Klió 1992/1.

1. évfolyam

Orosz jobbágyság, amerikai rabszolgaság

A kutatás keretei és módszere

A könyv a rabszolgaságot, a jobbágyságot és a kényszerből végzett munkát vizsgálja és hasonlítja össze, de közülük mégis a „kényszermunka" összehasonlítása a leglényegesebb. Ami az első két témát illeti, a könyv ugyan nem szolgál új kutatásokkal, de az adatokat és folyamatokat újfajta tematikus rendszerben mutatja be. A rabszolgaság és a jobbágyság leírása nem egyszerűen e két jelenség párhuzamos egymás mellé állítását jelenti, hanem erősen integrált, a fő témára összpontosuló, a két rendszer összetevőit, egyezéseit és eltéréseit bemutató vizsgálatot. A műnek két, jól elkülönülő része van: az első, Masters and their Bondsmen, a tulajdonosok

világát, az ültetvények működését, a tulajdonosoknak a jobbágyaikkal, rabszolgáikkal szemben tanúsított magatartását, az egyes csoportok struktúráját és a társadalom egészében elfoglalt helyét mutatja be. A The Bondsmen and their Masters fejezetben a szerző a jobbágyok és a rabszolgák világa felé fordul, az ő közös életüket és kultúrájukat vizsgálja, az őket összetartó tényezőket, belső konfliktusaikat, a szabadságtól való megfosztottság ellen megnyilvánuló ellenállást, az egyéni és kollektív tiltakozás különböző aspektusait.

A könyv úttörő munka, amely először veti össze az USA rabszolgaságát az orosz szolgasággal, amelyek nagyjából egyidejűleg léteztek.

Modellek és paradigmák

Kolchin szerint a jobbágyság és a rabszolgaság eredetének három közös jellemzője van: nagyjából ugyanabban a korszakban jelentkeznek (XVI. század vége – XVII. század eleje); az európai rendszer perifériáin jönnek létre; elsősorban a mezőgazdaság nagyfokú munkaerőhiányának köszönhetők. Emellett figyelembe kell venni az erkölcsi és kulturális értékek rendszerét, mely ezt elfogadhatónak tartja a megélhetés szempontjából.

E modell megszerkesztésekor a leglényegesebb a funkcionálisan egyező értékek felől való megközelítés, azaz előbb meg kell keresni a közös gazdasági, társadalmi és politikai funkciókat, majd e rendszeren belül működő bizonyos intézményeket, végül a különböző hagyományok, törvények és magatartási formák szerepét az intézmények rendszerében. A funkcionálisan egyező értékek felől való megközelítés legnagyobb nehézsége az összehasonlítható értékek kiválogatása. Ez bizonyos homogenizálásra való törekvést von maga után, amely ugyan megkönnyítheti az összehasonlítást, de a lényeges vonások vizsgálata során nem születnek pontos eredmények. Adott esetben a szerző például az amerikai rabszolgaságot vette alapmodellnek, amelynek bizonyos jegyei viszont nem alkalmazhatók az orosz jobbágyságra. Ezzel magyarázható, hogy e körültekintően végzett összehasonlítás olykor túlbecsüli az amerikai rabszolgaság és az orosz jobbágyság egyezéseit, miközben bizonyos jelentős eltérések meglétét alábecsüli.

Ültetvényesek és földesurak

Az amerikai ültetvényesek és az orosz földesurak közötti hasonlóság a szolgai munka lényegéből ered, mely szerint egyesek rendelkezhettek más emberek felett, jogukban állt eltulajdonítani munkájuk eredményét, beleszólhattak az életükbe, és ellenőrizhették mindenféle tevékenységüket.

A különbségek mindenek előtt Oroszország és az Egyesült Államok sajátos történeti helyzetéből erednek: az orosz földesurak hatalmas birtokokkal rendelkeztek, de általában birtokuktól távol, a fővárosban éltek; az ültetvényesek birtokai viszont kisebbek voltak, de ők „otthon érezték" ott magukat. Ebből következik – állapítja meg a könyv szerzője –, hogy az orosz „pomescsik" nem ismerte a jobbágyait, jószágigazgatók irányították az uradalmat, s a jobbágyok számára is ismeretlen volt a földesúr. Ezzel szemben az amerikai ültetvényes maga irányította a munkát, még akkor is, ha volt jószágigazgatója, gyakran név szerint ismerték rabszolgáikat, így paternális kapcsolat alakulhatott ki közöttük. Beleszólhatott az életükbe, kötelességének érezte viszont a róluk való gondoskodást; miközben az orosz jobbágyok maguk gondoskodtak saját magukról.

