Klió 2009/2.
18. évfolyam
XX. SZÁZAD
Útmutató Rosa Luxemburg gondolkodásához
Néhány szóval, úgy
hiszem, be kell mutatnom a szerzőt, mielőtt a könyv ismertetésére rátérnék. Narihiko
Ito nemcsak az egyik tokiói egyetem professzora, hanem egyúttal a minket,
magyarokat kezdettől, az 1864-es évtől közelről érintő ITH, vagyis a bécsi
gyökereztetésű, „a nemzetközi munkásmozgalom történetével foglalkozó történészek”
nemzetközi szervezetének tagja, a befolyásos Nemzetközi Tanácsadó Testületnek
tagja, és az ugyancsak nemzetközi Luxemburg Társaság megszervezője, ihletője és
elnöke; aki ugyancsak jelentős szerepet játszik a japán–dél-koreai kapcsolatok
javításában és általában a nemzetközi békemozgalomban. Narihiko Ito egyúttal A
Nemzetközi Munkásmozgalom Történetéből Évkönyv nemzetközi tanácsadó
testületének is tagja, és az Évkönyvnek többszörös szerzője.
Narihiko Ito ebben a könyvben összeállította
egyfelől a Luxemburg Társaság „egész történetét”, másfelől saját elnöki
megnyitó beszédeit gyűjtötte össze és jelentette meg, némi új magyarázatokkal
és bevezetővel.
A kötet első
része az 1991 után megjelent cikkeit tartalmazza, amelyek, mint a szerző
kiemelte, még a hidegháború éveiben keletkeztek. Ito itt megemlíti, hogy a
Luxemburg Társaságot még 1980-ban Zürichben hozta létre, természetesen nem
egyedül, hanem részben éppen az ITH-ban megismert kollégáinak egy részével
együtt, akik közül kezdetben különösen nagy szerepet játszott a Zürichben élő
és nagy nemzetközi archívumot fenntartó Theo Pinkus,[1] akinek
ugyancsak jelentős szerepe volt a Luxemburg Társaság első korszakában. A
megalakulást követően minden két-három évben rendeztek nemzetközi
konferenciákat a világ legkülönbözőbb városaiban. A konferenciák nyitottak
voltak, azokon nemcsak a társaság tagjai vehettek részt. A gondos szemlélő
észre fogja venni, hogy a konferenciákra nemcsak az jellemző, hogy a baráti
hangulat minden esetben nagyon jellegzetes része volt, hanem azt is, hogy
bizonyos ismétlések bekövetkeztek, valamint az egyes konferenciákon az illető
ország vagy város szelleme is érzékelhető volt.
„Részemről, mint a Luxemburg Társaság elnöke,
minden esetben, minden konferencián én tartottam a megnyitó beszédet. A
megnyitó beszédek után mindjárt elmondtam a saját referátumomat is. Megnyitóim
– mint Theo is írja – minden esetben tükrözték az adott időszak politikai,
ideológiai helyzetét, és természetesen reflektáltak a szovjet rendszer
összeomlására.”
Miként a szerző bevezetőjében aláhúzza, beszédeit
kronológiai rendben közölte, s így elősegítette olvasói számára, hogy
könnyebben nyomon követhessék a Luxemburg Társaság történetét, illetőleg
politikai állásfoglalásait, értékeléseit.
„A könyvem második része az 1970-es és ’80-as
években írott cikkeimet tartalmazza, amelyek szintén tükrözik azt, hogy miként
is állt éppen akkor a Luxemburg-kutatás. Ami engem illet – írta Ito –, én
sohasem változtattam meg álláspontomat.” Ito az 1990-es években írt egy nagyobb
tanulmányt arról, hogy milyen volt Rosa Luxenburg véleménye a nemzeti
kérdésről. Ám ennek a tanulmánynak az angol fordítása – s itt megjegyzendő,
hogy a kötet kétnyelvű, németül és angolul jelent meg – még nem fejeződött be.
Így ez a tanulmány ebből a kötetből kimaradt.
