Klió 2008/3.

17. évfolyam

XX. SZÁZAD

Franco démonai

1975, a Franco-korszak lezárulta és a demokratikus átmenet kezdete óta számos

történeti-politikai mű született Spanyolországban, mely megpróbálta

megvilágítani, milyen eszmék vezérelték Francisco Bahamonde Franco tábornokot

rendszere kialakításában, alapelveinek kimunkálásában és fenntartásában.

Manuel Vázquez Montalbán spanyol esszéista, publicista, író és költő

hasonló céllal írta meg Los demonios familiares de Franco című könyvét,

kiindulópontjául pedig olyan szempontot választott, mely hűen igazodik néhány

korábbi munkájából ismert, a társadalom és a szociális közeg változásai

iránt érzékeny író felfogásához (természetesen itt nem a szerző világszerte ismert

detektívregényeire kell gondolni). Montalbán összegyűjtött és elemzett

minden fontosabb beszédet és megnyilatkozást, mely Franco személyéhez

köthető az 1936–39-es polgárháborútól egészen haláláig, és könyvében az

áttekintett anyag alapján von le következtetéseket, és tesz közzé megállapításokat

Franco személyére és rendszerére vonatkozóan. Igyekszik azon pontokat

kiemelni, melyek világossá teszik számára – és így az olvasó számára

is –, mely eszmék, irányelvek (illetve, ahogy a cím is mutatja, egyfajta belső

démonok) vezérelték a tábornokot tettei megvalósításában. Mindehhez Montalbán

felhasználja – a már említett nyilvános, nagyközönség előtt elmondott

beszédeken kívül – a személyes interjúk, beszélgetések anyagait, valamint

olyanok visszaemlékezésit, akik személyes kapcsolatot is ápoltak Francóval.

Külön érdekesség a Faj (Raza) című forgatókönyv egyes részeinek beemelése:

ezt maga a tábornok írta meg regényesített formában, azzal a céllal,

hogy film készüljön belőle. A film meg is született 1941–42-ben, rendezője

Miguel Primo de Rivera volt diktátor unokaöccse. Franco forgatókönyvének

szereplői, dialógusai, az események lefolyása és a karakterek reflexiói – Montalbán

szerint – mind a francóista ideológia explicit megjelenései. És valóban:

a történet egy spanyol család lelki-szellemi fejlődését követi nyomon

az 1898-as függetlenségi háborúktól a polgárháborúig, abban a korszakban,

melyben maga Franco történelmi tudata is formálódott, szoros kapcsolatban a

korabeli spanyol állam politikai-társadalmi válsághelyzetével.

A mű három főbb részre osztható. Az első rész a könyv legfontosabb,

érdemi alkotóeleme. Montalbán négy fejezetet különít el, ezekben különböző

szempontok alapján vizsgálja meg a francóista ideológiát és annak gyakorlati

megvalósulását. A szerző, véleményét alátámasztandó, minden okfejtése után

Franco beszédeiből, vagy a Faj szinopszisából emel be idevágó idézeteket, a

tábornok saját szavaival igazolva a következtetéseket. Montalbán szerteágazó

gondolatmenetéből csak a legfontosabbakat emelem ki, melyekkel képet

kaphatunk arról, valójában milyen erők („démonok”) munkáltak Franco tettei

mögött.

A szerző mindenekelőtt párhuzamot von a fasizmus és francóizmus között,

kiemelve azon pontokat, melyekben a két ideológia nem egyezik: a

rasszizmus és az antiklerikalizmus Franco rezsimjében nem figyelhető meg

(Montalbán a Togliatti-féle olasz fasizmus-leírást veszi alapul). A faji kérdés

annyiban jelenik meg a társadalomban, mint a spanyol faj nagysága, a hispanidad

vetületei, míg a buzgó vallásosság és katolicizmus teljes mértékben

irrelevánssá teszi az antiklerikalizmus kérdését. Szintén eltérés hogy, míg Itáliában

a polgárság és kispolgárság számottevő része a fasizmus oldalára állt,

addig Spanyolországban ezek a csoportok a köztársasági oldalon álltak, és az

elveszített polgárháború után nem voltak olyan helyzetben, hogy lepaktáljanak

Francóval. Közös pont több van: nacionalizmus, militarizmus, korporativizmus,

az értelmiség háttérbe szorítása, a jogi önkény uralma, az oktatási és

hírközlő apparátusok teljes kontrollja, valamint a család szentsége és felmagasztalása.

