Klió 1995/1.
4. évfolyam
A TÖRTÉNETTUDOMÁNY
TÖRTÉNETÉBŐL
Joyce Appleby
A függetlenség más fajtája:
a korai Amerika történeti tanulmányozásának átrendeződése a második világháború
utáni időszakban
A William and
Mary Qarterly, a 17-18. századi amerikai
történelemmel foglalkozó legtekintélyesebb szakfolyóirat, 1993. áprilisi
számának legnagyobb részét a korszakra vonatkozó, második világháború utáni
kutatások összefoglalásának szentelte. Az egyes területek ismert szakértői
tekintették át a gazdaság-, társadalom- és politikatörténet, vagy a korabeli
rabszolgaságra és az indián népességre vonatkozó vizsgálatok újabb eredményeit.
A tematikus tanulmányok sorát, a korszakra vonatkozó kutatásokat a második
világháború utáni amerikai történetírás egészében elhelyező, összefoglaló
dolgozat előzi meg, Joyce Appleby tollából, aki a University of California at Los Angeles (UCLA) professzora, a XVII-XVIII. század eszme- és társadalomtörténetének egyik legkiválóbb
szakértője, számos tanulmány és könyv szerzője.[1]
Véleménye szerint
a gyarmati korra vonatkozó történetírást a második világháború előtti
időszakban erőteljesen áthatotta az amerikai fejlődés kivételességébe, sőt az
egész világ számára utat mutató jellegébe vetett hit. Eszerint a független
amerikai állam megszületése egyfelől az ókori athéni demokráciától kiinduló
történelmi fejlődés csúcsát, másfelől viszont valami egészen újnak a kezdetét,
az első modern köztársaságnak a megszületését jelentette. Ez jellemezte a XIX.
századi romantikus nacionalista történetírást, de az ezzel szemben a századforduló
tájától fellépő progresszivista iskola felfogását is,
amely ugyan a gyarmati kori társadalmon belüli konfliktusokra és az alsóbb
néprétegeknek az események alakításában játszott szerepére helyezte a
hangsúlyt, ám ezáltal csak jobban kiemelte a kialakult
politikai berendezkedés kivételesen és az egész világ számára utat mutatóan
demokratikus jellegét. Mindezen tényezők következtében a gyarmati kort
legnagyobbrészt az egész világ számára példát adó Egyesült Államok
megszületésének puszta prológusaként fogták fel, amelyben a gyarmatosak a Mayflower-szerződés megfogalmazásától kezdődően, profetikusan meneteltek egy jobb és felvilágosultabb kor, a
függetlenség kivívása felé.
E felfogással
csak részben szakított a második világháború utáni első jelentős történetírói
irányzat, az ún, konszenzus iskola. A progresszivistáknak a gazdasági érdekcsoportok
konfliktusait háttérbe állító felfogásával szemben a társadalmi struktúra
elemzésére, s ezen keresztül arra helyezték a hangsúlyt, hogy a felnőtt fehér férfiak
jelentős részére kiterjedő politikai jogok következtében meglehetősen
széleskörű politikai konszenzus, a szélesen értelmezett középosztályi
társadalom megléte, a társadalmi együttműködés és stabilitás jellemezte a
gyarmati kort. Véleményük szerint ez a konszenzus és stabilitás, bizonyos
alapértékekben valómaradéktalan egyetértés aztán az egész amerikai történelem
kivételes és megkülönböztető jegye maradt. Appleby
értékelése szerint tehát úgy vetették el a progresszivisták
legfontosabb alaptételeit, hogy közben új tartalommal töltötték meg Amerika
kivételességének régi gondolatát.[2]
A konszenzus
iskola azonban csak egy-másfél évtizedig volt uralkodó helyzetben, mivel a
hatvanas évek kezdetétől alapvető fordulat bontakozott ki az egész amerikai történtírásban. E változás bekövetkeztében, Appleby véleménye szerint meghatározó és úttörő szerepet
játszott a gyarmati kor vizsgálatának és megítélésének döntő megváltozása.
