Klió 1993/2.

2. évfolyam

ÚJ ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSEK

Az 1989 utáni kelet-európai fordulat

A Bolgár Tudományos Akadémia Balkanisztikai Intézetének folyóiratában megjelent tanulmány szerzője kiváló gazdaságtörténész, aki már a nyolcvanas években kritikus an írt a túldimenzionált gazdasági eredményekről. Egyébként pedig jelenleg (1993 nyarán) Bulgária miniszterelnöke. Az ál1amszocialista modell 1989-es bukása az egész világon megrázta a baloldalt, amely egy új, jobb társadalmat akart létrehozni. Berov a Szovjetuniót nem tárgyalja, hiszen ott még teljesen cseppfolyós a helyzet, csak a többi kelet-európai volt szocialista országot, az NDK-t is beleértve. Három kérdést kíván tárgyalni: 1. miért 1989-ben következett be a bukás; 2. ez a szocializmus bukása?; 3. mik az 1989 utáni reformok céljai?

Ad. 1. Az első kérdésre először a gazdasági választ adja meg. Ezek az országok alacsony szintről indultak, főképp agrárországok voltak, ezért a kezdeti időkben komoly növekedést tudtak produkálni. Hozzájárult ehhez a demokratikus hagyományok hiánya, egy erős kommunista mozgalom megléte 1944–45 táján (ez persze inkább csak Bulgáriára és Jugoszláviára áll, tehetjük hozzá), a lakosság, különösen a munkásosztály kezdeti lelkesedése. Mindez együtt azonban csak egy ideig tudta biztosítani a fejlődést. Ezért kerültek elő 1964–65 tájékán különböző félénk gazdasági reformok, a piaci viszonyok óvatos emlegetése. A rendszer tartásságához viszont hozzájárult az a nagy párt- és állami apparátus, hadsereg, rendőrség, amelynek tagjai átlagos an még egyszer annyi bért kaptak, mint a többiek, és különböző egyéb juttatásokat is. A gazdasági növekedés mutatói tekintélyesek voltak: Romániában 12 százalék, Bulgáriában 10 százalék, Lengyelországban és Mongóliában 5 százalék, Magyarországon, Csehszlovákiában és az NDK-ban 6 százalék. Ezek a mutatók persze manipuláltak. Bulgáriában pl. olyan ágakat is belevettek (tejtermékek, kisüzemi cipőtermelés), amelyeket korábban nem számítottak, így a növekedési mutatókat valószínűleg mintegy a felére kell csökkenteni. A hetvenes évek második felétől viszont ezek a mutatók már egyre inkább csökkentek. Ennek oka a sok fölösleges, túlméretezett beruházás, a technológiai elmaradás a fejlett országoktól, a KGST gyakorlatilag fékező szerepe, a szovjet nyersanyagszállítások növekvő költségei, a nyolcvanas évektől kezdve az infláció. Így végül is gazdasági és politikai válság alakult ki, összefonódva, országonként különbözött, melyik tényező az erősebb.

A tanulság az, hogy gazdaságilag elmaradott országokban ez a fajta gazdaságpolitika eredményeket érhet el egy ideig, de azután egyre inkább előkerülnek a szervezés nehézségei, a túlméretezett irányító apparátus. Berov elutasítja azt a lehetőséget, hogy pontos számokban fejezze ki, mikor áll be a kritikus pont, mert ez minden államban eltérő volt. Bizonyos értelemben láncreakció volt a bukás. A gőzgéphez hasonlítja az egészet, az is évtizedeken keresztül hasznos volt, előre lendítette a fejlődést, de azután kimerítette lehetőségeit, a múlt század végétől már a fejlődés akadályává lett.

A politikai ok könnyebben mutatható ki. A monolit pártstruktúrán belül különböző irányzatok, meg a nemzedékek harca. A nyugatról érkező propagandától is egyre kevésbé lehetett az országokat elszigetelni. A Szovjetunió hanyatlása, világméretű súlyának csökkenése is hozzájárult a válsághoz. A gazdasági és a politikai válság együtt hatott.

