Klió 2007/3.

16. évfolyam

Ralph Miliband és az Új Baloldal politikája

 

Miliband neve az utóbbi 40 évben fogalom volt Nagy-Britanniában, nálunk azt hiszem sohasem lett azzá, s az utóbbi másfél évtizedben, ha egyszer volt is, (?) ma biztosan nem az. Milibandnek tudtommal az egye­düli magyar visszajelzése A nemzetközi munkásmozgalom történe­téből című évkönyv 1995, 1996. évi számában történt több szerző tollából. Félek, hogy ezeket az írásokat nagyon kevéssé tartják számon.

Milibandnek regényes volt már az ifjúkora is. Lengyelországi zsidó családban született, a család a háború legelején elmenekült Lengyelországból, amikor az 1924-ben született Miliband még csak 16 éves volt. Belgium nácik által való lerohanásakor, egy kis hajócskával menekült apjával Nagy-Britanniába. Itt kezdetben fizikai munkát is végeztek, de a kitűnő fejű Miliband csakhamar Nagy-Britannia egyik elit egyetemére, a London School of Economics-ra került hallgatóként. Itt Harold Laski egyik tanítványa lett, később pedig – miután a háborús katonai szolgálata véget ért, és egyetemi tanulmányait is befejezte – ugyanennek az egyetemnek lett a tanára.

Miliband életútja nem a hagyományos egyetemi karrier lett, amely a professzori státus megszerzésével ér véget. Miliband mindig szenvedé­lyesen érdeklődött nemcsak a politika, hanem ennél sokkal mélyebben, a szociális sőt szocialista haladás alakulása, illetőleg a nemzetközi politika eseményei iránt, s mindkettőre minden erejével és sokoldalú felkészültségével meg is próbált hatni. Így természetesen nagy figyelemmel követte nyomon az 1945-ben kormányra került Munkáspárt (Labour Party) lépéseit, és csakhamar ő is azok sorába került, akik mélyen csalódtak a bevani külpolitika érvényesülése miatt, amelyet egyoldalúan USA-barátnak ítélt, akkor, amikor 1946-től kezdődően azt egyértelműen imperialistának tartották. Miliband felfogása nyomán csakhamar a Labour Party tagjává lett – ami rövid ideig tartott – és ott a párt balszárnyának egyik igen aktív munkása lett; egyértelműleg Aneurin Bevan csoportjához tartozott. Mindez részben kapcsolódott ahhoz is, hogy a koreai háborút és a Munkáspárt akkori hivatalos politikáját Bevan nyomán ő is elítélte, miként azt is, hogy a háborús kiadások miatt ekkor is az egészségügyi kiadásokat csonkították meg. Miliband tiltakozását és véleményét az 1950-es évek elején szóban és írásban egyaránt kifejtette, és Newman könyvében megtalálhatjuk ennek pontos taglalását.

Miliband politikai pályája csakhamar a Munkáspárton kívül folytató­dott, szocialista köröket szervezett és kívülről próbált a Munkáspártra hatni, lévén, hogy azzal is tisztában volt, hogy a Munkáspárt nélkül baloldali és jó értelemben vett szociális fordulatot nem lehet elérni. Az 1950-es évek végén megint csak aktívan küzdött Gaitskell politikája ellen, aki már ezekben az években törekedett arra, hogy a Munkáspárt alkotmányából kipottyantsa a szocialista elkötelezettségről szóló híres, 4. klauzulát. Az 1960-as évek elején jelentette meg azt a monográfiáját a Munkáspárt történetéről, amelyben hátrapillantva, mintegy ötven éven át rendkívül éles, az eseményeket pontosan követő baloldali kritikáját adta mindannak, ami tulajdonképpen megtörtént. Milibandnek ez a könyve Nagy-Britanniában nagy vihart kavart, tudományos körökben azok is elismerték, akik e kritikájával nem értettek egyet – nálunk, azt hiszem, ez az írása is jóformán észrevétlen maradt.

Miliband a bevanista csoport meggyengülését követően is kapcsolatban maradt a Munkáspárt baloldalijaival, levelezése óriási, személyes találkozásai is fontosak e baloldal megannyi fontos szereplőjével, köztük Harold Wilsonnal, aki 1964-ben lett Nagy-Britannia miniszterelnöke. Mindennek során baloldali kritikájának éle nem csorbult ki, olyannyira, hogy az 1960-as évektől már a baloldal, vagy ha úgy tetszik, Új Baloldal egyik legrangosabb teoretikusa lett. Ezt újabb könyvei mellett (nem beszélve számos konferencián elhangzott előadásáról) a New Left Review hasábjain tette meg, de írásai megjelentek a New Statesman oldalain is.

Az 1970-es években Miliband egyik elindítója volt annak az értékét aligha túlbecsülhető könyvsorozatnak, amely The Socialist Register címen jelent meg. A Socialist Register mindig az egész világ esemé­nyeiről számolt be, pontosan az említett szocialista szellemben, de mindig nagyon kritikusan s mindig a konkrét eseményeket, tendenciákat vizsgálva. Miliband szemét nem kerülte el a demokrácia problémaköre, amit soha nem szűkített le a parlamenti pluralizmus meglétére vagy hiányára. E témában ugyancsak fontos munkái jelentek meg, és számos vitafórumon vett részt.

Az 1980-as években ismét aktívan bevetette magát a politikai küzdel­mekbe, amikor is Tony Blairt támogatta nagyon sok szinten a Labour Party baloldali átformálásának kísérletében.

Persze mindezzel csak a fő vonalakat tudtam jelezni – Michael Newman könyve ennél sokkal többet nyújt. Akár a külpolitikai esemé­nyeket, akár a Szovjetunió kritikus vizsgálatát majd a gorbacsovi kísérlet megítélését illetőleg akár a Munkáspárt olyan fontos szereplő­inek értékelését, mint Wilson, Bevan és sokan mások. A sokan mások között megemlíthetjük a többszörös miniszter, Barbara Castle, Richard Crossman és mások esetét, akiket vagy túl gyengének, vagy mint Crossmant, akit a baloldal szempontjából megbízhatatlannak tartott. Newman külön alfejezetet szentelt Miliband és Laski kapcsolatának: rávilágított arra, hogy Miliband kezdetben lelkesedett tanáráért, aki egyben a háború utolsó idejében és 1945 után a Munkáspárt elnöke és a baloldal sztárja és nagy elméleti vezére volt, majd később csalódott benne pontosan azért, mert Miliband szerint még Laskit is túl sok illúzió terhelte. Newman rávilágít arra, hogy Miliband sok évvel később ismét átértékelte Laskiről kialakított képét Laski javára. Amit így most elmondtam, persze csak vázlat, és Newman igen pontosan idézi fel Miliband véleményét mind a három Laskival kapcsolatos korszakában.

Newman könyve ily módon egyszerre a Munkáspárt története, a Munkáspárton belüli sokféle baloldali csoportosulás és kísérlet felidézése, a Munkáspárton kívüli szocialista csoportosulások és kiadványok regisztere, így tulajdonképpen kikerülhetetlen írás mindazok számára, akik a brit politikatörténettel és még inkább a baloldal történetével kívánnak megismerkedni öt évtized történetében.

 

Michael Newman: Ralph Miliband and the Politics of the New Left. London, Merlin Press 2002, 568 p.

 

Jemnitz János