Klió 2008/1.

17. évfolyam

Ókor

Görög orvosfeliratok

Az orvostörténet kutatása iránt egyre élénkebb érdeklődés mutatkozik meg a

világban és Magyarországon is.1 Ennek bizonyítékaként rendezték meg hazánkban

2006 folyamán a Nemzetközi Orvostörténeti Társaság 40., ünnepi

konferenciáját, amelyen több mint kétszáz előadó vett részt.2 Az antik orvostudomány

ezen belül is különösen kutatott területté vált, hiszen a középkori és

kora-újkori gyógyászat rendkívül fontos alapjait jelentették az antik szerzők,

Hippokratés, Dioskoridés, Galénos és Sóranos művei (valamint középkori

átdolgozásaik), és hatalmas, pozitív és negatív hatást gyakoroltak az orvostudomány

fejlődésére.3 Az orvostörténeten belül is külön kutatási területet

jelentenek az antik orvosfeliratok.4 A komolyabb monográfiák egyre jelentősebb

teret szentelnek ennek a különleges forrásanyagnak. Rebecca Flemming

pl. összegyűjtötte a császárkori orvosnőkre vonatkozó görög és latin nyelvű

feliratos anyagot, és nem kevesebb, mint 29 medicát illetve iatreinét talált

ebből a korszakból.5

E. Samama vaskos munkája 1995-ben, Párizsban megvédett doktori disszertációján

alapul. A könyv két részből áll. Az elsőrész három fejezete a feliratokból

levont következtetéseket veti össze azzal, amit az ókori orvosokról

máshonnan tudunk – sajnos túl röviden (7–82. old.). Először megismertet a

gyógyítókra vonatkozó kifejezésekkel: maia (bába), iatromaia (szülész orvosnő,

bár lehet, hogy csak bába), iatraleiptés (masszőr orvos). Az orvosokra az

iatros (változatai: eiatros, iétros, eiétros sőt oiatros) vagy ritkábban az iatér

(változatai: eiatér, iétér, eiétér, iétór) kifejezést használták. A nőkre az iatriné,

iatreiné, eiatriné, eiatreiné, archeiatréna valamelyik formáját alkalmazták.

Az orvosképzésben Samama három formát különböztet meg, a családi hagyományt,

egy mesternél történőképzést és az orvosi iskolákat (Krotón, Kyréné,

Kós, Knidos). Később ezekhez csatlakozott Alexandria, Ephesos, Antiochia

és Elea. Az orvosi gyakorlatban megkülönbözteti a kórházszerű központokban

(iatreion), szentélyekben tevékenykedő és az utazó orvosokat. Az orvosi

gyakorlatban hangsúlyozza, hogy az a specializáció, ami a latin nyelvű feliratokon

megmutatkozik (pl. nagy számú medici ocularii, vagyis szemészek)

a görög feliratokon szinte hiányoznak, mindössze egyetlen szemészt (iatros

ophthalmikos) ismerünk, bár a traumatológusok és katonaorvosok kimutathatók.

A nagyobb városok alkalmaztak állami orvost (démosios iatros), aki

tisztiorvosi feladatokon kívül ellátta azokat, akik nem tudtak fizetni a magánorvosnak.

A feliratok 88 esetben nevezik meg az archiatros tisztségét. A szó

különféle funkciókat takar egyes királyok, császárok orvosaitól a rendszeres

fizetést kapó városi orvosig. Samama viszonylag hosszabban idézi azokat a

forrásokat, amelyek az orvosi honoráriumokat említik (45–58. old.). A legérdekesebb

talán az orvos és a társadalom viszonyát taglaló alfejezet. Az orvosok

társadalmi státusza igen eltérő lehetett. A klasszikus Athénban rabszolga

ugyan nem lehetett orvos, de felszabadított rabszolga már igen, és a későbbi

korokban a polgárok mellett igen gyakran találunk felszabadítottakat. Egy

pergamoni felirat szerint Domitianus császár kifejezetten elítélte a pénzéhes

orvosokat, akik pénzért rabszolgákat is kiképeztek, és megfosztotta őket előjogaiktól.

Samama disszertációjának alcíme szerint arra volt kíváncsi, hogyan

alakult ki az egyes gyógyítók szövetkezésével az orvosi testület, de sajnos ennek

vizsgálatára csak tíz oldalt szánt (68–79.). Az orvosszervezeteknek több

formája volt. Nagyobb városokban, pl. Rómában corporatiót alkottak, amelyek

élén választott vezető állt. Alexandriában Kr. u. 7-ből mutatható ki először

egy ilyen testület, amely megtisztelőfeliratot állított egy Themisón nevű

orvosnak. Antoninus Pius korában az ephesosiak versenyeket rendeztek az

orvosoknak, amelyeken négy feladatot kellett megoldaniuk. A sebészet (cheirurgia)

könnyedén értelmezhető ezek közül. Samama az organon szót orvosi

eszközhasználatként, a probléma kifejezést egy tanulmány bemutatásaként, a

syntagma megnevezést pedig a kezelés előírásaként értelmezi (70–71. old.).

