Klió 1994/1.

3. évfolyam

A XX. SZÁZAD TÖRTÉNETE

Repülési őrület és Németország feltámasztása

A technika fejlődését már a XIX. században is különféleképpen ítélték meg az emberek. Az egyik vélemény szerint a gépkorszak tönkreteszi az emberiséget, mások úgy vélték, a gépek elhozzák a társadalmi béke, s az egész földre kiterjedő felvirágzás korát.

A vita ma is tart. A századfordulón megjelentek Európa egén a repülőgépek, s kiderült, nemcsak békés célokat szolgálhatnak. Az I. világháború tapasztalatai felerősítették a rettegést. A 20-as, 30-as években az eljövendő háborúra vonatkozó jóslások az egész eget elárasztó repülőgép-rajokról szóltak, amelyek bombákat és mérges gázokat dobnak a védtelen lakosságra. A pánikhangulathoz hozzájárult H. G. Wells légitámadásról szóló könyve (A történelem körvonalai, 1920), majd forgatókönyve, melyből Korda Sándor Az eljövendő dolgok címmel igen népszerű filmet készített. Emellett a science-fiction történetek, a tudós kalkulációk, majd 1932 novemberében maga Baldwin brit miniszterelnök is a teljes védtelenségről, a várható katasztrófáról beszéltek. Mindezek hatására 1928-ban a Kellogg–Briandpaktumot aláíró országok ünnepélyesen törvényen kívül helyezték a háborút és a 30-as években komolyan dolgoztak a légi leszerelést biztosító egyezményen.

Németországban a nacionalista szónokok nyomán egészen más volt a „légkorszak” politikai értelmezése. A jellegzetesen német fejlődésnek része volt a katonai felkészülés, így a légiháborúra készülés is. A német politikát valóságos „légi őrület” (airmindedness) jellemezte, amely a gazdaság, a polgári élet és az egyéni erkölcs „teljes mozgósítását” jelentette. Az uralkodó felfogás szerint a totális háború rémségei a polgári társadalom még alaposabb megszervezésére kell, hogy késztessék a politikát, ugyanakkor hadászati előnyöket és politikai egységet hozhatnak Németországnak. A repülés technológiai természetű ürügyet szolgáltatott az ország újra feltámasztására. A légi őrület – az ideológia által átszínezett veszélydiagnózisra alapítva – segítségére volt a náciknak saját célú nemzetépítésükben. A cikk írója azt vizsgálja, hol, mely pontokon teremtett a technológiai sérülékenység lehetőséget a politikai kísérletezésre Németországban, illetve általánosabban, hogyan kapcsolódott össze a XX. századi technológia és az autoritárius állam.

A bombázás a totális háború legszörnyűbb mozzanatává vált, általa kiterjedt a háború az egész nemzetre, a civil lakosság is részesévé vált az öldöklésnek. Meg lehetett vele tömi a hátország ellenállását. Emellett – Erich Ludendorff és Ernst Jünger német teoretikusok ezért is ünnepelték a háborút – elősegítette a kemény nacionalizmus előretörését. A totális háború és a nacionalizmus így kapcsolódtak szorosan össze. A légitámadásokra készülés egyrészt válasz volt az ipari hadviselés felerősödésére, másrészt hatékony eszköznek bizonyult a nemzet mozgósítására és a politikai szerkezet megújítására.

Németország 1918. évi vereségét sokan jórészt a hátország lelki és erkölcsi gyengeségének tulajdonították, ezért a légierő fejlesztését javasolók különös erővel hangoztatták a lélektani tényezők fontosságát, a társadalmi fegyelem szerepét a hazai frontokon. A nemzeti szocialisták lendületes kampányba kezdtek azért, hogy a német családok megőrizzék a nyugalmukat légitámadás esetén, Polgári védelmi hivatalnokok magyarázták osztálytermekben, gyárakban a légiveszély lényegét, légvédelmi gyakorlatokat rendeztek mindenfelé az országban. 1939-re 8 millióan részesültek ilyenfajta kiképzésben.

