Klió 1994/1.

3. évfolyam

KÖZÉPKOR

Az 1426-os tatai megegyezés és Zsigmond védelmi rendszere

A XV. század eseményei nagymértékben megrázták a balkáni országokat, következményeik pedig meghatározták későbbi fejlődésüket. A Kis-Ázsiától Közép-Európáig tartó változások összefüggéseinek fényében kell vizsgálni a szerb államok és Magyarország közötti kapcsolatokat is, A XIV. század második felétől, a török előrenyomulásának, a balkáni területek dezintegrációs folyamatainak időszakában Szerbia és Magyarország egymásra voltak utalva. Lazarevics István országa ugyan nem lett Magyarország egyenlő partnere, de Szerbia geopolitikai elhelyezkedése felértékelte jelentőségét. A rigómezői csata (1389) következtében a szerb–magyar kapcsolatok új keretet kaptak. A megváltozott balkáni erőviszonyok ellenére Lazarevics István célja továbbra is Szerbia addigi pozícióinak megőrzése volt, Magyarország pedig első ízben került közvetlenül szembe a török veszéllyel. Most már nem Zsigmond választhatta ki a törökellenes fellépés idejét és helyét.

1412-ben Zsigmond a lengyel királlyal kötött békét követően nagy ünnepséget rendezett Budán, a meghívottak között voltak a délszláv térség előkelőségei is. Ez mintegy megkoronázását jelentette annak a folyamatnak, melynek során Zsigmond vazallus államokkal vette körül Magyarországot, ezek az államok pedig védőövezetet képeztek a törökkel szemben. 1411-től Zsigmond figyelme egyre inkább nyugat felé fordult, 1413-tól 1418-ig nyugaton tartózkodott. Távolléte alatt jelentős változások mentek végbe a politikában, megbomlott a védelmi rendszer stabilitása is.

Ilyen körülmények között Lazarevics István despota maga kívánta rendezni állam a kül- és belpolitikai helyzetét. Megegyezéssel véget ért az István és Brankovics György közti vita, ezzel megszűnt az állam területi megosztottsága. István szükségét érezte a szerb-török viszony rendezésének is, egy Nis melletti városért cserébe Lazerevics hűséget fogadott Mehmed szultánnak. A Magyarországot körülvevő védelmi övezet széteséséhez vezetett az is, hogy Hrvoje boszniai vajda a török segítségével sikeres harcot folytatott Zsigmond hadaival szemben. A magyar király többéves erőfeszítése, hogy Boszniát is a védelmi övezet részévé tegye, kudarcba fulladt. Ezek a változások rákényszerítették Zsigmondot, hogy megértse és elfogadja a szerb despotaság különleges szerepét.

A török támadások (1414–15) és Bosznia legfőbb stratégiai pontjainak elfoglalása erőteljesen gyengítették a despotaság helyzetét. Lazarevics István megértette, hogy az új erőviszonyok közepette nem érdemes fellépni a törökkel szemben, 1416-ban visszautasította Bizánc felhívását törökellenes szövetség létrehozása, megerősítette viszont kapcsolatait Magyarországgal, amit az is indokolt, hogy Zsigmondnak köszönhetően birtokolhatta Nádorfehérvárt és más területeket.

1419-ben, hatéves távollét után, Zsigmond visszatért Magyarországra. A nyugati sikerek után most már nagyobb figyelmet tudott a balkáni politikára fordítani, vissza akarta szerezni elvesztett befolyását. Az új szultán, II. Murát viszont egyre inkább fenyegette a szerb despotaságot. Nem volt titok előtte Lazarevics István orientációja sem, és 1425-ben csapatokat küldött ellene. Ilyen körülmények között jött létre 1426-ban a tatai megállapodás Zsigmond és Lazarevics István között. A szerződés szerint a despotaság Magyarország vazallusa, István halála után (nem volt fiú örököse) Brankovics György lesz a despota, Nándorfehérvár, Galambóc és Macsó Magyarországra száll. A korábbi történetírás ezt a megállapodást úgy értékelte, hogy nagy árat kellett fizetni Brankovics György despotaságáért. Nem tette fel viszont azt a kérdést, miért ragaszkodott Zsigmond a megállapodásban említett területekhez. Brankovics György utódlásának elfogadása azt jelentette Zsigmond számára, hogy a despotaság folytatja törökellenes politikáját, Nándorfehérvár és Galambóc átadása pedig stratégiailag indokolt. A két vár a kiépülőben lévő új erődítményrendszer része lett. A szerb despota számot vetett az új helyzettel (a török kifosztotta Boszniát és Havasalföldet), és mindenképpen biztosítani akarta Brankovics György örökségét, ezért volt kénytelen elfogadni a magyar diktátumot.

Bár az új védelmi övezet kiépítésének nem az volt a szándéka, hogy Szerbiát és az egész Balkánt átengedje a töröknek, mégis ebbe az irányba hatott. A szerb területek pedig a két nagyhatalom szembenállása szempontjából veszítettek jelentőségükből.

Ivica Prlender: Sporazum u Tati 1426. godine i Zigmundovi obrambeni sustavi. (Az 1426-os tatai megegyezés és Zsigmond védelmi rendszere) In: Historijski zbomik, XLIV, 1991. 1. sz. 23–41.

Bíró László