Mindezek ideológiai köntöséül a mindenek felett álló katolicizmus,

a nemzeti egység és nagyság hangsúlyozása szolgált, valamint a spanyol

értékek univerzális, más társadalmakban is felfedezhető elemei. Ezeket az

alapvető motívumokat fedezi fel Montalbán Franco minden cselekedetében,

mellyel az országot irányította, és minden beszédét, megnyilatkozását erre a

vonalra fűzte fel. A 40-es évek elején a kapitalizmus kritikája is megjelent a

tábornok retorikájában, de soha nem a saját országa, az őt támogató tőkések

kapitalizmusát illette negatív kritikával, hanem egy másfajta kapitalizmust, a

mások kapitalizmusát, mely Spanyolország nagyságát veszéllyel fenyegeti és

kihasználja a gyengéket. A közjó érdekében vette teljes szerkezeti, ideológiai

és jogi felügyelet alá a tömegtájékoztatás minden eszközét is.

Franco hosszú életű hatalmának egyik fő okaként Montalbán azt a szerepkört

jelöli meg, melyet a tábornok a Nemzeti Mozgalmat alkotó pártok

és csoportosulások állandó harcaiban, vetélkedéseiben töltött be. Franco volt

a „mérleg nyelve”: minden nagyobb vita, vagy kisebb civakodás megoldása

Franco döntőbírói szerepét követelte meg, ő, mint caudillo, mindenki vezéreként

tett igazságot közöttük, nélküle a mozgalom minden pillanatban széthullással

fenyegetett volna.

Franco kulcsszava a kötelesség (deber). Ez a szó minden fontosabb beszédében

szerepel, többször is elhangzik, a legfontosabb mondanivaló mindig

összefonódik vele. A Faj forgatókönyvében ez a szó mindig nagybetűvel szerepel,

és az összes többi főnévnél gyakrabban fordul elő. Montalbán szerint

olyan helyeken is mindig a kötelesség szó szerepel, ahol a jog (derecho) kellene

álljon, Franco ezt annak szinonimájaként, de helyette használja.

Ehhez kapcsolódik még két szó: szolgálat (servicio) és halál (muerte). E

három szó ismétlődő megjelenése adja Franco minden diskurzusának alappillérét.

Különböző szövegkörnyezetben bukkannak fel, sokszor különböző

értelemmel (a halál például a spanyol katona hősi halálára, és esetenként a

nemzet halálára is vonatkozhat), de minden esetben a spanyol nagyság és a

haza szolgálata a központi motívum.

Miután az európai fasizmusok sorra buktak meg Európában, Francónak új

támaszra kellett találnia politikája (missziója) folytatásához. A kommunisták

ellen folytatott keresztes háború lett az új küldetés, melynek kiindulópontja és

zászlóvivője Spanyolország. Franco új feladata tehát: Spanyolország után az

egész világra kiterjeszteni a kommunizmus elleni nemzetközi harcot. A 40-es

évek közepétől minden, az ország egészének tartott beszédében felemlegeti

ezt a harcot, mint a spanyol nép új küldetését.

Franco, mint katonatiszt, kétarcú személyként jelenik meg Montalbánnál,

és éppen ez a kétarcúság teszi őt megkérdőjelezhetetlen vezérré. A döntő pillanatokban

szilárd, hajthatatlan, parancsaihoz minden körülmények között

ragaszkodó katonatiszt, ugyanakkor azt is érezteti katonáival, hogy ő is csak

egy közülük, ő sem különb a többi kötelességtudó tisztnél. Nagy gondossággal

és odafigyeléssel viseltetik alárendeltjei lelki és fizikai egészsége iránt.

