Klió 2008/2.

17. évfolyam

Középkor és kora újkor

A régi Rusz kereskedelme (IX–XVI. század)

Előnyös földrajzi helyzete, folyami útvonalai, értékes természeti kincsei a

Rusz számára már a kezdet kezdetén lehetővé tették azt, hogy bekapcsolódjon

a Baltikum és Bizánc, a Dnyeper és a Duna, a Közel-Kelet és Kelet-

Európa közötti távolsági kereskedelembe. Az orosz, vagy az oroszok által

közvetített áruféleségek, az úgynevezett északi nyerstermékek, a prémek, a

méz, a viasz, a borostyán, a mamut- és rozmáragyarak iránt állandó igény

mutatkozott. Ennek következtében létrejött egy kereskedelmi rendszer,

amely a politikai változásoktól függetlenül, a szereplők időnkénti cseréje

mellett a vizsgált korszakban a térség konstans jellemzője maradt. Valerij

Borisovič Perhavko monográfiája ezt a periódust, a Rusz kereskedelmét

elemezte a IX-től, a XVI. századig terjedő időszakban.

A kötet kemény borítóval, tetszetős kivitelben, több mint félszáz korabeli

rajzzal, valamint a szöveget kiegészítő táblázattal gazdagítva jelent meg.

A szerző a kötetet négy nagy egységre tagolta: az első részben az orosz

kereskedelem és a kereskedőréteg kialakulását tárgyalta; a második részben

dolgozta fel a prém- és a gabonakereskedelmet; a harmadik egység témája a

kereskedelem és az egyház, a kereskedők és a kolostorok voltak; az utolsó

részben pedig a kereskedőréteget, mint társadalmi csoportot elemezte. A

bőséges irodalomjegyzék mellett különösen jól hasznosítható a szöveghez

csatolt szótár, amely a korszak orosz kereskedelmi kifejezéseinek magyarázatát

tartalmazza.

A kötet első részében az orosz kereskedelem létrejöttét tanulmányozhatjuk.

A Rusz kialakulásával egy időben olyan társadalmi réteg szerveződött,

amely főként kereskedelemmel foglalkozott. A kereskedőréteg megjelenésének

az volt az előfeltétele, hogy a fejedelmek és az előkelők tulajdonában

nagymennyiségű jól értékesíthető termék halmozódjon fel. A kezdeti időszakban

bizonytalan a harcosok és a kereskedők, a katonai expedíciók és a

kereskedelmi vállalkozások egymástól való elkülönítése, azok értékelése.

A szerző az orosz kereskedelem súlypontjának eltolódását vizsgálta a

Duna felső szakaszától a torkolatvidék felé. Azt a folyamatot követhetjük

nyomon, amely során a Kijevből Prágába, illetve Regensburgba irányuló

orosz export súlypontja áthelyeződött az Al-Duna térségébe. A „Povest’

vremennih let” őrizte meg számunkra Szvjatoszlav híres mondatát a 969-es

esztendőből, amely szerint nem Kijevben, hanem Preszlávban akar uralkodni,

mert oda áramlik a görög arany, bor, drága szövetek, Csehországból

és Magyarországról az Al-Dunához viszik az ezüstöt és a lovakat, a

Ruszból pedig a különbözőprémeket, viaszt, mézet, rabszolgákat. A szöveg

alapján két kereskedelmi útvonalat különíthetünk el: az egyik kelet-nyugati

irányban szelte át Európa középső térségeit a Volgai Bulgáriától kezdődően,

Kijeven és Prágán keresztül a dél-német városokig, illetve azokon is

túl egészen Andalúziáig; a másik az észak-déli útvonalat jelölte, amely a

Baltikumot kötötte össze Konstantinápollyal. Ez utóbbi volt „a varégoktól a

görögökig”, a Dnyeper mentén húzódó útvonal.

Perhavko a kötet második részében a gabona- és a prémkereskedelmet

vizsgálta meg. A X–XIII. század közötti időszakban a városok számának

és lakosságának gyarapodása növekvő gabonaigényt vont maga után. A

korszakban a Rusz határain túlra irányuló gabonaexportról nem beszélhetünk

– talán a sztyeppi peremterületek jelentettek kivételt – hanem a déli

régiókból szállítottak gabonát az északi térségekbe. A külföldre irányuló

export legfőbb gátja az volt, hogy a gabonát a szállítási költségek miatt nem

lehetett nyereséggel eladni. Az ukrán és a lengyel térségekből a Nyugati-

Bugon, a Visztulán, majd Gdanskon keresztül Nyugat-Európába irányuló

rendszeres, nagy mennyiségű gabonakivitel majd csak a XV. század végén,

a XVI. század elején kezdődik.

