Klió 2008/3.

17. évfolyam

KÖZÉPKOR

Arn, Salzburg első érseke

Meta Niederkorn-Bruck és Anton Scharer szerkesztésében látott napvilágot

a Salzburg első érsekének életét és munkásságát bemutató tanulmánykötet,

amelynek írásai a korszakalkotó jelentőségű egyházpolitikus személyének

és életművének egy-egy figyelemreméltó aspektusára világítanak rá.1 Az

alábbiakban egyfelől röviden vázoljuk Arn pályafutását, majd kitérünk a

Salzburgnak alárendelt karantán és pannóniai területeken kifejtett misszióban

betöltött szerepére.2

III. Leó pápa (795–816) 798. április 20-án adta át Arnnak a palliumot,

s így az újonnan megalapított Salzburgi Érsekség vezetőjévé tette.3

1. W. Strömer: Der junge Arn von Freising. Famielienkreis und Weggenossen aus dem

Freisinger Domstift (5–26); H. Dopsch: Salzburg zur Zeit Erzbischof Arns (27–55); B.

Merta: Salzburg und die Karolinger im Spiegel der Königsurkunden (56–67); R. McKitterick:

Geschichte und Gedächtnis im frühmittelalterlichen Bayern: Virgil, Arn und der Liber

Vitae von St. Peter zu Salzburg (68–80); M. Diesenberger–H. Wolfram: Arn und Alcuin

790 bis 804: zwei Freunde und ihre Schriften (81–106); M. Garrison: Praesagum nomen

tibi: The Significance of Name-wordplay in Alcuin’s Letters to Arn (107–127); D. Bullough:

Alcuin, Arn and the Creed in the Mass (128–136); K. Herbers: Das Bild Papst Leos III. in

der Perspektive des Liber Pontificalis (137–154); M. Niederkorn–Bruck: Das Salzburger

historische Martyrolog aus der Arn-Zeit und seine Bedeutung für die Textgeschichte des

„Martyrologium Bedae” (155–171); F. Lošek: Arn von Salzburg und die karolingische

Dichtung (172–178).

2. Bővebben lásd Nótári T.: A salzburgi historiográfia kezdetei. Szegedi Középkortörténeti

Könyvtár 23. Szeged 2007; Források Salzburg kora középkori történetéből. Szeged 2005;

Két forrás a kora középkori Salzburgból, Notitia Arnonis – Epistola Theotmari. Aetas

2004/2. 72. skk.; Salzburg neve a kora középkori forrásokban. Collega. 2005/1. 48. skk.;

III. Tasziló trónfosztása – adalék egy koraközépkori koncepciós perhez. Jogtudományi

Közlöny 2005. 503. skk.; Személyállapot és társadalomszerkezet a kora középkori Bajorországban.

Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Budapestinensis 42. 2005. 163.

skk.; III. Leó pere és az Salzburgi Érsekség megalapítása. Collega 2005/4. 55. skk.; A kora

középkori salzburgi birtokjegyzékek margójára. Jogelméleti Szemle 2006 / 3; Conversio

Bagoariorum et Carantanorum. Aetas 2000/3. 93. skk.; Megjegyzések a Conversio Bagoariorum

et Carantanorum avar vonatkozású fejezeteihez. In: Tanulmányok a középkorról. A

II. Medievisztikai PhD-konferencia előadásai. Szeged 2001. 67. skk. On the Avar-related

chapters of the Conversio Bagoariorum et Carantanorum. Chronica 2005. 26. skk.

3. H. Wolfram: Salzburg, Bayern, Österreich. Die Conversio Bagoariorum et Carantanorum

und die Quellen ihrer Zeit. MIÖG Ergänzungsband 31. Graz–Wien–Köln 1995. 228; H.

740/41 táján született egy, a gazdag és befolyásos Fagana-nemzetséggel közeli

rokonságban álló családból, a Faganák által alapított iseni Szent Zénó kolostorban

nevelkedett, apja Haholt Bittlbachnál alapított templomot.

