Klió 1994/2.

3. évfolyam

ÖSSZEFOGLALÁSOK

Hans Hattenhauer:

Európai jogtörténet – magyar szemmel

A legújabb német alkotmány- és jogtörténeti irodalom talán legnagyobb visszhangot kiváltó műve Hans Hattenhauer kieli jogászprofesszor munkája az európai jogtörténetről. Az európai egyesülés ösztönözte szakmai érdeklődés különös figyelemmel kísérte e példa nélküli vállalkozást, amelyhez hasonló terjedelmű és tematikájú összefoglalás közel húsz éve nem jelent meg Németországban. A könyv újszerűen közelíti meg a jogtörténet kérdését. A fogalom alatt nem csupán a szűkebb értelemben vett tételes (büntető, magánjogi) normákat, hanem az alkotmány, sőt az államszervezet jogon kívüli elemeit, az ezeket körülvevő eszmék történetét is érti.

Eltérően a másfél évszázada honos német jogtörténeti irányzatoktól, mellőzi az alkotmány és a jogtörténeti intézmények tényszerű leírását, szakít a hagyományosan precíz, pozitivista ábrázolásmóddal. Azon módszertani kísérlet folytatója, amely az állami és jogi jelenségeket közös intézményi és eszmei alapon eredezteti és fejlődésük terén nagy szerepet juttat a szellemtörténeti tényezőknek. A kissé kánonjogias szemléletű megközelítés meglepően eredeti következtetéseket eredményez a jogfejlődés és a vallási normarendszer szoros kapcsolatáról. A mű nem taglalja a jogfejlődést befolyásoló társadalmi, gazdasági tényezőket, feltűnően kevés politikai eseményt említ meg.

Az európai jogtörténet periódusait is újszerűen állapítja meg. Az archaikus jogi kultúrát a kelta, germán és szláv törzsi szokásokat alapul véve vizsgálja. Jogelméletileg is fontos megállapítása szerint: az állammá szerveződés előtti periódusban még nem beszélhetünk jogról; a közszervezet korában még nem alakult ki erkö1cstől, kultikus és köznapi szokásoktól független, modern értelemben vett jogrendszer. Az archaikus jogot zárt normarendszer keretén belül értelmezi, amelyben mágikus elemekkel átszőtt, az életviszonyok hagyományos rendjét irányító, közösségi kényszer révén érvényesülő szabályozó eszközt lát.

A római jog az első olyan szankcionált normarendszer, amely a természetes állapotok szülte archaikus szokásokat racionalizálta, tudatossá tette. Megtörtént a jog egyéb társadalmi kényszerítő eszközökről való különválás a, az állami érvényesítés révén hatékony hatalmi tényezővé vált, belső tagozódása is kialakult. A császárkorban megjelent a jogászi rend, elkülönültek a jog alkotásával, értelmezésével, művelésévei és végrehajtásával foglalkozó hivatás tagjai. A germán jogi kultúra – amely elsősorban népjogon alapult - integrálta a fejlett római jogi intézményeket.

A jogtörténet harmadik fejezete az ily módon egységesülő, egymást kiegészítő szerves germán és importált római jog „keresztényesítése", amely példaadó módon a frank állam területén történt meg először. A középkori jog meghatározó sajátosságát a szerző a vallás különböző irányzataihoz való viszonyban keresi. Ezen a ponton különösen fontos számunkra a mű, hiszen a keresztény eszmeiség és normarendszer, valamint a világi jog kapcsolatát ilyen részletező módon a közelmúlt hazai irodalmából alig ismerhettük meg. Nyomon követi az egyházi rend kialakulását, szervezetük jogállását, az egyházjog világi és a profán normák egyházi kapcsolódásait, a városfejlődés jogtörténeti következményeit, a kereskedelmi jog és a bontakozó nemzetközi jog főbb tételeit. Az államfejlődés terén e fejezetben nem az összeurópai tendenciákra koncentrál, lényegében a német birodalom példáján mutatja be a hatalomképzés korabeli alkotmányos változatait, a pápaság és császárság konfliktusainak közjogi hátterét.

Az újkori abszolutizmus jogának lényegadó sajátosságát a racionalitás megjelenésében látja. Ebből vezeti le a természet jogot, amely az államhatalom keletkezésének új felfogását, a szerződési elméletet igazolja. A könyv egyetlen olyan része ez, amelyben írója Európa valamennyi történetileg kialakult régióját áttekinti és azt igazolja, hogy a modem abszolutista államgépezet a kontinens szinte minden országában hasonló jogelvek alapján működő intézményeket hozott létre.

A Felvilágosodás és forradalom című terjedelmes fejezet részletesen elemzi a mélyreható változások előkészítésének folyamatát, a felvilágosodás képviselőinek államra, jogra vonatkozó nézeteit, az önállósuló jogtudomány és államelmélet új tanait. Meglepően új az alkotmányozás, a kodifikáció szerepére utaló felfogás: e merőben eredeti megállapítás szerint a jogösszefoglalás nem a reálfolyamatok következménye, hanem azok megváltoztatásának egyik eszköze volt. A felvilágosult abszolutizmus reformjait (ezek közül II. Lipót tevékenységét kissé eltúlozva) a forradalom előkészítésének minősíti, a francia forradalmi változásokat az Európán belüli szellemi folyamatok eredményének tekinti.

A francia forradalomtól az 1848-ig tartó korszakot a reform és restauráció időszakának nevezi, ezen belül részletesen tárgyalja a konzervativizmus, kevéssé alaposan a liberalizmus államot és jogot alakító hatását. Nagy jelentőséget tulajdonít a napóleoni alkotmányozásnak. de nem értékeli kellőképpen a császári jogalkotás és kodifikáció eredményeit. Európai jelentőségének megfelelően szól a németországi jogtudományi vitákról és részletesen elemzi a munkásmozgalom német képviselőinek korabeli nézeteit.

Az 1848-tól az első világháborúig terjedő periódust Európa világuralmi helyzetével jellemzi. Ez a meghatározás talán nem tükrözi pontosan e meghatározó korszak lényegét, amelyben a jogállamiság gondolata körvonalazódott és megjelentek a szociális állam jellegzetes intézményei is. A könyv részletezi a nemzetközi jog kialakulásának, politikai tényezővé válásának folyamatát, a nemzeti államok és a szövetségi rendszerek közjogi viszonyának alakulását.

A két világháború közötti időszak (Ernst Noltke szavaival az európai polgárháború periódusa) ábrázolásának izgalmas fejtegetései azok, amelyek a XX. századi eszmék továbbélését és változásait vizsgálják. Bő teret kapott a szovjet-orosz és német diktatórikus államberendezkedés és jogfejlődés, az összeurópai (népszövetségi) törekvések ábrázolása. Napi aktualitású ismereteket közvetít a jóléti állam kialakulását, jellegzetességeit taglaló alfejezet.

A zárórész a kortörténet (Zeitgeschichte) jellegzetes módszerével, elsősorban a nemzetközi jog szerződéseinek összeurópai hatásait szem előtt tartva tárgyalja a második világháború utáni eseményeket és államfejlődési tendenciákat. A könyv végén az európai egység közeli kialakulásának reménye fogalmazódik meg.

Hans Hattenhauer: Europaische Rechtsgeschichte. (Európai jogtörténet) Müller Juristischer Verlag, Heidelberg, 1993. 825 old.

Stipta István