Klió 1994/2.

3. évfolyam

KORA ÚJKOR

M. M. Szafonov:

A kegyvesztett Szuvorov

Az 1799-es év, az olasz-svájci hadjárat Szuvorov hadvezéri tevékenységének csúcsteljesítménye volt. Nyugat-Európa hősként ünnepelte, Oroszországban azonban kegyvesztett lett. Útban hazafelé, Prágában értesült I. Pál utasításairól: a fővárosba csak éjszaka utazhatott be, nem kereshette fel a Téli Palotát, az újságok sem írhattak tetteiről. A betegen hazatérő Szuvorov 1800. május 6-án hunyt el. A cári kegyvesztés halála után is kísérte, tábornagyként (és nem generalisszimuszként) temették el, a szertartásra, amelyről az udvar távol maradt, csak a lovasságot vezényelték ki.

M. M. Szafonov orosz történész, a korszak kiváló ismerője a Szuvorovrejtély megfejtésére vállalkozik tanulmányában. Bevezetőjében a történészeket régóta foglalkoztató, érthetetlen talány gazdag irodalmát tekinti át. Megállapítja, hogy a 19. századi szerzők egy része a kegyvesztés okát a nemzetközi kapcsolatok változásaiban, a hadvezér cselekedeteiben és a hadjáratról hazatérő sereg állapotában véli megtalálni. Mások, vizsgálódásaik során arra a következtetésre jutottak – pl. A. F. Petrusevszkij is, Szuvorov első életrajzírója -, hogy a kegyvesztés ténye 1. Pál beteges gyanakvásával hozható összefüggésbe. A hatalmát féltő cár hitt Szuvorov irigyeinek és rosszakaróinak, hadvezérében veszélyes összeesküvőt látott. A modern történetírás viszont a szembenállás okát a hadseregreformból eredezteti, mivel Szuvorov a hadsereg felépítésében mindvégig ragaszkodott a nemzeti jelleg megőrzéséhez. a cár által bevezetett porosz renddel nem értett egyet.

Szafonov úgy véli, a szakirodalomban fellelhető találgatások megalapozatlanok, hisz egyetlen munka sem foglalkozik a Szuvorov pályájának hanyatlását előidéző konkrét tények elemzésével.

A következőkben 1786-1799 között lezajlott három, egymáshoz szorosan kapcsolódó eseményt elemez részletesen: Baturin szabadságolási ügyét; a Zubov-testvérek, Szuvorov és a cár szembenállásának állomásait, valamint „a szmolenszki összeesküvést” és annak vizsgálati anyagát. Szerinte ezek hatottak döntően 1. Pál és Szuvorov kapcsolatának alakulására, s egyben a rejtély magyarázatául is szolgálnak.

A három problémakör részletes taglalása során azt próbálja kimutatni, hogy Szuvorov milyen mértékben kapcsolódott be az I. Pállal szemben szerveződött ellenzék tevékenységébe. Úgy látja, kiindulópontul I. Pál hadseregszervező munkája szolgál. Utasításainak, rendeleteinek özönét a társadalomra zúdító uralkodó „gatcsinai rendszerével” ugyanis a katonai körök ellenállását váltotta ki. Népszerűtlen intézkedéseit Szuvorov és környezete nehezen viselte, az előírásokat nem mindig tartották be. 1797. január 17-én Szuvorov tisztjét, P. Je. Baturint cári engedély nélkül szabadságolta. Az uralkodó értesült az engedetlenségről, s azt azonnal meg is torolta. E jelentéktelennek tűnő ügy miatt mentette fel a szolgálat alól Szuvorovot 1797. február 16-án.

A szerző hangsúlyozza, hogy a Baturin-ügy ennél komolyabb volt. I. Pál 1797 elején értesült ugyan arról, hogy a Szuvorov vezetése alatt álló hadtestnél nyíltan fellépnek rendszabályaival szemben. De annál jóval veszélyesebbnek tartotta Szuvorov és a Zubov család kapcsolatát. II. Katalin halála után a kegy- és hatalomvesztett fivéreket, P. A. és N. A. Zubovot ellenzéke aktív szereplőiként tartotta számon. A rokoni kötelék alapján – N. A. Zubov ugyanis Szuvorov lányát vette feleségül- após és vő között gondolkodásbeli azonosságot feltételező cár úgy vélte, a Zubov-fivérek és Szuvorov az ellenzék támogatásával nem riadnak vissza egy esetleges hatalomátvételtől sem. Ezért igyekezett távól tartani mindhármukat a politikai élettől.

