Klió 2008/2.

17. évfolyam

Középkor és kora újkor

Fontes Iuvavenses – válogatás a középkori Salzburg

forrásaiból

2006-ban látott napvilágot Herwig Wolfram szerkesztésében a Quellen zur

Salzburger Frühgeschichte című kötet, amely három jól körülhatárolható

forráscsoportot dolgoz fel, s a mérvadó latin szövegkiadás és a német fordítás

mellett gazdag jegyzetapparátust, kommentárt, a történelmi és irodalomtörténeti

hátteret feltáró tanulmányt nyújt a munka olvasója számára. A kötet első,

Fritz Lošektől származó darabja a kora középkori salzburgi birtokjegyzékekkel,

a Notitia Arnonisszal és a Breves Notitiaevel foglalkozik, a második részben

Lukas Wolfinger dolgozza fel a Carmina Salisburgensia

címen nyilvántartott gyűjteményt, a harmadik részben pedig Bernhard Zeller

elemzi a Historia calamitatum ecclesiae Salzburgensis című művet.

A birtokjegyzékekről a közelmúltban mind fordításkötetünkben, mind

monográfiánkban, mind pedig tanulmányainkban bővebben értekezünk,1

ezért rövid ismertetésünkben a Carmina Salisburgensia összefoglaló néven

számon tartott, a salzburgi historiográfia szemszögéből sem lényegtelen, a

kor szellemi arculatának képét gazdagító gyűjteményről kívánunk néhány

megállapítást tenni.2 A Carmina Salisburgensiát tartalmazó kódex3 datálása

nem könnyű feladat. A kódex hosszú időn át a regensburgi Szent Emme-

ram-kolostor könyvtárában pihent, keletkezésének helye azonban Salzburg,

ideje pedig a IX. század második fele volt, s ennek megfelelően Bernhard

Bischoff a Salzburgi Érsekség Karoling-kori kézirataként a 176-os számmal

látta el.4 A kódex egyfelől formulákká egyszerűsített – nagyrészt Alcuintól

származó – leveleket tartalmaz, amelyeket közvetlenül a versek követnek.

A kora újkor tudósai közül Johannes Turmair és Jean Mabillon tanulmányozták

a kódexet, utóbbi pedig 1723-ban bizonyos részeit – így többek között

számos versét is – publikálta.5 Ezt követően került a kódex a müncheni

Staatsbibliothekba. Azon kérdésre azonban, hogy mikor és miképpen jutott

Salzburgból a regensburgi kolostorba, nem lehet egyértelmű feleletet adni:

Georg Swarzenski azt vélelmezte, hogy már igen korán és közvetlenül Német

Lajos tulajdonából ment át a regensburgi kolostor könyvtárába,6 ezzel

szemben Bischoff éppen azon kódex kapcsán, amelynek sorsát Swarzenski

analógiaként felhasználta, úgy foglal állást, hogy az csupán a XV. században

kerülhetett Regensburgba.7 Ugyanakkor Lukas Wolfinger úgy véli, hogy a

kódex 8. carmenjét a Conversio Bagoariorum et Carantanorum keletkezésének

idején, vagyis 870-ben8 Salzburgban ismerték. Hogy maga a kódex

ekkortájt még születési helyén volt-e megtalálható – nem tudhatjuk.9

1. Nótári T.: A salzburgi historiográfia kezdetei. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 23.

Szeged 2007; Források Salzburg kora középkori történetéből. Szeged 2005; Adalékok

Virgil apát és püspök bajorországi működéséhez. In: Medievisztikai tanulmányok, Szeged

2005 99. skk.; Két forrás a kora középkori Salzburgból, Notitia Arnonis – Epistola

Theotmari. Aetas 2004/2. 72. skk.; Virgil püspök bajorországi jogvitáinak margójára. In:

Tanulmányok Máthé Gábor 65. születésnapja tiszteletére. Szerk. Mezey B.-Révész T. M.

Budapest 2006. 369. skk.; On Bishop Virgil’s Litigations in Bavaria. Acta Juridica Hungarica

2007. 1. 49. skk.; A kora középkori salzburgi birtokjegyzékek margójára. Jogelméleti

Szemle 2006 / 3.

