Klió 2008/1.

17. évfolyam

Középkor

A Trapezunti Birodalom, (1204–1461)

Túl a tengerszorosokon, a Fekete-tenger délkeleti sarkában, a keskeny mediterrán

partszegélyen, az ortodox és a muzulmán világ peremén helyezkedett

el Trapezunt városa, amely a központja volt az 1204–1461 között fennálló

Trapezunti Birodalomnak. Az alábbi recenzió erről a kevésbé ismert

államalakulatról szól.

Szergej Pavlovics Karpov „Istorija Trapezundskoj Imperii” című kötetébe

belelapozva az az érzés fogott el, mint amikor először olvastam bele

Steven Runciman keresztes hadjáratokról szóló művébe. „A Trapezunti Birodalom

története” nem csupán a témakör egyetlen monografikus feldolgozása,

hanem Karpov életműve, több évtizedes kutatás és vizsgálódás eredménye.

Hatszáz sűrűn szedett oldal, kifogástalan nyomdai kivitelben.

Trapezunt nem volt birodalom abban az értelemben, ahogyan a nagyhatalmak

ismérveit magyarázzuk, de a pontuszi görögség központját jelentette,

története a bizánci civilizáció regionális fejlődésének „kimeríthetetlen”

forrása. Trapezunt láncszem volt kelet és nyugat között, nem csekély szerepet

játszott a Rusz és a muzulmán országok kapcsolatában. Trapezunt a

Kaukázusontúl ablaka volt a Nyugatra.

A bevezetésben a kutatástörténeti összefoglaló, a források elemzése

mellett helyet kapott a térség történeti földrajzának áttekintése. Karpov a

kötetet a bevezetésen kívül 18 fejezetre tagolta, amelyeken belül néhány

esetben találunk alfejezeteket is. A téma feldolgozása a politikatörténetet,

a gazdaságot, a kultúrát tekintve – már amennyire ez lehetséges – teljesnek

mondható, azonban a kötet belső szerkezete a nagyobb egységek hiánya

miatt a 18 fejezetben szétfolyik. A kötet végén megtaláljuk az időrendi összefoglalót,

a császárlistát, a püspökjegyzéket, a genovai konzulok és a velencei

bailók névsorát, amelyet nyolcvan oldalas bibliográfia követ.

A szerző külön fejezetben tárgyalta Trapezunt antik korszakát a Római

Birodalom felosztásáig, majd azt követően a bizánci periódust, és részletesen

értekezett a Trapezunti Birodalom létrejöttét követő első évtizedről. A

következő fejezetben a birodalom lakosságát, valamint hadseregét és flottáját

elemző rövid alfejezetek között található nagy terjedelemben a gazdaságot

összefoglaló rész. A már elkészített anyag mennyiségénél fogva úgy

tűnik, „ellenállt” a későbbi átrendezési kísérleteknek.

Az antikvitásban és a középkorban is kiemelkedő ágazat volt a szőlőművelés

és a borászat. A gyümölcsök között a citrusfélék, az alma, a körte, a

dió, a mogyoró domináltak, ez utóbbival egész hajókat töltöttek meg, amelyeket

ezután bizánci és itáliai kikötőkbe szállítottak. Fejlett volt a méhészet,

amely kiváló minőségű mézet állított elő. A tengeri és a tavi halászat ellenére

nagy mennyiségben importáltak halat, valamint kaviárt a krími-azovi

térségből. Helyi jelentőségű volt a gabonatermesztés és az állattenyésztés.

Trapezunt földrajzi helyzetéből kifolyólag fennállásának teljes időszakában

a transzeurázsiai kereskedelem fontos láncszeme volt. A Dzsingiszidák

az Indiai-óceánról Ázsia belső térségeibe terelték a kereskedelmi

forgalmat, amelynek következtében a Kínából érkező árukat nem a szíriai

tengerpartra szállították, hanem Trapezuntba. A város számára Konstantinápoly

1204-es elfoglalása a közvetlen nyugati kapcsolatok létrejöttét jelentette.

Bagdad 1258-as elestét követően szintén megváltozott a kereskedelmi

forgalom iránya, az Indiából érkező árukat nem a Földközi-tenger partvidékére

továbbították, hanem Trapezuntba. A Hülegidák Trapezunt mögött,

Irán észak-nyugati térségében rendezték be birodalmuk központját, Tebriz

és Szultanija lett a fővárosuk. A város volt a velenceiek és a genovaiak bázisa,

ahonnan kiindulva tevékenységüket kiterjesztették Iránra. Trapezunt

lokális jelentőségű bizánci városból néhány évtized alatt nemzetközi tranzitközponttá

fejlődött.