Wolfram: Conversio Bagoariorum et Carantanorum. Das Weißbuch der Salzburger Kirche

über die erfolgreiche Mission in Karantanien und Pannonien. Wien–Köln–Graz 1979. 24.

skk.; H. Wolfram: Die Geburt Mitteleuropas. Geschichte Österreichs vor seiner Entstehung.

378–907. Wien 1987. 88. sk.; F. Lošek: Notitia Arnonis und Breves Notitiae. Die

Salzburger Güterverzeichnisse um 800. MGSL 130. 1990. 10.

Arn 765-ben Freisingben diakónussá, majd 776-ban ugyanott pappá szentelték,

778-ban pedig belépett az elnoni Szent Amandus-kolostorba, ahol Gisalbert

apát halála után apáttá választották. Ekkortájt szövődött közte és Alcuin

között egész életre szóló barátság. Virgil püspök halála után, 785-ben feltehetően

Nagy Károly tanácsára Tasziló Arnnak juttatta a salzburgi püspöki

széket. 798-tól érsekként kormányozta egyházmegyéjét egészen 821. január

24-én bekövetkezett haláláig.) Salzburg érsekséggé emelésére az utolsó

Agilolfing herceg trónfosztása után tíz esztendővel, Nagy Károly kívánságára

került sor. Az immáron neki alávetett püspökök csekély lelkesedéssel

fogadták ezen – Nagy Károly által meghozott és a pápa által kivitelezett

– döntést. Salzburgnak tehát ismételten igazolnia kellett a megszerzett birtokok

és egyéb adományok eredetét és jogszerűségét, s ennek eredményeként

jött létre 798 és 800 között a Rövid feljegyzések (Breves Notitiae) címet

viselő munka. A Breves Notitiae lejegyzőjét név szerint nem ismerjük, azt

viszont megállapíthatjuk, hogy a Notitia Arnonisszal mutatkozó átfedések

ellenére sem szolgált egyik feljegyzés a másik előképéül, s így mindkét

dokumentum egyedi, máshonnan meg nem ismerhető adatokkal gazdagítja

a kor gazdasági- és birtokviszonyaira vonatkozó ismereteinket, valamint a

Breves Notitiae leíró, historiografikus fejezetei a Rupert-legendában foglaltakra

vetnek egyéni megvilágítást.

A 797-es esztendő végén egy tizenkét tagú királyi követség indult útnak

Rómába, amelynek tagjai között találhattuk Fardulfot, Saint-Denis apátját,

Paulinus aquileiai pátriárkát és Arn salzburgi püspököt, III. Leó pápa pedig

798. április 20-án adta át Arnnak a palliumot,4 s így az újonnan megalapított

Salzburgi Érsekség vezetőjévé tette.5 A küldöttek látogatásának céljai között

szerepelt a pápa és a római nemesség közötti közvetítés, a Szent Pál-kolostor

megalapításának6 és a bajorországi érsekség létrehozásának előkészítése,

ami ugyan elsősorban Nagy Károlynak volt szívügye, ám csak a pápa

közreműködésével nyílhatott rá lehetőség.

4. Annales Iuvavenses maximi a. 798; Annales Iuvavenses maiores a. 798

5. Wolfram 1987. 208.

6. Alcuinus ep. 92.

Ez annál is természetesebbnektűnhetik, mivel a középkor századaiban

a késő antik metropolita és a conprovinciales

kollegialitásának elhalványulásával az érsekek egyre inkább

a pápától voltak kénytelenek méltóságuk legitimációját megszerezni, s így

minden újonnan megválasztott érsek a választást követő három hónapon

belül köteles volt a pápánál megjelenni, neki hitvallást és engedelmességi

fogadalmat tenni, s a pápa csak ezek után adta át neki a palliumot – amíg ez

nem történt meg, sem trónját nem foglalhatta el, sem püspököt nem szentelhetett.