A két uralkodó osztály ideológiája megegyezett abban, hogy mindkettő megpróbálta igazolni a rabszolgaság illetve a jobbágyság meglétét.

Jobbágyok és rabszolgák

Több ok miatt a jobbágyoknak jobban sikerült függetleníteniük magukat a külső hatásoktól, és bizonyos közösségi értékeket teremtettek, olyan szokásokat és szervezeteket, amelyek százados hagyományokra nyúltak vissza. A rabszolgáknak viszont – bár a gazdáikétól eltérő kultúrát alakítottak ki – igen nehéz volt megteremteniük a saját életformájukat, ezért az ő közösségi életük nem volt olyan jelentős. E különbség egyik oka a jobbágyok közösségi életének történelmi folytonossága, illetve a rabszolgák esetében a folytonosság hiánya. Az orosz jobbágyok otthon voltak Oroszországban, a rabszolgákat viszont kiszakították eredeti környezetükből, ezért kultúrájuk fejlődését etnikai és osztálykülönbségek egyaránt gátolták. A viszonylagos autonómiával rendelkező paraszti közösségek megléte az orosz jobbágyok körében szembetűnő hiányosságként jelentkezik a rabszolgák életében. Jelentős volt a családok közösségi szerepe is. A paraszti család élete szorosan kapcsolódik a faluközösségekhez, amely szigorú rítusok szerint él. Az amerikai rabszolgák családi intézményeire rányomta bélyegét a hagyományos kultúrából való kiszakítottság, a rítusok, szokások megőrzésének korlátozott lehetőségei. S bár jobbágyokat is lehetett eladni, az orosz jobbágyok életében mégis viszonylag ritkának mondható a családnak ily módon való szétválasztása; ezzel szemben Amerikában ez egészen mindennapi eseménynek számított.

Mind a két rendszer kemény büntetéseket alkalmazott az engedelmesség biztosítása érdekében. Az elnyomás és a büntetések ellen való lázadás legfeljebb egy-egy elszigetelt eseménynek számított Amerika déli részén, míg az orosz jobbágyok esetében ez általában kollektív és mindenre kiterjedő lázadás volt. Ez a magyarázata az ún. nagy „parasztháborúknak" is. A "földrajzi folytonosság" meglétével illetve hiányával magyarázható az a tény is, hogy az orosz paraszt közösségi tudata sokkal inkább politikai jellegű volt, mint a rabszolgáké. Az Amerikába áttelepített feketék szembeállítása az orosz parasztokkal kezdettől fogva kizárja bizonyos lényeges jegyek összehasonlítását Kolchin könyvében.

A kiinduló helyzet: a paraszti társadalom

Bírálható a tárgyalás sorrendje: előbb az urak, azután a jobbágyok és a rabszolgák világa. Holott Dél-Amerika a birtokosok világa volt, Oroszország viszont nem a nagyuraké, hanem a parasztoké.

Az ültetvényesek valóban fentről irányították az ültetvények sorsát, az agrár Oroszország viszont paraszti gazdaságokra épült, amelyet alulról irányítottak; tehát nem „másodlagos gazdaság" volt, ahogy Kolchin gondolja, hanem elsődleges. Mivel az orosz nagybirtok kisparaszti gazdaságokból állt, amelyet a jobbágyok robot vagy más, megállapított járandóság fejében kaptak meg, helyesebb volna az amerikai ültetvényesek gazdaságait az orosz paraszti gazdaságokkal egybevetni.

Az orosz birtokos – hogy a saját javára fordíthassa a közösség (jobbágyok) szolgálatait – koncesszióra kényszerült: el kellett fogadnia a közösségek létezését, amely a paraszti társadalom alapjait képezte, biztosítva a folytonosságát és bizonyos fokú függetlenséget. A rabszolgák ritkán voltak képesek hasonló gazdasági, társadalmi és politikai függetlenségre. Ez mutatja az orosz falu összetartó erejét; a rabszolgák esetében, ehelyett gyenge társadalmi és kulturális kapcsolatokat találunk. Itt tehát a paraszti társadalommal nem egy közösség áll szemben, csupán mezőgazdasági munkások, valamiféle proto-parasztok.

