Klió 2007/2.

16. évfolyam

Erények ábrázolása a római szarkofágokon

Hogy mennyire volt magától értetődő a vezető erények: virtus (férfias bátorság), clementia (kegyelem), pietas (kegyelet) és concordia (egyetértés) jelentése a római császárkorban, azt jól tükrözik a hadvezérszarkofágok. G. Rodenwaldt az 1950-es években a négy római kardinális erény ábrázolásaként értelmezte a szarkofágokon ábrázolt jeleneteket. A négy jelenet mindegyikét egy-egy erényhez kapcsolta: a harc a virtus, az ellenségnek való megkegyelmezés a clementia, az áldozatbemutatás a pietas és a házaspár kézfogása (dextrarum iunctio) pedig a concordia megjelenítése.

Ez az értelmezés azóta is érvényben van, de míg négy erényről beszélünk, a szarkofágreliefeken csak három jelenet látható. Rodenwaldt is csak három témát nevez meg a szarkofágok leírásakor, melyek első látásra is jól megkülönböztethetők: jobb szélen a házaspár kézfogása, középen az áldozati jelenet, baloldalon pedig a barbároknak megkegyelmező hadvezér jelenik meg. A bal szélen lévő csatajelenetet azonban elválasztja a három fő jelenettől, és mint „sarokjelenetet” írja le. Így szerinte a szélső kompozíció két erény megjelenítése volna: a harc virtus, a megkegyelmezés pedig clementia, melyek tartalmilag elválaszthatatlanok egymástól. Rodenwaldt egyenrangúnak tekinti a négy jelentet, de akkor felmerül a kérdés: miért van a virtusnak alárendelt szerepe a többi erénnyel szemben?

H. Wrede hangsúlyozza, hogy három jelenet ábrázolásáról van szó a szarkofágok oldalán, melyek az elhunyt hadvezért három erény (clementia, pietas és concordia) gyakorlása közben mutatják be. A virtust szerinte magában foglalja a clementia-jelenet, mivel a kegyelem gyakorlása feltételezi a győzelmet, melyet a virtus segítségével szerez meg a hadvezér. Wrede feltételezi azt is, hogy a két katonai erény, virtus és clementia felcserélhetők: a hadvezérszarkofágokon a clementia dominál, míg a csatajelenetes szarkofágokon virtus a relieftéma, s a többi három erény a szarkofág rövidebb oldalain vagy a fedelén kap helyet.

Míg Rodenwaldt a clementia és a virtus egyenrangúságát hangsúlyozza, Wrede utal rá, hogy a clementia jelentősége növekszik Antoninus Pius és Marcus Aurelius uralkodása idején. (Perszonifikációja gyakran megjelenik pénzérméiken is.) E tanulmány szerzője szerint azonban a clementia-ábrázolás előfordulása még nem jelenti ennek az erénynek a dominanciáját. Ellenkezőleg: az egyidejű pénzérméken és az ismert állami reliefeken a virtus- és victoria-ábrázolás túlsúlyban van a clementia-jelenetekkel szemben.

Az is kérdéses, hogy a hadvezér-szarkofágok baloldali jelenete tényleg clementia és virtus megjelenítése-e. A foglyok alávetése a győztes hadvezérnek utalhat iustitiára (az igazságosságra) is, ugyanis az ikonográfiai különbségek nem egyértelműek a két erény, clementia és iustitia között. Az nem mérvadó, hogy a hadvezér áll vagy ül a jelenetben – mint ahogy Rodenwaldt gondolta –, sokkal fontosabb a gesztusa és a legyőzöttek fellépése: ha önként és bocsánatkérően alávetik magukat az ellenséges hatalomnak, az a győztes clementiáját mutatja be, ha viszont kényszerítve, fogolyként vezetik oda őket, az a hadvezér iustitiájának gyakorlására utal. E jelenetek ábrázolásában azonban a hadvezérszarkofágok meglepően következetlenek: a legyőzött barbárok viselkedése néha még egy ábrázoláson belül sem egységes, és sokszor a hadvezér reakcióját is nehéz értelmezni. Éppen ezért a tanulmány szerzője szerint nem is az a lényeg, hogy a hadvezér a clementia vagy a iustitia erényét gyakorolja-e, hanem az a fontos, hogy hatalmi pozícióban van. Ezeket a jeleneteket a senatori rend tagjai a reprezentatív állami művészetből vették át. S míg ott a császárnak fontos volt, hogy hangsúlyozottan és elkülönítve utaljon clementiájára, illetve iustitiájára, addig a senatoroknak az volt a lényeg, hogy egyáltalán elérték ezt a hatalmi pozíciót. Tehát itt nem elsősorban a konkrét erényeket, nem a clementiát vagy a iustitiát ábrázolták, hanem a katonai hatalmat, az imperiumot.

Így a hadvezérszarkofágok jelenetei már nem magyarázhatók a négy római kardinális erény ábrázolásaiként. A három jelenet – imperium, áldozat, házasság – az elhunyt életének három területét mutatja be: a magánéletét, ezen belül elsősorban a feleségéhez fűződő viszonyát és férj illetve családapa-szerepét; a közélet területét, melyben a közösség, az állam javára tevékenykedik, és magistratusi karrierje révén tekintélyt szerez; s végül az istenek iránti magatartását, ahol a pietas erényének gyakorlása garantálja számára a sikert mind a magán- mind a közéletben, (ez a hatása indokolja ennek a jelenetnek középen való elhelyezését is). Ezeken a területeken természetesen ismét szóba kerülnek az erények: pietas jellemzi az istenekhez való viszonyát, a concordia pedig meghatározza a feleségével való kapcsolatát.

Végső soron a képek más értelmet nyernek, mint pusztán erényfogalmak ábrázolásai. A hadvezér-szarkofágokon tehát a társadalmi érintkezés három központi területe jelenik meg: a családhoz, a közösséghez és az istenekhez való viszony.

Susanne Muth: Drei statt vier. Zur Deutung der Feldherrnsarkofage (Négy helyett három. A hadvezérszarkofágok jelentése). Archäologischer Anzeiger, 2004. 1. Halbband 263–273. old.

Nagy Márta