Klió 2007/3.

16. évfolyam

Tanulmánykötet a 100 éves BGB-ről

 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának gondozásában, Hamza Gábor tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA levelező tagjának szerkesztésében látott napvilágot azon tanulmánykötet, amely a BGB, német polgári törvénykönyv hatályba lépésének századik évfordulója alkalmából, 2000. október 13–14-én, Budapesten tartott konferencia előadásait tartalmazza. Az ELTE, a tübingeni Eberhard-Karls-Universität és az Internationales Zentrum für wissenschaftliche Zusammenarbeit rendezésében megtartott konferencián a magánjog egyes jogtörténeti és jogdogmatikai tárgyköreit feldolgozandó, négy magyar és öt német jogászprofesszor tartott előadást.

A tanulmányok áttekintése előtt érdemes néhány szót ejteni a BGB létrejöttéről és történetéről. A pandektisztika talán legkiemelkedőbb eredményének a német polgári törvénykönyvet (Bürgerliches Gesetz­buch, BGB) tekinthetjük, amelynek előkészítő munkálatai 1874-ben kezdődtek. 1874-ben került sor az Erste Kommission létesítésére, amely 1887-ig kidolgozták a BGB első tervezetét. A bizottság munkájá­ban döntő szerepet játszott a kiváló romanista, Bernhard Windscheid – a testületben a német jogot egyedül Paul von Roth képviselte 1889-ig. Alois von Brinz (1820–1887) és Heinrich Dernburg (1829–1907) és Bernhard Windscheid (1817–1892), baseli, müncheni, heidelbergi, majd 1877-től lipcsei professzor dolgozta ki a mai napig is mérvadó módon a modern magánjog dogmatikáját. Az első tervezetet számos germanista, többek között Otto von Gierke erős kritikával illette. A BGB-t előké­szítő Zweite Kommission 1890 és 1895 között működött, s az Erste Kommission által előkészített tervezet szövegét csak kisebb mértékben módosította. A végleges tervezetet 1895-ben tették közzé, amelyet immáron a közvélemény is kedvezően fogadott, s a Bundesrat és a Reichstag is szinte módosítások nélkül fogadott el. A BGB kihirde­tésére 1896. augusztus 18-án került sor, ám II. Vilmos kíván­ságának megfelelően 1900. január 1-jén lépett hatályba. A 2385 paragrafusból álló törvénykönyv első könyve (1–240. §§) az általános részt, a második könyv (241–853. §§) a kötelmi jogot, a harmadik könyv (854–1296. §§) a dologi jogot, a negyedik könyv (1297–1921. §§) a családi jogot, az ötödik könyv (1922–2385. §§) pedig az öröklési jogot szabályozta. Az egykori Német Demokratikus Köztársaságban a magánjog forrása továbbra is a BGB volt. A szocialista polgári törvénykönyv kidolgozására irányuló munkálatok már 1952-ben elkezdődtek, a Német Demokratikus Köztársaság polgári törvénykönyve (Zivilgesetzbuch) 1976. január 1-jén lépett hatályba. A BGB hatálya Németország 1990. október 3-án létrejött újraegyesítésének eredményeképpen kiterjed az egykori NDK területére is. A BGB 2002-es reformja elsősorban a második könyvet, vagyis a kötelmi jogot módosította. A reform nem érintette a BGB szerkezetét, ám a termino­lógia tekintetében több változtatást eszközölt. (A BGB történetéhez bővebben lásd Hamza G.: Az európai magánjog fejlődése. A modern magánjogi rendszerek kialakulása a római jogi hagyományok alapján. Budapest 2002. 94. skk.; Földi A.–Hamza G.: A római jog története és institúciói. Budapest, 200611. 125.)

Immáron a bemutatandó kötetre térve: az első tanulmányban Hamza Gábor a polgári jog magyarországi kodifikációjának fontosabb momentumait és jellemzőit veszi sorra (Beitrag zur Geschichte der Kodifikation des bürgerlichen Rechts in Ungarn), amelyben a XIX. századi magyar magánjog helyzetét mutatja be, tárgyalva a korszak jelentős jogtudósainak munkásságát. A német pandektisztika nem elhanya­golható hatást gyakorolt a magyar jogtudományra: Szászy-Schwarz Gusztáv és a győri, majd utóbb a nagyszebeni jogakadémián oktató Biermann Mihály Jhering tanítványai voltak Göttingenben, Balogh Elemér pedig Dernburg előadásait hallgatta Berlinben. Szalay László a Code civil mintáját tartotta a magánjog kodifikációjára nézvést irányadónak, ám ezen igyekezete politikai ellenállásba ütközött. 1853-ban az ABGB-t uralkodói pátens útján vezették be, 1861-ben az Ország­bírói Értekezlet elfogadta az Ideiglenes Törvénykezési Szabályo­kat, majd az 1865. évi nemzetgyűlés határozott egy magyar polgári törvény­könyv tervezetének megalkotásáról. 1871-ben Hoffmann Pál kidolgozta az Általános Magánjogi Törvénykönyv tervezetét, 1880-ban pedig Győry Elek alkotta meg a magánjog általános részére vonatkozó második tervezetet. Szászy-Schwarz Gusztáv nevéhez köthető az egységes magyar polgári törvénykönyv első tervezete, amely 1900-ban készült el – ezt 1913-ban egy második, 1914-ben egy harmadik, majd 1915-ben egy negyedik tervezet követte. Az ítélkezési gyakorlatra a legmaradandóbb hatást az ötödik tervezet, az 1928-ban megjelent Magánjogi törvény­javaslat fejtette ki. A svájci polgári törvénykönyv (ZGB) és a német BGB eredményeit is integráló Mtj. azonban csak tervezet maradt. A jelenleg is hatályos Ptk-ba (1959. évi IV. törvény) nem került általános rész, csak hét bevezető rendelkezés, felosztását tekintve pedig a személyek joga, a tulajdonjog, a kötelmi jog, az öröklési jog elnevezésű részeket, illetve a zárórendelkezéseket tartalmazza. A Ptk-ban 1967-ben és 1977-ben hajtottak végre jelentősebb változtatásokat, majd 1989 után került sor számos jelentős módosításra.