A kötet súlyozottan a politikatörténetre koncentrál, Karpov külön fejezetekben

„történelmi csemegeként” értekezett Trapezunt és a pápai udvar,

Trapezunt és a nyugati országok kapcsolatairól. A nyugati viszonylatban

Velence és Genova kapta a legnagyobb figyelmet. Konstantinápoly elfoglalása

után a velencei behatolás a Fekete-tengerre a várakozással ellentétben

lassú volt. Kevés hajó kereste fel a pontuszi kikötőket és a XIII. század első

felében nem tettek kísérletet faktoria létrehozására. Karpov ennek a késlekedésnek

három fő okát találta meg. Velence az 1204 utáni éveket azzal

töltötte, hogy megszilárdítsa helyzetét Konstantinápolyban, a görög szigeteken

és a Peloponnésszoszon. Velence integrálni akarta a fekete-tengeri

kereskedelmet Konstantinápoly központtal a már meglevő földközi-tengeri

hálózatába. A legfontosabb ok pedig az volt, hogy a XIII. század első

felében a keleti áruk Alexandriába és a földközi-tengeri kikötőkbe érkeztek.

A velencei magatartást az eurázsiai mongol hódítások megváltoztatták,

miután a keleti áruk elkezdtek beáramlani a pontuszi kikötőkbe az itáliai

kalmárok is hamar megérkeztek. A következő két évszázadban Velence és

Genova kiépítette állásait a Fekete-tengeren, és kísérletet tett arra, hogy behatoljon

a szárazföldre. Trapezunt mindkét városállam számára bázist, az

utolsó kikötőt jelentette. Az ortodox világon belül a szerzőkülön tárgyalta a

várost Bizánchoz, a balkáni szláv országokhoz és az orosz fejedelemségekhez

fűző viszonyt. A Trapezunt és a Kelet című rész a közel-keleti mongol

hódításokat, a Szeldzsuk Szultanátus és a Bagdadi Kalifátus Dzsingiszida

ellenőrzés alá kerülését, a Hülegida Birodalom megszervezését mutatja be.

Külön fejezetben szerepel az a kapcsolatrendszer, amely a Nagy Komnenosok

államát Grúziához és Örményországhoz fűzte.

A Trapezunti Birodalom kultúráját elemző fejezet mintegy negyven oldalt

számlál, s mint témakör túlmutat ismereteimen. Karpov a szöveghez

fényképeket mellékelt a városról, a védművekről, a székesegyházakról, az

érmékről, már ezekből is érthetővé vált, miért emlegette Trapezuntot a bizánci

civilizáció regionális fejlődésének „kimeríthetetlen” forrásaként. Trapezunt

kultúrája földrajzi helyzetéből következően többféle hatásból táplálkozott,

jelen voltak a kaukázusi és a keleti vonások annak megfelelően,

hogy lakosságát a görögök mellett örmények és törökök alkották.

Trapezunt létrejötte kevésbé, bukása azonban, ha közvetve is, de komolyan

befolyásolta hazánk sorsát. Közép-Európa és Trapezunt között nem volt

olyan nagy távolság, mint ahogy annak ismereteink szintjéből következnie

kellene, a Fekete-tenger délkeleti sarkát másfél, kétheti hajóút választotta

el a Duna-deltától. Konstantinápoly 1453-as elestét Trapezunt 1461-es kapitulációja

követte. 1475-re török kézre került Tana, Kaffa, s velük együtt

az egész krími–azovi térség, 1484-ben Kilián és Akkermanon volt a sor.

Nem csupán az oszmánokkal szembeni ellenállás teljes keleti frontja omlott

össze, többről volt szó, mint az itáliaiak és a nyugatiak fekete-tengeri kiszorulásáról,

a kontinens stabilitását biztosító bizánci államiság semmisült

meg. Az egész Pontuszi-térség elveszett és leértékelődött, ez a leértékelődés

természetszerűleg nem csupán a Balkánra, de Közép-Európára is kihatott.

„A Trapezunti Birodalom története” haszonnal forgatható kézikönyv

mindazok számára, akik a Pontuszi-térség középkorát kutatják, azt a néhány

évszázadot, amelyben a Fekete-tenger főútvonal volt.

Szergej Pavlovics Karpov: Istorija Trapezundskoj Imperii (A Trapezunti Birodalom története).

Aletejja. Szentpétervár, 2007. 618. o.

Pintér János Zsolt