Klió 1992/1.

1. évfolyam

A KÖZÉPKOR TÖRTÉNETE

Gondolattöredékek a középkori orosz állam írásos emlékeiből (XI–XVII. század)

A gyűjtemény szerkesztője arra vállalkozott, hogy a hellenizmus legismertebb gondolkodóinak, a keresztény egyházatyáknak és közismert orosz közéleti személyiségeknek olyan megnyilatkozásait adja' közre, melyek egyik része lényeges változtatások nélkül, tartalmilag és formailag az eredetihez közeli formában vészelte át a másolások és újraszerkesztések több évszázados folyamatát, másik része viszont leegyszerűsödve szólássá, közmondássá válva, szerzőjétől elszakadva önálló életet kezdett élni. Mindkét változatban meghatározó szerepet játszottak azonban a középkori orosz kultúra arculatának alakításában. A történész számára elsősorban a konkrét személyekhez, eseményekhez kötődő gondolatok és megjegyzések adnak lehetőséget a korra vonatkozó ismeretek bővítésére.

A szerkesztő a bevezető tanulmányban ismerteti a forrásként használt anyagokat. A szláv népek körében közvetlenül az írásbeliség kialakulása után már jelen voltak azok a fordításos gyűjtemények, melyek később mintaként szolgáltak bizonyos írásművek elkészítéséhez. Új szövegkörnyezetbe kerülve időnként ugyan az eredeti jelentésüktől eltérő magyarázatokat fűztek hozzájuk, de maga a szöveg általában pontosan szerepelt az idézetekben. A probléma nem is itt jelentkezett, hanem egy előbbi fázisban. Az eredeti, bizánci használatra készült gyűjtemények vagy tartalmat hordoztak (Diogenész vagy Szókratész), vagy filozófiai igazságokat (Platon, Arisztotelész), vagy ismert írók szellemes aforizmáit, bölcs gondolatait (Euripidész, Szophoklész). Ezek a gyűjtemények, melyeket évszázadokon át kézzel másoltak, a szlávokhoz már erősen torzult formában jutottak el. Volt olyan eset, hogy az a történelmi személyiség, aki eredetileg szereplője volt egy aforizmává vált történetnek, a szlávokhoz eljutott változatban már szerzőként szerepek. (Ilyen sorsra jutottak többek között Plutarkhosznak Nagy Sándorral kapcsolatos gondolatai). Előfordult az is, hogy ugyanannak a gondolatnak a szerzőjeként több személyt is számon tartottak, ami lassan legendává ködösítette az ő alakjukat is. A gyűjtemények azonban minden hiányosságuk ellenére az orosz kultúra fejlődésének kezdeti szakaszában fontos szerepet játszottak. Az évkönyvben, krónikákban, egyházi és világi irodalmi művekben a tekintélyre való hivatkozás, neves egyházi és világi személyek szavainak idézése a műveltség, a tudás bizonyítéka volt. Másrészt a hellenizmus nagy alakjainak gondolatai a pogány világból éppen hogy kiemelkedő szlávok számára érthetőbbé, elfogadhatóbbá tették a keresztény erkölcsi normákat és elvárásokat.

Később, az új hit pozícióinak szilárdulásával az addig igen hasznosnak bizonyult antik bölcsességek. egyre kényelmesebbekké váltak, és amelyik írásműben sok volt "Homérosz és az idegen bölcs", arról a hivatalos egyház a legjobb esetben igyekezett tudomást sem venni. A XV. században egy pszkovi sztarec már egyenesen azzal dicsekedett, hogy ő soha életében nem idézett hellén bölcseket, beszédei így is vonzották a hallgatóságot.

Míg az egyház egyre messzebb került ezektől a formáktól, addig a hétköznapi élet szóhasználatában egyre gyakrabban bukkannak fel ha nem is eredeti megfogalmazásukban, de leegyszerűsített, gyakran szólássá rövidített változataikban.

A világi irodalomból pedig soha ki nem szorultak, mert egyetlen író, vagy szónok sem nélkülözhette szellemességüket, bölcsességüket. Nem lehet véletlen, hogy Rettegett Iván írásaiban is igen gyakran találkozunk velük. Mai napig nem lehet biztosan tudni, volt-e a félelmetes hírű cárnak olyan könyvtára, melyben az antik és pogány szerzők műveinek gyűjteménye komoly helyet kapott. A legenda él erről a könyvtárról.

