Klió 1995/1.

4. évfolyam

ÓKOR

K. Weitzmann–H. L. Kessler

A legkorábbi Biblia-illusztrációk

A Római birodalom keleti szélén, az Euphrates partján állt Dura Europos, melyet a perzsák Kr. u. 256-ban elpusztítottak. A romjai alá temetett város rendkívüli értékeket őrzött meg. Nagy szenzációt okozott, amikor 1932-ben egy zsinagógát tártak fel a régészek, melynek falai bibliai jelenetekkel voltak díszítve. Az épület téglái 244-245-ben készültek, így a freskók kétséget kizáróan a III. század közepére datálhatók.

Azonnal nyilvánvaló volt a kutatók számára, hogy az egész falfelületet beborító, három egymás alatti sávban elhelyezett jelenetsor nem jöhetett létre előzmények nélkül. Az előzmény pedig aligha lehetett más, mint a korábbi Biblia-kiadások (Septuaginta) illusztrációi, miniatúrái. Ezek azonban elpusztultak, legkorábbi illusztrált kódexeink V-VI. századiak (Cotton Genesis, Wiener Genesis). Jogosan feltételezhető viszont, hogy ezek alapján rekonstruálhatók a korábbi minták. Alapvető jellemzőjük az elbeszélő (narratív) jelleg volt, ugyanazon szereplők újra és újra előfordulhattak az egymást követő jelenetekben.

A durai freskók nemrégiben megjelent átfogó elemzése elsősorban az egyes jelenetek ikonográfiai kérdéseivel foglalkozik, továbbá a keresztény művészethez való kapcsolatával, végül az ábrázolás programjával és struktúrájával. A zsinagóga falain, melyek közül a legjobb állapotban a nyugati maradt meg, időrendi sorrendben a következő jelenetek láthatók: Jákob álma, Jákob megáldja Efraimot és Manasszét, Mózes gyermekkora, Mózes és az égő csipkebokor, a zsidók átkelése a Vörös-tengeren, Mózes átveszi a törvényeket, a tabernákulum felszentelése, Dávid felkenése, Dávid és Saul, Dávid Sámuel és Náthán között trónolva, a frigyszekrény visszavitele Jeruzsálembe, Mordechai diadalmenete, Mattathias és a bálványimádók, Izaiás és Jeremiás próféták, Ezechiel a csontok völgyében. A körülhatárolt képmezőkbe helyezett jelenetek gyakran 3-4 epizódra vannak bontva, miként egy képregény.

Az antik miniatúrafestészet kiváló szakértője, Weitzman arra a következtetésre jut, hogy a freskók ikonográfiájában felfedezhető az antik monumentális művészet hatása (pl. Orpheus-Dávid), ez azonban jelentkezett a miniatúrafestészetben is, amit a ránk maradt bizánci kódexekből állapíthatunk meg. A szerző a bibliai illusztrációk közös archetípusának kialakulását a III. század első felére helyezi. Feltételezi, hogy ekkor már léteztek a Midrás és a Targum (biblia-magyarázatok) illusztrált kiadásai is, melyek ugyancsak mintául szolgálhattak a durai freskókhoz. Az a kulturális központ, ahonnan ilyen minták eljuthattak ebbe a periferiális városba, feltehetően Antiocheia volt. A freskók egyúttal azt is bizonyítják, hogy a narratív ábrázolás nem a IV. században alakult ki a III. századi sepulchralis művészet rövidített jeleneteiből, hanem a III. században párhuzamosan léteztek egymás mellett.

A III. századi monumentális művészet mind a zsidóknál, mind a keresztényeknél távol állt a könyvillusztrációk figurális gazdagságától. Az előbbiekre a nonfigurativitás volt a jellemző, az utóbbiakéra a szűkszavúság. A durai zsinagóga első kifestésének nyomaiból is az derült ki, hogy ott egyetlen figurális jelenet volt, Izsák feláldozása, ezen túl pedig dekoratív és szimbolikus elemekből állt. Így pl. a tóra-fülke fölött szőlőtő látható fürtök nélkül. Ez utalás arra a jövendölésre, mely szerint a termékeny bőség a Messiás eljövetelével következik be. A zsidók tehát - szemben a keresztényekkel még mindig vártak az isten földi megjelenésére.

A második kifestésnél erre a helyre a trónoló és lantján játszó Dávid, Mózes, az ószövetség képviselője; Izaiás, Izrael újjászületésének a prófétája; Jeremiás; az újszövetség és a frigyláda biztosítója kerültek. A program értelme: Isten gondoskodása a múltban, az újjászületés megjövendölése a jövőre vonatkozóan. Meglepő a hasonlóság a ravennai San Vitale presbytériumának a jeleneteivel: Mózes az égő csipkebokorral, a törvények átvétele, Izaiás és Jeremiás próféták, közöttük azonban nem Dávid, hanem Krisztus trónol. A program elemzője, Kessler ezt nem tartja véletlennek. Az ábrázolások keresztény tervezője a zsinagógai programot értelmezte át annyiban, hogy kifejezésre juttatta a Messiásra vonatkozó jövendölés beteljesedését.

A továbbiakban sor kerül a keresztény és a zsidó díszítési program rendszerének értelmezésére. Ez nem korlátozódik a pogány kultuszoknál megfigyelhető alapelvre, mely szerint a központi képmezó1c a gondolatot tartalmazzák, majd ezt követik az elbeszélések. A keresztény és zsidó kontextusban a múlt és jövő bonyolult kapcsolata is kifejeződésre jut. Ennek módjai a melléhelyezés, a szembehelyezés és az ismétlés a kiválasztott jelenetek viszonyában. A zsidó örökséget a kialakuló keresztény művészet magáévá teszi és továbbfejleszti.

K. Weitzmann, H. L. Kessler: The Frescoes of the Dura Synagogue and Christian Art (A Dura-zsinagóga freskói és a keresztény művészet) Dumbarton Oaks Research Library and Collection Washington 1990. 202 oldal, 202 ábra.

Gesztelyi Tamás