Klió 2009/2.

18. évfolyam

KÖZÉPKOR

Krisztust követni... Árpád-házi Szent Erzsébet

A 2007-es év Árpád-házi Szent Erzsébet emlékéve volt nemcsak Magyarországon, hanem Németországban is, ahol élete jelentősebb részét töltötte. A Zeitschrift für Kirchengeschichte egy teljes számát szenteli ennek a témának. Volker Leppin, a Jénai Egyetem egyháztörténet tanszékének professzora az alábbi tanulmányában Szent Erzsébet hitéletének bemutatását állítja középpontba.

A szerző arra mutat rá, hogy a szentté vált Árpád-házi királylány élete és szellemi fejlődése az európai nagy vallási történések földrajzi perifériáján zajlott. Kora vallásosságának fő fejlődési centrumai mindenekelőtt Franciaországban és Észak-Itáliában voltak. Ott a sűrű városi lakosság között a szegénység kérdése állandó volt, és ez új kezdeményezésekhez vezetett, melyek közül a valdensek, a katarok és a ferencesek emelkedtek leginkább ki. A döntő teológiai események Párizsban játszódtak le még mielőtt az ottani iskolák egyetemmé alakultak volna. Mégis Erzsébet életét kora gyermekkorától férjének haláláig a középkori történelem egyik kiemelkedő helyén töltötte el. A thüringiai udvar, amely főleg, de nem kizárólag Wartburgban tartózkodott, a nemesi kultúra egyik centruma volt, és mindez egy olyan korban, amikor a nemesi kultúra önállósodott az egyházi kultúrától. Az öntudatos nemesi kultúra támogatója volt Erzsébet apósa, I. Hermann gróf. Erzsébet egy ilyen közegben konfrontálódott a nemesi kultúrával és a szegénységi kegyességi mozgalmakkal. Ezek a hatások és a velük összekapcsolódó udvari konfliktusok Erzsébet esetében egy olyan kegyességi típusban összegződtek, amely egyfelől erőteljesen a bűnbánatot hangsúlyozta, másfelől legalább annyira fontos volt számára Krisztus különböző formákban történő jelenléte ebben a világban. Ezekből érthető Erzsébet különlegessége, valamint egy messze személyiségén túlmutató vallási kultúra.

Erzsébetre döntő hatással volt Assisi Ferenc mozgalma. Ez, az Itáliában gyökeret eresztett szerzetesi mozgalom már igen korán, 1217-ben megérkezett német földre. Thüringiában először 1224-ben jelentek meg az első ferencesek. Az észak-itáliai környezetből az Alpoktól északra kerülve más feltételekkel találkoztak a barátok: például a télen, mezítláb történő közlekedés Erfurtban az aszkézis sokkal komolyabb formája volt, mint Assisiben. A ferencesek kezdeményezése miatt kialakuló kulturális feszültség ezzel még szembeötlőbbé vált, mint alapításának otthonában. A wartburgi udvart a ferences hatás hamar elérte a Rodeger vagy Rüdiger nevű baráton keresztül. A ferencesek német vonatkozású történetével kapcsolatban kevés adat maradt fenn ahhoz, hogy befolyásuk tartalmáról pontosabbat mondjunk.

1225-ben Marburgi Konrád lett Erzsébet gyóntatója, akinek esetleges rendi hovatartozásáról nem tudni semmit. Míg a ferencesek Krisztus követésének egyszerűségében éltek, addig Konrád korának intellektuális elitjéhez tartozott: Párizsban tanult. Ez az intellektuális beállítottság azonban – érdekesség Erzsébettel kapcsolatban – nem annyira a belső kegyességre, hanem inkább a külső védelemre irányult. A keresztes hadjárat prédikátora és az eretnekek üldözője volt. Annak hátterében, hogy ő lett Erzsébet gyóntatója, az állhatott, hogy ki kellett védeni az intenzív szegénységben élő kegyesség potenciális veszedelmeit. Ez játszhatott közre abban a pápától Erzsébet férjének, Lajosnak halála után kapott megbízatásában, hogy gondoskodjon Erzsébetről, ami Erzsébetet közvetlenül pápai védelem és fennhatóság alá helyezte. Tevékenységével kapcsolatban nem jelenik meg a lehetséges eretnek vonások felügyelete. Az ő legfontosabb hatása abban nyilvánult meg, hogy segített Erzsébetnek nemcsak egyéni kegyességben megélni a szegénységet, hanem hogy úrnőként pozícióját arra használja, hogy a szegényekért cselekedjen. Konrád megakadályozta, hogy Erzsébet férje halála után vagyonát szétossza a Máté 19-ben szereplő gazdag ifjú példázata nyomán. Így jöhetett létre egy kórház, amelyben betegeket és kivetetteket ápoltak. Erzsébet gyóntatója beszámol arról is, hogy nemcsak azért akadályozta meg a vagyon szétosztását, hogy a szegényekről hosszabb ideig lehessen gondoskodni, hanem azért is, hogy férje adósságait ki tudja fizetni.