Milyen tényezőknek tulajdonítható mindez? A változás bekövetkeztében nagyon
fontos szerepet játszottak az Európából érkezett szakmai és intellektuális
impulzusok. Ezek közül is kiemeli az Annales-iskola, de különösen Femand Braudel munkásságát, aki a
mindennapi életre, az anyagi kultúrára és a hosszú távú fejlődési ciklusokra
helyezte a hangsúlyt. Nagyon jelentősnek ítéli a Peter Laslett
által megszervezett Cambridge Group for the Study of Popular
and Social Sctructure
hatását is, amely a család, a helyi kisközösségek és általában a demográfiai
folyamatok vizsgálatát helyezte előtérbe új módszerek, például a
családrekonstrukciós eljárás hatékony alkalmazásával. Ugyanakkor nem amerikai
politológusok és eszmetörténészek egy másik csoportja, Quentin
Skinner és I. G. A. Pocock
vezetésével egyfajta kommunikatív rendszerként kezdte értelmezni általában a
politika és különösen a korai újkori politika nyelvezetét, s ez alapvetően
átalakította a korabeli amerikai politikai eszmék vizsgálatát is. De ide
sorolható az is, hogy 1958-ban jelent meg az USA-ban Max Weber:
A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című klasszikus munkájának angol
fordítása, amely sok amerikai történész számára helyezte új megvilágításba a
protestantizmus és a kapitalizmus kapcsolatát a XVII-XVIII. századi
Amerikában. Appleby fontosnak ítéli az európai
kulturális antroplógia, gazdaságtörténet-írás és
történeti földrajz befolyását is, amely utóbbi egyre inkább az emberek térbeli
mobilitásának vizsgálatára helyezte a hangsúlyt. Mindezen új fejlemények az
egész amerikai történetírás szemléletmódjára óriási hatást gyakoroltak, és a
társadalom- és gazdaságtörténeti szemléletmód előtérbe kerüléséhez, az ún. „új
történetírások” (New Economic History,
New Urban History stb.) kialakulásához is nagyban
hozzájárultak. Ugyanakkor a fenti irányzatok konkrét kutatásai legnagyobbrészt
a kora újkor történetére vonatkoztak, vagyis leginkább azon korszak európai
történelmének megítélését alakították át, amikor az észak-amerikai angol
gyarmatok is létrejöttek. Ezek eredményeinek fényében az amerikai gyarmati kor
eseményeit egyre inkább egy koherensen összetartozó atlanti régió keretében
kezdték vizsgálni, vagyis a korábbinál jóval nagyobb hangsúly esett a
gyarmatokat az európai háttérhez, illetve más gyarmati területekhez fűző
szálakra. A kora újkori európai történelemre vonatkozó újabb kutatások ugyanis
feltárták, hogy számos olyan jellegzetesség (jelentős földrajzi mobilitás, az
öröklési törvények megváltozása stb.), amelyeket korábban az amerikai fejlődés
kivételes, megkülönböztető egyeinek tartottak, a korabeli Nyugat-Európában is meglehetősen
gyakori jelenségek voltak, s kiderült, hogy a XVII-XVIII. századi
nyugat-európai világ már egyáltalán nem az a „sötét feudalizmus” volt, amelyhez
viszonyítva a második világháború előtti amerikai történészek oly kivételesnek
és példamutatónak látták Amerika fejlődését. Háttérbe szorult tehát Amerika
kivételes jellegének a hangsúlyozása és a gyarmati kort most már önálló
értékekkel és sajátosságokkal rendelkező periódusként fogták fel, és nem csupán
olyan prológusként értelmezték, amelynek története szükségszerűen torkollott a
független és kivételes Egyesült Államok megszületésébe. Ennek következtében a
gyarmati kor és az azt követő időszak vonatkozásában a fokozatos, folyamatos
átmenetet kezdték hangsúlyozni.