A kötet második tanulmánya Burián László írása a nemzetközi szerződési jogról (Internationales Vertragsrecht – Römisches Übereinkommen und ungarisches IPR), amelyben a Római Egyezmény és a magyar nemzetközi magánjog kapcsolatát tárgyalja. A magyar magánjogra gyakorolt német hatást mutatja, hogy a magyar nemzetközi magánjog első jelentős feldolgozása Johann Vesque von Püttlingen bécsi szerző munkájával történt meg 1878-ban. Közvetetten, bizonyos jogintézmények (az ordre public, a renvoi vagy a lex loci delictii) szabályozásában azonban kimutatható a német jogtudomány eredményeinek felhasználása. Tanulmányában Burián László Hans Lewald és Szászy István munkáinak összehasonlítására fektet nagy súlyt, és kimutatja, hogy a magyar nemzetközi magánjog reformjára a Római Egyezmény tekintetbe vételével kell sort keríteni.

Földi András tanulmánya az érvényességnek és hatályosságnak modern polgári jogi problematikáját taglalja (Zur Frage der Gültigkeit und der Wirksamkeit in modernen Zivilrecht). A magyar jogban ismert érvényesség és hatályosság terminusokhoz képest a BGB-ben a semmisség (Nichtigkeit) és a megtámadhatóság (Anfechtbarkeit) fogalmak találhatók meg, ugyanakkor a hatályosság (Wirksamkeit) és a hatálytalanság (Unwirksamkeit) tekintetében pedig a magyar szabályozásnál tágabban értelmezi ezen kategóriákat. Tanulmányában Földi András elemzi az érvényesség és hatályosság fogalmának jogtörténeti előzményeit, és kimutatja, hogy e fogalmak klasszikus értelemben vett definíciója elsősorban Friedrich Carl von Savigny munkásságának köszönhető. A magyar magánjogban e fogalmakat először Grosschmid Béni határolta el világosan egymástól. Földi András a végrendeletek érvénytelensége kapcsán leszögezi, hogy a jogügylet érvénytelensége a jogügyletben szereplő jogalanyok akarati, nyilatkozati vagy a célzott joghatás hibája folytán jöhet létre, míg a hatályosság fogalma a jogügylet tényleges megvalósulását takarja.

Hamza Gábor a negyedik tanulmányban Schwarz András Bertalan életútját és munkásságát elemzi (András Bertalan Schwarz). Schwarz András Bertalan Budapesten végezte jogi tanulmányait, majd 1908-ban Lipcsébe ment, ahol Ludwig Mitteis világhírű papirológiai intézetében kutatott. Lipcsében publikálta a jogi papirológia mérföldkövének számító, Die öffentliche und private Urkunde im Römischen Ägypten című munkáját. 1922-ben rendkívüli tanári címet szerzett, majd 1926-tól négy évet Zürichben töltött. Ezt követően a freiburgi egyetemen oktatott, majd Angliába ment, ahol Oxfordban és Cambridge-ben tartott előadásokat. Mivel Magyarországon nem jutott katedrához, elfogadta az isztambuli egyetem professzori meghívását. A jogi papirológia, a magánjog és a jogösszehasonlítás területén is maradandót alkotó tudós 1953-ban halt meg.

Harmathy Attila tanulmánya a magyar polgári jog fejlődéstörténetéről szól. A középkori magyar magánjogban a Werbőczy István nevéhez fűződő Tripartitum kiemelt szerepet kapott az ítélkezési gyakorlatban, amit a 1769-es Planum Tabulare, sive Decisiones Curiales követett. A szerző hangsúlyozza a XIX. és XX. századi magánjogi kodifikációs törekvések esetében az erős német és osztrák befolyást, az 1960-ban hatályba lépett magyar Ptk.-t pedig keletkezésének és szabályozási rendszerének bemutatásával elhelyezi a kor történelmi és gazdasági folyamataiban. Az 1990 utáni átalakulás magánjogi tárgyú jogalkotását vizsgálva kiemeli, hogy az 1994-ben az Európai Közösség tagállamaival megkötött Társulási Szerződés alapján kezdetét vette a magyar jog­rendszer harmonizálása a közösségi joggal, ami számos módosítási folyamatot indított útjára.