A kollektív szemlélet

Az orosz parasztok, s a szorosan hozzájuk csatlakozó jobbágyok szerint a föld, a levegő, a folyó vize mind Isten teremtménye, ezért senki sem birtokolhatja. Az orosz paraszt a saját helyzetét ennek az ideológiának az alapján szemlélte. Több generációs jobbágyság után is azt mondta urának: Én a te fennhatóságod alá tartozom, de a föld az enyém (beleértve – mert én művelem meg). Ehhez hasonló szemlélet nem létezett sem Virginiában, sem Dél-Karolinában.

Oroszországban létezett egy kimondatlan társadalmi szerződés, mely szerint a hűséges keresztény alattvalók atyácskája, a cár megkérte a parasztokat, hogy szolgálják őt, a cárt szolgáló földesurakat, mert máskülönben nem tudja megjutalmazni őket. Az egész „Szent Oroszország", a cári birodalom minden alattvalőja a cárt szolgálta a maga módján. Így érthető, hogy amikor II. Sándor cár felszabadította a nemességet a kötelező állami szolgálat alól, a jobbágyok is azonnal követelték a felszabadításukat. A cár kultusza és ez a „naiv monarchizmus" mint ha valamiféle "népi ópium" lett volna Oroszországban, amely mindenhatóbb volt, mint a vallás és az ortodox egyház. Ehhez hasonló jelenségnek nyoma sincs az amerikai rabszolgáknál.

A földművelő közösség, a hagyományok és szokások, a szabadság emlékezete, a földhöz való jog, az urak felett létező hatalomba vetett hit és nyitottság az ország társadalmi életére, ezek azok a tények, amelyek miatt az orosz jobbágyságot nem tarthatjuk a „rabszolgaság egy formájának", ahhoz hasonlónak, mint amilyet az ültetvényesek hoztak létre Dél-Amerikában.

Páratlan nemesség?

Az orosz nemességet az európai nemességtől megkülönbözteti az a tény, hogy ők állami szolgálatra kötelezettek. Ez csupán mítosz, hisz a francia vagy bármely más európai nemes számára a legnagyobb dicsőséget jelentette, ha az uralkodó környezetében teljesített szolgálatban előre haladt. Ez tehát nem csupán az orosz nemesség sajátja, ezért nem is fogadható el Kolchin megállapítása, hogy az orosz nemesség „nemzeti szolgálati kaszt" (national service caste).

Kolchin szerint az orosz földesurak távolléte a birtokuktól kapcsolatban áll a birtokok nagyságával és számával. Igaz, hogy a nagybirtokokat valóban a jószágigazgató segítségével irányították a földesurak; az ültetvényesek szintén nagybirtokokat uraltak, mégis tartották a kapcsolatot a rabszolgákkal. De ha csupán ennyiben állapítanánk meg a különbséget az orosz és a dél-amerikai helyzet között, ez túl kevés volna a szemléletbeli különbség igazolásához.

Kolchin szerint Oroszországban csak a nagy- és középnemességre vonatkozik a távollét a birtoktól. A korabeli Oroszországban viszont az 500 lélek fölötti birtokosok száma a földbirtokosoknak csak 3 százalékát tette ki. A maradék 97 százaléknak zöme (84 %) csak 10—100 fő felett rendelkezett, de az orosz nemesség e kategóriájára egyáltalán nem érvényesek a szerzőnek a nemességre vonatkozó leírásai és pszichológiai elemzései.

Ezek a kisnemesek egyáltalán nem nevezhetők „távollévőknek", nem jelenlévőknek – ahogy Kolchin jellemzi őket –, mert erre általában nem is volt módjuk; s a szolgálati helyük sem Moszkvában vagy Szent-Peterváron volt, hanem legfeljebb a kormányzóság vagy a járás intézményeiben. A jobbágyaikat pedig ismerték, sőt gyakran maguk sem sokban különböztek tőlük. Az orosz nemesek nagyobb részének legfeljebb csak a gondolataiban, vágyaiban létezett ez az életmód, de nem volt rá módjuk, hogy megvalósítsák, bármennyire szerették volna. Mindezt szemléletesen ábrázolja az orosz irodalom, Csehov, Turgenyev és a többiek.

Az orosz nemesség csupán kicsiny százalékának életmódja vethető tehát össze az amerikai ültetvényesek életével.

Alapvető különbség: a rendi társadalom

A korabeli Oroszország erősen rendi társadatom volt, amelyben a nemesség képezte az egyik rendet, s itt nem létezett az, ami Franciaországban, hogy némely nagypolgár egy gróf vagy egy márki fölé kerülhetett rangban. Oroszországban – szociális és jogi helyzetét tekintve – a legszegényebb nemes is megelőzte a legelső polgárt. A rendi összetartozás tudata pedig erősítette közös érdekeik védelmét.