7 III. Leó vonakodás nélkül eleget tett Nagy Károly kívánságának,

s a Salzburg érsekséggé emelését tanúsító okirat kiállítását követően levelet

intézett egyrészt a jövőben az érsek alá tartozó – Alim säbeni, Atto freisingi,

Adalwin regensburgi, Waltrich passaui és Sintpert neuburg/staffelseei

– megyéspüspökökhöz, amelyben érsekük iránti engedelmességi kötelességükre

figyelmeztette őket,8 másfelől pedig Nagy Károlyhoz, miszerint a

Fardulf apát által rábízott utasításoknak eleget tett.9 Mindkét levél teljes

egyértelműséggel tanúsítja, hogy Salzburg érsekséggé, illetve Arn érsekké

emelése Nagy Károly döntésének volt köszönhető, s hogy a pápa csupán a

királyi elhatározás végrehajtójaként játszott szerepet. Arn mind a 798 előtti,

mind pedig az ezt követő években sokszorosan kiérdemelte az uralkodó

bizalmát, amint ez a III. Leó pápát ért támadások, illetve Károlynak a pápa

számára nyújtott védelem kapcsán kifejtett ténykedéséből is kitetszik.

A szlávok és az avarok keresztény hitre térítése egyfajta sajátos középutat

jelentett a koraközépkor missziós politikájában az önzetlen, evangéliumi

tanítását élő és terjesztő ír misszionáriusok10 és a szászokat vérrel és

vassal a kereszténység tömeges felvételére kényszerítő, Nagy Károly iniciálta

misszió között.11 A térítésnek tervszerűen nekiinduló, a Salzburgi

Érsekség és az Aquileiai Pátriárkátus kötelékébe tartozó misszionáriusok

egyfelől elsősorban prédikációval, a hitéleti tudnivalók megtanításával és

kereszteléssel igyekeztek megnyerni a lakosságot tanításuk számára, noha

időről időre békétlenségre és tettlegességre is sor került, másfelől viszont a

misszió egyértelmű politikai megfontolásokkal is egybefonódott, hiszen a

szláv fejedelmek a missziót megindító népekkel szoros kapcsolatban álltak,

ami nélkül magára a térítésre egyáltalában nem kerülhetett volna sor.12

7. Vö. Responsa 73.

8. SUB II. Nr. 2c

9. SUB II. Nr. 2b

10. Ehhez bővebben lásd Die Iren und Europa I–II. Hrsg. v. H. Löwe. Stuttgart 1982; P. Ní

Chatáin–M. Richter: Irland und Europa – Die Kirche im Frühmittelalter. Stuttgart 1984.

11. Die Eingliederung der Sachsen ins Frankenreich. Wege der Forschung 185. Hrsg. v. W.

Lammers. Darmstadt 1970.

12. H. Dopsch: Slawenmission und päpstliche Politik – Zu den Hintergründen des Methodios-

Konfliktes. In: Der heilige Method, Salzburg und die Slawenmission. Hrsg. v. Th. PifflPerčević

u. A. Stirnemann. Innsbruck–Wien 1987. 304.

A Karantániában elő szlávokkal szemben, akik már korábban felszabadultak

az avar uralom alól, és helyette a Bajor Hercegségbe s a Frank Birodalomba

integrálódtak, a pannóniai szlávok egészen az Avar Kaganátus

806-ban bekövetkezett bukásáig avar fennhatóság alatt maradtak.13

A missziós feladatokat megtárgyalandó 796-ban Pippin táborában, a

Duna mentén – a pontos helyet a szakirodalom egy része Traisenburgban,14

másik része a Dunának a Dráva torkolata felőli részére15 teszi – helyi gyűlést

tartottak,16 amelyen többek között II. Paulinus, aquilieai pátriárka17 és Arn,

salzburgi püspök18 – és talán a passaui püspök is – részt vett.19 E conventus

fő tárgya az avarok megtérítésénél és megkeresztelésénél alkalmazandó

módszerek voltak – noha az avarok, illetve a hunok neve magában a dictatusban

nem fordul elő, csupán az általános, a pogányokra alkalmazott gens

megjelölés. (A gens nem tekinthető a populus szinonimájának, tekintettel

arra, hogy a populus a gens keresztény hitre tért részét jelöli.20) A gyűlés által