1798 nyarán I. Pál tudomást szerzett egy, a szmolenszki kormányzóságban állomásozó ezredben működő ellenzéki kör létezéséről. A társaság tevékenységének kivizsgálásával megbízott F. I. Lindener a két szakaszban lefolytatott eljárás végső anyagát 1799 elején tárta az uralkodó elé. A „szmolenszki összeesküvés” jegyzőkönyvéből kiderült, hogy a kb. 30 tagból álló társaságot A. M. Kahovszkij, Szuvorov kedvenc ezredese már 1796-ban megalakította. Így Szuvorov ismét kompromittálódott a cár előtt. Kahovszkij tervében az egész országra kiterjedő katonai felkelést körvonalazott, Szuvorov alakulata különleges szerepet játszott volna annak megvalósításában. Továbbá fény derült arra is, hogy a „szmolenszki összeesküvők” az udvar tekintélyes egyéniségeivel állnak kapcsolatban. A felsoroltak között szerepelt A. Kurakin, M. Szperanszkij, A. Bezborodko, D. Troscsinszkij, V. Kocsubej, a Zubovfivérek, sőt Szuvorov is. Az uralkodó számára világossá vált, hogy nemcsak egy vidéki tisztekből álló kis csoport összeesküvésével kell számolni, a fővárosban is tevékenykedik egy erős ellenzéki kör, melynek szálai az uralkodónőhöz, Marja Fjodorovnához és Sándor trónörököshöz vezetnek.

Szafonov hangsúlyozza, hogy a cár képzeletében ezek a különböző folyamok egy nagy összeesküvés képévé olvadtak össze. A megtorlást senki sem kerülte el. 1799 elején eltűntek a politikai életből azok, akik valamilyen mértékben a „szmolenszki összeesküvésben” érintettek voltak, vagy korábban kapcsolatban álltak az uralkodónővel és a trónörökössel. Kegyvesztett lett P. Daskov, A. Bezborodko és V. Kocsubej, s felbomlott a Sándor körül formálódó alkotmány és reformok kimunkálásán fáradozó „fiatal barátok” köre. Száműzte az uralkodó a Zubov-fivéreket is.

1799 elején egyedül a „szmolenszki ügybe” keveredett Szuvorov kerülte el a büntetést. Megmenekülését az Európában szerveződő új, franciaellenes koalíciónak köszönhette. Ausztria és Anglia ugyanis kérte a cárt, hogy az egyesített szövetséges csapatok élére Szuvorovot nevezze ki. Így a váratlanul előállt helyzetben nem indíthattak ellene vizsgálatot.

Összegzésében Szafonov kiemeli: I. Pál valójában sohasem feledkezett meg Szuvorovról. Hadi sikerei sem tudták feledtetni vele, hogy 1796-ban nem küldött jelentést a Kahovszkij-féle összeesküvésről, amelyről biztosan tudott.

A Zubovhoz fűződő kapcsolata miatt mindvégig attól tartott, hogy a katonái által istenített hadvezér bármikor az ellenzék élére állhat. Ezért itáliai hadjárata idején is figyeltette, jelentést kért tevékenységéről, kapcsolatairól. Érdemei elismeréseként ugyan hercegi rangra emelte 1799. augusztus 8-an, majd október 28-án generalisszimuszi rangot adományozott Szuvorovnak, sőt győzelmét dicsőítő emlékmű felállítását is terveztette, de egy pillanatra sem feledkezett meg arról, hogy a hadvezér részt vett egy ellene szervezett konspirációban. Ezért várta Oroszországban diadalmenet helyett kegyvesztést.

M. M. Szafonov: Szuvorov i oppozicija Pavlu I. (Szuvorov és I. Pál ellenzéke) Voproszi Isztorii, 1993. 4. 127–134. p.

Bodnár Erzsébet