Ezekhez a
változásokhoz, persze, bizonyos hazai, amerikai tényezők is hozzájárultak. Az
1950-es években jelentősen megnőtt a hallgatók létszáma az amerikai
egyetemeken, s ennek következtében nőtt a szakdolgozati és disszertációs témát
kereső diákok és kezdő kutatók száma, akik számára a számítógépek fokozatos
elterjedése technikai szempontból is lehetővé tette, hogy új típusú
forrásanyagokat „mozgassanak meg”. A hallgatói létszám megnövekedésével egyre
nagyobb számban kerültek be az egyetemek falai közé a nők, valamint a különböző
kisebbségi csoportok képviselői is, akik a hatvanas évek egyetemi mozgalmainak
a légkörében készséges és elkötelezett kutatói lettek a mindennapi élet, az
alsóbb néprétegek, a népi vallásosság, a rabszolgaság, a nők és a különböző
kisebbségek korabeli történetének, amely témák felé korábban jóval kisebb
figyelem irányult.
Mindezen hatások
elsőként a gyarmati kori kisebb - elsősorban újangliai
- közösségek vizsgálatában vezettek új eredményeket feltáró monográfiák megszületéséhez.[3] Ezek a
könyvek leírták a korabeli családstruktúrát és családi értékrendet, s
rámutattak a család, a közösségi értékek kiemelkedő szerepére a társadalom
szerveződésében, s alapvetően megváltoztatták a liberális individualizmus
eszméi által ihletett, öntudatosan a forradalom felé menetelő gyarmatosról
korábban kialakított képet. A család vizsgálatának középpontba állítása új
megvilágításba helyezte a nők szerepének kutatását is (terhesség,
gyermeknevelés, házassági szokások, a nó1c öröklési és tulajdonbírási
lehetőségei stb.). A nőkre vonatkozó kutatások
megélénkülésében természetesen szerepet játszott a feminizmus megerősödése is a
hatvanas években. Korábban úgy tartották, hogy a korai időszakban a gyarmatokon
tapasztalható relatív nőhiány következtében a nőket nagyobb becsben tartották,
mint a korabeli Európában, s ezt is az amerikai kivételesség egyik fontos
jegyének tekintették. Az újabb európai és amerikai vizsgálatok tükrében ez már
korántsem látszik ilyen egyértelműnek, bár az új adatok értelmezésében még
mindig elég nagyok az eltérések a kutatók között.[4] Ezek a
közösségi központú kutatások, kezdetben elsősorban új-angliai bázisra
támaszkodtak, mivel az ottani településszerkezet jobban lehetővé tette e
kisközösségek meghatározását a kutatók számára, s az írás-olvasás szélesebb
körű elterjedtsége miatt nagyobb számban állott rendelkezésre - főleg személyes
jellegű forrásanyag is. Jack P. Greene találó megjegyzése szerint a kutatások
ezen koncentrálódásán legjobban maguk a korabeli
gyarmatosok lepődtek volna meg, hiszen a Chesapeake-öböl,
illetve a Karib-tenger angol gyarmatai sokkal több gazdasági szállal kötődtek
az anyaországhoz és fontosabbak is voltak a számára, mint Új-Anglia. A
forrásanyag eltérő jellegének következtében a Chesapeake-régió
vonatkozásában mégis valamivel később indult meg a helyi tanulmányok sorozata,
s a kutatók egy, az új-angliaitól radikálisan eltérő társadalom képét vázolták
fel. Felszínre hozták és kézzelfoghatóvá tették a két régió eltérő demográfiai,
gazdasági és társadalmi jellegzetességeit, s fényt derítettek olyan, korábban
nem ismert tényekre is, hogy a XVIII. században a régió legkeletebbi területein
milyen jelentős mértékben előrehaladt a gazdaságok átállítása a dohány
termesztéséről a gabonáéra.[5] A Chesapeake-régió legfőbb sajátosságát természetesen a
fekete rabszolga munkaerő jóval nagyobb itteni létszáma jelentette a XVII.
