Klió 1995/1.

4. évfolyam

XIX. SZÁZAD

Géza Andreas von Geyr

Wekerle Sándor, 1848-1921

Nemrég látott napvilágot a Südost-Institut keretében Edgar Hösch és Karl Nehring professzorok védnöksége alatt megjelenő történelmi monográfia sorozatban - mely találóan viseli a Südosteuropaische Arbeiten nevet -, Géza Andreas von Geyr 1990-ben a müncheni Ludwig Maximilian egyetemen megvédett disszertációja, amely egyúttal elnyerte a bajor fővárosban működő Südosteuropa-Gesellschaft díját is.

A szerző által szignált bevezető annak a „pro domo” motivációnak a bemutatása, amelynek eredményeként kutatása központjába a dualista Magyarország és a Monarchia politikai életének egy prominens alakját helyezte, felölelvén a múlt század utolsó éveitől az e század harmincas éveiig terjedő időszakot. A szerző monográfia formájában igyekszik feldolgozni a budapesti, bécsi, bonni és müncheni levéltárakban felkutatott óriási anyagot.

Géza Andreas von Geyr retorikusan visszatérő igénye, hogy olyan életrajzi kötet megírását tartja szükségesnek, amely a téma főszereplőjének életét és egyéniségét vázolja fel, követendő példaként állítja fel olyan egyéniségek bemutatására is mint például Tisza Kálmán, Apponyi Albert, Andrássy Gyula, akikről nem készült hasonló igényű munka.

A továbbiakban a szerző motiválja a jelen monográfia megszületésének szükségességét: ilyen jellegű átfogó írás hiánya, Wekerle Sándor három évtizedes politikai tevékenységének csekély ismerete.

A politikai életmű szervesen illeszkedik bele az általános belső és külső konjunktúra keretébe, kis teret engedve bizonyos szubjektív tényezőknek, így emelvén ki a szóbanforgó személy erényeit és ugyanakkor hibáit is, és mindezt persze kronologikus sorrendbe állított tárgyalás keretében. Végeredményben a könyv tartalma egy olyan eseménynaptár, amely különböző korszakokat ölel fel és a szerző által felsorakoztatott levéltári anyagban tükröződik. Például, az 1848-1887-esidőszak, az „újtípusú ember”, illetve a vidéki polgár fővárosivá váló „vedlésének” kora. Bemutatja a „főhős” családi eredetét, gyermekkorát (1848. november 14-én született), a székesfehérvári gimnáziumi éveit, a pesti egyetem jogi fakultatásán végzett tanulmányait (1867-1871), ezt követően a doktori disszertáció megvédését

1872-ben, diáktevékenységét, olaszországi és franciaországi tanulmányútját, felemelkedését a ranglétrán, egyetemi docentúráját, a szabadkőműves páholyban betöltött szerepét, magánemberi, társadalmi hivatását, és persze mindez a szabadelvű politikai élet mellőzése nélkül.

Az 1885-1887-es évek a kormányzásban vállalat szerepét jelzik: képviselősége, pénzügyminisztersége, törekvései a gazdasági élet különböző területein, miniszterelnöksége 1892-1895 között, politikai, vallási, szociális, bel- és külpolitikai vetületeivel. Az 1895-1906-os évek a visszavonulás éveit jelzik, egy időre szakít a közéleti tevékenységgel, csupán mezőgazdasági és kulturális téren tevékenykedik. A koalíciós kormány (1906-1910) időszakára az általános válság nyomja rá bélyegét politikai, katonai, gazdasági téren; az Ausztriától való relatív függetlenedési törekvés, a nemzetiségi kérdés megoldatlansága, Bosznia és Hercegovina bekebelezése 1908-ban. Újabb visszavonulásra és elmélkedésre ösztönző időszak, a társadalmikulturális életben jelentős szerep, mindez 1917 nyaráig, amikor közbejön Wekerle Sándor harmadik s egyben utolsó miniszterelnöki kinevezése. Reformtervezetek megvitatása, melyek a válságból való kilábalást segítenék elő, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó hónapjainak politikai, gazdasági, pénzügyi, bél-és külpolitikai vetületei az 1918. október 31-én bekövetkezett lemondásáig.

A következő évek a főhős számára a polgári demokratikus forradalom, a Tanácsköztársaság számbavételét jelentik, a közügyektől való eltávolodást, a gazdasági-kulturális tevékenységre való korlátozódást, a két világháború között az ország konszolidálása érdekében kifejtett erőfeszítést, végül súlyos betegsége s 1921. augusztus 26-án bekövetkezett halála.

Géza Andreas von Geyr végkövetkeztetései tulajdonképpen a magyar nemzeti történelem e három évtizede fontosabb politikai momentumainak kidomborítását jelentik.

A recenzens végső reflexiói a különböző korszakok nemzetiségi problematikájának elemzésére összpontosulnak: a) az 1887-től 1895-ig terjedő időszakot a szerző az erőszakos asszimiláció politikájaként tartja számon tanügyi és gazdasági téren, kidomborítja Erdély „specifikus” választási mértanát, a román politikai kezdeményezések hatását (lásd a 157-163. oldalt); b) az 1906-tóI1910-ig terjedő szakaszt a koalíciós kormányzás, a városiasodás és az asszimiláció jellemzi, két igen fontos, életbevágó esemény a „horvát pragmatika” és az iskolatörvény kereteibe ágyazva, mindezt a forrásanyagoknak összehasonlító módszerrel történő kutatásával és feldolgozásával (lásd a 178-283. oldalt); c) az 1917-tól1918-ig terjedő szakasz a „nemzeti kérdés” megreformálására létrehozott és kipróbált modell, mely igyekezett kivédeni a trializmust, a románság törekvéseit, pl. a Romániával való egyesülésnek óhaját (lásd a 394-403. oldalt).

Géza Andrea von Geyr: Sándor Wekerle 1848-1921. Die politische biographie eines ungarischen Staatsmannes der Donaumonarchie (Wekerle Sándor 1848-1921. Politikai életrajz egy magyar, Duna-monarchiabeli államférfi ról). München, R. Oldenbourg Verlag, 1993. 529 p.

Stelian Mîndruţ