Klió 2008/3.

17. évfolyam

 

XX. SZÁZAD

 

Új életrajz George Lansburyről a XXI. században

 

Furcsa. és elgondolkoztató, hogy Nagy-Britanniában a Tony Blair-évtized

felfelé ívelő korszakában, amelyről a magyar média még később is nagy

elismeréssel írt, a régi Munkáspártot teljesen elhantolva, Oxfordban, vagyis

minősített kiadónál jelenik meg egy életrajz arról a Lansburyről, aki minden

tekintetben pontosan az ellentéte volt Tony Blairnek. Lansbury „alulról”

jött, sok foglalkozást kipróbált, egy időben fizikai munkás is volt, és a Munkáspárt

„alsó lépcsőfokait’’ megjárva került a parlamentbe, majd politikai

felelős posztokra, s végül a Munkáspárt élére. Tony Blairrel szemben, az

olyannyira kritikus első világháború éveiben Lansbury azon kevesek közé

tartozott, akik pacifisták tudtak maradni, és ennek hangot ÍS adtak. Akkor

került a munkáspárt élére, 1931-ben, amikor a munkáspárt korábbi vezető

emberei (Ramsay McDonald, Snowden, James Tomas) a párt többségének

véleményével szemben a második Munkáspárt élén, a liberálisokkal szövetségben

elfogadtatták a parlametben azt a „gazdasági szigor-politikát”,

amelynek révén megkurtították a munkanélküli segélyeket, ami miatt szembekerültek

a párt többségével. Ekkor ők kiváltak a pártból, illetőleg őket ki

is zárták a párból, és ekkor tekintették a morálisan legtisztább és legmegbecsültebb

emberként Lansburyt alkalmasnak arra, hogy a Munkáspártot

kivezesse a válságból és így a nagyobb politikai kudarcból.

Lansburyről hajdanán, 1951-ben Reynond Postgate, a munkásmozgalom

régi résztvevője és sokszoros, sokkönyves történetírója írt kitűnő életrajzot.

Részemről szerencsém volt Lansbury terjedelmes levelezésében kutathatni,

S részben ennek az archivális anyagnak alapján is jelentethettem meg A

nemzetközi munkásmozgalom történetéből. Az Évkönyv 1984-es kötetében

a magam kis életrajzát Lansburyről.

Lansbury életében azután éppen akkor, amikor pártvezér lett, új történeti

korszak kezdődött Európában Hitler hatalomra jutásával. Lansbury az új

helyzetben is régi, kialakult meggyőződését követte, pacifista maradt, s ez-

zel kezdetben elszigetelődött a Munkáspárton belül, majd a fasiszta országok

ismétlődő aggreszív háborús politikájába beleütközve, a Munkáspártban

az 1935. évi kongresszuson vezetői (leader) posztjáról leváltották. Lansbury

ezután is, még a leglehetetlenebb években, 1938–1939-ben is a béke követeként

közvetíteni próbált, Hitlernél is megfordult, amit a német birodalmi

politika igyekezett is kihasználni – mindezzel Lansbury teljesen elszigetelődött.

Mindez annak ellenére is így történt, hogy személyes jószándékát és

tisztességét senki nem vonta kétségbe, ámde életútjának mégsem ezek az

évek adták meg az értelmét; és a baloldal, beleértve az akkor erősödő nagy-britanniai

baloldali értelmiséget is, számára világos volt, hogy Lansbury

tévesen értékelte a nemzetközi helyzetet, és ezért kellett félreállítani.