Ito megállapítja, hogy 2007-ben úgy ítélte meg,
hogy a Luxemburg-kutatásban új korszak kezdődött, úgy érzi, hogy az új
korszakban, a globális kapitalizmus „győzelmének” korában a feladat, hogy
Luxemburg írásai és tanításai révén és alapján jussanak túl ezen az új
korszakon.
Ezek után, a kötet bevezetőjének záró mondatában
Ito megállapítja, hogy a 2007. évi tokiói konferencia már ebben a szellemben
zajlott le, és jó kiindulási alapot nyújtott a további munkák, illetve
konferenciák számára.
Ito a könyv első fejezetében az 1991. évi berlini
Luxemburg-konferencia megnyitó szövegét közli. Ebben a megnyitóban
megállapította, hogy amennyiben a Luxemburg Társaság tíz évvel korábban tudta
volna ezt a berlini konferenciát megtartani, akkor „a szocializmus egészen más
arculatát mutatta volna.”
Ito mindjárt ezután megjegyzi, hogy 1978-ban még
egy fontos cikket írt Lelio Basao számára a centralizácio és decentralizáció
kérdéséről. (Megjegyzendő, Lelio Basso neves olasz szocialista
teoretikus volt, aki a Pietro Nenni vezette Szocialista Pártban jó ideig
a párt titkára is volt, több folyóiratot szerkesztett, és egykor nemzetközileg
nagyon ismert személyiség volt. Mindig a Szocialista Párt balszárnyán állt.)
Ito ezt a témát Rosa Luxemburg gondolatai alapján
írta, és hangsúlyozta, hogy e témakörben melyek az egybevágó és az eltérő
gondolatok Rosa Luxemburg és Lenin között. Ito megállapítja, hogy e kérdésben
Luxemburg és Lenin felfogása egészen más volt, s utal arra, hogy a különbséget
egy időben Lukács György próbálta áthidalni – de hiába. Az alapkérdés
nyilvánvalóan az, hogy a centralizációból miként lehet áttérni és átjutni a
decentralizációba. Ito ehelyütt utal Luxemburgnak a Szervezeti kérdés az orosz
szociáldemokráciában[2]
című írására, amelyben Luxemburg szintén azt emelte ki, hogy a centralizációt
még a kapitalizmus termeli ki az urbanizációval együtt.
Így azután ebben az összefüggésben igazi
decentralizáció csak a kapitalista társadalmi rendszer felváltása után
következhet be, minthogy a kapitalizmus az iparosítás legmagasabb szintjét éri
el, méghozzá ezt csak a tömegek életszínvonala és a természet rovására
teremtheti meg. Ezt az utóbbi időben modernizációnak nevezik. A kapitalista
modernizáció történetileg azonban nem az egyedüli út volt, hiszen ez a
proletárforradalom után bekövetkezett a Szovjetunióban és Kínában is – ám
mindkét helyütt a centralizáció érvényesült, és ezt abszolút fontos
célkitűzésnek is tartották. Mindezt annak ellenére tették, hogy a marxizmus a
decentralizációt egyik legfontosabb feladatnak tekintette.
Ito
visszapillantást ad ehelyütt arra, hogy Luxemburg az ismert német/olasz,
részben szociáldemokrata teoretikus szerint egyedi jelenség volt, mintegy
„állam az államban” szerepet játszott a Német Szociáldemokrata Párt életében és
történetében. Ito ehelyütt Luxemburgra támaszkodva megállapítja, hogy a német
kései történeti fejlődés termelte ki ezt a helyzetet, hogy a modernizáció
Luxemburg éveiben következett be, ami egyszerre jelentette a gyors iparosodást,
a nagyvárosok kialakulását, és ennek a korszaknak volt „terméke” a német
szociáldemokrácia megerősödése is. Luxemburg az SPD minden egyes kongresszusán
hangsúlyozta, hogy a párt belső szervezete hasonult az erősen centralizált
porosz államéhoz. Luxemburg annak idején így egyszerre került szembe (és
kellett is, hogy szembe kerüljön) mind a porosz állam, mind az SPD eme
túlcentralizáltságával. Ezzel magyarázható, hogy Luxemburg miért hangsúlyozta
mindig a spontaneitás és a tömegek önrendelkezésének fontosságát.