A középkori ember a világot nem fogalmak, hanem példák segítségével igyekezett megismerni. Az eszményi jó kategóriáját, amely a korabeli orosz gondolkodásban központi helyet foglalt el, szintén rekonstruálhatjuk a ránk maradt gondolattöredékekből, kijelentésekből. Ezeket a gondolatokat azonban nem szabad elválasztani szerzőiktől. Önmagukban semmitmondóak, élettelenek, félreérthetők. Jelzések a múltból, összegeznek, sűrítenek bizonyos történeteket, erkölcsi normákat, viselkedési formákat. Az az üzenet, hogy „Indulok ellenetek”, csak a híres orosz fejedelem, Szvjatoszláv alakjához kapcsolódva telik meg tartalommal. Magabiztosságról, elszántságról, az ellenség feletti fölényes győzelem bizonyosságáról árulkodik. Ezekkel a szavakkal adta tudtukra ellenséges szándékát, de egyben lehetőséget biztosított számukra a felkészülésre. A fejedelem és druzsinája csak méltó ellenféllel szeretett mérkőzni. A szűkszavúság jellemző volt a korra, ha cselekedni kellett, nem pazarolták az időt beszédekre. Az évkönyvek feljegyzései bizonyítják, hogy az újabb szentenciák mindig konkrét események kapcsán születtek, és általában tanulságokat, igazságokat összegeztek. (Ilyen volt például a kazároknak adóba küldött kétélű kard története, vagy halicsi Dánielnek csüggedő harcosai előtt mondott szavai). Ezek a fontosnak ítélt részletek változtatás nélkül kerültek át egyik másolatból a másikba, ezért sok esetben a történeti forrásként is használt évkönyvek legmegbízhatóbb részletei, néha pedig régi, már megsemmisült dokumentumok bizonyítékai.

Az orosz történeti irodalomnak az a sajátossága is kiderül ezekből a részletekből, hogy a népszerűtlen, vagy szégyenletesnek vélt események megörökítését nem tartották fontosnak a krónikások, illetve az őket megbízó világi és egyházi méltóságok. A szövegben szereplő idézetek, gondolattöredékek azonban sok esetben felhívják ezekre is a figyelmet, Az évkönyvben szereplő adatokat és eseményeket ugyanis a kompilátorok annyira tisztelték, hogy változtatás nélkül vették át őket (inkább teljesen kihagyták, vagy megjegyzést fűztek hozzájuk, de a szöveget tisztelték).

Koleszov könyve publikálja ezeket a részieteket eredeti óorosz szöveggel és mai orosz fordításban is, kommentárokkal, valamint a publikálás alapjául szolgáló forrás megjelölésével. A lehetőségekhez képest teljes szöveget közöl, csak az ismétlődéseket szűri ki a különböző gyűjteményekből. Elsőbbséget élveznek azok a szövegek, amelyeket régen adtak ki, kevésbé hozzáférhetők, illetve azok, amelyek a legrégebbi szövegeket tartalmazzák. Minél későbbiek a gyűjtemények, a szövegek, annál inkább válogat belőlük. A könyv felépítésére kronológiai következetesség jellemző. Az első rész tanításokat, intelmeket tartalmaz, melyek célja nem a bizonyítás, hanem a meggyőzés volt. Érdemes kiemelni közülük egy XIV. századból származó írásművet, amelyben egy apa a fennálló társadalmi rend tiszteletére, a rangban felette állók iránti engedelmességre tanítja fiát, valamint arra, hogyan kell viselkednie egy olyan embernek, aki fegyvert kötve hadba vonul.

Külön rész foglalkozik az évkönyvek megfelelő részleteivel. Olyan ismert orosz személyiségek - főként fejedelmek - nyilatkoznak itt meg, akiknek a tekintélye nem hagy kétséget szavaik pontos idézésével kapcsolatban. Az Őskrónika szinte valamennyi szereplőjével találkozhatunk e fejezet lapjain. A szerző itt közli Vlagyimir Monomah intelmeinek azon részleteit, melyeket a fejedelem maga írt, majd a szuzdáli, kijevi, halicsi-volhiniai, novgorodi, moszkvai és észak-orosz évkönyvekből válogat. A fejezetnek van magyar vonatkozású részlete is. A halicsi-volhiniai évkönyvből származik az a részlet, amely a Halics ellen vonuló magyar hadak vezérének, "Filának" a történetét meséli el. Amikor az ellenfél, aki éppen visszavágni készült, olyan bölcsességekkel kezdi bosszantani a magyar hadvezért, hogy "egy kődarab egymaga is sok borsószemet képes összezúzni", ő így válaszolt: "Egy étes kard és egy jó ló pedig sok oroszt". A krónikás szerint az Isten ezekért a gőgös szavakért megbüntette, s Dániel a soron következő csatában legyőzte ellenfelét.

A könyv harmadik részének történeti forrásértéke kisebb, mivel ebben közmondások 6s szállóigék szerepelnek. Eredetükre már igen nehéz fényt deríteni, ezért információs értékük is csekély.

Koleszov gyűjteménye természetesen nem öleli fel a teljes aforizma-irodalmat, mivel az jóval meghaladná az adott munka kereteit, de igyekszik minden témával kapcsolatban információt adni, és biztosítani a további kutatás lehetőségét a téma iránt érdeklődő szakembereknek és laikusoknak egyaránt.

A mű eredeti címe: Múdroje szlovo Drevnyej Ruszi (XI–XVII vv.) [Gondolattöredékek a középkori orosz állam írásos emlékeiből (XI–XVII. század)] Moszkva, 1989. Válogatta és szerkesztette: V. V. Koleszov.

Fonalka Mária