Marburgi Konrád újra meg újra felhívta Erzsébet figyelmét arra, hogy férjének csak olyan jövedelmeit használja, amelynek jogszerű eredetéről tiszta lelkiismerettel meg van győződve. Ez a magatartási minta alapvetően elütött attól, ami a ferenceseknél megfigyelhető volt. Az a mozgalom többek között azért volt összeegyeztethető az egyházzal, mert a szegénységet, mint a Krisztus követésének egy modelljét mutatta be, de nem kritizálta a meglévő társadalmi rendet. Ez azonban rejtve ott volt, ami nemsokára be is bizonyosodott a ferenceseknél, amikor a gazdag egyházat kritizálták. Szent Ferenctől az ilyen gondolat távol állt. Ő maga a Krisztussal való személyes azonosulás ideálját követte. Annak a gondolata, hogy Krisztus a körülöttünk lévő emberekben megjelenik, megtalálható Erzsébetnél is. Erzsébet viselkedése nemcsak azért különös, mert egy városi-polgári kontextusban meglévő életformát ültetett át nemesi környezetbe, hanem Konrád hatására fontos volt neki a tulajdon megszerzésének etikailag elfogadható, jogszerű módja. Számára nemcsak a szegénység, hanem az igazság is mérvadó volt. Megjelenik számára az aszkézis abban is, hogy még férje idejében kolostorba vonulást fogad annak esetleges halála esetén, ami reális esély volt a keresztes hadjáratokkal együtt járó veszélyek között. Ez azon életforma volt, amelyet a nemes hölgyek körében népszerűsített. Erzsébet Marburgi Konrád ellenőrzése ellenére újra és újra feszegette korának rendi határait, ami a ferencesek szegénységi ideáljából is fakadt.

A motiváció és társadalmi szabályok közötti feszültség mutatkozott meg abban a történetben is, miszerint Erzsébet ékszerekkel felékesítve ment be egy templomba, ahol a megfeszített Üdvözítőt látva rossz lelkiismerete miatt elveszítette eszméletét. Ennek a vallási világszemléletnek felel meg a szolgálók tudósítása arról, hogy Erzsébet férje távollétében a díszes ruhákról lemondott. Itt is érzékelhető volt az a feszültség, ami a nemesi élet szabályainak betartásából és egyidejűleg a kegyes életvitelből származik. Vannak utalások arra, hogy már gyermekkorában fogadást tett a díszes öltözetről való lemondásra. Így arról tanúskodtak szolgálói, hogy az egyházi körmeneteken gyapjú ruhában és mezítláb vett részt. Ez egy nemes számára teljesen idegen volt. Még gyermekei keresztelőire is így ment el. Ünnepi ruhái alatt hasonlóan más szentekhez ő is gyapjúruhát hordott. Ezzel eleget tett az udvari élet elvárásainak, ugyanakkor egy számára érezhető aszkézissel kapcsolta össze, amelyben még Lajos életében egészen addig ment, hogy szolgálóival ostoroztatta meg magát. Ez nemcsak az aszkézis megjelenése volt, hanem a rendi szokások felrúgása. Ezeket azonban nem hágta át teljes mértékben addig, amíg férjével házasságban élt. Annak halála után a rokonok negatív viszonyulása azt mutatja, hogy a ki nem mondott kritika érezhető volt.