megállapított alapelvek szerint a megkeresztelkedésnek minden esetben

önkéntesnek kellett lennie, az igehirdetőnek rábeszéléssel, és nem emberi

félelem keltésével kellett eredményt elérnie, tehát „a pokol rémes kínja

keltsen félelmet, ne a véres kardél!”21

13. J. Deér: Karl der Grosse und der Untergang des Awarenreiches. In: Karl der Grosse. Hrsg.

v. W. Braunfels. Düsseldorf 1966. Bd. I. 719–791; Szádeczky-Kardoss S.: Az avar történelem

forrásai 557-től 806-ig. Budapest 1998. 306. skk.

14. A. Kollautz: Awaren, Franken und Slawen in Karantanien und Niederpannonien und die

fränkische und byzantinische Mission. Carinthia I. 156. 1966. 262.

15. H. Reimitz: Grenzen und Grenzüberschreitungen im Karolingischen Mitteleuropa. In:

Grenze und Differenz im frühen Mittelalter. Hrsg. v. W. Pohl u. H. Reimitz. Wien 2000.

157. (Idézi Veszprémy L.: Mint békák a mocsárban. Püspökök gyűlése a Duna mellett 796ban.

Aetas 2004. 2. 57.)

16. Conventus episcoporum ad ripas Danubii (MGH Conc. II. 1. Ed. A. Werminghoff. 172–

176); vö. Szádeczky-Kardoss 1998. 291–292; E dokumentum teljes magyar fordítását lásd

Veszprémy 67–71.

17. Paulinushoz bővebben lásd C. Giannoni: Paulinus II. Patriarch von Aquileia. Wien 1986.

18. Arnhoz bővebben lásd G. Demmelbauer: Arno, der erste Erzbischof von Salzburg 798–

821. (Dissertation) Wien 1950. 16. skk.

19. Veszprémy 56; Wolfram, H.: Salzburg, Bayern, Österreich. Die Conversio Bagoariorum

et Carantanorum und die Quellen ihrer Zeit. MIÖG Ergänzungsband 31. Graz–Wien–Köln

1995. 291.

20. Wolfram, H.: Conversio Bagoariorum et Carantanorum. Das Weißbuch der Salzburger

Kirche über die erfolgreiche Mission in Karantanien und Pannonien. Wien–Köln–Graz

1979. 28; 90.

21. Dictatus Paulini patriarchae (Glossar zur frühmittelalterlichen Geschichte im östlichen Europa.

Hrsg. v. F. Kämpfer–R. Stichel–K. Zernack. Serie A I. 229) Non de gladii mucrone,

nec coacti aut inviti trahantur ad baptismi lavacrum ...

A keresztség hagyományosan hús-vétkor és pünkösdkor volt kiszolgáltatható,

az adott kivételes körülmények

között azonban felnőtteket bármely vasárnapon lehetett keresztelni, a vasárnaptól

