Klió 2008/4.

17. évfolyam

HISTORIOGRÁFIA

Fiatal szegedi hispanisták. Tanulmányok

A Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének évkönyve 1996 óta tizenegy kötetben jelent meg, és adott lehetőséget a magyar hispanistáknak és a tanszék keretein belül tevékenységet folytató kutatóknak, tanároknak, valamint doktorandusz hallgatóknak, hogy itt tegyék közzé a hispán világ különböző területein végzett kutatásaikat, zömében spanyol nyelven. 2007-ben látott napvilágot a XII. kötet, melyben az SZTE Történettudományi Doktori Iskolájának modernkori programjában működő „A hispán világ története” alprogram jelenlegi és már végzett doktorandusz hallgatói tárhatták a tudományos nyilvánosság elé legújabb kutatásaik eredményeit. A tizenkét tanulmányból nyolc spanyol nyelven született, két munka portugál nyelven, egy angolul, egy pedig magyarul íródott (a tanulmány nyelvét a továbbiakban akkor emelem ki külön, ha az nem spanyolul készült).

A kötet első tanulmánya tiszteletadás a 35 évvel ezelőtt elhunyt Wittman Tibor professzor emléke előtt, akinek nevéhez – számtalan más érdem mellett – a szegedi Latin-Amerika-kutatás beindítása fűződik. A Hollandiában élő Molenkamp-Szűcs Rita írása végigköveti – a terjedelmi korlátok figyelembevételével – Wittman professzor életútját, és kiemeli szakmai pályájának legfontosabb állomásait. A Wittman-munkásságot jól ismerőknek nem újdonság: a professzor eleinte németalföldi témájú kutatásai vezettek át a spanyol és latin-amerikai vonatkozású munkák felé, megteremtve a hispán világ civilizációját megcélzó kutatások alapjait, valamint teret engedve ifjú történészek ez irányú vizsgálódásainak, nagymértékben támogatva is munkájukat.

A kötet törzsét képező tanulmányok tematikailag csoportosíthatóak: hat spanyol vonatkozású munka után öt latin-amerikai témájú írás következik.

Javier Arienza Arienza tanulmányában bemutatja Don Guillén de San Clemente spanyol követ tevékenységét, melyet 1581-től prágai székhelyén folytatott. A követ, szemtanúja lévén a 15 éves háborút körülölelő diplomáciai csatározásoknak, érzékletes beszámolót ad a történésekről leveleiben és jelentéseiben. Arienza a követ életének főbb pontjait és megbízatásának prioritásait emeli ki (pl. németalföldi problémák, a Báthory István halálát követő zavaros hónapok, stb.), jelezve több érdekesebb mozzanatot, melyek segítségével bepillantást nyerhetünk a korabeli közép-európai politika főbb problémáiba és modus operandijába. A szerző néhány magánéleti szál beemelésével színesíti a követ prágai tartózkodásának leírását.

Spanyolország XIX. századi történelmének egyik legmeghatározóbb tényezője az évszázadon végighúzódó három carlista háború. A VII. Ferdinánd által 1830-ban megváltoztatott örökösödési rendet (mely alapján leányörökös is trónra léphetett) el nem fogadó Don Carlos és hívei folyamatos háborúskodást szítottak a félszigeten. Polácska Edina írása a Spanyolországot elhagyni kényszerülő, vagy átmenetileg háttérbe vonuló Carlos-hű spanyolok emigrációját tárgyalja, akik átmeneti menedékre találtak a Pireneusok francia oldalán. Részletekbe menően foglalkozik a szerző a század különböző évtizedeiben itt élő carlisták tevékenységével, valamint azokkal a viszontagságos időkkel, amikor a kezdeti francia szimpátia feszültségforrássá változott a két ország között.

Farkas Pálma angol nyelven született munkája Miguel Primo de Rivera spanyol diktátor korszakát vizsgálta meg érdekes szemszögből: milyen véleménnyel volt Primo de Rivera tevékenységéről a korabeli észak-amerikai sajtó három lapja (The New Republic, The Outlook, The Nation). A spanyolországi történésekről az újságok részletes cikkekben számolnak be, nem csak tudósításokat, de elemző cikkeket is közölnek. Érdekesség, hogy Mussolini neve a cikkek többségében felmerül, egyesek hasonlónak vélik a két diktátor személyiségét és ténykedését, míg mások a különbségeket hangsúlyozzák ki. Az írások hangneme sem egységes: néhány tudósító Primo de Rivera intézkedéseinek negatív oldalait, más újságíró pedig inkább a pozitívumokat tartja fontosabbnak megemlíteni.