2. Wolfinger, L.: Die sogenannten „Carmina Salisburgensia” und der Clm. 14743. In: Quellen

zur Salzburger Frühgeschichte. Veröffentlichungen des Instituts für Österreichische

Geschichtsforschung 44; Mitteilungen der Gesellschaft für Salzburger Landeskunde, Ergänzungsband

22. Hrsg. v. Wolfram, H. Wien–München 2006. 188–224. A carmenek számozása

tekintetében is Wolfinger kiadását követjük, az egyes carmenek esetén azonban

jelezzük a Dümmler-féle besorolást is.

3. A müncheni Staatsbibliothek 14743-as számú kódexe.

4. Bischoff, B. Die südostdeutschen Schreibschulen und Bibliotheken der Karolingerzeit II.

Die vorwiegend österreichischen Diözesen. Wiesbaden 1980. 160. sk.

5. Mabillon, J. Vetera analecta … sive collectio veterum aliquot operum omnis generis II.

Parisiis 1723. 346–349.

6. Swarzenski, G. Die Regensburger Buchmalerei des 10. und frühen 11. Jahrhunderts. Stuttgart

19692. 12.

7. Bischoff, B. Bücher am Hofe Ludwigs des Deutschen und die Privatbibliothek des Kanzlers

Grimalt. Mittelalterliche Studien 3. 1981. 192.

8. A Conversio datálásához lásd Wolfram, H. Salzburg, Bayern, Österreich. Die Conversio

Bagoariorum et Carantanorum und die Quellen ihrer Zeit. Mitteilungen des Instituts für

Österreichische Geschichtsforschung, Ergänzungsband 31. Wien–München 1995. 193;

Lošek, F. Die Conversio Bagoariorum et Carantanorum und der Brief des Erzbischofs

Theotmar von Salzburg. MGH Studien und Texte 15. Hannover 1997. 6; Lošek, F. Sieben

Fragen zu sieben ausgewählten lateinischen Denkmälern des Salzburger Frühmittelalters:

Gemeinsamkeiten und Unterschiede. In: Tassilo III. von Bayern. Großmacht und Ohnmacht

im 8. Jahrhundert. Hrsg. v. Kolmer, L.–Rohr, Chr. Regensburg 2005. 124. skk.; Conversio

Bagoariorum et Carantanorum. Aetas 2000/3. 93. skk.; Megjegyzések a Conversio Bagoariorum

et Carantanorum avar vonatkozású fejezeteihez. In: Tanulmányok a középkorról. A

II. Medievisztikai PhD-konferencia előadásai. Szeged 2001. 67. skk.; A Salzburgi Érsekség

és Metód konfliktusa a Conversio Bagoariorum et Carantanorum tükrében. Belvedere Meridionale

2005. 3–4. 37. skk.; On the Avar-related chapters of the Conversio Bagoariorum

et Carantanorum. Chronica 2005. 26. skk.

9. Wolfinger 2006. 183.

A kódex datálását a püspökök versbe foglalt listája teszi lehetővé.10 Ezek

alapján megállapíthatjuk, hogy Liupram salzburgi érsek (836–859), Erchanfried

regensburgi püspök (848–863) és Anno freisingi püspök (854–875) korában

keletkezett, az utóbbi esetében pedig a forrás azt is megemlíti, hogy még

hivatalban van. Természetesen nem zárhatjuk ki, hogy a kódex megírásakor

egy korábbi püspöki névsort aktualizáltak, ám semmilyen gyanújel nem szól e

hipotézis mellett. Liupram érsek haláláról a kódexből nem szerzünk tudomást

– elődeinek, Virgil, Arn és Adalramnak sírversét ugyanakkor tartalmazza a

kézirat. Mindezek alapján Liupram halála terminus ante quemnek, Anno püspökké

szentelése pedig terminus post quemnek tekinthető, vagyis a püspöki

névsor tehát valamikor 854 és 859 között született.11

Az Ernst Dümmler által bevezetett Carmina Salisburgensia elnevezés12

annyiban problematikus ugyan, hogy azon látszatot kelti, mintha mindezen

versek Salzburgban születtek volna, noha számos carmen esetén ez valószínűtlen,

illetve bizonyíthatóan valótlan, ugyanakkor valamennyi, e cím alatt

összefoglalt vers kötődik valamilyen módon Salzburghoz, hiszen a nem ott

keletkezettek is Salzburgról és püspökeiről/érsekeiről szólnak, gyakorta

vers formájában írott levélként.13 A corpus egységes értékelését nagyban

megnehezíti az egyes carmenek szerzőjének, keletkezési idejének és helyének

meghatározása során felmerülő kérdések, a versek tematikájának sokszínűsége

és igencsak eltérő irodalmi – grammatikai és stiláris – színvonala,

ugyanakkor az általánosan elterjedt toposzoknak a konkrét történelmi hátteret,

illetve kontextust nem egyszer elhomályosító, bőséges használata.

