Klió 1993/2.

2. évfolyam

XX. SZÁZAD

Magyarország gazdasága és a GYOSZ

George Deaknak a Kelet-európai monográfiák című sorozatban megjelent munkája főleg az Országos Levéltárban végzett kutatásain alapul. A szerző feldolgozta a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége különböző kiadványait. Miután 1980-ban írta disszertációját, ez a kiadvány pedig rá tíz évre jelent meg, nyugodtan mondhatjuk, hogy hosszú kutatás és – mint a szerző is utal rá – a nyugati és a magyar történészek együttműködésének eredménye.

A könyv első részében Deak a GYOSZ kialakulásának gyökereit, szervezeti struktúráját és programját elemzi. Ezen belül az 1. fejezetben az 1900 előtti gazdaságpolitika (a konszenzustól a konfliktusig ívelő) fejlődéséről olvashatunk. A szerző szerint az 1867-től az 1880-as évekkel bezárólag a gazdasági modernizálódást előmozdító kormánypolitika hozzájárult a mezőgazdasági és ipari érdekcsoportok megegyezéséhez. A részérdekektől eltérő politika ekkor még nem került szembe a földbirtokos nemesség gazdasági céljaival. Noha a vám- és az adópolitikában már az 1880-as évek derekát megelőzően eltértek az agrárius és az ipari érdekek, a kormányzat a prioritások kölcsönös figyelembevételével még fenn tud ta tartani az ágazatok közti egyensúlyt. Valójában azonban már az 1873. évi válságot követően beszűkültek az agrárszféra lehetőségei, míg az iparosítás 1879 és 1884 közt újraindult: azaz a két területen a mozgástér divergálódott. Ezek után nem meglepő, hogy a századforduló közeledtével a mezőgazdaság és a nagyipar eltérő fejlődési tendenciái felszínre hozták az állami gazdaságpolitikával kapcsolatos agrárius és merkantilista ellentéteket. Deak megállapítja, hogy noha a kormány nem negligálta az 1880–90-es években a földbirtokosok gazdasági érdekeit, de az, amit tett, kevésnek bizonyult az agrárágazat krízisének kezelésére, ugyanakkor a tőkések az ipartámogató törvények ellenére az agrárius előretörés miatt gazdaságpolitikai kurzusváltástól tartottak.

Műve 2. fejezetében a szerző a GYOSZ kialakulásához vezető okokat és a szervezet 1902. évi létrejöttének körülményeit vizsgálja. Még a részletes elemzés előtt egyértelművé teszi, hogy a tőkés szervezkedést védekező reakciónak tartja. A gazdasági, gazdaság- és pénzügypolitikai tényezősort Deak erősen súlypontozza és differenciálja. Az iparra kedvezőtlenül ható faktorokat csökkenthette volna a kritikus helyzetnek megfelelő, intenzívebb kormányzati ipartámogatás. A szerző a GYOSZ megalapításához hozzájáruló legfőbb tényezőnek mégis az agrárius eszmék térnyerését tartja. Előretörésüket két okkal magyarázza: a földbirtokosok növekvő gazdasági és társadalmi gondjaival és az alföldi parasztmegmozdulásokkal.

