Klió 1994/1.

3. évfolyam

A XX. SZÁZAD TÖRTÉNETE

A Szovjetunió és Csehszlovákia a müncheni döntés idején

Az 1938. szeptember 29-i müncheni négyhatalmi egyezmény sokakban megingatta a bizalmat a nyugati demokráciákban, és szimpátiát ébresztett a sztálinista Szovjetunió iránt, Sztálin ugyanis nem vett részt a müncheni döntésben. Ez a cikk azt vizsgálja, milyen volt a szovjet magatartás a csehszlovák kérdésben, milyen volt Sztálin viszonya Beneshez 1938. szeptember 28. és október 3-a között; valóban hajlandó volt-e Sztálin segítséget nyújtani Csehszlovákianak Németországgal szemben akár Franciaország, vagy a Népszövetség segítsége nélkül is, ahogyan általában gondolják. Emellett fontos dolgokat mond el Lukes professzor mostanában hozzáférhetővé vált prágai levéltári dokumentumok alapján Benes elnök személyiségével, az 1938. szeptember 30- i döntése mögött rejlő szándékaival kapcsolatban, új megvilágításba helyezve ezzel a csehszlovák elnök politikáját.

Az az állítás, hogy a Szovjetunió egymaga is hajlandó katonai segítséget nyújtani Csehszlovákiának, a csehszlovák kommunista párt egyik alapítójának, Vaclav Kopeckynek a kijelentésén és Klement Gottwald egyik beszédén alapult. Ezek szerint Gottwald 1938 elején magától Sztálintól hozott üzenetet Benesnek a segítő szándékról. Igor Lukes kutatásai szerint viszont Gottwald 1938 elején nem volt Moszkvában; 1937 decemberében járt ott. Kopecky pedig semmiféle bizonyítékot nem mutatott fel állítása igazolására. Megkérdőjelezi a beállítás egészét az is, hogy Gottwald időbeli pontatlanságai mellett a levéltári adatok ismét más időpontokról szólnak. Holott egyáltalán nem mindegy, mikor hangzott el a Szovjetunió részéről a támogatásra vonatkozó ígéret: 1937 végén, amikor erős volt a csehszlovák állam, vagy Hitler 1938. február 28-i fenyegető beszéde után, melyben a „vezér” azt harsogta, meg fogja védeni a birodalom határain kívülre kényszerített tízmillió német érdekeit. A cseh történetírók Gottwald nyomán 1938 májusára tették Sztálin ígéretét; a levéltári anyagok viszont azt mutatják, hogy a sztálini ígéret vagy légből kapott volt, vagy egészen más körülmények között, még 1937 decemberében hangzott el.

Mindenesetre, ha igaz is, hogy Gottwald biztosítékot kapott Sztálintól, ahogyan a háború után állította, akkor sem adta át az üzenetet Benes elnöknek. Nem valószínű ugyanis, hogy ez idő tájt találkoztak, egyrészt mert igen ellenséges volt a viszonyuk, másrészt mert az elnöki audienciákról szóló feljegyzésekben nem szerepel Gottwald neve. 1938 folyamán háromszor találkoztak, szeptember 17-, 19- és 30-án azonban Gottwald még akkor sem szólt egy szót sem a Szovjetunió szándékáról, amikor Benes kifejezetten erről kérdezte. A tanulmány szerzője gyanítja, hogy Gottwald soha nem beszélt Benesnek Sztálin egyoldalú segítségnyújtási szándékáról, s a kommunista vezető ezt csak utólag találta ki azért, hogy nagyobb legyen

Benes felelőssége Csehszlovákia kapitulációjában.

Van egy harmadik forrás is, amely rávilágíthat a Szovjetunió ez idő tájt tanúsított magatartására: Fierlingernek, Csehszlovákia nagykövetének Moszkvából küldött jelentései. Igor Lukes 1938. szeptember 28-tól október 3-ig pontról pontra követi az eseményeket párhuzamosan a különböző helyszíneken: Münchenben, Prágában, Moszkvában s a német csapatok mozgásterületén. Kiderül, hogy Fierlinger azt írta Prágába: a Kreml a nyugati hatalmak nélkül habozna belépni a konfliktus ba. Szeptember 30-án, mielőtt Benes és kormánya elfogadta müncheni egyezményt, az elnök de. 9.30-kor kétségbeesett kérdést intéz Moszkvához: küzdjön-e, vagy adja meg magát, mire számíthat a szovjetek részéről. Alekszandrovszkij prágai szovjet nagykövet maga nem továbbítja a kérdést, majd csak jó két órával később a munkatársai küldik el Moszkvába a táviratot. Délben a csehszlovákok elfogadták a müncheni diktátumot, a szovjet követség ekkor táviratozik a szovjet fővárosba, hogy már nincs szükség többé a korábbi kérdés kapcsán válaszra. Moszkva délután 5-kor kapta meg az első táviratot, 5,45-kor a másodikat, és 6 órakor fejtette meg az elsőt. A késedelemre nincs magyarázat.

Október l-jén a német csapatok megkezdték a bevonulást Csehszlovákia területére, 3-án Prágában megkapták Fierlinger táviratát arról, hogy a Szovjetunió minden körülmények között segítségére siet az országnak. Ez az üzenet több mint 60 órával Csehszlovákia kapitulációja után, és 36 órával később érkezett, mint ahogy a csehszlovák hadsereg visszavonult a védhető területekről. Ilyen körülmények között a Kreml válasza nem játszhatott szerepet a 30-án délben meghozott csehszlovák döntésben.

