Klió 1994/2.

3. évfolyam

rule

 

XX. SZÁZAD

 

Boris Fausto:

A Sao Paulóba irányuló bevándorlás historiográfiája

 

A brazil Editora Sumaré kiadó ezzel a kis kötettel indította azt a sorozatát melynek egyes darabjai a Sao Paulo Államba irányuló bevándorlás kérdésévei foglalkoznak az 1880-1960 közötti időszakban.

A hetvenes évek végétől kezdődően Brazíliában egyre inkább előtérbe kerültek a társadalomtörténeti, szociológiai kutatások, ezen belül pedig fokozatosan az „informális társadalom”, illetve a hétköznapi emberek életének, történetének vizsgálatára helyeződött a hangsúly. Így sok tanulmány született olyan témában, mint pl. a munkásság vagy az agrárnépesség mindennapjai; a nők helyzete, helye a brazil társadalomban; a városi lakosság sorsa; a nyomortelepek – a favelák – élete; vagy éppen a prostituáltak társadalmi helyzete, szerepe. Ebbe a tendenciába illeszkedett a brazil történeti kutatás ma már klasszikus ágának, a bevándorló csoportok vizsgálatának kibontakozása is. E tanulmányok között, a kilencvenes évek első felében a Boris Fausto kötetével induló sorozatnak az ad különös jelentőséget, hogy olyan etnikai csoportokat (arabokat, örményeket, zsidókat stb.) állít a középpontba, melyeket a történeti irodalom azelőtt elhanyagolt.[1]

Más szempontból is érdekes ez az IDESP[2] kutatásait közreadó vállalkozás. Míg korábban a bevándorlók sorsának elemzése jórészt azok agrármozgalmaihoz kapcsolódott, addig az említett sorozat célja, hogy az immigrációkutatást az ipari-városi társadalmi fejlődéshez kösse.

Boris Fausto is a már említett szempontoknak megfelelően szelektál historiográfiájában. Munkája két részre tagolódik. Az első fejezet a társadalmi mobilitással, míg a második az integráció, illetve a kulturális sokszínűség témakörével foglalkozó művekről ad áttekintést, főként az 50-es évektől kezdődően napvilágot látott publikációkról, doktori értekezésekről. Ezek pontos adatait a kötet végén lévő bibliográfiában találjuk. A brazil kutatási eredmények mellett gyakran találunk argentin párhuzamokat is. E két latin­amerikai ország történetében egyaránt meghatározó szerepet játszottak a bevándorlók. Igaz, a brazilok és az argentínok különböző irányból közelítették meg az immigráció kérdéskörét. Míg az előbbiek a rasszok viszonyaira, keveredésére helyezték a hangsúlyt; addig az utóbbiak elsősorban azt vizsgálták, hogy milyen szerepe volt az európai, bevándorlóknak, mint a modernizáció fő mozgatóinak abban a folyamatban, mely a tradicionális Argentínát modern társadalommá változtatta.

Az amerikai kontinens népességének jellemzése kapcsán két, gyakran egymással szembenálló nézettel találkozhatunk a szakirodalomban: az olvasztótégely (melting pot) elmélettel és a multikulturális elvvel. Ez a helyzet Brazília esetében is, írja Fausto, rámutatva arra, hogy az utóbbi, az újabb keletű felfogás, még nem érvényesül kellőképpen az immigrációkutatás területén.

Sao Paulo államban egy úgynevezett „új társadalom” kialakulásának lehetünk tanúi a századfordulótói kezdődően, amelyet a brazilok és a bevándorlók leszármazottai együtt alkotnak. Az 1800-as évek utolsó harmadától, a rabszolgamunka fokozatos visszaszorulása és a kávékonjunktúra következtében egyre több külföldi telepest vonzottak a monokultúrás ültetvények. A tömeges bevándorlás első hullámával döntően agrárnépesség került Brazíliába.