Ezek a gyakorlatozás ok és az elsötétítés egyben ideológiai gyakorlatok is voltak: bevonták az állampolgárokat a hatóság és a fegyelem hálójába. A légi őrület leglelkesebb propagátorai technokrata állam ért kiáltottak, amely képes felülkerekedni a demokratikus kormányzat gyengeségén, a társadalmi megosztottságon, a parlamenti pörlekedéseken, mert - véleményük szerint – mindez aláássa a honvédelmet. Az olyan autoritárius kormány, mint Hitleré, sokkal hatékonyabban képes megszervezni a légvédelmet, megakadályozni a pánik, s a defetizmus kialakulását – hirdették. A technikai felkészülésnek induló légi őrület egy-kettőre átalakult nagyhatású politikává.

Az ipari korszak társadalmi bajairól, a fegyelem fontosságáról, a modern civilizációk társadalmi betegségeiről, s azok gyógyításának lehetőségeiről korábban már számos gondolkodó elmondta a véleményét (Max Weber, Michael Foucault, Emile Durkheim). Az 1. világháború a totális háború bevezetésévei új szempontokat vetett fel és új, technokratikus intézkedéseket követelt. A frontvonalbeli lázadások, munkássztrájkok, és Oroszországban a hazai front összeomlása rendkívül fontossá tette a morál kérdését a nyugati katonai intézmények számára is. A légi hatalom csak még erőteljesebben vetette fel az erkölcs problémáját: a bombázás „a nemzeti morál idegdúcait”, „a nép erkölcsi immunrendszerét”, az ország „toroki vénáit”, a főváros

„belsőrészeit” támadja meg. Ugyanekkor a sajtó erősödő hatalma is azt bizonyította: a társadalom pszichológiai szempontból rendkívül sérülékeny.

A légi őrület a lakosság páni félelmére, menekülési vágyára gyógyírul a közfegyelmet, lélekjelenlétet ajánlotta. S a technikai felkészülés, az állampolgári éberség, gyakorlatozás és fegyelem egyúttal politikai eredményeket is ígért: állampolgári egységet, összetartást, tekintélytiszteletet. Es bár más országok, Franciaország, Anglia is féltek a légitámadásoktól, egyedül Németország volt az, ahol a repülés korszakát a nemzeti megújulás lehetőségeként üdvözölték. Ez Fritzsche professzor nem igazán meggyőző véleménye szerint nem azért volt így, mert a német középosztály keresett kompenzációt az agresszív weimari militarizmusban a háborús vereségért és a gazdasági bizonytalanságért, hanem mert a német nemzeti egység és államhatalom más országokhoz hasonlítva történetileg sokkal rövidebb idő alatt, sokkal rögtönzöttebb módon jött létre.

A háború, a pilóták, a repülés és a légitámadás kultuszát növelte például Ernst Jünger rohamcsapat-parancsnok számtalan könyve. Jóval a Luftwaffe létrehozása, 1935 előtt a nemzeti újjászületésnek a pilóták és a repülőgépek a ’leglelkesítőbb’ szimbólumai. A repülés új logikát teremthetett a nemzetközi viszonylatokban is, hiszen kihívást jelentett a már felosztott világgal, a szárazföldi és tengeri utakon való eddigi mozgással szemben. Egyesek úgy vélték, a XX. századi technológia a szuverenitás új formáit teremtette meg. Eszerint a légifolyosók, a villanyvezetékek, és a gazdasági behatolás egyéb eszközei számára az 1918 után keletkezett független kis államoknál alkalmasabbak az olyan regionális birodalmi formák, mint Nagy-Németország. Egyáltalán: az I. világháború után a világ képlékennyé vált, s az aeronautika adta lehetőségek reményt nyújtottak arra nézve, hogy a politikai kép is megváltoztatható.

