Klió 2008/1.

17. évfolyam

Középkor

Az Asztraháni Kánság

Az Asztraháni Kánság, összehasonlítva a Krími, vagy a Kazáni Kánsággal

sokkal nehezebben kutatható államszervezet, legfőképpen a rendkívül

szegényes forrásanyag miatt. Az Arany Hordának erről az utódállamáról

keveset írtak, az a kevés is legfőképpen a XVI. század közepére vonatkozik,

amikor a kánság a Moszkvai Oroszország része lett. Ilja Vlagyimirovics

Zajcev alábbiakban ismertetett kötete az Asztraháni Kánságról írt első monográfia.

A szerző a kötet elején összefoglalta azokat a nézeteket, amelyek Asztrahán

elhelyezkedésére vonatkoznak. A „tatár” Asztrachán valahol a mai

Asztrahán környékén, a Volga-deltában helyezkedett el. A város lokalizálását

több tényező nehezíti, többek az, hogy a lehetséges helyszínek részben

vagy egészben víz alatt vannak, a település épületei elpusztultak a későbbi

építkezések során, illetve a térség régészeti feltárása hiányos.

A város keletkezése hagyományosan a XIII. századra tehető, Zajcev ismertetett

néhány ezzel ellentétes elképzelést is, amelyek szerint Asztrahán

azonos Tmutarakán vagy Itil településekkel. Etnikai összetételét tekintve

Asztrahán éppen olyan heterogén volt, mint az Arany Horda többi városa,

lakosságának lélekszámát nem lehet meghatározni. Asztrahán a XIII–XIV.

században a Hadzsi-Tarhán nevet viselte és az Arany Horda legnagyobb

városai közé tartozott, fontos tranzitkereskedelmi csomópont volt a Dontorkolat,

a Derbendi-kapu, a Jajik menti Szarajcsik és a Káma-vidék között.

Asztrahán 1395–1396-ban az Arany Horda sok más városával egyetemben

áldozatul esett Timur Lenk seregeinek, ennek ellenére újjáépült és a XV.

században is a térség legjelentősebb városainak egyike maradt.

Az Arany Horda utódállamainak kontúrjai az 1360–1370-es években

körvonalazódtak, majd ténylegesen a XV. század közepén jöttek létre. A

szerző hosszú oldalakon keresztül ismertette a történészek meglehetősen

eltérő nézeteit az Asztraháni Kánság megalakulásának idejéről. Zajcev a

források egymás utáni elemzése után arra a következtetésre jutott, hogy

Asztrahánt, mint független államot a XV. században egyetlen ismert forrás

sem említette. Téves az az álláspont, amely szerint a kánság az 1450–1460as

években jött létre. Asztrahán a XV. század közepén a Nagy Horda egyik

legfontosabb városa volt, majd az 1480-as évektől annak székhelye lett.

Túlélte a Nagy Horda pusztulását és Asztrahán a Nagy Horda fővárosából

az Asztrahani Kánság fővárosává vált.

A szerző a következő fejezetben részletesen ismertette a kánság bonyolult

politikatörténetét a város 1556-os oroszok általi elfoglalásáig. Ennek a

félévszázadnak gyakorlatilag az volt a tétje, hogy Asztrahán, valamint vele

együtt Kazán is, Moszkva vagy Bahcsiszeráj (Sztambul) birtokába kerül-e.

Zajcev külön fejezetet szentelt a kánság kultúrájának, amely a politikatörténetnél

is nehezebben értékelhetőterületet jelöl. Annyit biztosan tudunk,

hogy Asztrahán szorosan kapcsolódott Közép-Ázsiához, Afganisztánhoz és

Anatóliához.