Orvosszervezetek létére utalnak Asklépios és Hygieia kultuszai, amelyekben

a gyógyítók közössége vett részt. A Kr. e. IV. századtól kimutathatók olyan

privilégiumok, amelyeket egyes városok vagy uralkodók nyújtottak egy-egy

város orvosainak. Feltehetőleg az orvosképzésből és az orvosok közösségébe

való felvételből ered a hippokratési eskü elterjedése, amelyet minden képzett

orvosnak le kellett tennie. Az utolsó kérdés, amit Samama érint, az orvosok

egészségi állapota. A pergamoni Philadelphos sírköve a Kr. u. II. századból

azt tanúsítja, hogy nem betegség, hanem előrehaladott életkora vitte el őt.

Ugyanezt tudhatjuk meg a sikyóni Philón Kr. e. III. századi sírfeliratáról is:

minden gyógyszert ismert, de a halált még ő sem tudta gyógyítani, amikor az

vénséges vénkorában elvitte őt. Az orvosfeliratok talán éppen azért hangsúlyozták

az elhunytak előrehaladott korát, hogy ezzel is tanúsítsák: érdemes

volt hozzájuk fordulni, hiszen a halálon kívül mindenre tudtak gyógyírt.

1. Ennek egyik jele az a kutatási program, amelynek keretében ez az ismertetés is készült, és

amelyet az OTKA támogatott (T048354).

2. 40th International Congress on the History of Medicine, Proceedings I–II. MTA, Budapest,

2006.

3. Vö. Gradvohl Edina: Sóranos. Budapest, 2006.

4. Vö. Németh György: Healers and Inscriptions in the Greek and Roman World. In: Zsidi P.

– Németh Gy. eds.: Ancient Medicine and Pannonia. Budapest, 2006. 21–26.

5. Flemming, Rebecca: Medicine and the Making of Roman Women. Gender, Nature, and the

Authority from Celsus to Galen. Oxford, 2000. 380–391.

A kötet második, terjedelmesebb része 524 feliratot közöl eredetiben,

francia fordításban és rövid, magyarázó jegyzetekkel. A feliratok típusa:

sírfelirat (240), fogadalmi felirat (138), rendelet és megtisztelő felirat (108),

lista, katalógus (22), jogi felirat (12), vallási felirat (4). Ez utóbbi alatt ne

csak Asklépiost dicsőítő oltárt értsünk, hanem pl. egy orvos elleni átoktáblát

is. A feliratok időbeli megoszlása: Kr. e. VI–IV. század: 18 db.; III–I. század:

104 db.; Kr. u. I–III. század: 341 db.; IV–VI. század: 62 db. Samama

Görögországból 180, Kis-Ázsiából 188, a Földközi-tenger medencéjéből 86,

míg Nyugatról (Észak-Afrika, Itália, Gallia, Brit-szigetek) 71 feliratot közöl.

Úgy tűnik, a szerző aránytalanul kevés figyelmet fordított a nem görög provinciák

görög feliratos anyagára. A feliratgyűjtemények sorsa természetesen

az, hogy sohasem lehetnek teljesek. Samama gyűjteményéből azonban éppen

egy olyan oltárkő hiányzik, amelyet Aquincumban találtak, és már 1988-ban

publikáltak.6 Bár Antónios orvos Asklépioshoz szóló dedikációjának kifelejtésével

nem érte túl nagy csapás a nemzetközi tudományosságot, mégis, közöljük

kárpótlásul e helyen a felirat átírt szövegét: Asklépiói Antónios eiatros.

Az eiatros természetesen az iatros helyett állt, mivel a felirat állítója nem

tudott helyesen írni, a Kr. u. II. században pedig, amikor az oltárt állította, az

ei kettőshangzót már i-nek ejtették.

Egy ilyen monumentális gyűjtőmunka és az adatok teljes körű feldolgozása

nem túl hálás feladat. A könyvön ráadásul meglátszik, hogy a disszertáció

megvédése után már nem bővült újabb adatokkal. Ennek ellenére bátran

állíthatjuk, hogy Samama monográfiája és feliratgyűjteménye hosszú ideig

megkerülhetetlen forrása lesz mindazoknak, akik az antik orvostudomány

történetével foglalkoznak, és munkájukhoz a görög feliratos anyagot is segítségül

szeretnék hívni.

Samama, Évelyne: Les médecins dans le monde Grec. Sources épigraphiques sur la naissance

d’un corps médical (Orvosok a görög világban. Az orvosi testület születésének feliratos forrá-

sai). Librairie Droz, Genf, 2003. 613 old.

Németh György