Klió 1993/2.

2. évfolyam

rule

 

ÖSSZEFOGLALÁSOK

Jubileumi mérlegkészítés Svácban

Az évfordulók a történettudomány számára is gyakorta kínálnak kedve­ző alkalmat összegzések készítésére. Ezt tette egy többszörös jubileum alkalmából a Schweizerische Zeitschrift für Geschichte. 1991-ben az Allgemeine Geschichtsforschende Gesellschaft der Schweiz (AG GS) mű­ködésének 150., amennyiben elődjét, a Schweizerische Geschichstfors­chende Gesellschaft-ot is figyelembe vesszük, már 180. évére tekinthetett vissza. Az már csak a véletlen műve, hogy ugyanebben az évben ünne­pelte az államszövetség is fennállásának 700. évfordulóját.

Szervezeti kereteit tekintve a Társaság az idők folyamán összefogó szervezetté vált, amelyben egyéni tagok mellett tudományos intézetek és szakmai egyesületek is tagsággal rendelkeznek. A Társaság alakulá­sakor azt tűzte maga elé alapvető feladatként, hogy oklevelek és iratok publikálásával a hazai történeti ismereteket előmozdítsa. A jubileumi évben is a forráskiadványok gondozását és hosszú távú célok követését jelölték meg feladatként, amelynek a történelmi alapkutatásokat kell szolgálnia. Ezért a Társaság a jubileum évében sem egy ünnepi kötetet jelentetett meg, hanem olyan tanulmánygyűjteményt, amely a kutatási beszámolók révén a történettudomány állásáról tudósít.

Ezzel a célkitűzéssel a Társaság másik, saját magával szemben támasztott követelménynek is eleget tesz, nevezetesen, hogy segíti a kapcsolatokat a kutatók valamint a kutatók és a nyilvánosság között. E közvetítő szerep fontossága az utóbbi években növekedett, egyrészt, mert emelkedett a képzett történészek száma, másrészt Svájcban is fokozódott az érdeklődés a múlt, mint a jelen értelmezésének segítője iránt. A Társaság ezen követelménynek konferenciák, rendezvények lebonyolításával, támogatásával, kiadványok és az éppen 70 éves Schweizerische Zeitschrift für Geschichte megjelentetésével tesz eleget. Emellett képviselteti magát a nemzetközi fórumokon is, ez a tanulmánykötet nem utolsó sorban a külföldi olvasók tájékoztatását is hivatott szolgálni.

 

Svájc, mint négynyelvű ország mindig is be volt ágyazva az őt körülvevő nagy kultúrtérségekbe, ezek hatása azonban területileg nem egyenletesen oszlik meg. Az egyetemek, kutatóintézetek a francia és német nyelvterületen vannak, ezt azonban ellensúlyozza a nyelvi és kultúrföderalizmus kiegyenlítő hatása, amely elsősorban a regionális és helytörténetírásban mutatkozik meg. A kantonális képzési rendszerek eltérése és az eltérő kötődések miatt nem létezik a svájci történeti kutatásoknak egyetlen fő irányzata; a négynyelvűség a svájci kutatókat az interkulturális kommunikációs akadályok leküzdésére ösztönzi, ugyanez az állapot azonban jelentősen megnehezíti a külföldi helyze­tét, hogy a svájci történettudományt egészként érzékelje.

Jóllehet a svájci történészek nem csak ország- és nemzettörténettel foglalkoznak, a kötet mégis csak szorosabb értelemben vett „svájctör­téneti" munkákat tartalmaz; ezt a bevezetőt író Beatrix Mesmer, az AGGS elnök asszonya a múlttal, a hagyományokkal indokolja:

– a II. világháborút követő alapállás a kis ország önként vállalt elszigeteltsége és a „szellemi honvédelem” volt, amelyet először a Franciaország, majd később a kezdetben restauratív tendenciákat mu­tató, ezért további elzárkózást indukáló Németország felé történő óva­tos fordulás követett;

– az igazi nyitás a 60-as évek elején indult meg új kérdésfeltevések megfogalmazásával és politológiai szempontok bevonásával;

– a tulajdonképpeni paradigmaváltás viszont csak a 70-es években következett be. Ez az esemény történetet felváltó struktúratörténetben, s még inkább a módszertani eszköztár kibővülésében mutatkozott meg;

– a svájci történettudomány modernizálása és bekapcsolódása a nemzetközi kutatások hálózatába nem minden területen egyforma tem­póban történt meg.

