Klió 1995/1.

4. évfolyam

rule

 

A TÖRTÉNETTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBŐL

 

N. V. Maszlova-J. V. Agejeva

Az orosz történelem és T. N. Granovszkij

 

A szerzők az egyik legnagyobb múlt századi orosz történész, T. N. Granovszki (1813-1855) születésének 180. évfordulójára emlékeznek írásukkal. A tudós a moszkvai egyetemen 1839 és 1855 között világtörténetet adott elő. Noha az orosz történelemről külön műve nyomtatásban nem jelent meg, könyvtárának anyaga, a világtörténeti folyamatban hazája helyének kiemelt vizsgálata, az európai és az orosz história jelenségeinek összehasonlító elemzése azt tanúsítja, hogy Granovszkij nagy jelentőséget tulajdonított ez egyetemes és az orosz történelem együttes kutatásának. Az 1840-50-es években egyébként a Nyugat és Oroszország fejlődésének összehasonlító vizsgálata aktuális társadalmi-politikai és történeti-kulturális problematikaként is megjelent. Granovszkij azt javasolta, hogy az orosz és az európai történetet széleskörű nyugati és szláv forrásanyag alapján, egységes módszerekkel kutassák. A szerzők írásukban öt orosz történeti témakört jelölnek meg, amit e szakember kiemelten vizsgált. A szlávok és az oroszok történelembeli helyét a VI-VIII. században, az orosz középkort (IX-XVII. század), Oroszország külső kontaktusait(VI-XIX. század), az orosz nép „történeti sorsának alakulását” és végül az orosz történeti források és historiográfia elemzését.

Granovszkij nagy jelentőségűnek ítélte azt, hogy a konkrét német és orosz történeti anyagok segítségével mutassa be a vérségi kapcsolatokról a szomszédsági közösségekre és a magántulajdonra való fokozatos áttérés folyamatát. Általános történeti koncepciója és empirikus nyelvészeti vizsgálódásai összehasonlító módszere révén átfogták az alapvető európai régiókat. A történész részletesen elemezte a szlávok (az oroszok) és északnyugati (a normannok, a németek), keleti (főleg a hunok) és déli (nomád és bizánci) szomszédaik kapcsolatait. Így átfogó képet adhatott az antikvitás korabeli gazdasági (az egyes szláv törzsek széttelepülési területétől délre és délkeletre vezető kereskedelmi utak révén) és kulturális (a bizánci hatás bemutatásával) kontaktusokról, valamint a szlávok és az európai népek migrációjáról az orosz történelem kezdetén.

Fontos szerepet játszott munkásságában a VIII-XVII. századi orosz történelem szakaszolása, hazája középkori históriájának lényeges és(a nyugat-európaitól az állam, a város és az egyház fejlődésében eltérő) sajátos vonásainak taglalása, Oroszország feudalizmus korabeli világtörténeti helyének vizsgálata. Granovszkij könyvtára (közel 5000 egység) gazdag orosz történeti anyagot (330 kötetnyi művet) tartalmaz- köztük sok forrást, pl. évkönyveket -, ami lehetővé tette számára az alapos kutatómunkát. Mindez ma a Moszkvai Állami Egyetem Kéziratok és Ritkaságok Részlegében, a Tudományos Könyvtárban található. Külön figyelmet érdemel Granovszkijnak az orosz nemzetségi és állami viszonyokról adott kronológiai tagolása, az ezt megalapozó tényezők kiemelése, az államfejlődésnek három alszakaszra való bontása, az állam egyes funkcióinak (törvényalkotó, adminisztratív­végrehajtó és legfelső bírósági a külső és belső biztonság garantálása mellett) elemzése. A tudós fontosnak tartotta az állam és a tulajdon evolúciójának szétválasztását a kutatásban, hangsúlyozván, hogy párhuzamos, de nem ugyanazon jelenségekről van szó. Granovszkij rendkívül eredeti módon irányítja rá a figyelmünket az államiságra való áttérés oroszországi regionális eltéréseire. Délen az uralkodói hatalom a szokásjogon, a középső részeken a hódításon és a gazdaságon alapult, míg Novgorodban szerinte a X-XII. században egyfajta kettős hatalom volt. Az első és a harmadik variánsnál a fentiek miatt a fejedelem nem erősíthette meg hatalmát. Granovszkijnál az orosz történelem vizsgálatakor mindig előtérben állt a jogi normák, intézmények és az ilyen jellegű források és historiográfia (jól ismerte pl. a Russzkaja Pravdát és a vele kapcsolatos szakirodalmat) kiemelt kezelése. A tudós külön figyelmet szentelt a késői középkornak, az „átmeneti szakasznak” az orosz történelemben. Nézetünk szerint joggal állapította meg, hogy az orosz egyeduralom sokban különbözik azoktól a formáktól, amelyekben a monarchikus eszme más országokban megvalósult, és gyökerei is sajátosan a nemzeti talajból nőttek ki. Granovszkij úgy véli, hogy országa I. Péter korában lépett át a középkorból az európai civilizációba és foglalta el helyét az új politikai reformokkal a világtörténelemben. Ezen korszak szinte minden jelenségét átfogóan, az európai folyamatokkal összefüggésben vizsgálta. L Péter kora kapcsán rámutatott a történeti fejlődés törvényszerűségeire és progresszivitására.