Ehhez kapcsolódik, hogy mindenesetre volt egy terület, ahol ő az udvari szabályokon túllépett: ez pedig a betegápolás volt. Így tudhatunk arról, hogy a grófnő személyesen gondoskodott és mosott meg egy koldust. Az, hogy ez különösen megütközést keltő volt, kiderül abból a híradásból, amikor Erzsébet férje távollétében még a hitvesi ágyba is egy leprást fektetett. Meg kell jegyeznünk, hogy a karitatív magatartás, igaz közvetve, de hozzátartozott a nemesi normákhoz. Ez nyilvánult meg a gothai kórházalapításban. A segítség direkt formája, a betegápolás Erzsébetnél a Krisztus-követés része volt. Ez túlmutatott a nemesi normákon. Különösen élete utolsó szakaszában, marburgi tartózkodásakor nyert ez nagy hangsúlyt, amiről az ottani Erzsébet-ereklyetartó tanúskodik. Ezt a várost az özvegy sógora elől menekülve választotta lakhelyéül.

Erzsébetet a miatt is jól lehet adoptálni modern korunkban, mivel tevékenységét diakóniai munkaként lehet értelmezni. Itt azonban nemcsak a felebarát felé fordulásról van szó, hanem az azzal járó megalázkodásról is. Nem véletlen, hogy a marburgi ereklyetartón a felebaráti szeretet cselekedetei vannak ábrázolva. Erzsébetnél a megalázkodás és a vezeklés Krisztus követéséhez szorosan kapcsolódott, emellett szólnak a ruhák kiválasztása és a megostorozás is.

Konrád azon fáradozott, hogy Erzsébet olyan életet éljen az udvari keretek között, ami megfelelt az evangélium tanításának. Ezzel ellentétben védence állandóan a határokat feszegette. Erzsébet életében az Istentől való félelem központi fontosságú volt. A gyóntatója iránt tanúsított engedelmesség feltétele volt az Isten iránti engedelmességnek. A vezeklés igen közel állt a középkori emberekhez. Így ez az udvari környezetet sem kerülte el. Ez Erzsébetnél a ferencesekkel való találkozás révén radikalizálódott.

Konrád szerepe nemcsak Erzsébet hitéletére volt döntő hatással. A pápa őt tette meg Erzsébet védnökévé, aki így nem maradt oltalom nélkül megözvegyülése után rokonai áskálódásaival szemben. A szegénység és a vezeklés voltak élete pillérei megözvegyülése után. Marburgba költözve Konrád nyomatékos utasítására egy kis csoport követte, egy szolga, aki az ügyeket intézte, egy kegyes szolgáló, aki alázatosságát növelte, és egy barátságtalan özvegy. Erzsébet törekvése, hogy a krisztusi élet egy nő hétköznapjaiban ábrázolódjon, kevéssé volt természetes, mintha ez egy férfi esetében történik meg. A könyörületesség cselekedetei, amelyek a marburgi ereklyén meg is jelennek, ilyen szempontból utalnak Krisztusra, aki a beteggel azonosítja magát a Máté evangéliumában. „Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,40) Ezt jellemzően az a legenda mutatja be, amely szerint a hitvesi ágyba fektetett leprás helyett csodálatos módon egy feszület jelenik meg. Krisztus maga azonosítja magát azzal a beteggel, akit Erzsébet ápolt, és éppen ez lehetett az alapja annak, hogy Erzsébet a szegényekben alázatot és kegyelmet talál. Ők azok a helyek, ahol Krisztussal lehet találkozni. Bár a betegápolás volt Erzsébet legnagyobb erénye, amely leginkább Krisztusra mutatott, mégis voltak ennek más megjelenési formái. Meg kell mindenképpen említeni vízióit, amelyeket ima közben, vagy az eucharisztia ünneplése során kapott. A Krisztussal való azonosulást mutatja az is, hogy nagycsütörtöki lábmosását adoptálja. Halálát érezve magára vonatkoztatja Jézus szavait az őt siratókat nézve: „Jeruzsálem leányai, ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok, és a ti magzataitokon.” (Lukács 23,28). Erzsébetnél meg lehet figyelni azt a folyamatot, melynek során Krisztus követése több mint diakóniai cselekvés, a másik irányában ez arra szolgál, hogy a felebarátban Krisztushoz kerüljön közel és végül abban csúcsosodik ki, hogy Erzsébet maga mint Krisztus képviselője jelenjen meg.

Volker Leppin: Christus nachfolgen – Christi Nähe erfahren – Christus repräsentieren Zur Glaubenswelt Elisabeth von Thüringen [Krisztust követni – Krisztus közelségét megtapasztalni – Krisztust képviselni. Thüringiai Erzsébet (Árpádházi Szent Erzsébet) hitvilágához]. Zeitschrift für Kirchengeschichte, 2007/3. 320–335, p.

Kovács Teofil