Fausto kötetének első fejezete azokat a kutatási eredményeket foglalja össze, melyek a bevándorlók városba áramlásának folyamatát kísérik figyelemmel. Azt is vizsgálja, hogy mi jellemezte az így kialakult városi-ipari munkásságot pl. a letelepülés módja, a szakértelem, a rétegződés, az újabb bevándorlókkal való kapcsolat, vagy éppen a munkásmozgalmi szervezhetőség, ideológiai befolyásolhatóság szempontjából. Korábbi nézetek szerint a bevándorlás történetében létezett az erős közösségi szellemmel áthatott „aranykor”. Fausto ezzel szemben arra a következtetésre jut, hogy a brazíliai bevándorlókat mindig is gyenge etnikai- és osztályhűség jellemezte, s a legfőbb céljuk kezdettől fogva az volt, hogy „megcsinálják a szerencséjüket”, tehát egyénileg boldoguljanak új hazájukban.

A városba áramlással vetődik fel az asszimiláció, illetve a különböző hagyományos kultúrák megőrzésének kérdése. Ezzel a témakörrel a kötet második része foglalkozik. Itt találjuk a bevándorlók szervezeteivel, iskoláival újságaival, egyházaival foglalkozó kutatások áttekintését csakúgy, mint a politikai életben való részvételükre, vagy az őket sújtó diszkriminatív intézkedések történetére vonatkozó megállapításokat. Fausto úgy véli, hogy sokak állításával ellentétben, Brazíliában igenis érvényesült/érvényesül bizonyos előítélet, sőt diszkrimináció faji vagy etnikai alapon. A társadalmi státust meghatározó tényezők között azonban ez önmagában sohasem volt olyan erős, hogy megakadályozhatta volna a bevándorlókat a társadalmi felemelkedésben, vagy abban, hogy Sao Paulo – illetve bármely más brazil állam – társadalmának alakítóivá legyenek.

Kötete lezárásaképpen Boris Fausto a további kutatási irányokról fejti ki véleményét. Fontosnak tartja a bevándorlók és az anyaországok történetének párhuzamos vizsgálatát (pl. az elvándorlást kiváltó körülményeket, vagy a kivándorlottak szülőföldhöz való viszonyát stb.). Hangsúlyozza az etnikai csoportok sorsával foglalkozó összehasonlító elemzések szükségességét is. A szerző szerint az említettek feltárásával teljesebbé tehető a Sao Paulo államba irányuló bevándorlás historiográfiája.

 

Boris Fausto: Historiografia da Imigracáo para Sao Paulo (A Sao Paulóba irányuló bevándorlás historiográfiája). Sao Paulo, Editora Sumarc – Serie Imigracáo, 1991.

 

Szilágyi Ágnes Judit

 

 



[1]. Az immigrációkutatás más bevándorló csoportokkal (elsősorban európai népekkel, japánokkal) kapcsolatban már jelentós eredményekkel dicsekedhet. Csak néhány kiragadott példat említve: az egyik legnépesebb brazíliai etnikum, az olaszok vonatkozásában kiemelkedőek Lucy Maffei Hutter kutatásai; de kiváló doktori értekezések születtek a kisebb létszámú jugoszlávokról vagy lettekről is – Norma Marinovic Doro: Imigracáo Iugoslava no Brasil, FFLCH-USP, 1987. és Trina Yassilief: Imigracáo Leta no Brasil a experiéncia da Colónia de Varpa (1922-1964). FFLGH-USP, 1979. – A Latin-Amerikába irányuló kivándorlás történetét sok európai országban vizsgálják. Hogy csupán a közép-európai példáknál maradjunk, meg kell említenünk a lengyelek és főként M. Kula kutatásait, illetve Magyarországon Varga Ilona és a szegedi JATE Latin­Amerika Története Kutatócsoportjának tevékenységét, Anderle Ádám vezetésével.

[2]. Instituto de Estudos Economicas Sociais e Políticos de Sao Paulo – Sao Paulo-i Gazdaság-, Társadalom- és Politikakutató Intézet.