Klió 2008/2.
17. évfolyam
Középkor és kora újkor
Spanyol követség Timur, a sánta udvarában
A XV. század elejének spanyol követjárása Timur lenk (= a
sánta) szamarkandi
udvarában meglehetősen ismert a Belső-Ázsia történetével
foglalkozók
előtt. A történetnek magyar vonatkozásai is vannak.
Az ankarai csatában (1402), ahol Timur szétzúzta az első
török birodalmat,
Bajazid államát, a mongol táborban találjuk a kasztíliai
király két követét,
akik aztán Timur követével együtt viszik a győzelem hírét
III. Henrik
udvarába. A mongol követ Timur levele mellett a szultán
háreméből kiszabadított
hölgyeket is adott ajándékba Henriknek. Köztük egy Garai
hölgyet,
Angelinát is, aki a nikápolyi csata után kerülhetett török
fogságba.
A török fenyegetést érzékelő spanyolokat érdekli a sikeres
birodalomépítő
és törökverő Timur, ezért III. Henrik kasztíliai király
követeket küld
Szamarkandba. Ruy González de Clavijo, a király udvaronca
vezeti a 14 fős
küldöttséget, de mellette ott találunk egy másik rangos
személyt, Alfonso
Páez de Santamaría nevű papot, a teológia doktorát is, aki
jól ismerte a keleti
vallásokat, a latin, az olasz és a görög mellett beszélte az
arab, a török,
a perzsa nyelvet is. Kísérőjük és kalauzuk az úton Timur
követe, Mohamed
Alcaxi.
A könyv a követjárás naplója, amely az 1403. május 21. és
1406. március
24. közötti útról ad színes leírást.
Az útról szóló naplószerű tájékoztató az udvarban készült,
azonnal
a visszaérkezés után. A kritikai kiadásban, amelynek első
változata még
1943-ban jelent meg, Francisco López Estrada megkérdőjelezi
Clavijo
szerzőségét. Valószínűbbnek tartja, hogy az úton készített
jegyzetekből és
élőbeszédben tett kiegészítésekből az udvar írnokai formáltak
könyvet Páez
irányításával.
López Estrada terjedelmes bevezető tanulmánya külön
fejezetben foglalkozik
a könyv utóéletével. Megtudjuk, hogy, hogy már a XV.
században
kéziratban terjedt el a sikeres és kalandos történet, melynek
több változata
is fennmaradt. Az első nyomtatott változat 1582-ben jelent
meg, melyet
számos új kiadás követett, például 1782-ben. Angolra először
1859-ben
fordították, oroszra pedig 1881-ben. Ismerünk francia,
perzsa, török és több
orosz kiadást is, az elmúlt 50 évben pedig öt spanyol kiadása
is megjelent.
Sikerkönyv lett, amely már a XVI. században sok spanyol írót
megihletett.
Timur személyét is ők rajzolták meg igen pozitív vonásokkal.
López Estrada igen terjedelmes szakirodalmat is közöl, majd a
XV. századot
idéző helyesírással, gazdag jegyzetanyaggal közreadja a napló
szövegét.
Ez ma már nehezen olvasható, s úgy tudjuk, kiadás előtt áll
mai spanyol
nyelvre csiszolt változata.
A napló meglepően precíz, napra, napszakra pontos
információkat tartalmaz.
Folyamatosan megismerjük az úton érintett vidékek gazdaságát,
városainak lakóit, etnikai és vallási csoportjait, az
építkezések, épületek
jellegzetességeit. Sokat megtudunk a közelmúlt törökellenes
háborúiról és
Timur győzelmeiről, az egymás után megismert vazallus államok
vezetőiről
és a helyi nagyurakról. Valószínűleg Alcaxi, Timur követe a
fő informátor,
ahogy ő teremtette meg az utazás biztonságos körülményeit is,
amely során
sivatag, havas hegyvidék, sűrűn lakott folyóvölgyek váltják
egymást.