Ito könyvében a második nagy fejezetnek ezt a
címet adta: Luxemburg mint a jövő demokráciájának fő gondolkodója. Ito e
fejezet elején visszautal Luxemburg híres és sok vihart felkavart munkájára,
amelyet az orosz forradalomról írt, és amelyben leszögezi, hogy „minden
demokratikus berendezkedésnek megvannak a maga hiányai”. Ito megemlíti, hogy
Luxemburg ismeretesen ezt a kis könyvét a breslaui börtönben írta, nem sokkal
az 1917. novemberi orosz forradalom után. Az is ismeretes – hangsúlyozza Ito –,
hogy Luxemburg az 1905–1906-os orosz forradalom bukása után nagy gonddal
követte nyomon az orosz eseményeket, és várta az új orosz forradalom kitörését.
Ito is hangsúlyozza Luxemburg nyomán, hogy Lenin és a bolsevikok a forradalom
győzelme után sok mindenből, ami az orosz „ördögíen nehéz” feltételek között
taktikailag szükséges volt, megpróbáltak általános érvényű elvi receptet adni
az egész nemzetközi munkásmozgalom számára. Ito ezután gondosan elemzi
Luxemburgnak ezt a magyarul is többször megjelent híres kritikus munkáját.
A könyv harmadik fejezetének az a rendkívül
igényes és gondolatébresztő címe van, hogy Luxemburg napjainkban. Ez a fejezet
Itónak a Tokióban megtartott 1991. évi kongresszusán elhangzott beszédét
tartalmazza. Ito megnyitó szavaiban külön kiemelte, hogy a Luxemburg Társaság
1980. évi megalapítása után ez a tokói kongresszus az első, amelyet Ázsiában
rendeztek meg. Mindezt a Szovjetunió felbomlása és az SZKP feloszlása után. „A
szovjet összeomlás után Európában nem maradt egyetlen állam sem, amely magát
szocialistának vallaná és tartaná.” Ázsiában azonban továbbra is három állam él
így tovább. „Mindez mit jelent napjainkban Luxemburg gondolatainak alapján?”
Luxemburg még 1899-ben írt egy cikket „a világpolitikában bekövetkezett
változásokról”. Ebben az írásában Luxemburg a kínai–japán háború összefüggéseit
elemezte.
Ito Luxemburg írásából is kiindulva hangsúlyozza,
hogy a XIX. század végén Kelet-Ázsia még az imperialista államok politikájának
céltáblája volt, mára, vagyis a XX. század végére már ugyanebben a régióban
három szocialistának/kommunistának nevezhető ország él tovább. Mindenesetre
igaznak tűnik, hogy az imperializmus kora még messze nem ért véget, miként,
ahogy Ito kiemeli, a Rosa Luxemburg által írt híres könyv, A tőke akkumulációja
(magyarul is megjelent) nem tehető egyszerűen a könyvtárak porosodó polcaira.
Ito ehelyütt megállapítja, hogy Luxemburgnak ez az írása különösen jelentős,
mert szerinte ez volt az első könyv, amelyben egy európai szocialista pontosan
elemezte, hogy az imperializmusnak milyen gazdasági és kulturális
következményei voltak, ahogy Ito írja, a más terminológiával jelölt harmadik
világban.
Ito kitér arra, hogy Luxemburg lengyel területen,
kispolgári zsidó családban született, így többszörösen átélhette, hogy mennyire
fontos a szabadságért és az egyenlő jogokért való küzdelem, és ezt az érzését
azután átfordíthatta erre az ázsiai régióra is, ahol szintén megértette az ottani
elnyomott milliók hasonló vágyait és küzdelmeit. Miként Ito írja, Luxemburg
„igazi demokrata volt, a demokráciát gyökeréig megértette és értelmezte, s ezt
megkövetelte minden régió számára és mindkét nem számára”.
