Klió 1995/1.

4. évfolyam

ÖSSZEFOGLALÁSOK

Habura község története (1543-1993)

Az utóbbi időben Szlovákiában több zempléni település története is napvilágot látott. Szakmai színvonalukat, tipográfiai megformáltságukat tekintve kiemelkedik közülük: Varannó és Sztropkó városok története. (Imrich Michnovič (red.): Dejiny Vranova nad Topl'ou. Vranov nad Top'lou, 1992. 188 p.; Ján Beňko (red.): Stropkov. Monografia mesta. Stropkov, 1994.320.) Habura község történetére azért figyeltem fel, mert itt játszódik Vaszil Petrovaj ruszin író Ruszinok c. regénye. (Eperjes, 1994).

A község első írásos említésének 450. évfordulójára készült szlovák nyelvű kötet a következő fejezetekre oszlik: 1. Természeti feltételek (3-7.); 2. A község neve első írásos említésének évétől1848-ig (7-18.); 3. Habura 1848-1918 között (18-26.); 4., Habura a két világháború között (26-52.); 5. Habura a II. világháborút követően (53-78.); 6. A község határnevei (79-80.); 7. Források, irodalom (81-86.); 8. Ruszin és angol nyelvű rezümék (87-92.)

Habura Mezőlaborctól (Medzilaborce) mintegy 10 km-re, az Alacsony Beszkidek külső flis sávjának középtáján, a szlovák-lengyel határon fekszik. A falutól néhány km-re ered a Laborc folyó, melynek itt, mint a hegyi folyóknak általában, számos mellékága van. Habura határában pl. hat patak, ér ömlik a Laborcba. A község határának területe: 2782 hektár, tengerszint feletti magassága 350-700 m. E terület a Kárpát-medence leghidegebb, 1egzordabb lakott térségéhez tartozik: az évi középhőmérséklet: 5-7 ^oC; a legmelegebb hónap a július, átlaghőmérséklete: 16-18 ^oC.

A település vlach kolonizáció révén keletkezett, Drugeth Antal és Drugeth György birtokperében, 1543-ban történik először említés róla. A XVI-XVII. századi összeírások soltészeket és pópát rendszeresen adatolnak. A homonnai uradalomhoz tartozó falu népessége a tizenötéves háború során megfogyatkozott.

A Labore felső folyásánál fekvő község történetében egyébként is figyelemre méltó a lakosság nagyarányú fluktuációja, a népesség állandó cserélődése. Észak-Zemplén egyéb falvainak lakóihoz hasonlóan, Habura népessége is Zemplén vármegye délibb, jobb népességeltartó képességgel rendelkező régióiba húzódott le, helyükre Lengyelországból (Galíciából) érkeztek telepesek. A XVIII. század folyamán a termelőerők fokozatos emelkedése figyelhető meg. A Csákyak kezére került faluban lassul a népesség hullámzása. A szerző szerint azonban csak a XIX. század első évtizedeiből származó összeírásokban lelhetők fel a faluban ma is ismert családnevek.

Megélhetésüket keresve a haburaiak a középkortól rendszeresen lejártak az alföldi területekre aratni, kaszálni, Tokaj-Hegyaljára szőlőt kapálni. XIX. századi adatok szerint Nagymihály, Tőketerebes és Nyíregyháza volt munkavállalásuk helye. Az idénymunka helyére való eljutásukat jelentősen könnyítette a szentmihályfalva-homonnai és a homonna-mezőlaborci vasútvonalak kiépítése (1873). De még a század végén és a XX. század első évtizedeiben is gyakran szekérrel mentek le aratni, ahol négy hetes aratással egy-egy arató 3-4 mázsa búzát keresett.

A szerző részletesen foglalkozik az Amerikába irányuló kivándorlással, ami a XIX. század végén egyre nagyobb méreteket öltött. A kivándorlásnak egyértelműen gazdasági okai voltak. Terméketlen, köves szántóföld, elmaradott mezőgazdasági technika, gazdaságtalan növény- és állatfajták jellemezték a falut, ennek felelt meg az életszínvonal, rossz lakásviszonyok, gyenge táplálkozás, és szegényes öltözet. A szociális gondok elől menekülve a haburaiak egyrésze a XIX. század 70-es éveiben az Ung vármegyei Orechova községbe települt át.

