Klió 1995/1.

4. évfolyam

ÖSSZEFOGLALÁSOK

Wolf Oschlies

Az ortodox egyház szerepe a Balkánon

Az ortodoxia önálló fejlődése a Római Birodalom szétesésével kezdődött, amikor 381-ban a konstantinápolyi érseket a Kelet-római Birodalom többi püspöke fölé emelték. A 6. században a bizánci egyházfő felvette az ökumenikus patriarcha címet. A szerző szerint a 857-es skizmával a szétválás - bár az újraegyesítéssel még évszázadokig kísérleteztek - végérvényessé, megfordíthatatlanná vált.

A szlávok a Balkán-félszigetre érkezésük (VI. század) után csak bizonyos idő elteltével kerültek az ortodoxiával érintkezésbe. Kihasználták annak előnyeit, mindenekelőtt törzsszövetségükből „felkent” uralkodó alatt álló birodalmat alakítottak ki. Bizánc gyengeségét viszont arra használtak fel, hogy autokephal egyházakat hoztak létre. Az egyházszervezési folyamat szorosan összekapcsolódott a szláv írásbeliség kialakulásával. Az autokephalia és a nemzeti kultúrában játszott szerep határozza meg mind a mai napig az egyház működését és jelentőségét a Balkánon.

A nemzeti megtartó erőnek köszönhető, hogy a több évszázados oszmán uralom ideje alatt is fennmaradtak a balkáni népek. A szerző vitatható megjegyzése szerint különösen szembetűnő ez a makedónoknál, akiknek egyházát a IX. század végén alapította Kliment, Cirill egyik tanítványa. A makedón egyház 1767-ig állt fenn, amikor a 'konstantinápolyi patriárka feloszlatta.

A nemzeti újjászületés idején jelentkezik az ortodoxia nemzeti jellegének másik sajátos vonása: az ortodox államok közti szolidaritás és egymás támogatása. A bolgárok például évszázadokon keresztül várták a segítséget Moszkvától, a harmadik Rómától. Oroszország vállalta is a balkáni ortodox népek protektorának szerepét, ez be is került az 1774. évi Kücsük Kajnardzsi szerződésbe.

Nem elhanyagolható az ortodox egyház nemzeti legitimációs feladata sem. A Porta Oroszország befolyásának megakadályozására 1870-ben egy exarchatusba egyesítette a bolgárokat, amelynek területe a Fekete-tengertől az Égei-tengerig terjedt. A bolgár egyház igyekezett minél több bolgárt keretei közé foglalni. (A makedón kérdés gyökerei is ide vezethetők vissza.)

Bizonyos körülmények között igyekeztek az egyház kereteit felhasználni a nemzeti elkülönülés, elszakadás céljára. A Pavlié-féle usztasa államban kísérletek történtek egy horvát ortodox egyház létrehozására. (Manapság ismét folynak hasonló kísérletek Horvátországban.)

***

A jelenlegi délszlávválságban kiütköznek az ortodoxia belső gyengeségei: az, hogy ebben a térségben az egyház, a nemzet és az állam szorosan összefonódott. A bizánci kereszténységben sohasem határozták meg a világi hatalom és az egyház viszonyát. Mindegyik autokephal egyház átvette Konstantinápoly tói a hierarchikus rendet, a liturgikus-kulturális alapokat, de a dinasztikus lojalitás, politika, jogrend és kultúra alapján konkretizálták azokat. Így teremtőd tek meg a cezaropapizmus feltételei, így vált az ortodox egyház a közélet normaadójává és az egész nép identitás tudatának kikristályosítójává. Még azokban a rendszerekben is, amelyek magukat ateistának jellemezték és a krisztusi tanítás ellen agitáltak, felismerték, hogy nem lehet frontális támadást intézni az egyház ellen, annak identitásteremtő szerepe miatt. Az „államegyházakat” támogatásokkal, privilégiumokkal és a megfelelő személyi politikával a rendszer részévé tették.

Wolf OschIies: Zur politischen RolIe orthodoxer Kirchen auf dem Balkan (Az ortodox egyház politikai szerepe a Balkánon) In: Südosteuropa. Zeitschrift für Gegenwartsforschung. 42. évf. 1993. 10. 583-591. p.

Bíró László