Az agrárius eszmék azonban még az 1SS0-as években megfogalmazódtak. A nemzeti „kötött tőkével” szembeállították a kozmopolita, manipulatív „mobil tőkét”, a liberális társadalommodellel ellentétben fölvázolták az általuk elfogadható hagyományos agrárrétegeken (földbirtokosok, „agrárius típusú” szövetkezetekbe tömörült kisgazdálkodók) alapuló szerves fejlődést. 1895-ben az OMGE-ben előretörtek az agráriusok, majd a következő évben létrehozták a Magyar Gazdaszövetséget (MGSZ), az előzőnél még harcosabb agrárszervezetet. Az agrárprotekcionista tendenciák, Darányi Ignác földművelésügyi miniszterként a Bánffy- és a Széll-kormányokban tett intézkedései a múlt század végén és a századfordulón a nagytőke részéről, Deak szerint, válaszlépéseket indukáltak. Az agrárius előretöréshez képest a munkásosztály szervezkedését, a gyáripar és a kézműipar konfliktusát, a kamarák és az Országos Iparegyesület működését a szerző a GYOSZ kialakulásához vezető úton kisebb jelentőségűnek tartja. Pl. az SZDP és a hozzá kapcsolódó szakszervezetek hazánkban még nem ösztönözték a gyáriparosok szervezkedését olyan mértékben, mint a nyugati munkásmozgalom. A XX. század elején a kézművesség rá volt szorulva az osztrák importra, a nagyiparral való versenye egyre hátrányosabbá vált. Ugyanakkor Deak statisztikákkal bizonyítja, hogy a GYOSZ megalakulása előtt nem beszélhetünk a kisipar halódásáról. A kereskedelmi és iparkamarákban kezdettől kulcspozíciókban voltak a gyáriparosok, ugyanakkor választási rendszerük és szűk mozgásterük nem felelt meg a nagyipar érdekeinek. A századfordulón a gazdasági depresszió; a gyáriparnak kedvezőtlen gazdaságpolitikai és társadalmi változások jelezték, hogy a tőkéseknek létre kell hozni egy olyan szervezetet, ami újra előtérbe állítja az ipartámogatást. Így jött létre 1902. május 29-én a GYOSZ.

A könyv 3. fejezete a GYOSZ 1902 és 1914 közti struktúrájáról, funkcióiról, tagságáról és kiemelkedő személyiségeiről szól. A szervezet felépítését a 3.1. séma (53. p.) mutatja. A szerző részletesen elemzi a GYOSZ legfőbb döntéshozó és végrehajtó szerveit és jogkörüket. A tagságot az alapításkor 245 cég és 11 érdekcsoport alkotta, amely 1913 végére 666 vállalatra és 22 iparági érdekcsoportra gyarapodott. A szervezet kezdettől a nagy gazdasági súllyal bíró vállalkozásokat tömörítette. Egyes nagy tőkések és ügyvezető igazgatók különböző alapon kapcsolatban álltak a XX. század eleji második reformnemzedékkel.

Alapvető fontosságú a GYOSZ programja és az, hogy az egyes területeken (vámpolitika, külkereskedelem, kormányügyletek, ipartámogatás, vasúti tarifák, kartellizálás, szociálpolitika) törvényhozási és kormányzati téren ezt mennyire érvényesítette. Erről szól a 4. fejezet. A GYOSZ elvben és hivatalosan a független vámterület mellett foglalt állást, de mivel egyes tőkés rész érdekekkel ez ellenkezett, valamint tartottak az osztrák–magyar pénzforgalom és a dualista rendszer megingásától, ezért megelégedett a vámpolitikának egy módosított, a magyar ipar érdekeit jobban szolgáló változatával. Persze, ahogy a kormányzat, úgy a GYOSZ sem volt egységes a fenti témakörökben. Az elemzett időszakban a szervezet csak mérsékelt sikereket könyvelhetett el a protekcionista ipari külkereskedelmi politika terén. Ezzel szemben jobban figyelembe vették elgondolásait a negyedik iparfejlesztési törvény (1907. m. tc.) kidolgozásakor. Az adókedvezmények és az állami szubvenciók nyújtotta előnyöket fölülmúlták a kormányügyletekből származó összegek. Az 1905 és 1913 közti gazdasági növekedés elősegítette a vasúthálózat fejlődését, ugyanakkor a szervezet nem tudta megakadályozni a tarifák emelését. Deak szerint azonban a vasutak modernizálása és az ipartámogatás eszközeként történő felhasználása a nagytőkének fontosabbnak tűnt a szállítási díjak alacsony szinten tartásánál.

1900 után rohamosan nőtt a kartellek száma. Magas fokú ipari koncentrációt mutat, hogy 1910-ben a cégek 9 százalékában állították elő a termékek 70 százalékát. A GYOSZ Deak szerint a kartellizálásban (a folyamat koordinálásával és a monopolszervezetek védelmével) játszott a legaktívabb es a maga szempontjából a legeredményesebb szerepet. Úgy véljük, a kartellek az ipari szervezeti-technikai innovációban valóban pozitív vonásokat testesítettek meg, de – a szerzőtől eltérően hangoztatni kell azt is, hogy a fogyasztók és a munkavállalók felé monopolhelyzetükből adódóan kedvezőtlen gazdasági és szociális tendenciákat is indukáltak. Deak a fejezet végén a munkaerőpiac sajátosságait, a kivándorlás okainak és csökkentési lehetőségeinek GYOSZ-beli megítélését elemzi, miután a szövetség sem a betegség- és a balesetbiztosítás, sem a választójog kiterjesztésének kérdésében nem jutott konszenzusra; homogenizálónak és túlzottnak véljük a GYOSZ szociálpolitikai progresszivitásának hangoztatását.

