Klió 2009/2.

18. évfolyam

XIX. SZÁZAD

Emil Steinbach pénzügyminiszter – Az aranyműves fia

A manapság oly népszerű történelmi életrajz műfajában, egy újabb nagy formátumú politikus biográfiájával gazdagodott az osztrák és részben a magyar történetírás. Wolfgang Fritz (Innsbruck, 1947–) német író és történész monográfiája a közelmúltban látott napvilágot (2007), amelyben Emil Steinbach osztrák pénzügyminiszter életrajzát írta meg. Ez a munka mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy az osztrák–magyar közös múltat minél alaposabb elemzés alá lehessen vonni, főleg a dualizmus válságperiódusának nevezett időszakát. A monográfia mélyebb szintézisre adhat alkalmat a hazai történészek, kutatók számára, de az osztrák történelem iránt érdeklődő olvasó is szívesen forgathatja.

Emil Steinbach első gyermekként, Wilhelm Steinbach és Emilie Ofner házasságából született. A fiatal Wilhelm Steinbach a Magyar Királyság egyik városában, Aradon élt és dolgozott, mint magán aranyműves. Mielőtt megházasodott volna az izraelita vallásról római katolikus hitre tért át. Bécsbe költöztek és gyermekeik már az osztrák miliőben szocializálódtak, igazi osztrákká váltak.

Emil Steinbach Bécsben látta meg a napvilágot 1846. június 11-én. A család szerény körülmények között élt. Emil az alsóbb iskoláját a Szent Anna császári és királyi iskolában végezte Bécsben, 1852 és 1856 között. Majd 1856-tól 1861-ig felsőreál iskolába járt, ugyancsak Bécsben, viszont szembetegsége miatt el kellett hagynia ezt az intézményt. Emil elvesztette Wilhelm öccsét, aki 18 éves korában hunyt el vesebetegségben. Tekintettel a család nehéz anyagi körülményeire, a gimnazista Emil magánórákat adott, és azzal a keresetével segítette a családját. 1863. július 22-én szerezte meg az érettségit, mint magántanuló az akadémiai gimnáziumban. Ekkor Emil még csak 17 éves volt, de kitűnő eredménnyel végzett. Még abban az esztendőben, október 31-én, beiratkozott a Bécsi Egyetem Állam és Jogtudományi karára. Az egyetemi évei alatt rendkívüli memóriájával felhívta magára a figyelmet és nagy hatást gyakorolt tanáraira. 1868. november 14-én szerezte meg a jogi doktor fokozatot. Egy évvel a doktorátus előtt, 1867-től, ügyvédi gyakorlatba kezdett, aztán 1874-ben sikeres ügyvédi vizsgát tett. Magánéletét tekintve mélyen vallásos volt és sohasem nősült meg. Nagyon szorgalmas, mondhatni fáradhatatlan hivatalnok, írja róla életrajzírója, Fritz. A szülei halálát követően visszavonultan, magába zárkózottan élt, szorosabb kapcsolatot még élő öccsével, Roberttel ápolt. 1873. szeptember 24-én a Bécsi Kereskedelmi Akadémia docensévé nevezték ki, ahol később professzor is lett. 1874. december 4-én az igazságügyi minisztérium szolgálatába lépett, mint hivatalnok. Steinbach szociális érzékenységről tett tanúbizonyságot. Hivatalba lépésétől kezdve nagy gondot fordított a szociálpolitikai törvényjavaslatok beterjesztésére. Szorgalma és tehetsége révén fokozatosan emelkedett a minisztériumi ranglétrán. Gyakori volt az, hogy Steinbach szakértelme miatt mindkét Ház bizottságaiba meghívást kapott. A felsőoktatás és a politikai élet egyszerre jelen voltak az életében. Az igazságügyi minisztériumban nagy horderejű törvényeket sikerült megalkotnia, ilyenek voltak a baleset- és betegbiztosítás, a posta-takarékpénztár, munkavállalók védelmére szóló törvények, kereskedelmi törvények és a vasútvonalak államosítása. Munkája során Alois Prazak személyében nagy segítségre talált. Eduard von Taffee (1833–1895) osztrák miniszterelnök felkérte Steinbachot tanácsadónak, így részt vett szociális törvényjavaslatok előkészítésében. A kisvállalkozók védelmével kapcsolatos törvény, illetve egyéb szociális törvények megalkotásában is részt vállalt, amelyek megtiltották a gyermekmunkát, valamint az éjszakai munkát a nők számára. Emil Steinbach már ezekkel az intézkedésekkel is beírta volna magát hazája történetébe. Ilyen szociális törvényekkel Ausztria felsorakozott Anglia és Svájc mellé munkásvédelmi törvényei kapcsán.