Érdekes, sokak számára valószínűleg ismeretlen, magyar vonatkozású kérdést elemez Tari Adrienn tanulmánya, mely már a címében sokat sejtet (A spanyol-magyar „paprikaháború” a XX. század elején). Az 1905-ben és 1925-ben napirendre kerülő paprika-konfliktus a két ország diplomáciai együttműködését fenyegette, melynek lényege a következő volt: a hagyományosan hungaricumnak számító paprika (elsősorban a világhírű szegedi paprika) hazai és nemzetközi szinten elfoglalt előkelő helye, elsőrangú minősége, később pedig már a termelők megélhetése is veszélybe került a spanyol importcikként érkező olcsó hispán paprika gyors népszerűvé válása folytán. A szerző munkája korabeli újságcikkek, jelentések, spanyol és magyar levéltári források segítségével vezeti be az érdeklődőket a konfliktus részleteibe, a diplomáciai megoldáskeresés mozzanataiba, és megvilágítja a probléma azon oldalait, melyek akár végérvényesen megfoszthatták volna a magyar (szegedi) paprikát az őt megillető dicsfénytől.

Az 1936-39-es spanyol polgárháborút követően hatalomra kerülő szélsőjobboldali Franco-rendszer fenyegetései elől emigrációba vonult a II. köztársaság kormánya. Az úti cél először Franciaország volt, majd Mexikó, a Szovjetunió, és Európa különböző országai. A II. világháború lezárultával Közép-Kelet Európa is befogadott több száz köztársaság-párti spanyol menekültet, és jó viszonyt ápolt a Mexikóban élő emigráns kormánnyal. Marosi Ágnes munkája a száműzött spanyol köztársasági kormány Jugoszláviával kialakított kapcsolatait vizsgálja 1946 és 1950 között. A spanyolok a kapcsolatfelvételkor a két nép közötti hasonlóságra hivatkoztak, mely elsősorban a fasizmus elleni harcban öltött testet. A köztársasági kormány által Belgrádba delegált küldött jelentéseit és tevékenységét bemutatva Marosi képet ad arról, milyen hivatalos találkozók játszódtak le, és milyen megegyezések születtek a két kormány megbízottjai között, kiemelve, hogyan járult hozzá a jugoszláv kormány az országukban élő spanyolok identitástudatának fenntartásához (pl. rádióműsorok, ifjúsági szervezetek együttműködése), a kérdés napirenden tartásához, valamint megvilágítja, milyen speciális helyzetet foglalt el a köztársasági kormány és Jugoszlávia közötti együttműködés a régió hasonló orientációjú viszonyrendszerében.

A régióban maradva, Pethő Szilvia a spanyol emigráció egy másik célállomását, Lengyelországot vette nagyító alá. Bár nemzetközi szinten igencsak népszerű téma a spanyol emigráció kutatása, a Kelet-Európába érkezett ibér-félszigeti bevándorlókról eddig nem sok adat áll rendelkezésre, így Pethő tanulmánya fontos állomása a kutatásoknak. A keleti blokkba érkezett kommunista emigráció (1950–1951) áttekintése után pontosabb képet kaphatunk a spanyolok Lengyelországba érkezéséről és az ott élő emigránsok életéről, szervezetbe tömörülésük nehézségeiről. A szerző kijelöli a kutatás jövőbeni legfontosabb irányvonalát is, ami nem csak a lengyel esetre vonatkoztatható: mivel a Vasfüggöny keleti oldalára érkező spanyol emigráció kommunista volt, a kép teljessé tételéhez meg kellene vizsgálni az adott ország kommunista pártjának és központi bizottságának korabeli dokumentációját, levéltárát. Lengyelország e régiók közül különleges helyet foglal el több szempontból is. Hogy csak egyet emeljek ki: Lengyelország volt az első európai ország, amely 1946 áprilisában elismerte az emigrációban működő köztársasági kormányt.

A latin-amerikai témájú tanulmányok sorát Babarczi Dóra portugál nyelvű írása nyitja. A Szegedi Tudományegyetem hispanista kutatói kezdettől fogva nagy figyelmet fordítanak a latin-amerikai magyarság történetére; ennek egy újabb eredménye ez a tanulmány, mely Szentmártonyi Ignác jezsuita csillagász XVIII. századi dél-amerikai tevékenységét állítja középpontba, elsősorban a személy részvételét a régió határmegállapító expedícióiban.