A Gyáriparosok Országos Szövetsége a nagyipari érdekérvényesítés céljából kereste a különböző politikai táborokkal, sőt a munkavállalókkal való kapcsolatépítés módjait. Erről szól a mű rövidebb, második része, az 5–7. fejezetek: a Szabadelvű Párt 1902 és 1906 közti hanyatlásáról, az agrárius túlsúly miatti kedvezőtlen tendenciákról és végül a GYOSZ-nak, mint a Nemzeti Munkapárt belső ellenzékének 1910–1914 közti szerepéről. Deak szerint – mivel a szövetség hivatalos kiadványai csak a gazdaságpolitikával foglalkoztak, vagy más volt pl. egyes vezetők és a tagság álláspontja – nehéz megítélni a szervezet és tagjai politikai irányultságát. Fölsorol azonban több okot, ami a tőkéseket a szabadelvűek felé közelítette, míg vele párhuzamosan a Függetlenségi és 48-as Párttól pedig eltaszította. Világosan kitűnik, hogy a GYOSZ gazdasági nézőpontból közelítette meg a politikai kérdéseket, a pártokat és ítélte meg a vezető politikusokat. Így belátta, hogy a parlamentnek fontosabbak az alkotmányos kérdések, mint a gazdasági törvénykezés. A hadsereg létszámemelési vita témáját se politikai, hanem racionális gazdasági nézőpontból szemlélte a szervezet.

Politikai alapon az SZDP-vel a feudális csökevények elleni küzdelem jegyében, a Vázsonyi-féle Polgári Demokrata Párttal a szervezet közepes vagyonú tagjai révén alakulhatott ki bizonyos kapcsolat. A szövetség a történelmi uralkodó osztályok korabeli ideológiája miatt inkább a századfordulós polgári mozgalmak felé orientálódhatott. Különösen szemléletes a műben Hegedűs és Gratz ügyvezető igazgatók kapcsolata a polgári radikalizmussal. Az 1906 áprilisában hivatalba lépő Wekerle-kormánynak nem sikerült a különböző politikai és gazdasági érdekcsoportok kibékítése, sőt a nagytőke számára előnytelen fejleményekre (az autonóm vámtarifa, a kvóta emelése, a kölcsönös kereskedelmi viszonyoknak a korábbiaknál kedvezőtlenebb szabályozása és végül az 1909. évi adótörvények) került sor. Tisza István és a Nemzeti Munkapárt a politikai és szociális status quot igyekezett fenntartani, ami a gazdasági kérdések háttérbe szorulását jelentette. Noha a GYOSZ csak szerény eredményeket mutathatott fel ekkor, mégis inkább politikai akciók nélkül, belülről próbálta fokozatosan megreformálni a rendszert és ellensúlyozni Tisza pártjának agrárius, konzervatív szárnyát. Végül fontosnak és újszerűnek tartjuk Deak megjegyzéseit a magyar, az osztrák és a német nagyipari érdekképviseletek eltérő fokú politikai szerepének okairól. Eszerint a magyar munkásosztály gyengébb volt a többinél, az iparosodás nálunk egy szabadelvű korszakban ment végbe, és végül a gyáriparosok jelentős része nem magyar volt; ezen tényezőkkel újra csak eltérve a másik két országtól.

George Deak: The Economy and Policy in Early Twentieth Century Hungary. The Role of the National Association of lndustrialists. (Gazdaság és politika a XX. század elején Magyarországon. A Gyáriparosok Országos Szövetsége szerepe) East European Monographs, Boulder (Columbia Univ. Press, New York), 1990, 209 p.

Kurunczi Jenő