10. Carm. 8, 10; 9, 15–16; 10, 8; 11, 9.

11. Wolfinger 2006. 183.

12. Lásd MGH Poetae Latini aevi Carolini 2. Ed. Dümmler, E. Berlin 1884. 637–648.

13. Wolfinger (2006. 186.) a 2., 6., 7. és 22. carmen esetében véli úgy, hogy azok nem Salzburgban

keletkeztek.

A költői tevékenység salzburgi fellendülése kétségkívül Arn 798-ban

történt érsekké válásához és a frank uralkodó bizalmas környezetéhez tartozó

Alcuinnal fenntartott barátságához köthető,14 amit a Salzburgban lejegyzett

és rendszeresen másolt Alcuin-versek száma is bizonyít.15 Lukas

Wolfinger ezen kívül a következő, igen meggyőző érveket sorakoztatja fel

a Karoling-kor költészetének Salzburgban kifejtett hatását bizonyítandó.

Ernst Dümmler számos, nem az említett kódexben található költői munkát

is a Carmina Salisburgensia körébe vont, és kiadásában tematikus rendszert

követve bizonyos kódexek megbízóinak lelki üdvéért történő imaszándékot

magukba foglaló, metrikus formában írott ajánlást is átcsoportosított e kategóriába.

Szintén a salzburgi költőiskolához kapcsolódnak a salzburgi Baldo

magister neve alatt ránk maradt carmenek,16 valamint a Miracula Virgilii

által hagyományozott azon vers, amely állítólag Virgil sírjának felfedezése

alkalmával került elő.17 Magától Arntól három disztichont ismerünk,

ezek az italt sem megvető, egyébként nem azonosítható Cuculushoz írott

levelének képezik részét.18 Dümmler egy rövid panegyricust Arn érsekre

vonatkoztatott, s ennek megfelelően helyezett el a költői művek sorában,19

Bernhard Bischoff a formuláskönyveket és leveleket tartalmazó szövegkiadásában

néhány carment is felvett,20 amelyek több-kevesebb biztonsággal

Adalram érsek (821–836) tevékenységéhez kapcsolódnak.21

14. Arn pályafutásához és Alcuinhoz fűződő barátságához lásd Wolfram, H. Arn von Salzburg

und Karl der Große. In: 1200 Jahre Erzbistum Salzburg. Die älteste Metropole im deutschen

Sprachraum. Hrsg. v. Dopsch, H.–Kramml, P. F.–Weiß, A. S. Salzburg 1999. 22.

skk.; Demmelbauer, G. Arno, der erste Erzbischof von Salzburg 798–821. (Diss.) Wien

1950; Diesenberger, M.–Wolfram, H. Arn und Alcuin 790 bis 804: zwei Freunde und ihre

Schriften. In: Erzbischof Arn von Salzburg. Hrsg. v. Niederkorn-Bruck, M.–Scharer, A.

MIÖG Ergänzungsband 40. Wien–München 2004. 86. skk.

15. Ehhez lásd Dümmler, E. Die handschriftliche Überlieferung der lateinischen Dichtung aus

der Zeit der Karolinger. Neues Archiv der Gesellschaft für ältere deutsche Geschichtskunde

4. 1879. 123. skk.

16. MGH Poetae Latini aevi Carolini 4. Ed. Dümmler, E. Berlin 1884. 1061.

17. Gesta archiepiscoporum Salisburgensium. Ed. Wattenbach, W. MGH SS 11. Hannover,

1854. 88.