század utolsó évtizedeitől kezdődően. A második világháború utáni időszakban
ennek megítélése is alapvető változásokon ment keresztül. Különösen fontos
eredmények születtek annak vizsgálatában, hogy mikor és milyen tényezők
hatására ment végbe a fehér, szerződéses szolgai munkaerőről a fekete rabszolga
munkaerőre való átállás a déli mezőgazdaságban, s az Annalesiskola
és a kulturális antropológia szemléletmódjának alkalmazásával alapos vizsgálat
alá vették a feketék hétköznapi és családi életét, kialakuló sajátos kultúrájuk
afrikai gyökereit, illetve Amerikában kialakuló sajátosságait.[6]
Egyáltalán, a korábbinál jóval nagyobb teret kapott a gyarmati kor kutatásán belül
a rabszolgaság vizsgálata, mivel a korábbi időszakokban az ezzel foglalkozó
kutatók figyelme elsősorban annak XIX. századi változata felé fordult. E
változásban persze megint csak szerepet játszott a hatvanas évek, a feketék
polgárjogi küzdelmeinek a légköre.
A mindennapi élet
vizsgálatának előtérbe kerülése az elitekről az átlagemberekre fordította a
történészek figyelmét, akik már a progresszivisták érdeklődésének
is a középpontjában álltak. A szinte kizárólag a gazdasági érdekek alapján
szerveződő osztályokból álló társadalomképpel szemben az új
társadalomtörténészek sokkal differenciáltabb, gyarmati kori fehér társadalom
képét vázolták fel. E vizsgálódásaikban nagymértékben tudtak támaszkodni a
hatvanas években virágkorát élő újabb brit marxista történetírás (E. P.
Thompson, George Rudé, Eric Hobsbawm,
Christopher Hill) módszereire, akik legnagyobbrészt
szintén a XVII-XVIII. század kutatásával foglalkoztak.
Leírták a gyarmati kori társadalmi konfliktusok jellegzetességeit, új
megvilágításba helyezték az amerikai forradalomban való radikális népi
részvételt, s összességében olyan fehér társadalom képe kezdett kibontakozni,
amely családmintáit, értékrendjét és gondolkodásmódját tekintve sokkal
tradicionálisabb és a korabeli európai viszonyokhoz sokkal közelebb álló volt
annál, mint ahogy azt korábban gondolták. Az a vélemény kezdett előtérbe
kerülni, hogy Amerika nem volt szabad, gazdag, modem és liberális eszmeiségű
szinte születése pillanatától kezdve, hanem sok tekintetben archaikus,
elmaradott gazdálkodási módszereket alkalmazó, preindusztriális
gazdaság és társadalom jellemezte, amely a korabeli atlanti világ periférikus
csücskének számított mind gazdasági, mind pedig társadalmi tekintetben, s
amelynek értékrendje is inkább tradicionálisnak volt nevezhető, s rengeteg
szállal kötődött az anyaországéhoz. Ha viszont ez így volt - s ugyanakkor az is
kétségtelen, hogy a XIX. században már piaci erők által meghatározott,
liberális gondolkodásmód jellemezte az amerikai gazdaságot -, akkor felmerül a
kérdés, hogy mikor ment végbe a kettő közötti fordulat. E kérdés szempontjából
különös jelentősége volt a James A. Henretta és számos más történész között lezajlott vitának a
hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján. Henretta ugyanis
az északi farmercsaládok gazdasági viszonyainak tanulmányozása alapján arra a
