Klió 1995/1.

4. évfolyam

KORA ÚJKOR

V. P. Naumov

Erzsébet, I. Péter leánya

Az Oroszország történetével foglalkozó művek jelentős része Erzsébetet, I. Péter leányát a táncot és mulatozást mindennél jobban kedvelő uralkodónőként ábrázolja. V. P. Naumov úgy véli, Oroszország történelmében játszott szerepét az orosz történetírás nem értékelte reálisan. Az orosz állam történetének fontos időszakában uralkodó Erzsébet I. Péter reformjainak megrázkódtatásai és „Biron uralma”, a „bironovscsina” terrorja után került hatalomra, s tevékenységével lassú, nyugodt fejlődést indított el. Hangsúlyozza, hogy a táncoló, vigadó uralkodónő anekdotikus alakja semmiképp sem halványíthatja el valós lényét, ki erejéhez és lehetőségeihez mérten viselte és cipelte a hatalom nehéz terhét.

A szerző így arra vállalkozik, hogy az adott korszakot elemezve az uralkodónő egyéniségéről és tevékenységéről valósághű képet vázoljon fel.

Tanulmánya első részében Erzsébet neveltetését Nagy Péter haláláig tekinti át, majd az 1725-1740 közötti időszak gyakori változásainak fontos elemeit villantja elénk, szól hatalomra jutásának külső és belső körülményeiről. A második részben két évtizedes uralmának, bel- és külpolitikájának részletes elemzésére tér rá, hangsúlyozva, Erzsébet mindvégig 1. Péter politikájának folytatására törekedett.

Erzsébet I. Péter és Katalin törvényesen nem rendezett házasságából született 1709. december 18-án. Születésének körülményei a későbbiekben kihatottak sorsa alakulására. Nővérével, Annával együtt nevelkedett. Az anyai gondoskodást 1716-tóll. Péter által kialakított elveknek megfelelő nevelés váltotta fel. A külföldi (francia, német és olasz) tanítók európai dinasztiákkal kötendő házasságra készítették fel a leányokat, ezért a nyelvek, az udvari etikett és a tánc oktatására fektették a hangsúlyt.

A kortársak visszaemlékezéseiből kitűnik, Erzsébet tökéletesen beszélt franciául és németül, értett olaszul, svédül, finnül. Éles eszű, vidám, bájos egyéniség és remek táncos volt. A gondtalan évek nyugalmát L Péter halála (1725. január 28.) után felváltották az egymást gyakran követő változások. Anyja, 1. Katalin bevonta az állami ügyek intézésébe, rendeleteket olvastatott fel és íratott alá vele. I. Katalin halála után a gyermek II. Péter helyett kormányzó Menysikov intrikáival elérte 1. Péter idősebb leánya, Anna és férje (1727. augusztus 5-én külföldre távoztak), majd Erzsébet eltávolítását az udvarból.

A hatalomból teljesen II. Péter váratlan halála után (1730.január 19.) szorult ki, amikor a Legfelső Titkos Tanács Anna Ivanovnát, 1. Péter bátyjának, Ivánnak a leányát jelölte ki utódul. Erzsébettől- törvénytelen születésére hivatkozva - a testület megvonta a trónutódlás jogát. Félreállítása ellen nem lázadt fel. A szakirodalom nyugodt viselkedését többféleképpen magyarázta: azt betegségével, a szórakozás szeretetével, félelemmel hozták összefüggésbe. Jelen cikk szerzője a feltevések vizsgálata után azt tartja a legvalószínűbbnek,

hogy Erzsébetet betegsége mellett bátortalansága akadályozta meg a cselekvésben. Környezete kérésére sem merte a döntő lépést megtenni, a hatalmat „erőszakos úton” magához ragadni.

Erzsébet életének legnehezebb tíz évét Anna Ivanovna uralkodása alatt élte meg. A hatalmát féltő uralkodónő mindent megtett annak érdekében, hogy elszigetelje és távol tartsa az udvari élettől. Barátait száműzte, a kiadásai fedezésére fordítandó összeget jelentősen csökkentette.