18. MGH EE 4. Ed. Dümmler, E. Berlin 1895. 109. sk.

19. MGH Poetae Latini aevi Carolini 2. Ed. Dümmler, E. Berlin 1884. 666.

20. Bischoff, B. Salzburger Formelbücher und Briefe aus Tassilonischer und Karolingischer

Zeit. Sitzungsbericht der Bayerischen Akademie der Wissenschaften, Heft 4. 1973. München

1974. 28. sk.

21. Wolfinger 2006. 226. sk.

A Carmina Salisburgensia darabjain végigtekintve megállapíthatjuk, kivétel

nélkül valamennyi gyakorlati célzattal született, az ún. Gebrauchspoesie

körébe tartozik.22 A Karoling-kor költészetének időnként megnyilvánuló

megítélése leginkább az eredetiség és a kreativitás, valamint a „valódi érzés”

hiányára vezethető vissza, s ezen ítélet természetesen kiterjedt a meglehetősen

egyenetlen színvonalú salzburgi carmenekre is. Kétségkívül tagadhatatlan,

hogy – miként a korszak költészete gyakorta – e versek is olykor sablonokból,

panelszerűen felhasználható, előre megírt vagy az elődöktől átvett

sortöredékekből, verssorokból építkeznek, s a szokványos toposzok sem mindig

hatnak túlontúl őszintén, ám a modern kor elvárásait a VIII. és IX. század

költészetére visszavetíteni, s a korszak szerzői által meg nem fogalmazott és

megvalósítani nem vágyott elveket rajtuk számon kérni, súlyos anakronizmus

volna. A kor költészetének didaktikai szerepe mellett nem szabad megfeledkezni

társadalmi funkciójáról sem: a barátság ápolása, az imaszándék kinyilvánítása

és kérése, az uralkodók és egyházfők erényeinek dicsőítése, uralmuk

legitimálása (így például a versek barátjának számító Nagy Károly esetében)

– mindezen feladatokat a költői művek látták el, s ennek megfelelően alkalmazkodtak

az adott terület erősen formalizált szabályaihoz, amelyek nem sok

teret engedtek az egyéni érzések megnyilvánulásának. Tekintettel arra, hogy

a költőnek e feladatokat „hatékonyan” kellett ellátnia, bölcsen tette, ha nem

tért le a már ismert ösvényről, hiszen a már bevált sablonokat mutato nomine

sikerrel alkalmazhatta a továbbiakban. Nem lehetett az sem elhanyagolható

momentum, hogy a címzettről írott és hozzá eljuttatott carmen értékes ajándéknak

számított, illetve alkalmas lehetett ajándékok viszonzására, tehát a

költészet a társadalmi kapcsolatépítés bevett eszközeként nyert jelentőséget.

Ennek megfelelően a bajorországi funkcionális költészet megjelenése egyértelműen

jelzi, hogy Salzburg e tekintetben is integrálódott a Karolingok birodalmába,

érsekei és magisterei pedig egyfelől versíróként, másfelől versek

címzettjeként bekerültek a birodalom szellemi véráramába.23

A Carmina Salisburgensia darabjairól a nagyfokú színvonalbeli különbségek

ellenére megállapítható, hogy nem maradnak alatta a Karoling-birodalom

általános nyelvi nívójának.24 Lukas Wolfinger meggyőzően cáfolta Ernst

Dümmlernek a Carmina Salisburgensiában fellelhető antik reminiszcenciákra

vonatkozó téziseit. A Dümmler valószínűsítette, Vergiliustól és Ovidiustól

származtatott átvételek kapcsán rámutatott arra, hogy e fordulatok nem

feltétlenül vezethetők vissza az említett klasszikus auctorok kiemelkedően

elmélyült ismeretére, hanem éppúgy – sőt, valószínűbben – származhattak

Venantius Fortunatus, Aldhelm vagy Alcuin munkásságából.25

22. Lošek, F. Die Auswirkungen karolingischer Politik und Reformen im Südosten des Reiches

anhand der lateinischen Überlieferung. Das Beispiel Salzburg. In: Karl der Große und

das Erbe der Kulturen. Akten des 8. Symposiums des Mediävistenbandes e. V., Hrsg. v.

Erkens, F.-R. Berlin 2001. 116; Wolfinger 2006. 227.