következtetésre jutott, hogy a farmercsaládok legnagyobbrészt önellátásra
törekedtek, s inkább ellenálló magatartást tanúsítottak a gazdálkodásukba
behatolni akaró piaci erőkkel szemben a XVIII. század folyamán. Vele szemben
főleg James Lemon hangsúlyozta azt, hogy az angol
telepesek a gazdaságilag fejlett anyaország szerzésvágyó attitűdjét hozták
magukkal az Újvilágba, s ez a vállalkozói éthosz
felvirágzott az ottani szabadabb környezetben, különösen a gyarmati elit
körében. A vita mindenesetre a farmergazdaságok új módszerekkel történő, mikroszkópikus elemzése felé fordította a kutatók
figyelmét. A kutatások alapján egyre inkább köztes álláspont kezdett
kibontakozni, amely a korábbi „újító vállalkozók” és „hagyományos konzervatívok”
merev szembeállításának a helyébe lépett. Eszerint a farmerek, rövid távú
döntéseik során, elsősorban a maguk szűkkörű
gazdasági céljainak a megvalósítására törekedtek, amely döntéseiknek azonban
hosszú távon gyakran a piaci hatásokat erősítő következményei lettek. E
kutatások másik fontos hatása az lett, hogy - mivel a két korszak
jellegzetességeinek az összehasonlítására törekedtek - felhívták a figyelmet a
gyarmati kor és az azt követő korszak közötti kontinuitás fontosságára, hiszen
korábban az volt a jellemző, hogy a szakmonográfiák a gyarmati kor végén
fejeződtek be, míg most gyakran „átnyúltak” a XIX. századba is.[7]
Alapvető
változások következtek be a gyarmati kori Amerika etnikai viszonyainak
vizsgálatát illetően is. Az európai társadalomtörténet-írásra egyre nagyobb
hatást gyakorolt az antropológia, s ennek következtében elterjedtebbé vált az a
felfogás, amely már nem a nyugati civilizáció feltartóztathatatlan
előrehaladásaként. s nem is annak kategóriáival értelmezte az emberiség
történetét, vagyis az egyes kultúrák egyenrangúságára helyezte a hangsúlyt.
Mindez jelentősen átalakította a gyarmati kori Amerikában egymás mellett létező
kultúrák és etnikumok egymáshoz fűződő kapcsolatainak a vizsgálatát. A kutatók
a korábbinál nagyobb empátiával fordultak az indián kultúrák felé, s felfedték
az indiánok munkaviszonyait, vallási szokásait, de azokat a nyelvi „megoldásokat”
is, amelyek segítségével az angol telepesek
a későbbiekben elfedni igyekeztek az
indiánokkal szembeni kezdeti függő helyzetüket. Mindezzel, mintegy beilleszteni
igyekeztek az indiánokat az „egész amerikai nemzet történetébe”, s új hangsúlyt
helyeztek arra a frontierre, amelyben az európaiak
először szembesültek a mássággal, s amelyben megalapozódtak az eltérő etnikumok
egymáshoz való viszonyulásának sajátosságai.[8]
A
gyarmati kori gazdaság és társadalom tradicionális jellegének és az óvilághoz
való szoros kapcsolódásának előtérbe helyezését erősítette meg az eszmetörténet
vonatkozásában az, hogy az ötvenes évek végétől, a hatvanas évek elejétől egyre
több kutató kezdte felhívni a figyelmet arra a kiemelkedő hatásra, amelyet az
európai republikánus tradíció, de különösen a Robert Walpole
minisztersége idején Angliában fellépő, ún. „real whig” ellenzéki eszmeiség gyakorolt a 18. század utolsó
harmadának amerikai gondolkodására.