A szerző egyet ért N. Firszov véleményével, aki úgy gondolja, éppen az elviselhetetlenné alakított körülmények késztették Erzsébetet arra, hogy az első adandó alkalommal cselekedjen, s érvényesítse jogát a trónra.

Az Anna Ivanovna 1740. október 17-i halálát követő időszak kedvezőnek mutatkozott. Erzsébet népszerűsége a tíz év alatt egyre növekedett, melyet az idegen német uralom iránti gyűlölet mellett annak is köszönhetett, hogy benne látták Nagy Péter politikájának folytatóját.

Az 1. Péter leányai érdekében elindított mozgalom központja a preobrazsenszkojei gárdaezred volt. Az összeesküvés élén Erzsébet és háziorvosa, I. Lesztok állt, tagjai voltak: a Suvalov-testvérek, M. Voroncov és A. Razurnovszkij.

Az ügyben érintett francia nagykövet Erzsébet hatalomra segítésével az orosz külpolitika orientációjának megváltozásában reménykedett. A francia diplomáciának sikerült a svédeket Oroszország elleni háborúra rábírnia, annak reményében, hogy az így hatalomra juttatott uralkodónő cserébe vissza szolgáltat ja az 1721-ben elveszített területeiket.

Erzsébet elfogadta ugyan a francia és svéd támogatást, de okosságát és ravaszságát mutatja, hogy a területek visszaadására semmiféle írásos garanciát nem adott, titkos iratokkal nem óhajtotta vállalkozását veszélybe sodorni.

Az 1727 óta a katonai revans gondolatával foglalkozó svédek 1741 júliusában hadat üzentek Oroszországnak. A svéd hadműveletek ugyan nem voltak sikeresek, de az országban kialakult zavaros helyzet kedvezett a gárda cselekvésének. 1741. november 25-én vérontás és francia segítség nélkül jutott Erzsébet uralomra. Hatalma törvényességét és jogosságát azonnal, két manifesztumában (1741. november 25-i és november 28-i) is igyekezett igazolni.

Naumov a következőkben a 32 évesen trónra lépő Erzsébet uralkodásának két évtizedét, fontosabb intézkedéseit tekinti át. Más szerzőkkel ellentétben úgy értékeli, Erzsébet az uralkodásra kellőképpen felkészült volt. Fiatalon, anyja mellett rövid ideig intézte az állam ügyeit, később pedig birtokát igazgatta. Erzsébetet jellemezve kiemeli óvatosságát - magánemberként és politikusként egyaránt. Minden ügyet körültekintően megvizsgált, hosszasan elemzett, majd tanácsadói véleményét is figyelembe véve döntött. Módszere természetszerűleg lelassította az ügymenetet, ezért sokaknak úgy tűnhetett, az uralkodónő nem foglalkozik eleget az államügyekkel.

Erzsébet féltette hatalmát, melyet trónra kerülésének miként je is megmagyaráz. Tanácsadóit és kegyeltjeit egyszerű emberek közül választotta, kik nem törekedtek arra, hogy az uralkodónő egyenrangú partnerei legyenek (mint ahogyan Anna Ivanovna idején Biron vagy II. Katalin alatt Potyemkin tették).

Az is trónra kerülésének körülményével magyarázható, hogy a trónutódlás megnyugtató rendezését fontos feladatának tartotta. Utódául Anna nővére árván maradt fiát, Pétert választotta, s az udvarban saját gyermekeként nevelte. A trónörökös sei kapcsolata 1755-ig jól alakult, később azonban megromlott. Emiatt vállalta magára Péter fiának, az 17 54-ben született Pálnak nevelését is.

A szerző hangsúlyozza, Erzsébet tudatosan törekedett 1. Péter politikájának folytatására. Az apja halála utáni időszakban felállított intézményeket sorra megszüntette. A Miniszterek Kabinetje helyett hozta létre Őfelsége Kancelláriáját, ahol teljes mértékben a kezében összpontosult az irányítás, csak kézjegyével ellátott rendeletek születhettek. Restaurációs reformjainak köszönhetően az abszolutizmusrendszerén belül tovább erősödött az uralkodó szerepe.