Fontos tanúja volt az eseményeknek Rudolf Beran, Csehszlovákia későbbi miniszterelnöke (1938. november–1939. március). Az ő Gestapo előtt tett vallomása szerint Csehszlovákia a 30-as évek közepéig biztonságban érezte magát. Ekkortájt azonban Benes rádöbbent a Harmadik Birodalom jelentette veszélyre, ugyanakkor tapasztalta Franciaország elhidegülését, a közvetlen szomszédokat, Lengyelországot és Magyarországot pedig „kiszámíthatatlannak és engesztelhetetlennek” tartotta. Ha szövetségest akart találni, csak keletre fordulhatott. Benesnek a Kremlhez való viszonyáról viszont senki sem tudott biztosat, még Beran sem. A szovjet politika rendkívül titkolózó volt, Benes pedig személyesen tárgyalt. Beran utalt arra is, hogy a szeptember 30-i kormányülésen Husarek tábornok – nyilván jó okkal, hiszen júniusban személyesen beszélt Sztálinnal és Molotovval Moszkvában – úgy nyilatkozott, hogy a szovjetek „nem küzdenének, nem mennének háborúba értünk”.

Lukes professzor Alekszandrovszkij szovjet nagykövet feljegyzéseit is megvallatta. A feljegyzések 1938. október 20-án íródtak. A nagykövet szeptember 21-én rendkívül bizakodónak találta Benest; Benes meg volt győződve, hogy Franciaország, Nagy-Britannia és a Szovjetunió segíteni fogja a Harmadik Birodalom elleni háborújában. 23-án az elnök optimista hangulatban készült az általános mozgósítás bejelentésére. Két nappal később már olyan volt a hivatala, mint egy főhadiszállás, és egy csomó gyakorlati kérdést tett fel a szovjet nagykövetnek a várható szovjet légi alakulatok számára, felszerelésére vonatkozóan. Alekszandrovszkij semmit sem tudott felelni.

26-án Benes boldogan újságolta, hogy hatalmas koalíció, Franciaország, Nagy-Britannia és a Szovjetunió áll mögötte, és az USA is kész erkölcsi és anyagi segítséget nyújtani. Egyúttal már Hitler közeli lemondását jósolta. Az ez utáni napokban Benes csendesebb volt, és minduntalan a szovjet segítségről akart hallani. Alekszandrovszkij szerint azonban Benes rá akarta szedni a Szovjetuniót. Nem azt nézte, hogyan lehetne Csehszlovákia kapitulációját elkerülni, ellenkezőleg: bele akarta hajszolni a Szovjetuniót egy Nyugat-Európa elleni háborúba, hogy Csehszlovákia sorsa ne a müncheni egyezményen, vagy ne egy elszigetelt csehszlovák-német háborúban, hanem inkább egy nagy európai háború részeként dőljön el.

Másokban is felmerült, hogy a Nyugat bele akarta kényszeríteni a Szovjetuniót egy háborúba. A müncheni döntés után néhány nappal lehallgattak egy Moszkvának szóló telefont, mely szerint Britannia és Franciaország háborút akart provokálni a Szovjetunió és Németország között.

A szovjet nagykövet feljegyzései és magának Benesnek az írásai, megjegyzései szintén érdekes dokumentumok. Eddig Benes általában úgy élt az európai köztudatban, mint politikus értelmiségi, humanista, demokrata, aki a Népszövetségben és Prágában egyaránt Európa törékeny politikai helyzetének megszilárdításáért munkálkodott szakadatlanul. Ezzel szemben – e tanulmány szerzője szerint a fent említett dokumentumokból kiderül – Benes egyáltalán nem volt becsapott Hamlet, sem nemes humanista, aki képtelen vért ontani. Ellenkezőleg! Saját kijelentése szerint „akkor megy háborúba, ha tudja, hogy győzni fog”, és „célja érdekében képes holttesteken is átgázolni, még ölni is”. 30-án éjszaka például, miután egy puskalövés nélkül feladta országát, gyorsan kivégeztetett egy magas rangú katonát, aki állítólag Magyarországnak kémkedett. A II. világháború idején Londonból ő adott parancsot Heydrich kivégzésére a meg szállt Prágában, amit azután iszonyatos német megtorlás követett. A parancsot Benes soha nem bánta meg.

Az elmondottak alapján a szerző megállapítja: a Szovjetunió nem készült egyoldalú katonai segítséget nyújtani Csehszlovákiának. Benes kapitulált, ám nem mintha félt volna a háborútól, vagy erkölcstelennek tartotta volna azt, és nem is azért, mert „osztálykorlátai” miatt nem lett volna képes elfogadni a szovjet segítséget. Elfogadta a müncheni döntést, mert látta, hogy sem francia szövetségeseitől, sem a Szovjetuniótól nem várhat támogatást, továbbá nagy nyomás nehezedett rá Nagy-Britannia és más országok részéről. Meg volt viszont győződve, hogy Hitler és a vele szembekerülő koalíció között háború lesz, amely meghozza saját országa számára az újjászületést. És bár 1938-as döntése élete végéig foglalkoztatta, szilárdan hitte, hogy helyesen cselekedett.

A Szovjetunióra hidegzuhanyként hatott, hogy még csak meg sem hívták a müncheni konferenciára. A francia-brit tömb és a Hitler-Mussolini kettős felállítása ugyanakkor növelte a Szovjetunió elszigeteltségét, és Hitler részéről egy fenyegető háború rémét vetítette előre.

Igor Lukes: Stalin and Benes at the End of September 1938: New Evidence from the Prague Archives. (Sztálin és Benes 1938 szeptemberének végén. Új adalékok a prágai archívumból) Slavic Review, 52. kötet, 1. szám, 1993. tavasz 28---48. p.

Fodor Mihályné