Ito ezután kimutatja, hogy Rosa Luxemburgnak
milyen hatása volt Japánban is, ahol Kotoku Shusui megírta Az
imperializmus a XX. század monstruma című munkáját, amelyben erősen
támaszkodott Luxemburg elemzéseire. Ito megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy
a világban megmutatkozó válságban még ma is mennyire hasznosak a luxemburgi
iratok, és amikor rátért arra, hogy a tokiói kongresszuson öt nagy témát
jelöltek meg az eszmecserére, akkor első helyen a nemzetállam és a háborúk
összefüggéseit jelölte meg. Megállapította, hogy a nemzetállamok kialakulása
milyen sok helyen szövődött egybe háborúkkal. Ito ehelyütt mindjárt hozzáfűzte,
hogy „Luxemburg ezt az összefüggést a nemzetközi munkásmozgalom szolidaritása
fényében nézte, vagyis a nemzetállamok kialakulását sokkal kritikusabban
szemlélte, mint ahogyan azt általában teszik. Ito ehelyütt abszolút Luxemburg
szellemében, ma talán még inkább sokak felháborodására hozzáfűzte, hogy
„valójában a nemzetállamok létrejötte a béke és az emberiség fejlődése
szempontjából inkább akadály volt”. (30. old.)
„Napjainkban tanúi lehetünk annak – írja Ito –,
hogy különböző országokban különböző nemzeti kisebbségek szétfeszítik a
korábban létrejött állami kereteket, sőt – ahogy Ito írja –, még a
nemzetállamokat is.” Ő ezt a jelenséget nem konkretizálja, ellenben Luxemburgnál
maradva megállapítja, hogy „Luxemburg egyike volt azoknak a gondolkodóknalk,
akik legkorábban különböztették már meg a nemzeti kérdést és a nacionalizmust”.
Ito itt szembefordu1 azokkal, akik szerint (és az ismert módon elég hosszú
ideig tartott részben Lenin, de főleg Sztálin nyomdokain) Luxemburg „a nemzeti
kérdés jelentőségét alábecsülte avagy ignorálta volna”. Luxemburg saját
élettapasztalatai alapján is jól ismerte a nemzeti kérdés fontosságát, de ennek
megoldását csak valóban nemzetközi, sőt világméretekben gondolkodva valódi
demokrácia megteremtése alapján képzelte el.
Ito ehelyütt ismét visszatér Luxemburgnak az
orosz forradalomról írott munkájára és azon aggodalmaira, hogy az orosz
forradalom nyomán az orosz fejlődés letérhet a demokrácia útjáról. Ito ezután
megállapítja, hogy ez valóban megtörtént, miként megtörtént 1945 és főleg
1947–48 után a kelet-európai országokban is, ami súlyos következményekkel járt
mind a szocialista fejlődés lehetősége, mind a demokrácia számára.
Éppen ezért ha a szocialista fejlődés
lehetőségeit vizsgáljuk, akkor napjainkban ismét Rosa Luxemburgnak az orosz
forradalomról írott munkáját kell előtte gondosan tanulmányoznunk. Ito
megemlíti, hogy jó ideig Marx és Engels nyomán „tudományos szocializmusról”
beszéltünk és írtunk, napjainkban azonban fel kell tenni azt a kérdést, hogy a
tudomány ténylegesen hozzájárult-e, hogy az emberek tömegei megszabaduljanak a
nyomortól, a szükségtől, és a tudomány hozzájárult-e az egyenlőség
megteremtéséhez vagy legalább megközelítéséhez. Valamennyien, akik Narihiko
Itot megismerhettük és hallhattuk felszólalásait akár az ITH- akár a
Luxemburg-konferenciákon, tudjuk, Ito e szavakat mennyire komolyan gondolta, és
azt is, hogy ő az elmúlt húsz évben „a nagy események” nyomán nem változott.
Narihiko Ito: Guide to the Trought Rosa Luxemburg (Útmutató
Rosa Luxemburg gondolkodásához). Tokio, 2007. 261 old.
Jemnitz János