Wittman Tibor, Anderle Ádám, Torbágyi Péter és a kubai Salvador Bueno tanulmányaikban, köteteikben több alkalommal is foglalkoztak a XIX. századi Latin-Amerikában járt magyar utazók munkásságának feltárásával. Bodó Katalin írása ezt a képet egészíti ki Mexikó kapcsán; az országot megismerő utazók (László Károly, Rosti Pál, Szenger Ede) naplóit és írásait, valamint néhány Magyarországon íródott újságcikket elemezve ad a szerző egy látleletet arról, a XIX. századi magyar közönség milyen Mexikó-víziót alakíthatott ki magában az írások segítségével. E források egy része még abban a században, másik része csak nemrégen, egy bizonyos hányada pedig még ma sem jelent meg nyomtatásban. Minden cikk és napló hangsúlyozottan foglalkozik az indiánok és fehérek (kreolok) helyzetével és egymáshoz való viszonyával, a kor mexikói társadalmi képének megrajzolásával. A tanulmány függeléke tartalmaz egy listát a XIX. században Magyarországon megjelent mexikói témájú újságcikkekről.

Őry Kovács Katalin portugál nyelvű tanulmánya személyes beszélgetések, antropológiai terepmunka és levéltári források segítségével mutatja be egy dél-brazíliai település, Jaragua do Sul és környéke magyar, illetve magyarországi sváb lakosainak történetét. A szerző a letelepedett népek kulturális egymásrahatását, az asszimiláció, illetve identitás-megőrzés kérdéseit, az intézményesített kultúraépítés folyamatát, az újraéledő szimbólumrendszerek összetevőit vizsgálja minden részletre kiterjedő alapossággal, képet adva arról, milyen módon próbálja meg ez a népcsoport megőrizni magyarságát, fenntartani kultúrájának értékes elemeit és átvenni az új hatások közül azokat, melyek adaptálhatók és kombinálhatók az otthonról hozott értékrenddel és kulturális mintázatokkal.

A perui Asociación Pro-Indígena indiánvédő társaság a XX. század első évtizedeiben jelent meg és vállalta magára, hogy békés eszközökkel kiáll az őslakosok jogaiért, és védelmet próbál nyújtani az őket ért sorozatos igaz-ságtalanságok ellen. A szervezet az egész országra kiterjedő intézményi hálózatot hozott létre, konferenciákat szervezett, kiadványokat és folyóiratokat tett közzé, nemzetközi kapcsolatokat épített ki, jogi segítséget nyújtott a rászoruló indiánoknak, és az ország szinte minden részére kiküldött munkatársai segítségével állandó helyzetjelentést készített a legsúlyosabb problémákról, melyek a perui őslakosságot sújtották. Jancsó Katalin a társaság működéséről írt bevezetője után a csoportosulás egyik legjelentősebb vezéregyénisége, Pedro S Zulen eddig még kiadatlan, hátrahagyott dokumentumait, leveleit nézte át, és tett közzé néhányat ebben a kötetben, melyek segítségével képet ad az Asociación Pro-Indígena tevékenységéről és célkitűzéseiről.

Az SZTE Hispanisztika Tanszéke 2007-ben kiadott egy tanulmánykötetet, mely az 1956-os magyar forradalom spanyol és latin-amerikai vissz-hangját vizsgálta számos magyar és külföldi szerző közreműködésével. Szilágyi Ágnes Judit most megjelent, magyar nyelvű tanulmánya tematikailag e korábbi kötethez kapcsolódik: az O Estado de Sao Paulo című brazil napilap 1956 októberében és novemberében napvilágot látott cikkeit tekintette át és gyűjtötte ki belőlük a magyar forradalomra vonatkozó írásokat, tudósításokat és kommentárokat. A cikkek felsorolása és rövid bemutatása mellett a szerző teljes terjedelmében közöl két, a magyarországi helyzetet bemutató külpolitikai elemzést egy magyar (Boér Miklós) és egy német (Franz Borkenau) szerző tollából, melyek szubjektív módon vázolják a történéseket, és rajzolják meg a lehetséges megoldások körvonalait.

A kötetben közölt tanulmányok egyik legfigyelemreméltóbb sajátossága, hogy a szerzők kutatásuk alapjaként minden esetben külföldi levéltári forrásokat használtak.

Jóvenes hispanistas de Szeged. Estudios (Fiatal szegedi hispaniszták. Tanulmányok) Anderle Ádám szerk., Acta Hispánica Tomus XII. Szeged, 2007. 168 o.

Lénárt András