Egy úgyszintén nagyhatalmak erőterei közé beékelt, kis ország olvasójaként több ponton is ismerősnek tűnik az érvelés, amely azon­ban ambivalens gondolatokat ébreszt: elfogadható, mert a szerkesztők szándéka szerint nem csak egy ország historiográfiájút kell a lehetősé­gekhez mérten átfogóan bemutatni, hanem az ország történelmére vonatkozó történetírást, vélhetőleg abból a megfontolásból is, hogy az ország történelmi arculatának finomabb vonásai is közismertté válja­nak; elfogadható, mert az ország Magyarországgal összevetve, sokkal inkább megkapta azt a történelmi lehetőséget, hogy fejlődése öntörvé­nyűen menjen végbe, belső folyamatai lényegesen meghatározóbb szerepet játszhattak, s így azok kutatásának és bemutatásának igénye prioritást élvezhet; ugyanakkor hiányérzetet kelt, mert a sok szempont­ból még mindig elkülönültséget mutató ország e tudomány területéről csonka képet kapunk, befelé fordulást jelez, s le kell mondanunk olyan színvonalas munkák említéséről, kutatási irányok megismeréséről, amelyek általános történetfilozófia irányba mutatnak, egy-egy ország vagy régió kutatására irányulnak (eléggé váratlan módon pl. a Szovjet­unió történetére, l. Walther L. Bernecker spanyol vonatkozású kutatá­sait!), nem is említve a nagyfokú emigráció által gerjesztett, tematiká­jában vagy regionális irányultságában gyakran ab ovo megkötött kuta­tásokat (a magyar példa kedvéért Gosztonyi Péter munkásságát említ­hetjük, akire hivatkozás történik ugyan, de más vonatkozásban). Így a válogatásnak azt a két szempontját, hogy olyan tanulmányok kaptak helyet a kötetben, amelyek különösen gyors változásokat mutató terü­leteket reprezentálnak, vagy az ország múltja számára svájci szemszög­ből fontos kérdéseket taglalnak, megértő hiányérzéssel fogadja az olvasó.

A fenti hiányért azonban az olvasó bőven kap kárpótlást. A szer­kesztők sikerrel valósítják meg azt a szándékot, hogy bemutassák, a történelem nem egyszerűen a rendelkezésre álló múlt, hanem megisme­rési folyamat. A hat fejezetbe szerkesztett 29 tanulmány közül hét a szép kivitelű kötetben jelenik meg első alkalommal, így nem csak visszatekintő összegzést, hanem újdonságokat is találunk. A kötet igazodik a Schweizerische Zeitschrift für Geschichte nyelvhasználatá­hoz, a tanulmányok német és francia nyelvűek, kétharmad-egyhar­mad arányban.

Az egyes fejezetek, az első kivételével nem a kronológia szempontjai szerint szerveződnek. Az első két tanulmány „Római kor – kora középkor” a római kori Svájccal (Regula Frei-Stolba, Isabella Benedetti Martig), illetve az 1945–1990 között folytatott kora középkori archeológiai kutatásokkal foglalkozik (Max Martin).

A tematikus fejezetek sorát a „Gazdaság és társadalomtörténet” nyitja, amely egyúttal, bizonyára szándékosan, a legtöbb, tíz tanul­mányt ölel fel. Az írások időben és a témákat illetően is széles skálán mozognak. A késő középkori svájci társadalom- és gazdaságtörténeti áttekintést (Hans-Jörg Gilomen) az ipari központok XV–XVIII. századi kiala­kulásáról szóló tanulmány követi (Ulrich Pfister). A gazdasági blokk­ban az eleddig kevésbé ismert, a XVII. századtól az első világháborúig terjedő svájci külkereskedelemre vonatkozó 1945–1990 közötti kutatások (Béatrice Veyrassat), az ország egyik jellegzetességét és gazdasági pillérét adó bankok XIX–XX. századi története (Youssef Cassis) kapott még helyet. A társadalomtörténeten belül is különböző szempontú metsze­tek készültek: hagyományosan a munkások és alkalmazottak historiog­ráfiai ábrázolása (Bernard Degen), korunk szellemisége követelménye­inek megfelelően azonban a nők, a nemek története is (Regina Wecker). A népességmozgásra vonatkozik egy hosszú távú áttekintés a XIX. századig (Anne-Lise Head-König), illetve ennek részbeni folytatásaként az 1848 utáni bevándorlás története (Silvia és Gérald Arlettaz), s mintegy ehhez kapcsolódik a város történetírás korszerű szempontrendszere (Bruno Fritzsche). A fejezetet a legutóbbi idők kihívására adott válaszként a történeti környezetvédelmi kutatások állásának bemutatása zárja, kap­csot teremtve a természet- és társadalomtudományok között (Christian Pfister, Anton Schuler).