Ad 2. Erre a kérdésre a választ azzal kell kezdeni, hogy mi is értendő szocializmuson, hiszen nagyon sok jelenség belefér, a nyugati szociáldemokrata és szocialista pártok is szocializmust emlegetnek. Egy kétségtelen mozzanat mindebben az állam beavatkozása a gazdasági életbe. De ebben az esetben hol a határ a kapitalizmustól, ahol ilyen beavatkozás ugyancsak létezik? Jól mutatja ezt a volt szocialista táborban a magukat szocialistának nevező utódpártok bizonytalan programja. Ezek az utódpártok a demokratikus szocializmust szokták emlegetni, de ez sem határozható meg világosan. Alekszandar Lilov szocialista párti bolgár miniszterelnök 1990. május 14-én adott interjújában a marxizmust, a nyugati szocialista pártok tapasztalatait és a modern világ vívmányait sok minden egyébbel együtt, programként jelölte meg, de ebben egymásnak ellentmondó tényezők jócskán együtt vannak. Jellemző, hogy a Bolgár Szocialista Párt még mindig nem állította össze programját, pedig már hónapok óta dolgoznak rajta.

Berov úgy látta, valamiféle vallásra, az értékek bizonyos rendszerére minden társadalomnak szüksége van. A szocializmus is ilyesfajta vallásként él majd tovább, tehát nem lehet azt állítani, hogy a szocializmus egészében kompromittálódott.

Ad 3. Az 1989 utáni reformok célja vagy a megelőző rendszer javítása, vagy valamilyen teljes váltás. Az előbbi nem megy, kilátástalan, ezt a korábbi reformok csődje bizonyítja, melyek a tervgazdálkodás és a piacgazdálkodás valamiféle összeegyeztetését kísérelték meg. A gazdaságban ilyesfajta hibrid megoldás átmenetileg működik, a társadalmi viszonyokban már nem. A bolgár kommunista párt 1987-ben próbálkozott ezzel a hibriddel. Olyan ez, mint a szervátültetés, a természet előbb vagy utóbb kilöki az idegen szervet. Ha megmarad az állami tulajdon túlsúlya és az egypárti uralom, nem jöhetnek igazi reformok, vagyis harmadik út nincsen.

A változás járható útja valamiféle liberális politika, amely persze kénytelen számolni az állami beavatkozással. Ebben a vonatkozásban országonként eltérőek a lehetőségek. Sok múlik a társadalom tűrőképességén, egyáltalában a társadalmi struktúrán, a nemzeti temperamentumon, a társadalmi biztosítás, szociális biztonság hazai hagyományain, az új vállalkozói réteg képességein. Az biztos, hogy egy-két év alatt nem sikerülhet a váltás.

Az első szakasz alapvető kérdése az árliberalizálás és a nemzeti valuta valamilyen, legalább részleges konvertibilitásának az elérése. Ez könnyebben megy, de a második szakasz, a privatizálás és az ipari szerkezetváltás már sokkal nehezebben megvalósítható. Berov egyáltalában nem optimista, a világméreteket illetően, amibe beleszámítja pl. az afrikai populista pártokat, a dél-amerikai baloldaliakat, akik szintén szocializmust emlegetnek.

1989 balkáni tanulságai vonatkozásában már sokkal optimistább. Úgy látja, a változásoknak három téren van nagy balkáni jelentőségük. 1. Az államok közti kapcsolatok javulnak, Bulgária felhagyott az 198485-ben és 1989-ben gyakorolt törökellenes politikával. 2. Javulnak a gazdasági kooperáció lehetőségei, az egyik oldalon Románia és Bulgária, a másik oldalon Görögország és Törökország közt a különbségek eltűnőben vannak. 3. A Balkán többé nem nagyhatalmi érdekek ütközőpontja, Bulgária nem a Szovjetunió előretolt balkáni hídfőállása. Tehát el lehet mondani, hogy a Balkánon új korszak kezdődik. (Nem világos persze, tehetjük hozzá, hogy a hasonló fejlettségi szinten álló országok között a gazdasági kooperáció mennyivel könnyebb, és vajon a Balkán nem válik-e majd más nagyhatalmi érdekek ütközőpontjává.)

Ljuben Berov: The World and Balkan Significance of the Reversel in Eastern Europe after 1989. (Az 1989 utáni kelet-európai fordulat világtörténeti és balkáni jelentősége) = Etudes Balkaniques 1992. 1. sz. 3–11. p.

Niederhauser Emil