A követek forgalmas úton, a távolsági kereskedelem
interkontinentális útvonalán
járnak. Görög, török, örmény, genovai, velencei
kereskedőkaravánokkal
találkoznak, s hatalmas vásárokat érintenek. Európában
ismeretlenül
gazdag és magas színvonalú mezőgazdasággal találkoznak: a
gyapot, a
szőlő és a rizsültetvények, gyümölcsöskertek világa ez.
Közben pontos és
színes leírást kapunk az öltözködésről, az ételekről és
étkezési szokásokról,
a nagyurakról, az uralom és alávetettség mindennapi
viszonyairól.
E leírások természetesen a szárazföldi, Trebisondától
Szamarkandig tartó,
kb. 3000 kilométeres útról szólnak, hiszen előtte a Földközi-
és Fekete-tengeren
hajóztak. Közben Azerón, Soltania, Teherán, Bukhara voltak a
fő stációk.
Ahogy közelednek Szamarkandhoz, egyre többet tudunk meg Timur
családjáról és a birodalom vazallusi kapcsolatairól is.
Közben az egyiptomi
követ és kísérete csatlakozik hozzájuk, és Szamarkandba már
együtt érkeznek.
Timur és udvara itt tartózkodott a hosszú évek háborúi után.
1404. szeptember 8-án érkeztek ide a spanyol követek és
november 21én
indultak vissza. 75 napot tartózkodtak Timur udvarában, s
közben 18
„fiesztán” vettek részt. Az udvar és Timur katonai vezetői
3-4 naponta mulatoztak.
Érzékletes leírást kapunk a fiesztákról, a résztvevőkről,
különösképpen
Timur asszonyairól, az ételekről és étkezési szokásokról, az
italok,
különösen a bor iránti vonzalmukról. Szemléletesen írnak
Timurról, aki
ez időre látását csaknem teljesen elvesztette,
mozgásképtelen, hordszéken
szállítják. Az udvar belső rendjéről, a Timur nemzetség
hierarchiájáról is
sokat megtudhatunk, ahogy a városon kívüli szervezett katonai
táborok életéről
is. Az Amu Darja folyó mentén 150–200 ezer lovas gyülekezett,
családjukkal
sátorban éltek, jelezve a kínai hadjáratra való készülődést.
Talán
ez az oka, hogy sokat megtudunk Kínáról, a megérkező kínai
követről, aki
800 tevén hozott ajándékot Timurnak. A követeknek katonai
hadgyakorlatot
is bemutatnak. Meglepve írnak a többezres csapattestek
fegyelmezett,
gyors, tervszerűmozgásáról, az irányítás magas szintjéről.
Itt látnak először
elefántokat is, pontos és lelkes leírást is mellékelve. A
harci elefántok bemutatója
elképedést váltott ki a követekben.
Természetesen a spanyol követek fogadása is nagy helyet
kapott a könyvben,
ahogy a Timurral való más találkozások is. Ám október végétől
Timur
halálos betegségéről adnak hírt. A nagyúr nem fogad
követeket, s végül
személyes búcsú és válasz-üzenet nélkül indulnak vissza
Európába Kasztília követei.
A visszaút a kezdődő zavargások miatt (Timur a kínai hadjárat
kezdetén,
1405 januárjában meghalt) nem azonos a Szamarkandba tett
úttal. Sietősen,
s kevés szóval foglalják össze ennek történéseit. III. Henrik
Alcala de Henares-i
udvarába 1406. március 24-én érkeztek vissza.
Értékes, különleges forrást ismerhetünk meg. Ochoa Brun
akadémikusnak
minden bizonnyal igaza van, amikor a spanyol
diplomáciatörténet legfontosabb
középkori eseményének tartja Clavijo útját, s a naplót a
legfontosabb
útleírásnak, amely már a kor emberének kíváncsiságát is
tudatosan
ki akarta elégíteni.
Érdemes lenne a kötetet magyarul is megjelentetni!
Ruy González de Clavijo: Embajada a Tamorlán. (Követség
Timurhoz) Edición de Francisco
López de Estrada. Madrid, 2005, Castalia, p. 422.
Anderle
Ádám