A nálunk ismét éledő mentalitás- és kultúrtörténeti fejezet a közép­kori francia-Svájc mentalitástörténetéhez kínál adalékokat (Bernard Andenmatten és szerzőtársai) összefoglalót a német–svájci mentalitás­történeti kutatásokról (Claudius Sieber-Lehmann), a főiskolák művelő­déstörténeti szerepéről (Ulrich Im Hof), a technika történet társadalmi és szociális dimenziójáról (Andreas Balthasar, Therese Steffen) és a svájci filmtörténetre vonatkozó munkákról 1945–1991 között (Rémy Pithon).

A jog- és alkotmány történeti fejezet két tanulmánya a középkori francia–svájci intézményrendszerre (Maurice de Tribolet), valamint a kodifikáció-történetben végbemenő változásokra vonatkozik (Pio Caro­ni).

Az egyháztörténeti fejezet első tanulmánya a középkori egyháztör­ténet legutóbbi negyedszázados kutatási eredményeit összegzi (Ernst Tremp és szerzőtársai) Egy svájci historiográfiai összegzésből nem hiányozhat a reformáció XVI–XVII. századi hatásainak vizsgálata (Helmut Meyer). Ennek pandanjaként fogható fel a „Katolikusok és a katoliciz­mus a XIX. és a XX. században” című, sokat vitatott kérdést taglaló írás (Urs Altermatt és szerzőtársai).

A záró, hatodik fejezet a maga hét tanulmányával a második legter­jedelmesebb, a svájci történelem átfogó kérdéseivel és azok historiográ­fiájával foglalkozik. A hagyományos kronológiai szempont itt is csak korlátozottan jut szerephez, amennyiben egy tanulmány a korai svájc­történet új aspektusait taglalja (Guy P. Marchal), illetve külön tanulmány szól az 1918–1948 közötti, Svájc számára is megrendítő élményeket és fordulatokat hozó évekről (Georg Kreis). A békére, a béke megőrzésére Svájc fegyverrel is készült, így, bár a szomszédos országoktól lényege­sen eltérő szervezeti keretekben, de jelentős hadtörténeti kutatások is folynak (ezekből Gosztonyi Péter is kiveszi a részét, történik is utalás munkájára), a hangsúlyváltásokról is szól a vonatkozó tanulmány (Walter Schaufelberger). Megismerkedhetünk a svájci történészek jelen­tős vállalkozásával a diplomáciai iratok kiadásával (Antoine Fleury). A föderalizmus elvének megfelelően helyet kapott a kantonális (Luci­enne Hubler), de a hely- és régiótörténet-írás is (Max Baumann).

A zárótanulmány az újabb svájci történetírás 1945 utáni teljesítmé­nyét mutatja be, érintve ugyan az említett, hiányolt területek egy részét mintegy jelezve, hogy azokon is bő termés volt; talán csak remélni lehet, hogy egy más szempontú, hasonlóan sikeres összeállításban azzal is megismerkedhetünk. A kötetet az idézett szerzők regisztere egészíti ki.

Allgemeine Geschichstforschende Gesellschaft der Schweiz Société GénéraJe Suisse d'Histoire Gcschichtsforschung in der Schwciz. Bilanz und Pcrspektiven - 1991 L'his­toire en Suisse. Bilan et perspectives - 1991 Redaktion der Schweizerischen Zeitschrift für Geschichte Rédaction de la Revue suisse d'histoire Boris Schneider, Francis Python Schwabe & Co. AG Verlag, Basel, 1992. 471 p.

Barabás László