csak halálos veszély fennforgása esetén szabadott eltérni. A keresztség

szentségének kiszolgáltatása előtt a negyven napos oktatás keretében a

kathekumeneknek bizonyos alapvető ismereteket kellett elsajátítaniuk. (A

clerici illiterati működésének visszaszorítása, illetve felszámolása szintén

a conventus alapvető céljai között szerepelt.) Az újrakeresztelés kérdésben

a következőkre jutottak: akik esetében nem biztos, hogy megkeresztelték-e

őket, azokat újra kell keresztelni, akiket viszont már szabálytalanul ugyan,

de a Szentháromság nevében kereszteltek meg, csupán kézrátételben kellett

részesíteni.22

Ezen elvekben felismerhetjük az Augustinus De cathecizandis rudibus

című művére és Hieronymusra visszanyúló Alcuin hatását,23 aki arra biztatta

barátját, Arnt, hogy inkább az isteni kegyelmet igyekezzék hirdetni, mint

a tizedet behajtani, s figyelmeztette, hogy a frissen kereszténnyé lett lelkeknek

meg kell erősödnie, mielőtt igát vethetnének rájuk, és emlékezetébe

idézte, hogy a szászoknál is a tized erőszakos behajtása sodorta veszélybe

a misszió sikerét.24 Ugyanakkor Nagy Károlyhoz is azzal a kéréssel fordul,

hogy engedje el az avar területeken a tized fizetését,25 amely kérésnek az

uralkodó nagy valószínűséggel eleget is tett, nem véletlenül maradt fenn

majd három évszázadon át a csökkentett, ún. szláv tized intézménye.26 Nem

kapunk ugyanakkor világos információt arról, hogy milyen módon osztották

fel a Dunai Zsinaton a meghódított avar területeket a térítő feladatot ellátni

hivatott egyházmegyék között. A Conversio feltehetően egy korabeli oklevélre

támaszkodik, amely a 796-ban Pippin által megtett, és 803-ban Nagy

Károly által megerősített – Aquileia, Passau és Salzburg közti – hármas felosztásról

tudósít.27 Nem olvashatunk ugyanakkor egyértelmű rendelkezést

az Enns és a Rába közötti területnek a Passaui Püspökség alá tartozásáról,

noha ezt a Conversio szövege valószínűsíteni engedné, ugyanis a Salzburgi

Érsekségnek a Rábától és a Bécsi-erdőtől nyugatra, sőt a Dunától északra

kiterjedő tevékenykedéséről és birtokairól értesülhetünk.28

22. Veszprémy 59. sk.

23. Veszprémy 60.

24. Alcuinus, Epist. (Glossar A I. 232.) 107. Vö. Szádeczky-Kardoss 1998. 294.

25. Alcuinus, Epist. (Glossar A I. 232.) 99. Vö. Szádeczky-Kardoss 1998. 295.

26. Ehhez bővebben lásd F. Tremel: Der Slawenzehnt als Quelle der Siedlungsgeschichte. In:

Annales Instituti Slavici I. 2. 1966. 109–113.

27. Conversio Bagoariorum et Carantanorum 6.

28. Így például a Salzburgi Érsekség fennhatósága alá tartozott egy traismaueri templom, valamint

Adalwin is felszentelte Priwinának egy nyitrai templomát. Vö. Conversio 11.

A missziós feladatok elveinek meghatározása után azonban nem indult

meg rögtön a térítői munka. A római nemesség részéről III. Leó pápával

(795–816) szemben megnyilvánuló ellenállást leküzdendő, a Szent Pál

kolostor építése, valamint Salzburg érsekséggé emelése felől tárgyalandó

Nagy Károly 797 végén tizenkét követet küldött, akik között ott találjuk

Arnt, Paulinus aquilieai pátriárkát és Fardulfot, St. Denis apátját.29 E követségben

elért eredményeinek jutalmául 798. április 20-án Arn III. Leó pápától

megkapta a palliumot,30 majd Rómából hazatérőben az uralkodó azon

parancsa érte utol, hogy a meghódított területekre menvén ott térítő tevékenységet