A konszenzus iskola legjelesebb képviselői arra gondoltak, hogy a széleskörű
társadalmi közmegegyezés a liberális ideológia bázisán jött létre a gyarmati
kori Amerikában. Az újonnan fellépő, ún. „republikánus szintézis” képviselői
viszont olyan eszmeiség jelentős hatását mutatták ki az amerikai Alapító Atyák
nemzedéke esetében, amely az antikvitásig visszavezethető republikánus tradíció
alapján kritikailag lépett fel a kialakuló kereskedelmi kapitalizmus számos negatív
jelenségével, elsősorban a kereskedelmi és a politikai érdekek
összefonódásával, s az azt megtestesítő intézményekkel, a nemzeti adósságok és
az állandó hadseregek megjelenésével szemben. Ezzel a földtulajdon birtoklása
révén politikai és gazdasági függetlenséggel rendelkező, önálló gazdálkodók
respublikáját állították szembe, amelyben az öntudatos és erényes állampolgárok
milíciába tömörülve védelmezik a hazát. Szerintük csakis ezen
feltételek megléte, valamint a hatalommegosztás elvének alkalmazása esetén
lehet biztosítani egy nagy kiterjedésű országban a „mérsékelt uralom” tartós
fennmaradását. Az angol ellenzék ezen érvei az anyaországi kormányzat
korruptságára és az angolok szabadságát fenyegető jellegére vonatkozóan azután
közvetlen megerősítést nyertek az amerikaiak szemében az 1763 után bevezetett
új, angol szabályozások formájában. Az Alapító Atyákat ezek a történészek tehát
már nem a gazdasági és politikai liberalizmus szellemében, a kivételesen
demokratikus amerikai viszonyokat kiteljesítő forradalom és függetlenség felé
feltartóztathatatlanul menetelő öntudatos vállalkozókként látták, hanem sok
tekintetben olyan konzervatív elvek képviselőiként, akik inkább nosztalgiával
tekintenek a múltba és aggódva néznek a veszélyes tendenciákat magában hordozó
jövő felé. Ezzel együtt elvetették a konszenzus-iskola azon tételét is, amely
már a gyarmati kori amerikai társadalmat is a szélesen értelmezett középosztály
társadalmaként fogta fel. Ugyanakkor a „klasszikus republikanizmus”
hagyományának fenti folytatói, illetve a „modern” liberalizmus képviselői
szembenállásaként lehetett értelmezni szinte az egész amerikai történelmet, az
Alkotmány ellenzőinek és pártolóinak összecsapásától. a demokrata-republikánusok
és federalisták, majd a progresszivisták
és ellenfeleik konfliktusán keresztül, egészen a New Deal
hiveinek és elítélőinek vitájáig. A „republikánus
szintézis” kialakulásának hatására sokkal differenciáltabb kép bontakozott ki
az amerikai forradalom ideológiai hátterére vonatkozóan is, s azt már nem
szinte kizárólag a locke-i liberalizmusból eredeztették. hanem annak kiformálódását,
többféle eszmeáramlat (klasszikus republikanizmus,
liberalizmus, felvilágosodás, protestáns vallásosság) együttes hatásaként
értelmezték.[9]
Mindez pedig
újból az Európához fűződő szálak szorosságára hívja fel a figyelmet, melyek igen
jelentőseknek bizonyultak a gyarmati kori vallásosság vizsgálatánál is. A fenti
eszme történeti kutatások fényében most már el lehetett vetni azt a korábbi felfogást, amely az amerikai társadalom fejlődését közvetlen
összefüggésbe hozta a szekularizáció folyamatának előrehaladtával,
Felfedték az amerikai protestantizmus bizonyos meghatározó sajátosságainak,
például erőteljes millenializmusának meghatározó
hatását a forradalmi ideológiára, míg a mindennapi élet kutatásával előtérbe
került a népi vallásosság vizsgálata.[10]
Joyce
Appleby: A Different Kind of Independence: The Postwar estructuring of the Historical Study of Early America (A függetlenség más fajtája: a korai Amerika
történeti tanulmányozásának átrendeződése a második világháború utáni
időszakban) In: William and Mary Quarterly,
1993. április, 245-267. p.
Lévai
Csaba