Knut Wolfgang Nörr tanulmánya a XIX. századi német magánjogi kodifikáció gazdasági összefüggéseit tárgyalja (Kodifikation und Wirtschaftsordnung im Deutschland des 19. Jahrhunderts. Bemerkungen zum ADHGB 1861 und BGB 1896), összegezve a korszak gazdasági rendjének fontosabb elemeit és tendenciáit. A német egység 1871-es megteremtése utat nyitott az egységes, birodalmi szintű jogszabályalkotás megkezdéséhez. Az állami beavatkozás csökkenésével és a kereskedelmi szabadság növekedésével alapjaiban új gazdasági rendszer alakult ki, amely számos ponton hatott a szociális biztonság növelésére is – a BGB és az ADHGB ezért törekedett arra, hogy garantálja a magántulajdon, a vállalkozási szabadság és a kereskedelmi forgalom biztonságát.

Wolfgang Pöggeler tanulmányát (Der Sicherungsvertrag und das pactum de pignore dando) a biztosítéki szerződésnek, a BGB-ben nem szabályozott egyik legjelentősebb szerződésnek szentelte. A szerző kimutatja, hogy ez a szerződéstípus a BGB kodifikációjának előzménye­ként már ismert volt, s hogy nem római és nem is germán, hanem a partikuláris jogokban alakult ki. A tanulmány részletesen bemutatja a biztosítéki szerződés szabályozási modelljeit a BGB első tervezetében (Verpfändungsvertrag), az 1863. évi Szász Polgári Törvénykönyvben (Pfandvertrag), az 1866. évi drezdai kötelmi jogi törvény tervezetében (Pfandvertrag) és az 1825. évi württembergi zálogjogi törvényben (Pfandgesetz).

Gottfried Schiemann tanulmányában (100 Jahre BGB-Deliktsrecht: von der Kodifikation zum Fallrecht?) a BGB-ben szabályozott, a pandektisztika és a gazdasági liberalizmus eredményeként létrejött deliktuális felelősségi alakzatokat vizsgálja különös tekintettel a bírósági gyakorlatra. A BGB – miként a római lex Aquilia is – elsősorban egyedi tényállási eseteket helyezett előtérbe, és nem alkotott generál­klauzulát, ám éppen ezen szabályozási technika nyitotta meg a lehető­séget arra, hogy a bíró saját (olykor a törvényi szabályozástól eltérő) jogfejlesztő tevékenységet fejthessen ki. Kiváltképp a termékfelelősség és az orvosi felelősség terén tapasztalható tendencia mutat afelé, hogy a kodifikált jog felől az esetjog felé haladó a német magánjog deliktuális felelősségi koncepciója.

Jan Schröder tanulmányában a német BGB és a XIX. századi jogászi módszertan kapcsolatát elemzi (Das deutsche BGB und die juristische Methodenlehre des 19. Jahrhunderts). A jogászi metodika eszközei­nek, a jogértelmezés, az analógia, a fogalmak és jogelvek áttekintése után a szerző behatóbban vizsgálja a jogforrástant, a BGB és a szokásjog kölcsönhatását. Itt fogalmazza meg azon nézetét, miszerint nem tekinthető szokásjognak sem a jogtudósok által kialakított álláspont, sem pedig a bírói gyakorlat, valamint számos érvvel támasztja alá abbéli meggyőződését, hogy az interpretációs módszerek változásának betudhatóan a BGB számos rendelkezése kapcsán a jogtudomány és a jogalkalmazás újabb és újabb jogértelmezési eredményeket hoz létre.

A tanulmánykötet a Harm Peter Westermann tollából származó, az egyesülési jogról írott tanulmánnyal zárul (BGB-Vereinsrecht vor 100 Jahren und heute). A normatív rendszer bevezetésének az egyesülési jogra gyakorolt hatásának keretében bemutatja az egyesületek alkalmazhatóságának társadalmi jelentőségét, illetve a személyegyesítő és a korlátolt felelősségű társaságokkal kapcsolatos viszonyát. A szerző rámutat arra is, hogy az egyesületek között az ún. esernyőszervezetek, -szövetségek létrehozása alapvetően perjogi szempontból vethet fel számos kérdést, így például a tagsági jogok gyakorlásából eredő jogvitákban.

 

Hamza G. (Hrsg.): Symposion. Hundert Jahre Bürgerliches Gesetzbuch (Szimpozium a százéves polgári törvénykönyvről). Entwicklung des Privatrechts im deutschen und mittel-osteuropäischen Sprachraum seit dem Inkrafttreten des BGB. 13–14. Oktober 2000. Budapest. Eötvös Loránd Universität Fakultät für Staats- und Rechtswissenschaften. Bibliotheka Iuridica. Acta Congressuum 3. Budapest 2006. 131 old.

 

Nótári Tamás