Erzsébet fontos tevékenységének tartotta a külügy irányítását is. A bonyolult kérdések eldöntésénél kikérte az állami hivatalok vezetőiből álló testület véleményét. Ezt a szervet a szakirodalom „Rendkívüli (vagy Uralkodói) Tanácsnak” nevezte el, a külföldi diplomaták irataikban „Nagy Tanács” néven emlegették. Erzsébet a tanácskozásokat „konferenciáknak”, résztvevőit „konferenciaminisztereknek” hívta. Ezzel tulajdonképpen I. Péter Külügyi Kollégiumának megfelelő intézményt alkotott.

A Szenátus helyzetéről és szerepéről is eltérően vélekednek a történészek. Tanulmányában Naumov azzal az állásponttal ért egyet, hogy az intézmény szerepe jelentős maradt ugyan, de az uralkodónő ellenőrzése alatt állt. Ezt a feladatot N. Trubeckoj, a legfőbb ügyész látta el, pozícióját „az uralkodó szemének” nevezték.

A Szenátus Erzsébettől az 1. Péter uralkodása után született rendeletek felülvizsgálatát kapta főfeladatául. Ez a munka lassan haladt, 1754-ig csupán az 1729-es évig jutottak eL A munkálatokat P. Suvalov irányította, aki Erzsébet uralkodása idején számos törvénytervezetet fogalmazott meg. Az egyik fontos, a belső vámok eltörlését szorgalmazó tervezetét 1753. december 20-án fogadták el. A törvény elősegítette a belkereskedelem fejlődésének és az egységes orosz piac kialakulásának folyamatát, jelentős bevételhez juttatta a kincstárat.

Erzsébet további je1entős intézkedései voltak: a második revízió elrendelése (1743. december 16.), valamint a halálos ítélet eltörlése (1744. május 17.). Nevéhez fűződik az első orosz színház felállítása 1756-ban.

A szerző kiemeli, Erzsébet külpolitikáját nem befolyásolta francia szimpátiája. A trónra lépésekor kitört svéd-orosz háborúból győztesen került ki Oroszország, sőt Finnország egy részét is megszerezte. Ekkor Európát az osztrák örökösödési háború kötötte le. A szembenálló nagyhatalmak igyekeztek a maguk oldalára állítani az orosz államot. Erzsébet óvatos külpolitikájának köszönhetően 1756-ig távol tudott maradni a nagyhatalmak vetélkedésétől.

Angliával 1742-ben, Poroszországgal 1743-ban kötött szövetségi szerződést. Az orosz külpolitika irányvonalát véglegesen az Ausztriával 1746-ban megkötött szerződés döntötte el. A megállapodás aláírásával Erzsébet tulajdonképpen az udvarában uralkodása kezdetétől vetélkedő két irányvonal - I. Lesztok francia-porosz-barát és A. Besztuzsev-Rjumin angol-osztrák-barát - küzdelmének is véget vetett.

1756-ban Oroszország Ausztria oldalán belépett a hétéves háborúba. Az orosz történetírás máig vitatja e lépés helyességét, Naumov szerint a háború kétségtelenül súlyos terheket rótt az országra, s nagy veszteséget okozott, de nem szabad feledni, hogy jelentősen megnövelte európai tekintélyét is, hisz Oroszország az erős porosz hadsereget győzte le.

Végezetül a szerző említést tesz az uralkodónak az állami korrupció megfékezésére és felszámolására irányuló törekvéseiről, intézkedéseiről is. 1760-tól azonban súlyosbodó betegségei (asztmája és cukorbaja, a gyakori epilepsziás rohamok) gátolták. Nagy Péter leánya hosszú szenvedés után,

1761. december 25-én, karácsonykor hunyt el.

V. P. Naumov: Jelizaveta Petrovna (Erzsébet), Voproszi Isztorii, 1993. 5. 51·-72. p.

Bodnár Erzsébet