Klió 1993/2.

2. évfolyam

XIX. SZÁZAD

Munkások Németországban 1871-től 1914-ig

A Gerhard A. Ritter által kiadott „A munkások és a munkásmozgalom története Németországban a XVIII. század végétől” című kötet egy kissé nehéz kezdet után most már teljesen révbe ért: a harmadik, a Weimari Köztársaságnak szentelt rész három, H. A. Winkler által írt kötete már a második kiadásban jelent meg, és az első részből (1800-tól 1870-ig), amelynek szerzője Jürgen Kocka, 1990-ben két kötet (a tervezett négyből) jelent meg.

Most már a második rész is kezd kialakulni, amelyben Gerhard A. Ritter és Klaus Tenfelde ugyancsak négy kötetben tárgyalja a német császárság korszakát. Elsőként 1992-ben egy, a munkások helyzetét 1871 és 1914 között általánosan bemutató kötet jelent meg. Mint Winkler és Kocka, úgy Ritter és Tenfelde is egyéni módon próbál a témához nyúlni. Amennyit így veszít az összmű – végérvényesen – az egységességből, ugyanannyit nyer azáltal, hogy differenciál és hogy eredeti. A szerzők a kötet számára széles kiindulópontot választottak, amely megfelel az átfogó témának, s amely magában foglalja a munkáslét minden egyéni és kollektív aspektusát.

A könyv három nagy részre oszlik, amelyek egyenként három-három fejezetet foglalnak magukba. Az első kötet a gazdaság (l), a politika (2), a szociális tagozódás és osztályképződés (3) lényeges fejlődésének ábrázolásával adja meg a keretet, amelyet a két következő kötet tölt majd ki. A második kötet a munkaerőpiaccal (4), az ipari és kézművesmunkával (5), a jövedelmekkel és megélhetési lehetőségekkel (6) mutatja be a gazdasági viszonyokat; a harmadik kötet a munkáscsalád portréjával (7), a munkásnak az államban és a társadalomban elfoglalt helyzete ábrázolásával (8), leegyszerűsítve, a szociális és kulturális körülményekről (9) vezet át egyben a következő, a munkásmozgalomnak szentelt kötetekhez. Csábító lenne ezt a száraz keretet a fejezetek gazdag tartalmára történő részletes utalásokkal kitölteni, hogy az olvasó legalább körülbelül elképzelést kaphasson a mű adat- és perspektívagazdagságáról. Ez azonban már túllépné ennek az ismertetésnek a kereteit.

A császárság korabeli munkásság minden ábrázolásánál fel kell vetődnie a kérdésnek: miért csak hiányosan sikerült a munkások társadalmi integráéiója? A szerzők is központi problémát látnak itt, amelyet részletesen meg is vitatnak. Válaszuk így hangzik: a német proletariátus erős belső differenciáltsága ellenére is osztályt képezett, és a császárság állam a, politikája, a többi szociális rétege nem fogadta azt be. Társadalmilag és politikailag lényegében magára maradt. Ez azonban nem volt végérvényes állapot, csupán átmenet – de hogy hová, ezt nem tudjuk, mert a szerzők a munkások elpolgáriasodásának tézisét szkeptikusan szemlélik.

Ez az érvelés meggyőző, ha – mint itt is – a munkásmozgalom történetének ábrázolásához járul hozzá. Ha azonban alaposabban nagyító alá vesszük, kételyek merülhetnek fel. Valóban alapjában egységes osztályt képezett-e a teljes munkásság, vagy ez csak az „osztálytudatosokra”, vagyis a munkásmozgalomban szervezett részére volt érvényes? A munkásosztály jellemzői, amelyeket a szerzők a 783–791. oldalakon mutatnak be, nem teszik ezt minden olvasó számára világossá, mert túlságosan általánosak és magukkal hordozzák annak a törekvésnek a terhét, hogy speciális, német fejlődést mutassanak fel. Ezen túl a munkásság messzemenő társadalmi izoláltságát szinte általánosan az állami elnyomásnak, a felső rétegek és a középosztály elutasító magatartásának rovására írják. Bármennyire vitathatatlanok ezek a magatartásformák, a kérdés még mindig megoldatlan marad: vajon hozzájárult-e mindehhez, és ha igen, milyen mértékben maga a munkásság, mindenekelőtt a munkásmozgalomban szervezett, politikailag tudatos része a saját messzemenő, a fennálló társadalmi és politikai rendszerrel szembeni elutasítása.

Az ilyen kritikus kérdések azonban nem csökkenthetik a könyv jelentőségét, teljesítményét. Ez mindenképp az első, épp úgy átfogó, mint koncepciójának keretén belül meggyőző ábrázolása a császárság-korabeli munkások helyzetének. Támaszkodik a szinte áttekinthetetlen irodalom szokatlanul széles feldolgozására, amelyekre a jegyzetekben bőven utal is. Elsősorban a kortárs munkák átfogó értékelései adtak figyelemre méltó eredményeket. Említésre méltó ebben az összefüggésben az országos és helytörténeti munkák bevonása, amelyek ugyancsak fontos eredményeket tartalmaznak, továbbá a tények óvatos, visszafogott értékelése, az irodalom leegyszerűsítő téziseivel szembeni szkepticizmus, amelyek éppen ennél a témánál ugyancsak gyakoriak, és az átfogó számadat-halmaz, amelyet gondosan ki is értékeltek. Mindezek eredményeképpen fontos vizsgálat keletkezett, amely a téma további tanulmányozásához mértékadó lehet.

Gerhard A. Ritter-Klaus Tenfelde: Arbeiter im Deutschen Kaisscreich 1871 bis 1914. Geschichte der Arbeiter und der Arbeiterbewegung in Deutschland seit dem Ende des 18. Jahrhunderts (Munkások a német császárságban 1871-től 1914-ig. A munkások és a munkásmozgalom története Németországban a XVII. század végétől) Bonn, J. H. W. Dietz Nachf. 1992. XI. 889 p.

Karl Heinrich Kaufhold (Göttingen)