1927-ben, miután. a szövetségesek megengedték Németországnak, hogy fejlessze a légvédelmét, megalakult a Deutscher Luftschutz és a Deutsche Luftschutz Liga, s ezek a csoportok elkezdték a lakosság oktatását. Eleinte technikai intézkedéseket tettek a mérges gázok semlegesítésére, bombabiztos építkezésre, az ipari létesítmények széttelepítésére. Később valósággal politikai programmá változtatták a tennivalókat (nemzeti újjászületés, a német katonai erő feltámasztása), s ebben rendkívüli szerepet szántak a lélektani, idegrendszeri felkészítésnek. Légitámadás esetén különösen gyenge láncszemnek tekintették a nőket és gyerekeket, és hasonlóképpen veszélyesnek tartották a proletárlázadás eshetőségét. Erős akaratú vezérre van hát szükség – mondották –, és csak magát feltétel nélkül alávetni hajlandó közönséggel lehet elkerülni a pánikot. Mindenkinek megtanították a gázálarc használatát, ez része lett a mindennapoknak, a tömegek mozgósításának. A fasiszta nemzeti egység megteremtése érdekében fényképkiállításokat, légi parádékat rendeztek, hogy érzékeltessék a bombázások mindenkire kiterjedő, pusztító hatását. Eljátszották a légitámadásokat, sőt, Berlint 1933. június 24-én „ismeretlen, idegen gépek” bombázták is. Kiel közelében egy légvédelmi gyakorlat alkalmával a gyanútlan nézőket könnygázzal árasztották el. Az így előkészített légkörben azt hirdették, hogy csak a nácik tudnak tenni a „légkorszak” borzalmai ellen. A lélektani megdolgozás eszközei voltak a főtereken felállított hatalmas bombák, az utcai lámpákról, villamosvezetékekről lelógó, a háborúra emlékeztető robbanószerkezetek.

Egyidejűleg a nemzeti szocialisták hatalmas kiképzőkampányba kezdtek; mindenkinek meg kellett tanulnia vitorlázni, ejtőernyővel ugrani. A vitorlázórepülés összekovácsolta a munkást, a parasztot, s technikailag képzett, önbizalommal teli, a nemzet szolgálatára kész, új németet nevelt. A 30-as években 60 000 fiatal szerezte meg a vitorlázórepülő-jogosítványt. A tanárok a repülőterekre vitték tanítványaikat osztálykirándulásra, és repülőgép-modellezést tanítottak nekik. Megszervezték a légvédelmi őrzőláncot háztömbfelelősökkel, körzeti vezetőkkel. városparancsnokokkal, fel egészen Göring légvédelmi miniszterig, Légi veszélyesetén különösen nagy szerepet szántak a nőknek, tőlük is katonás bátorságot és fegyelmet követelve. 1936-ban már 8,2 millió tagja volt a Birodalmi Polgári Védelmi Szövetségnek, sokan főleg a francia és lengyel határ menti területekről. Ez a háborús fatalizmus természetesen elősegítette az autoritárius állam elfogadását.

A tanulmány írója végül leszögezi: az óriási méretű náci propaganda eredményes volt; amikor tényleg bombázták a német városokat, a polgárok jól vizsgáztak. Különösen bátran viselkedtek a nők. A légi őrület tehát mozgósította a társadalmat a nemzetbiztonság nevében és elfogadtatta a totalitárius állam elsőbbségét. A légi fenyegetettség fokozatosan összekovácsolta a nemzetet osztálykülönbségekre való tekintet nélkül. A totális háborúra mozgósítás nemzeti konszenzust követelt, és teremtett. A légi őrület nemcsak új, könyörtelen politikai rendet, hanem a nemek között is új szereposztást eredményezett.

Peter Fritzsche: Machine Dreams: Airmindedness and the Reinvention of Germany. (Repülési őrület és Németország feltámasztása) The American HistoricaI Review, 98. évf., 3. szám, 1993. június 685–709. p.

Fodor Mihályné