Klió 2010/2.

19. évfolyam

FEJEZETEK OROSZORSZÁG ÉS KÖZÉP-EURÓPA TÖRTÉNETÉBŐL

Emil Stodola

A XIX–XX. századi szlovák történelem legnagyobb alakjairól eddig több, hosszabb-rövidebb léptékű biográfia is született, és egykori levelezésük nem egyszer szintén megjelent nyomtatásban. A második vonalban lévők esetében már közel sem ilyen jó a helyzet, mivel gyakran hiányoznak az életútjukat feldolgozó szakmunkák és forráskiadványok. Ezen hiányosság részleges pótlására kiválóan alkalmas lehet Natália Krajčovičová munkája, aki Emil Stodoláról írt kismonográfiájában tekinti át a szlovák politikus életútját.

Emil Stodola 1862. március 22-én született Liptószentmiklóson. A szülei evangélikus vallású, módos iparos-vállakozók voltak, akik fiúkat taníttatták. Stodola, a szlovák nemzeti mozgalom sok más politikusához hasonlóan szintén jogi pályára lépett, felsőfokú tanulmányait pedig Budapesten, Bécsben, Prágában és Berlinben végezte.

Stodola ügyvédi munkája mellett a családi hagyományokhoz híven bekapcsolódott a dualizmus kori szlovák nemzeti mozgalom munkájába is. Egyrészt különféle társadalmi funkciókat vállalt (pl.: evangélikus egyházköz-ségi tag volt), másrészt belépett a kor egyetlen szlovák politikai szervezetébe, a Szlovák Nemzeti Pártba. Ez a XIX. század utolsó negyedében a választási küzdelmektől visszavonulva lényegében a sajtó útján politizált, küzdelmük eredménytelensége miatt azonban az 1890-es években többen is szorgalmazni kezdték a változtatást. Stodola szintén közéjük tartozott, és jelentős szerepe volt abban, hogy a századfordulót követően a párt feladva addigi politikai passzivitását ismét elkezdett részt venni a választásokon. 1905-ben képviselőjelölt volt, de nem sikerült mandátumhoz jutnia. 1911-ben a fővárosba, Budapestre költözött, ahol a helyi szlovák közélet aktív szereplőjévé vált, majd egy jogi szakfolyóiratot indított, Právny ozbor címmel.

Stodola 1918-ban a turócszentmártoni deklaráció egyik szerzője és aláírója volt, az államfordulatot követően pedig a Szlovák Nemzeti Párt elnöke lett. Bár a cseh-szlovák nemzetegység híve volt, de a pittsburghi szerződés alapján követelte Szlovákia autonómiáját. Mivel nézeteivel kisebbségben maradt pártjában, 1922-ben lemondott az ott betöltött tisztségéről. Ezután lényegében felhagyott az aktív (párt)politizálással, bár publicisztikai tevékenységét tovább folytatta, és a (cseh)szlovákiai nemzetiségpolitikai gyakorlatot bírálva szót emelt a kisebbségek nyelvhasználati jogai mellett. Emil Stodola 1945. június 28-án hunyt el Pozsonyban.

Krajčovičová könyve a Stodola-família történetének ismertetésével indul, és családi vállalkozásaik működésén keresztül a korabeli Liptószentmiklós gazdaságtörténetét is bemutatja. A szerző ezt követően már kizárólag Emil Stodola életútjával foglalkozik, aminek első állomása a dualista időszak volt. E résznek szakmai szempontból elég komoly hiányosságai vannak, mivel Krajčovičová nem rendelkezik semmiféle magyar nyelvtudással. Emiatt olyan fontos forráscsoportok maradtak ki teljes egészében a munkájából, mint például a közigazgatási vagy rendészeti szervek Stodoláról szóló jelentései, vagy az evangélikus egyházon belüli tevékenységével kapcsolatos iratanyag. Mindezek hiányát Krajčovičová Stodola levelezésével, illetve a róla szóló visszaemlékezések felhasználásával próbálja meg pótolni, ám ez csak részlegesen sikerül neki, kísérlete pedig sok helyen elnagyolt és túlságosan általános.

A szerző ezt követően Stodola államfordulat idején játszott szerepét vizsgálja, és ezen keresztül mutatja be a szlovákok elszakadását kimondó turócszentmártoni deklaráció létrejöttének körülményeit, a felmerült alternatívákat. Krajčovičová kitér a szlovák politikusnak Budapesten, a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásaira is, ezt azonban ismét a megfelelő nyelvtudás hiányában teszi. Később Stodolának a Szlovák Nemzeti Pártban játszott szerepével foglalkozik, a lemondásához vezető utat pedig lényegesen jobban elemzi, mint a korábbi eseményeket. A könyv zárófejezetében a szerző hősét, mint politikai gondolkodót mutatja be, aki műveiben a cseh-szlovák viszony, a szlovák autonómia, valamint a kisebbségek helyzetének kérdéseivel foglalkozott.

Krajčovičová könyvében, az első fejezetet leszámítva politikatörténeti szempontból mutatja be Emil Stodola életútját. Ezt viszont meglehetősen egyoldalúan, „túlságosan” a szlovák politikus személyére koncentrálva teszi, szinte tudomást sem véve a hősét körülvevő egykori politikai háttérről. Ez sajnos nemcsak a dualizmus alatti történések bemutatása kapcsán van így, hanem ugyanez elmondható a szerző számára nyelvi korlátokat már nem jelentő csehszlovák és szlovák állam időszakáról is. Stodola életútja így, a korabeli politikatörténeti kontextusból kiemelve „lóg a levegőben”, egykori tevékenységének súlya pedig enélkül a háttér nélkül gyakran nehezen értékelhető.

A könyv, elsősorban hiánypótló jellege miatt, minden fenntartás ellenére is komoly jelentőségű. Krajčovičová munkája ugyanis a XX. századi szlovák történelem egyik meghatározó, bár kevés látványos eredményt felmutatni képes politikusának az életútját tekinti át, akinek a pályája az 1890-es évek kezdetétől 1945 nyaráig ívelt. A dualista időszak második felében, majd a frissen megalakult Csehszlovákiában egyik lehetséges szlovák politikai alternatívát éppen ő képviselte, bár ennek bemutatásával a szerző, éppen könyve túlságosan „Stodola-centrikus” felépítése miatt részben adós maradt.

Natália Krajčovičová: Emil Stodola. Džentlemen slovenskej politiky. 1862–1945. Bratislava, Kalligram, 2007. 230 o.

Vesztróczy Zsolt