Granovszkijt az orosz históriából legjobban a X-XIX. századi nyugati­orosz gazdasági, politikai, diplomáciai, kulturális és tudományos kontaktusok foglalkoztatták. Elsősorban a kölcsönhatások és emellett Oroszországnak Ázsiára gyakorolt befolyása érdekelte. Granovszkij a Nyugat és országa történeti fejlődésének egységes törvényszerűségeit hangsúlyozta. Könyvtárában gazdag orosz (pl. N. M. Karamzin és Sz. M. Szolovjov művei) és nyugati historiográfiai anyagra támaszkodhatott. Véleményünk szerint megalapozottan mutatott rá a tatár iga óriási befolyására az orosz államiság sajátosságainak alakulásában. Igen érdekesek Timur Ázsia felé fordulásával kapcsolatban Oroszország és Európa megmenekülésével kapcsolatos megjegyzései. Granovszkij országa pozitív (politikai, kulturális, életmódbeli és vallásos) hatásait hangoztatja a déli és a keleti szomszédokkal kapcsolatban. Ezt ma már árnyaltabban (negatív oldalakat is bemutatva) lehet megítélni. Könyvtárában nagy nyugati (pl. vatikáni, angol, francia stb.) és orosz (a Poszolszkij prikáz követ jelentései) diplomáciai forrásanyag állt rendelkezésére. A mai orosz történettudomány is a XVIII. század eleji reformok előkészítő szakaszaként tartja számon a XVII. század második felét. Így A. A. Orgyin­Nascsokinnak diplomáciai téren, mint L Péter előfutárának a Granovszkij által történő kiemelését megalapozottnak ítélhetjük. A történész kitűnően ismerte az orosz külpolitika- és diplomáciatörténetet, annak historiográfiáját, tanítványa volt több diplomáciatörténész, és főleg új forráskritikai és összehasonlító módszertani elvekkel bővítette a szaktudomány ezen ágát.

Granovszkij egyik fő témája volt „A nép és a személyiség az orosz történelemben”. Ezen a területen az organikus szemlélet híve volt. Kezdetben szerinte a római-germán törzsek játszottak főszerepet a világtörténelemben, a szláv világ csak I. Péter korától kapcsolódott be ebbe a folyamatba. Granovszkij ezzel több ponton szemben találta magát a szlavofilokkal. Az orosz nép világtörténeti helye és szerepe az 1840-as években éles társadalmi­politikai kérdésekkel kapcsolódott össze. Granovszki j terméketlennek tartotta a Péter utáni másfél százados fejlődés tagadását, ami a beteges patriotizmuson és a pravoszláv patriarchális életrend dicsőítésén alapult. Emellett szerinte Homjakov, Akszakov és Kirejevszkij (akiknek műveit jól ismerte) általános formulákkal operáltak és rosszul dolgozták fel a történeti tényeket. Granovszkij meg akarta írni a szlavofil historiográfia kritikáját. Könyvtárában az orosz társadalom különböző rétegeinek életmódjáról szőló forrásokat és műveket találhatunk. Érdeklődésre tarthatnak számot a történésznek az orosz parasztok és munkások helyzetére vonatkozó megállapításai. Az európai országokkal való összehasonlításban Granovszkij rámutatott a nép ottani magasabb életszínvonalára, jobb gazdasági, anyagi és iskoláztatási körülményeire. Előadásain, Sztankevics, Herzen és mások köreiben a parasztkérdés és a felszabadítás kapcsán a vitákban európai analógiákra hivatkozott. A nyugatosok és szlavofilek közti harcban Granovszkij leleplezte az utóbbiak idealizált népiességét. A tudós a moszkvai közéletben a jobbágykérdés békés, szélsőségektől mentes megoldását támogatta.

A történeti folyamatban Granovszkij fontos szerepet tulajdonított a kiemelkedő személyiségeknek. Könyvtárában több mint 100 kötetet tett ki az orosz uralkodókról szóló gyűjteménye. Megvolt pl. a Fokozatok könyve és a legősibb orosz nemzetségekről szóló művek. Granovszkijt az orosz történelemből lényegében ugyanazok a témakörök érdekelték, mint az egyetemes történetből; a faluközösség, az átmeneti korszakok, az államiság kialakulása és a jogi normák. Ezeken a területeken érvelésévei hazája és Európa történeti fejlődési útjának a világtörténeti folyamatba való beillesztése volt a célja. Granovszkij a nagy formátumú gondolkodók közé tartozott, aki az aktuális témák sokaságát akarta megoldani kortárs történész kollégáival, és ezzel magasabb, európai szintre emelni hazáját és annak tudományát. Az orosz szakmunkák tartalmi, elméleti-módszertani megközelítésű elemzései, a historiográfiai és forráskritikai visszatekintések, mint tudományos eljárások Granovszkij után az orosz történeti munkák szerves részeivé váltak. Maga a tudós hazája szolgálatát tartotta feladatának, olyan Oroszországét, amely egyformán eltávolodik a számára idegentől, de ez idejétmúlt régitől is. Granovszkij volt az első orosz tudós, aki rámutatott, hogy a történeti önismeretnek nemzeti alapon kell nyugodnia. Ugyanakkor a nacionalista izoláció veszélyes, mivel bármelyik kultúra provinciálissá válik, ha lemond az egyetemes értékekről. Granovszkij legfőbb érdeme tudományos világnézete, szakmai professzionalizmusa, újító szemlélete és módszertana, amit azután tanítványai (pl. M. Kapusztyin, Sz. Szolovjov és B. Csicserin) továbbfejleszthettek.

 

N. v. Maszlova-I. v. Agejeva: Russzkaja isztorija v naucsnom naszlegyii T. N. Granovszkovo. (Az orosz történelem T. N. Granovszkij tudományos hagyatékában) Otyecsesztvennaja Isztorija. 1993/4. 73-84. p.

 

Kurunczi Jenő