Az új, 2002-ben megjelent könyvet a Socialist History 25. számú kötetében,

2004-ben az ismertető brit recenzens mindjárt az első mondatában,

éppen az egész életutat szem előtt tartva, aláhúzta, hogy Lansbury „a brit

szocializmus első és legjelentősebb úttörői közé tartozott”. A recenzens,

Matthew Vorley (a Readingi Egyetem oktatója) a bevezetőmondat után már

az életrajzot ismerteti, és azt emeli ki, hogy Lansbury London híres-hirhedt

keleti negyedében (az Eastenden) kezdte meg politikai pályafutását, itt a

Poplar kerületben lett városi tanácsos, amit sokáig megőrzött, és innen került

be azután a parlamentbe is mint képviselő. A recenzens hangsúlyozza

azt is, hogy mint több Labour-pionír, ő is a gladstoni években, egy ideig

még a liberálisokkal együttműködve kezdte meg pályáját, majd éppen

a szociális kérdésekben – amelyek Gladston szívéhez oly közel álltak és

munkásságának jó ideig középpontjában maradtak – került szembe azután a

liberálisokkal. A recenzens ugyancsak hangsúlyozza Lansbury keresztényi

meggyőződésének vonulatát – ami ugyancsak nem volt egyedi ebben az

időben a brit szocializmus pionírjainak körében. Az 1880-as években Lansbury

még a brit Szociáldemokrata Föderációhoz csatlakozott és mintegy tíz

éven át „keményen dolgozott” annak érdekében, hogy az SDF befolyását

Londonban megerősítse és tömegbefolyását növelje. (Zárójelben meg kell

jegyeznünk, illetőleg emlékeztetnünk kell arra, hogy Marxnak és Engelsnek

elég rossz véleménye volt az SDF szektarianizmusáról, amelynek több

levelükben. is hangot adtak. Ezek a kritikai írások elég széles körben ismeretesek

voltak már ekkor is, később még inkább.)

Még egy vonást ki lehet emelni Lansbury korai tevékenységéből, amit a

szerző és a recenzens is megtesz, nevezetesen, hogy Lansbury azon kevés

brit szocialista vezetők közé tartozott, mint James Keirhardie is, akik korán

felkarolták a női emancipációs mozgalmat, sőt szélesebb értelemben a női

egyenjogúság ügyét.

1901-ben (tehát majd egy évtizedes késéssel) Lansbury csatlakozott az

ILP-hez (a Független Munkáspárthoz), és miként az ILP alapítója és vezére,

Hardie, Lansbury is megőrizte mind keresztényi meggyőződését, mind

legalább ennyire erős és meghatározó szocialista „hitvallását”. Az 1900-as

évektől Lansbury is előkészítője a Labour Party (a Munkáspárt) megalakításának

(1906), majd a párt tagja, és mint már írtuk, később egyik vezetője.

1910-től lett parlamentí képviselő. Lansbury 1912-ben tüntetően mondott le

mandátumáról, mert ellentétbe került az akkori liberális kormánnyal, amely

változatlanul megtagadta a nőktől a választójogot. Noha 1922-ig nem is

került képviselőként vissza a parlamentbe, Lansbury már ebben az időben

is az LP egyik vezető személyisége lett. 1913-tól szerepet játszott az LP

orgánumának, a Daily Heraldnak a megteremtésében. Az első világháború

éveiben pacifizmusának a Herald és a Lansbury’s Labour Weekly hasábjain

adott hangot.

Ami a mai olvasók jelentős számának alighanem meghökkentő, Lansbury

1917-ben üdvözölte mindkét orosz forradalmat, sőt később, az 1920-as

évek végéig azt is támogatta, hogy a Nagy-Britanniában is megalakuló Brit

Kommunista Párt (CPGB) csatlakozó szervezete lehessen az LP-nek.

Ezekben az 1920-as években Lansbury elsősorban a Poplar kerületben

végzett széles szociális-kulturális tevékenységéről volt nevezetes, valamint

arról, hogy országosan a legkeményebben küzdött a munkanélküliek megsegítéséért.

Lansbury soha nem volt a McDonald-i vezetéshez közelálló politikus,

éppen ezért sem az 1924. évi első LP-kormánynak, sem az 1929. évben

megalakuló második LP-kormánynak sem lett tagja, ámde 1929-ben Mc-

Donaldnek mégis már ki kellett neveznie kormánybiztosnak, azzal, hogy

a munkanélküliek ügyében kell tevékenykednie. Lansbury életútjának további

kiemelkedő fordulatáról már megemlékeztünk. Zárásként ismételten

fontosnak érzem, hogy egy ilyen életrajz egy ilyen életműről megjelenik,

ráadásul a patinás Oxford Egyetemi Kiadónál, holott semmiképp sem illeszkedik

sem az életút, sem a könyv abba az új gondolkodási rendszerbe,

amely napjainkban oly divatossá vált. A könyv szerzője maga is éppen ezért

hangsúlyozta, hogy Lansbury a „Régi Labour” új szívéhez állt közel.

 

John Shepherd: George Lansbury; At the Heart of Old Labour (George Lansbury a régi Munkáspárt

szívében) Oxford University PRESS, Oxford, 2002. 407 pp.

 

Jemnitz János