Az Arany Horda utódállamaiban a gazdaság más és más ágazaton, különböző

termékeken alapult. Kazánban fejlett volt a gabonatermesztés, amely

a korábbi bolgár rendszer alapjaira épült. A Krími Kánságban a marhatenyésztés

mellett kiemelt szerep jutott a szőlőművelésnek, a kertkultúrának,

valamint a gabonatermesztésnek, a Krím déli partszegélye, a Taman-félsziget,

a Kubán torkolatvidéke a kánság éléstára volt. A Szibériai Kánságban

a prémvadászat, illetve a prémkereskedelem jelentette a gazdaság húzóágazatát.

Ezzel szemben a Nagy Horda és a Nogaj Horda fokozott mértékben

függött a gabonaimporttól, mivel mindkét „állam” gazdasága a legelőváltó

állattenyésztésen alapult. A stabil gabonaellátáshoz a Kubán vidéket, vagy

magát a Krím-félszigetet kellett volna elfoglalnia, következésképpen a

Nagy Horda nem pusztán hatalmi igényei miatt akarta megszerezni a Krímet,

hanem gazdasági kényszerből.

Zajcev szerint a Volga alsó szakasza nem kedvezett a szántóföldi művelésnek,

a mainál alacsonyabb hőmérséklet, a nagyobb csapadék mennyiség

és az igen komoly arányú erdőségek miatt. Több kérdést feltehetünk a Nagy

Horda gazdasági instabilitása kapcsán. Mennyiben szorult az állattenyésztő,

húsevő és tejivó nomád a leves formájában fogyasztott híg köleskásán

kívül gabonára? Ha a Volga alsó szakaszán jelentékeny számú városi lakossággal

számolunk – például Asztrahánban – a halászat és a mocsárvilág

adta egyéb nyerstermékek önmagukban milyen arányban fedezhették az

élelemellátást? Ott, ahol van víz, adottnak vehetünk-e valamilyen formájú

növénytermesztést a helyi földművelési és táplálkozási szokásoknak megfelelően?

Milyen presztízs javak megszerzésére törekedtek a nomád pásztorok?

Milyen presztízst jelentett a nomád pásztorok számára egy mégoly

nagy gabonaföld birtoklása?

A Nagy Horda ingatag (?) gazdasági helyzetében Asztrahán városa

kulcsfontosságú település volt, amelynek főterméke gyakorlatilag kimeríthetetlen

mennyiségben a hal és a só volt. Mindkét termék a tatár korszakban,

azt megelőzően és azt követően is állandóan keresett árucikket jelölt. A

szárított, a füstölt, a sózott halat, a halenyvet, a kaviárt, a sót nem csak Kelet-

Európában, a Pontuszi-térségben, de Itáliában is hatalmas mennyiségben

értékesítették. Asztrahán saját termékein túl egyúttal a transzeurázsiai

kereskedelem egyik megkerülhetetlen tranzitállomása volt, bár a XV–XVI.

században már sokkal csekélyebb jelentőségű volt, mint az Arany Horda

idején.

A szerző a „mellékletben”, külön fejezetnek beillő terjedelemben, az

írott források alapján összegyűjtötte Asztrahán korabeli elnevezéseit. A

kánságot a Volga alsó szakaszától nyugatra, dél-nyugatra helyezhetjük el.

Zajcev táblázatba foglalta a kánok listáját, a Moszkvából Asztrahánba, illetve

Asztrahánból Moszkvába küldött követségek főbb adatait (a követek

neve, státusza, indulási és érkezési idő). A kötethez csatolt harminchárom

és fél oldalas irodalomjegyzék a források, valamint a szakirodalom szűkössége

miatt túlzott terjedelműnek tűnik, azonban, mint jól összeszedett bibliográfia

a kötet témáján túl kiválóan felhasználható az Arany Horda sokrétű

kutatásához.

Zajcev monográfiája az Asztraháni Kánságról hiánypótló munka, amely

Európa egy igen távoli, de annál érdekesebb térségét hozza közelebb az

olvasókhoz.

Ilja Vladimirovics Zajcev: Asztrahánszkoje Kánsztvo (Az Asztraháni Kánság). Vosztocsnaja

literatura. Moszkva, 2006. 301.o.

Pintér János Zsolt