A haburai lakosok életviszonyai nem javultak akkor sem, amikor a moszkvofil ruszin Adolf Dobrjánszky lett a település földbirtokosa. Dobrjánszky egyébként 1885-ig a szomszédos Csertész községben lakott, haburai földjeit bérlőkkel műveltette meg. A könyvben kitűnő kimutatásokat olvashatunk a bérlők által alkalmazott cselédekről és az általuk használt gazdasági felszerelésekről.

Érdekesek a könyvnek az első világháború éveire vonatkozó fejezetei. A szerző szerint a háború elején a hadra fogható férfiakat 50 éves korig kivétel nélkül bevonultatták. 1914 novemberétől 1915 tavaszáig folyamatosan harcok folytak a faluban, mely teljesen elpusztult. Azt követően, hogy Kornyilov tábornok 1914 novemberében csapataival átlépte a lengyelmagyar határt, a falu népességét Dél-Zemplénbe, Sárospatak környékére és részben Budapestre evakuálták. (Népességszám 191O-ben: 1263; 1919-ben: 953).

1917-ben házépítési akció indult ugyan, mely azonban eszközök híján rendkívül vontatottan haladt. A haburaiak háborús kárait csak a harmincas években kárpótolta az állam - a csehszlovák kormányzat. A házak és a népesség száma azonban a későbbiekben sem érte el az 1914. évit. A falu hagyományos építészeti, néprajzi, művelődési rendje megbomlott. A szántóföld megművelésében nehézségeket okoztak a szanaszét otthagyott gránátok, bombák. A háború okozta csapásokat jól szemléltetik a haburai házassági anyakönyv adatai: 1915-ben egy házasság köttetett a faluban, 1916-ban egy sem; 1917-ben mindössze kettő; 1918-ban 20. A haburaiak megpróbáltatásai a II. világháború során sem voltak kisebbek, a falu lakosait ekkor is evakuálták. A falunak két hadi temetője van. Az I. világháborús temetőben az osztrák-magyar hadsereg számos elesettje között nagyszámú magyar is nyugszik. A II. világháború után tovább folytatódott a lakosság csoportos elköltözése a faluból: a lakosok egy része Dél-Szlovákiában, Sátoraljaújhely környéki magyar portákon, másik része a némettelepített Szudétaföldön, egy további hányada pedig Volhíniában, Szovjet-Ukrajna rovnói területén kereste boldogulását. Ez utóbbiak a lakosságcserére vonatkozó csehszlovák-szovjet szerződés értelmében ukránként, a XVIII. században Volhíniában letelepedett, s 1946-ot követően Csehszlovákiába repatriált csehek helyére költöztek. A Volhiniába kitelepült ruszin-ukránok jelentős része a 60-as években, a szovjet hivatalokkal óriási küzdelmet folytatva, szlovákként(!) hazate1epítését kérte Csehszlovákiába.

Ke1et-Szlovákiából a csehszlovák-szovjet lakosságcsere keretében egyébként 7-8 ezer ruszin-ukrán települt ki önkéntesen. Ukrajnába való visszatelepülésüket bonyolult okok idézték elő, melyek között ott találhatjuk az észrevehető nyelvi, nyelvjárási, mentalitásbeli különbségeket, a két ország politikai berendezkedése közötti jelentős eltérést. Tény az is, hogy az Ukrajnába áttelepülteket az ottani lakosság sem tekintette ukránnak. 1989-et követően az Ukrajnából szlovákként visszatelepült ruszin-ukránok közül többen a ruszin nyelvi, kulturális mozgalomban észrevehető szerepet játszottak. Haburai születésű Vaszil Petrovan, az első szlovákiai ruszin nyelvű regény szerzője. A Ruszinok címet viselő munka (Eperjes, 1994) nyelvezete figyelemre méltó hungarisztikai szempontból is.

Ismertetésemben Habura népének sorsát, a lakosság mozgását igyekeztem elsősorban nyomon követni. Az egyre fogyó népességű, perifériára szorult, a kárpát-medencei határ menti falvak nehéz sorsában osztozó települést e szempontból találóan jellemzi egy XVIII. századi és egy napjainkbéli adatsor bemutatása. A II. József-kori népszámlálás szerint a ruszin községben a házak száma: 138; családok száma: 161. Népességszám. 1023. Az 1991-es, az utolsó csehszlovák népszámlálás szerint: ruszinok száma: 359 szlovákok száma: 153, ukránok száma: 58, a cseheké pedig 3. Népességszám. 573.

Imrich Michnovič: Habura. 1543-1993. Presov-Habura, 1993. 93 p.

Udvarilstván