A legértékesebb és a legtöbb hasznot hozó termék, amelyet a Ruszból

exportáltak, az egész vizsgált korszakban a prém volt. A különböző prémek

– coboly, hermelin, medve, hiúz, farkas – iránt a belső és a külső piacokon

mutatkozó állandó kereslet arra ösztönözte az orosz kereskedőket, hogy minél

mélyebbre hatoljanak be az északi erdőségekbe. Ezek az expedíciók

eredményezték Karélia, az Északi-Dvina, a Mezen’, a Pecsora vidékeinek

megismerését egészen az Urálig, majd betagolódásukat előbb a Novgorodi

Nagyfejedelemségbe, utóbb pedig a Moszkvai Oroszországba.

A szerző a kötet harmadik részének a Mérleg és a kereszt címet adta,

amelyben az egyház, illetve az egyes egyházi intézmények szerepét vizsgálta

a kereskedelemben. Arról a folyamatról van szó, amely során az eredetileg

a fejedelemtől függő kolostorok – az egyes kereskedőtársaságok templom

alapításaitól nem függetlenül – egyre aktívabb szerepet játszottak a Rusz

külkereskedelmében. 1267-ben Mengü-Temür mentesítette az ortodox egyházat

– „a fehér és a fekete papságot” – a kereskedelem után eladdig fizetett

vám lerovásától. Ezt a dokumentumot Perhavko értelmezésével ellentétben

talán nem az orosz „fehér és fekete papságnak” a kereskedelemben betöltött

szerepe szerint kell értékelnünk, hanem a mentesítés puszta tényében.

Mengü-Temür új fejezetet nyitott a kolostorok kereskedelmében.

A szerző a kötet negyedik részében az orosz kereskedőréteg létrejöttét

és „működését” vizsgálta. A kereskedőréteg kialakulása a X. században

gyökerezett, amikor az egyes druzsinatagok nem csak adók begyűjtésében

vettek részt, hanem a felesleg eladásában is a Rusz határain túl. A későbbiek

folyamán a kereskedőréteg nem csupán a druzsinákból, hanem más társadalmi

csoportokból, városi elemekből, szabad parasztokból, sőt még a holopok

közül is verbuválódott. Perhavko a továbbiakban megmagyarázta „kupec”,

a „kupčina”, a „gost’”, a „torgovec”, a „prodavec” kifejezések pontos, vagy

viszonylag pontos tartamát. Megvizsgálta még azt, hogy milyen feltételek

mellett lehetett valaki tagja egy kereskedőtársaságnak.

A terminológiai kitérő után a szerző a Rusz kézműiparát és kereskedelmét

tatárok előtti, illetve tatár korszakra osztotta. Összegyűjtötte a több mint

100 (?) mesterség közül a legfontosabbakat, felsorolta a Ruszból kivitt és

oda behozott árukat. A mongol invázió eltérő mértékben érintette a kézműipart

és a kereskedelmet. Az előbbi lassabban állt helyre, amelynek legfőbb

oka az volt, hogy a tatárok sok mesterembert magukkal hurcoltak, akiket

azután saját sztyeppi városaikban telepítettek le. A kereskedelem gyorsan

újjászerveződött, hiszen az északi nyerstermékek megszerzésében az Arany

Horda kánjai érdekeltek voltak.

A Russzal jóformán egy időben létrejött kereskedőréteg történetének

fontos szakasza volt a XIV–XV. század, amely periódust Perhavko – többek

között – a novgorodi, a pszkovi, a moszkvai kupčinára tagolta. A XVI. századra

az orosz kereskedelem keretei megváltoztak, eltűntek a korábbi független

fejedelemségek, befejeződött az orosz földek összegyűjtése, amely

már egy új korszak kezdetét jelölte.

Perhavko jelen mű megalkotásával arra vállalkozott, hogy a régi Rusz

kereskedelmét egyetlen kötetbe foglalja. A témából következően nem csupán

gazdaságtörténeti, de hangsúlyosan társadalomtörténeti munka született,

amely a későbbiekben nagy valószínűséggel alapművé válik.

Perhavko, Valerij Borisovič: Torgovyj mir srednevekovoj Rusi. (A régi Rusz kereskedelme).

Academia. Moszkva, 2006. 607 o.

Pintér János Zsolt