Hadseregének parancsnokai mind régről ismerik őt, együtt szolgáltak vele

Afrikában, barátai és bizalmasai. Összegezve: egy határozott, tekintélyes,

mégis jóságos atyaként viselkedő parancsnok képét alakította ki hadserege

szemében, amely felnéz rá, és vezetőjének tekinti őt.

A külvilág egy legyőzhetetlen, megállíthatatlan vezetőt lát, aki népét szolgálja.

Ahogyan többször is fogalmaz, számára ki lett jelölve egy út, melyen

végig kell mennie, és ezzel biztosítania Spanyolország nagyságát és szuverenitását.

Ezek a kijelentések, valamint a korabeli fényképek és filmfelvételek

arra engedik következtetni Montalbánt, hogy Franco idővel maga is elhitte:

az isteni gondviselés jelölte ki őt missziójának végrehajtására. Ebben a hitében

az is megerősítette, hogy bár többször is megsebezték őt a harctéren,

mégsem szerzett súlyosabb sérüléseket, több veszélyes csatát pedig sértetlenül

élt túl, miközben körülötte sok harcostársa életét vesztette. Egyik korabeli

életrajzírója így jellemezte: ravasz, mint Churchill, határozott, mint Clemenceau,

bölcs, mint Ülő Bika. Nem tekintette magát sem diktátornak, sem politikusnak,

azt hangoztatta, nem is ért a politikához, ő csak a népet szolgálja.

Többször elismételte, hogy vissza akar vonulni, és csak addig marad vezető

pozícióban, amíg szükség van rá.

Magánemberként mint rendkívül gyanakvó személlyel találkozhatunk. Saját

családjában, rokonaiban sem bízott, végrendeletét kizárólag lányára merte

hagyni. Legfőbb bizalmasaiban is kételkedett, külföldre sem utazott, mert nem

érezte jól magát távol a hazájától (a második világháború után kizárólag egyszer

hagyta el Spanyolországot, akkor is csak a „szomszédba”, Portugáliába látogatott).

Egy Don Juan de Borbónnal folytatott beszélgetésében kifejtette, hogy

nincs tíz ember sem, akiben megbízna. Előfordult, hogy saját maga kutatta át

szobáját, mert meggyőződése volt, hogy valaki lehallgató készüléket helyezett

el nála. Társaságban jókedvűnek mutatkozott, egy alkalommal egy vidám anekdota

elmesélése után aláírt néhány halálos ítéletet, majd folytatta a társalgást.

Saját családja szolgált mintaként minden spanyol família számára, öltözködési

és beszédmódjukat szándékosan úgy alakította, hogy követendőpéldaként

álljon mindenki előtt. Kedvenc időtöltéseként a vadászatot és a horgászatot

jelölte meg, a golfot pedig kinevezte „az államfő sportjának”.

A könyv második része forrásközlés, kritikai megjegyzések nélkül. Montalbán

kétszáznál több részletet tesz közzé Franco beszédeiből és interjúiból,

ezeket hat téma köré csoportosítja: „Háború, béke, élet, halál”, „Választott

szövetségesek”, „Egy spanyol idea”, „Társadalmi igazságosság az osztályharccal

szemben”, „A nemzeti katolicizmus”, „Önellátás”. A fragmentumok

Franco főbb nézeteit, ötleteit tartalmazzák a fenti témákkal kapcsolatban.

A mű harmadik része egy francóista lexikon (Montalbán szótárnak nevezi).

A szerző 30 oldalon összegyűjti a korszakra vonatkozó legfontosabb

fogalmakat, rövidítéseket és személyneveket, és mindegyik mellé társít egy

kimerítő magyarázatot. Ez a kis lexikon a könyv egyik legértékesebb része,

mert pontos és világos képet ad a korszak kulcsfogalmairól és szereplőiről.

A könyv tartalmaz még egy 16 fényképből álló fotóalbumot, mely bemutatja

a tábornokot mint katonapolitikust és mint magánembert.

Manuel Vázquez Montalbán: Los demonios familiares de Franco (Franco belső démonai).

Random House Mondadori, Barcelona, 2004. 235. o.

Lénárt András