folytasson,31 mielőtt azonban ezt megtette volna, még találkozott

Nagy Károllyal, akinek átadta Leó pápa üzenetét.32 Mivel a missziós munka

kevéssé felelt meg Arn egyéniségének, így e feladat közvetlen elvégzését –

a salzburgi hagyományt követve, hiszen már Virgil is Modestinusra bízta e

teendők elvégzését – egy missziós püspökre, Theoderichre bízta.33 Theoderich

püspököt (feltehetően a 799 júniusában megtartott Traismaueri Zsinat

után) Arn és I. Gerold vezették el működésének területére, Karantániába és

a meghódított Avariába, ami főként a magát Nagy Károlynak alávetett Tundun

hatalmi szférájába esett.34 Az avar területek megtérítésének gondolata a

jelek szerint magától Nagy Károlytól származott, a források legalábbis nem

tartalmaznak semmiféle utalást arra nézve, hogy a pápa akár Salzburgot,

akár más egyházmegyét e feladattal megbízott, vagy akár e feladatra csupán

bátorított volna. Salzburg központi szerepe a misszió során felette logikusnak

tűnik: ezen egyházmegye rendelkezett a legnagyobb tapasztalatokkal a

frissen meghódított pogány – így például a karantán – területek krisztianizálása

terén. Az anyagi eszközöket illetően úgyszintén Salzburg lehetőségei

voltak a legkedvezőbbek a bajor püspökségek közül, valamint nem szabad

megfeledkezni Arn személyéről sem, akinek kiváló szervezői tehetségét jól

ismervén az uralkodó szabad kezet adott a térítés részleteinek tekintetében.

29. Wolfram 1995. 290.

30. A salzburgi egyházmegye és a pápaság viszonyához bővebben lásd H. Schmidinger: Das

Papsttum und die bayerische Kirche – Bonifatius als Gegenspieler Virgils. In: Virgil von

Salzburg. Missionar und Gelehrter. Hrsg. v. H. Dopsch u. R. Juffinger. Salzburg 1985.

92–101; H. Schmidinger: Das Papsttum und die Salzburger Kirche im 8. Jahrhundert. In:

St. Peter in Salzburg. Das älteste Kloster im deutschen Sprachraum. Katalog der Landesausstellung.

Salzburg 1982.

31. Conversio 8.

32. Wolfram 1995. 292; Conversio 8.

33. Conversio 8. Vö. Wolfram 1979. 109–111; B. Wavra: Salzburg und Hamburg. Erzbistumsgründung

und Missionspolitik in karolingischer Zeit. 1991. 190.

34. Wolfram 1995. 293; Conversio 8.

Arnnak mint metropolitának lehetősége lett volna arra, hogy a missziós te-

rületen püspökséget alapítson, amit saját fennhatósága alá rendelhetett volna,

megelégedett azonban azzal, hogy – miként Karantánia esetében elődje,

Virgil püspök is – Avaria számára egy misszós püspököt, episcopus chorit

rendeljen. E lépéssel közvetlen befolyást és beavatkozást biztosított a maga

számára a misszió ügyeibe, mivel az episcopus chori hatalma teljes egészében

a megyéspüspöktől, illetve érsektől függ, akinek mindenestül alá

van rendelve.35 Az Avaricum területén történő püspökség létrehozása több

szempontból sem tűnt volna megfelelő lépésnek, ugyanis sem a terület politikai

struktúrája nem volt kellően stabil, a frankok még nem küzdötték le

az avarság ellenállását teljes egészében, az egymással versengő avar méltóságok

nem lettek volna képesek megfelelő támogatást biztosítani a térítői

munkához, valamint a terület földrajzi fekvése sem lett volna egyházjogi

szempontból megfelelő egy püspöki székhely létrehozására.36

Ezrbischof Arn von Salzburg. (Arn, Salzburg érseke.) Hrsg. von Meta Niederkorn-

Bruck undAnton Scharer. Veröffentlichungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung 40.

Wien–München, Oldenbourg, 2004. 178 old.

Nótári Tamás

35. Zacharias Epist. A 747. (MGH Epp. III. 3. 481.)

36. Wavra 199.