csehszlovákia visszaállítására. Ennek központja a Szabad Csehszlovákia Központi Tanácsa volt, amit 1949-ben Washingtonban hoztak létre. Ugyanakkor velük párhuzamosan, már Hitler halála idején, számos szlovák szeparatista és fasiszta is Nyugatra távozott, akik szintén politikai akciókba kezdtek, de a szlovák állam megújításáért, Csehszlovákiával szemben. Ók elsősorban Kanadában csoportosultak, és folyamatosan hallatták hangjukat, de főként 1989 után indították meg az önálló szlovák állam érdekében folytatott tisztességtelen politikai harcukat.

J. Lettrich a vizsgált időszakban, így elsősorban az I920-as, 1930-as években politikusként a prágai centralizmussal és a szlovák szeparatizmussal szemben a fiatal agráriusok mozgalmában a regionalizmus híve volt, s mint ilyen, arra törekedett, hogy Szlovákia hangsúlyosabb szerepet kapjon a Csehszlovák Köztársaság keretei között. A fasiszta szlovák állam idején az első politikai foglyok egyike volt. Illegalitásban a demokratikus Szlovákiáért harcolt, és - geopolitikai tisztánlátásból - a cseh-szlovák kölcsönösséget a közös államiság keretében képzelte el. Ugyanakkor következetesen követelte a szlovák nemzet politikai jogait az egyenlőség elvei alapján. Ezt képviselte mint a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, a londoni emigráns kormánnyal és a moszkvai kommunista emigránsokkaI1944-1945-ben folytatott tárgyalásai során is. A szlovák érdekek határozott képviselete miatt később a kommunisták államellenes szeparatista tendenciákkal vádolták meg. Amerikai emigrációjában több csehszlovák szervezetvezetője volt, és számos amerikai egyetemen adott elő. 1968-1969-ben Európába is ellátogatott. Strassburgban előadást tartott az akkori közép-európai helyzetről.

E kötetet úgy állította össze, hogy az angolszász olvasóknak bemutathassa Szlovákiát mint országot és a szlovák nemzetet. Szándéka szerint a modern szlovák történelmet meg kívánta védeni a durva deformációktól; egyrészt a hivatalos, leegyszerűsítő kommunista történe1emhamisítással, másrészt a szlovák emigrációnak az első szlovák államot kritikátlanul védő tendenciáival szemben.

 

Jozef Lettrich: Dejiny novodobého Slovenska (Az újkori Szlovákia története) Bratislava, 1993, 224 p.

 

Hamberger Judit