23. Wolfinger 2006. 229. skk.

24. Knapp, F. P. Die Literatur des Früh- und Hochmittelalters in den Bistümern Passau, Salzburg,

Brixen und Trient von den Anfängen bis zum Jahre 1273. Geschichte der Literatur in

Österreich von den Anfängen bis zur Gegenwart I. Hrsg. v. Zeman, H. Graz 1994. 32.

25. Wolfinger 2006. 231. sk.

Egyértelműen le kell szögeznünk, hogy a Carmina Salisburgensiát tartalmazó

kódex versei nem egyetlen szerzőművei: három auctort, Alcuint, Dungalt

és Német Lajost – vagy esetleg a verset helyette megíró, Wolfinger által

ghostwriternek titulált poétát – név szerint tudunk azonosítani, a többi carmen

szerzője homályba vész. A többi vers esetében sem szükséges feltétlenül salzburgi

származású szerzőt feltételeznünk – ám a hiperkritika álláspontját elutasítva

e textusokat is megilleti az ellenkezőbizonyításáig az ártatlanság, illetve

az eredetiség vélelme. Bizonyos carmenek kapcsán jó eséllyel elfogadhatjuk

ugyanakkor azon feltételezést, hogy helyileg nem Salzburgban íródtak, így

például az Adalramnak címzett vers esetében, amelyben a szerzőkifejti, hogy

az érseket egykor megismervén erősen vágyik arra, hogy újból találkozzék

vele26 – aligha képzelhető el, hogy e sorok az érseki székhelyen íródtak volna,

sokkalta inkább feltételezhetünk szerzőként egy Salzburgból származó, ám a

távolban tartózkodó és író tisztelő barátot. Két verset kivéve semmilyen gyanújel

nem szól az ellen, hogy a sorokat ténylegesen Salzburgban írták volna,

tehát jó okkal vélelmezhetjük ezeket ex asse salzburgi carmeneknek.27

A konkrét szerző identifikációját nem biztosító carmenek esetében

kérdésként merül fel, hogy kihez, illetve kikhez kapcsolhatjuk ezen alkotásokat.

Természetesen (a hipotézis szintjén) nem zárható ki sem a közvetlen

érseki, sem pedig – a versek némiképp didaktikus jellegéből adódóan

– egy salzburgi magisterhez köthető szerzőség. Ám az egy szerzőhöz

történő kapcsolás hipotézisét megingatja egyrészt a versek színvonalának

erős ingadozása, másrészt az azonosítható szerzők (Alcuin, Dungal, Német

Lajos) arányaiban nagy száma, harmadrészt a carmenek születése közötti

időbeli intervallum. A sokszerzős hipotézis gyengíti ugyanakkor, hogy e

korban feltehetően Salzburgban sem tevékenykedett túlontúl sok poéta, s

a versek szóhasználata és motívumai igen hasonló; nagy valószínűséggel a

legjobbnak ítélt költőt bízták meg az érsekek kiválóságát zengő carmenek

megalkotásával. Ha feltétlenül egyetlen személyben vágynók megtalálni a

legtöbb carmen szerzőjét, úgy leginkább a már említett Baldo magister neve

kerülhetne szóba, akinek műveltségét és hírnevét mind az általa,28 mind pedig

a hozzá írott29 versek bizonyítják. Tényként könyvelhetjük el azonban

– a szerzőség kérdésétől függetlenül –, hogy noha a versek egy része feltehetően

didaktikai célokat szolgált, számos darabnál az auctor a salzburgi

történelem fontosnak ítélt momentumait igyekezett megörökíteni,30 ami korántsem

idegen a gyakorlati szempontokat és legitimációs igényeket határozottan

közvetítő VIII. és IX. századi salzburgi forrásoktól.31

26. Carm. 1, 9. 38–39.

27. Wolfinger 2006. 2006. 232. sk.

28. Carm. 2; Versus Baldonis 1. MHG Poetae 4. 1061.

29. Carm. 22.

30. Így például Carm. 8–17.

31. Wolfinger 2006. 233. skk.

Quellen zur Salzburger Frühgeschichte. (Források a korai salzburgi történelemről.) Herausgegeben

von Herwig Wolfram. (Veröffentlichungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung

44; Mitteilungen der Gesellschaft für Salzburger Landeskunde, Ergänzungsband

22) Wien–München, Oldenbourg, 2006. 319 old.

Nótári Tamás