Kolchin nem juthatott el a különbségek legmélyebb okainak elemzéséig, mert megközelítőleg azonosnak vette a két rendszert (úr = ültetvényes, jobbágy = rabszolga). Amerikában faji különbségek növelték a távolságot ültetvényes és rabszolga között; Oroszországban viszont az osztálykülönbségek mellett a rendi társadalom lényegéből eredtek a különbségek.

Ez az oka többek között annak, hogy a jobbágy „társadalmon kívül" létezett, míg az amerikai rabszolgának ez a szerep jutott. Az orosz rendszer eltérései tehát nem a faji különbség hiányára vezethetők vissza, hanem a szociális szerkezet és a politikai-jogi rendszer eltéréseiből adódnak. A rendek közötti különbség (úr—jobbágy) nem azonosítható a faji eltérésből (fehér—fekete) eredő különbséggel.

Kolchin tehát az orosz rendi és osztálytársadalmat hasonlította össze az amerikai osztály- és faji megkülönböztetésen alapuló társadalommal; s eljut arra a hamis következtetésre, hogy az amerikai ültetvényesek nem a faji ellentétet, hanem a nemesi rangjukat használták fel a rabszolgaság ideológiájának igazolására, s éppen az orosz urak tanúsítottak „faji magatartást" a parasztokkal szemben annak ellenére, hogy a faji megkülönböztetés objektíve nem is létezett.

A tanulmány szerzője furcsa dialektikának, meglepő logikának tartja ezt a következtetést, hisz szerinte a rendi társadalomban nem volt egyáltalán szükség faji ideológia bevezetésére, hogy kialakíthassanak valamiféle távolságot maguk és a jobbágyok között.

A rendelet közötti jogi és társadalmi demarkációs vonal – amely megszüntetéséig, 1917-ig szent volt – bőven elegendő volt, hogy korlátokat emeljen, s kijelölje mindenkinek a helyét.

Az orosz jobbágyság a rabszolgaság egy fajtája?

Kolchin azt állítja, hogy az orosz jobbágyság a rabszolgaságnak igen sajátos formája, olyan vonásokkal, amelyek több szempontból emlékeztetnek az amerikai rabszolgaságra, ugyanakkor lényeges eltérések is vannak közöttük, de mégis az egyezések jellemzőbbek, mint az eltérések. Ez a véleménye nem egy jeles amerikai, sőt szovjet történésznek is.

Ezek a megállapítások nem nyugszanak alapos vizsgálatokon. A jobbágyság = rabszolgaság tétel vallói nem vesznek tudomást arról a tényről, hogy a jobbágyság egy közösségre, egy társadalmi-jogi rendszerre vonatkozik, míg a rabszolgaság egyéni állapot, a jogokat, illetve a valóságot illetően egyaránt.

Oroszországban a helyzet létrejöttében szerepet játszott az állam is, mely sohasem mondott le a szuverenitásáról, minden alattvalója feletti hatalmáról, beleértve a jobbágyságot is. Az állam természetesen védte a nemesség érdekeit, de nem ez volt az egyetlen funkciója; osztályok fölött helyezkedett el, s miközben védte a kiváltságos osztályok helyzetét, egyben gyámkodott is a többi társadalmi osztály felett (városi polgárság és parasztság). Ezt a szerepet is vállalta, amikor ezért a nemesség bizonyos privilégiumait kellett feláldoznia. Így tehát az állam Oroszországban nemcsak a földesurak érdekeit szolgálta. Azt a tényt, hogy egy-egy földbirtok gazdája teljhatalmú uralkodó, igazi kis monarcha legyen, sem a jobbágyok, sem az állami intézményrendszer nem fogadta el; még akkor

sem, amikor a nemesek kiváltságokat is kaptak.

A cári birodalom egyetlen uralkodója, akinek funkciójára, a társadalomban betöltött szerepére való tekintet nélkül mindenki egyaránt alattvalója, maga a cár, akit mindnyájan kötelesek szolgálni. Ezért nem rabszolgák a jobbágyok, és a jobbágyság ezért nem rabszolgaság.

Peter Kolchin: Unfree Labor. American Slavery and Russian Serfdom, Cambridge (Mass.), Harvard University Press, 1987, 517 p.

Révay Valéria