1890. március 12-én von Taffee osztályvezetővé nevezet ki. A Taffee-kormányban ebben az időben 1880-tól egészen 1891-ig Julian Dunajewski (1822–1907) viselte a pénzügyi tárcát. Dunajewski remek munkát végzett, rendezte az addig zilált pénzügyeket, viszont lengyel származása miatt gyakran kedvezett honfitársainak és a cseheknek. Ezért konfliktusba keveredett a német balpárttal, akiknek támadásait sokszor gúnyos megjegyzésekkel verte vissza. Végső soron a cseh párt megerősödése és a németbarát párt visszaszorulása miatt Taffee kénytelen volt meneszteni Dunajewskit. 1891. február 2-án Taffee miniszterelnök Emil Steinbachot nevezte ki pénzügyminiszterré. Steinbach folytatta a Julian Dunajewski által megkezdett tárgyalásokat a magyar partnerrel, adott esetben Wekerle Sándor magyar pénzügyminiszterrel az osztrák értékű ezüst forint arany koronára való felváltásáról. Steinbach nevéhez fűződik az új, progresszív jövedelemadó, valamint az arany valutaalap meghonosítása. 1892-ben nagyszabású gazdasági és adóreformot hajtott végre, illetve megteremtette az államháztartás egyensúlyát, majd ezt követően a stabil aranyalapú valutát, a koronát tette meg új fizetőeszközzé. 1893. november 11-én Steinbach és az egész Taffee-kabinet lemondott, mivel megbukott az általános választójog vitájában. A hónap végén a Legfelsőbb Törvényszék tanácselnöke lett, amelyet kifejezetten számára hoztak létre, majd 1899-ben másodelnökévé léptették elő. Ferenc József (1830–1916) császár különös kegyet gyakorolt, amikor 1899. február 14-én az osztrák felsőház tagjává nevezte ki. 1904-ben a Legfelső Bíróság elnöke lett. Ezen kívül Steinbach még az ügyvédi kamara elnöke is volt.

Viszont az egészségtelen életmód negatív hatást gyakorolt gyenge fizikumára, a sok munka és minimális pihenés komoly problémákat okoztak nála. Szélütést kapott 60 éves korában és ezért szanatóriumba vonult Purkersdorfba, fél oldalára megbénult és tüdő ödéma támadta meg. Itt hunyt el 1907. május 26-án.

Emil Steinbach komoly tudományos életművet hagyott hátra. Olyan államférfi, aki kora teoretikusa egy etikus, pragmatikus államszocializmus kialakításában. Szociálpolitikai intézkedései talán gyermekkori tapasztalatai kapcsán magyarázhatóak, emiatt alapvetően radikális demokratává és a piacgazdaság ellenzőjévé vált. Ugyanez határozta meg Steinbach szellemiségét az egyetemi évei alatt, amelyre még tanára Lorenz von Stein is nagy hatást gyakorolt. Steinbach karrierje kezdetén a bal liberális csoportba tartozott, viszont évekkel később változáson ment keresztül és a konzervatív csoportba sodródott. Bár véleménye szerint a választójog alapvető demokratizálódást jelentett, mégis azon az állásponton volt, hogy a demokratikusan választott parlament képtelen a jogalkotó munkára.

A szerző, művét 25 kisebb-nagyobb fejezetre osztotta fel. Frizt terjedelmes melléklettel látta el biográfiáját, munkája végén megtalálhatjuk a felhasznált források és szakirodalom regiszterét. Kiemeli a munka jelentőségét az, hogy Fritz megteremtette az egyensúlyt Steinbach igazságügyi és pénzügyi munkássága között, ami mindkét tekintetben életműve legfontosabb területét képezi. Azonban a szerző a politika világától eltekintve, Steinbach magánéletébe is betekintést enged. Tekintélyes méretű a korabeli források száma a műben, említésre méltó, hogy áttanulmányozta a korabeli osztrák lapokat, lábjegyzeteiben gyakoriak az osztrák publicisztikák. A tájékozódást nagyban segíti a négy oldalas névmutató. Ha lehet a recenzensnek kritikai véleménye, hiányolja a fényképeket és diagrammokat a könyvből. Az lehetséges, hogy a hiányosság nem a szerzőt terheli, hanem kiadói fogás.

Ajánlom ezt a könyvet minden olyan olvasónak, aki nagy érdeklődést mutat az Osztrák–Magyar Monarchia, illetve annak is az osztrák történelem egy életpálya szegmenséből megvilágított szakaszára. Egy életrajzon keresztül is jól megfigyelhetők az egykori Birodalmon belüli azonosságok és különbségek.

Wolfgang Fritz: Finanzminister Emil Steinbach – Der Sohn des Goldarbeiters, (Emil Steinbach pénzügyminiszter – Az aranyműves fia) Biographie, LIT Verlag GmbH & Co. KG Wien, 2007, 238 o.

Kárbin Ákos