Klió 2007/2.

16. évfolyam

A falusi világ viszonyulása az első világháborúhoz

 

 

A romániai kommunizmus 1989-es véres bukását követően a román történetírás egységes irányzatot képviselő jellege is megszűnt, a kiszélesedett skálájú kutatási lehetőségek, a vélemény szabadabb kifejezése meglehetősen tarkává tették. Habár mind a mai napig megtör­ténik az is, hogy „komoly” munkaként elkönyvelve a legprimitívebb nacionalizmus gondolatvilágával és kifejezéseivel ellátott könyvek is megjelennek, akad azért elég sok üdítően mérsékelt, színvonalas munka is. Ezek közé sorolható Eugenia Bârlea könyve, mely az első világháború korabeli erdélyi román falusi élet képét vetíti az olvasó elé.

A könyv első fejezete a XIX. századközép erdélyi társadalmi, gazdasá­gi viszonyait mutatja be, különös hangsúlyt fektetve az agrárvi­szonyokra. Nem hanyagolja el azonban a bank- és népbankrend­szer fejlődésének bemutatását, az erdélyi románság fejlődését, a demográfiai mutatók alakulását a kivándorlások, járványok és elhalálozások tükrében sem. Ezekkel párhuzamosan az akkori, a Monarchiában kisebbséget képvi­selő Román Nemzeti Párt politikai stratégiáját is elemzi. Aki esetleg egyáltalán nem ismerné a XX. század eleji erdélyi román társadalmat, e bemutatásokon keresztül könnyen megismerheti. „A parasztság életkörülményei” alfejezet bármilyen akadémiai szintű tanulmánykötetbe is beillene, akárcsak a „ Munka és ünnepnapok” c. fejezet is. Magát a stílust sajátos, könnyed, derűs humor jellemzi, főleg írott visszaemlé­kezésekre fekteti a hangsúlyt, és mindeközben nem minősíti sem pozitívan, sem negatívan sem a magyar, sem a birodalmi politikát. Ennek, a társadalmi élet bemutatásának szentelt fejezetnek a keretén belül természetesen a parasztság életének ábrázolására szánt alfejezetek jóval nagyobb teret foglalnak el, mint mondjuk azok, melyek a papság vagy a középosztály életmódjának ismertetésével foglalkoznakk.

A második fejezet címe „A román falu helyzete a háború éveiben”. Itt a szerző sok levéltári anyagot használ, melyek a román állami és egyházi levéltárak anyagából származnak. Mind statisztikai, mind pszichológiai szempontból is elemzi a rekrutálás, a háborús költségek hatásait az emberek életére. Különös érzékenységet mutat a paraszti gazdaságok helyzete iránt, nemzetiségtől függetlenül szó van magyar- és román parasztokról egyaránt. Az erkölcsi téren beálló változásokra különösen nagy hangsúlyt fektet, és ezeket jól közelíti meg és ragadja ki. A háború és ezen keresztül a halál közelsége a frontra kerülő katonákat egyrészt megkeményíti, másrészt pedig, a holnap bizonytalan­ságának tudatában, mindenki intenzívebben igyekszik élni. Ennek következtében az erkölcsök megromlanak, a szexuális élet és az alkohol­fogyasztás intenzitása is megnő. Ezeket a szerző általános jelenségekként fogja fel és így is próbálja érzékeltetni.

Különösen érdekes és szakmai szempontból értékes a román papság háborúhoz való hozzáállásának elemzése. Amint kiderül, ez távolról sem volt egységes, a görög-katolikus és pravoszláv egyházak papjai közül többen is híveiket hazafiasságra, a Monarchia iránti hűségre buzdítják, mások ennek épp az ellenkezőjét teszik, az irredenta eszmék felkorbácsolásával. Külön alfejezet szól a háborúban elesettekről, „A falusi elit és ennek áldozatai az országért” címmel.

A harmadik fejezet a „Háború és halál”  címet viseli, és kimondottan antropológiai elemzés jellegű. A szerző itt van igazán elemében, kiderül, hogy mennyire jól dokumentált a téma, és mennyire jól ismeri a román paraszti mentalitást. A könyv egészében ez az első olyan fejezet, melyben az analógiákat nem a különböző erdélyi etnikumok, hanem az össz­románság keretén belül keresi. Ennek oka valószínűleg az, hogy nem konkrét anyagi, hanem a mentalitás szintjén fellépő problémát tárgyal. Általánosítva mutat rá arra, hogy míg a természetes elmúlás esetén a beletörődés, addig a hirtelen fellépő, erőszakos halál esetében a félelem az emberi psziché jellemzője. Különösen értékes egyház- és vallástör­téneti szempontból az a két alfejezet, mely „A tábori pap és tevé­kenysége”,  valamint „Az egyház és a háborúra vonatkozó diskurzusa” címet viseli.

A negyedik fejezet „A román katonák fogságban” címet viseli, természetesen az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében harcoló, fogságba eső román katonákról szól. Ebben a fejezetben legfőképp az oral history módszereivel dolgozik, annak ellenére, hogy ő maga nem találkozhatott az idézett személyekkel. A főbb források ez esetben a visszaemlékezések, naplók, levelek, és természetesen nem marad el a népi folklór sem. Ezek az orosz, olasz vagy akár nyugati fogságba esett román katonák univerzumát elevenítik meg, az ő mindennapjaik­ból, tevékenységeikből, gondolatvilágukból adnak ízelítőt. Éppen úgy helyet kap benne a mindennapi kétkezi munka, mint például a mezőgazdasági tevékenység, vagy az olyan szellemi szintű jelenségek, mint a hadifoglyok nacionalista vagy bolsevik eszmerendszerhez történő viszonyulása, hozzáállása.

Az ötödik és egyben legutolsó fejezet a „Nagy Egyesülés” címet viseli. Ez az az esemény, amit máskülönben a mindenkori nacionalista román történetírás a legszívesebben kiemel és hosszasan elemez, no nem annyira kritikai hozzáállással, mint felsőfokú díszítő jelzők és pátosszal teljes ömlengések tömkelegével. A szerző ez esetben azáltal kerüli el a máskülönben elkerülhetetlennek tűnő csapdát, hogy ezt az eseményt a kor többi eseményeinek keretébe helyezi. Fő gondolata az, hogy míg a háború végén a Monarchia felbomlását követő zűrzavarban a legtöbb forradalom baloldali jellegű volt, az erdélyi románság esetében a kollektív érzés a nacionalizmus, a nemzeti eszme irányába mozdult el, a wilsoni elvek hatására is. Az elégedetlenséget a megjelenő influenza­járvány is fokozta. Szerinte a megmozdulásokat nagymértékben elősegítették a magyarok által a román lakosság ellen elkövett atroci­tások, de ugyan­akkor rámutat arra is, hogy a legtöbb esetben a tömeges román megmozdulások is egyszerű rablás céljával történtek, és a magyar arisztok­rácia, valamint a zsidóság ellen irányultak. Az ilyen kényes kérdésben igyekszik azonban nem általánosítani, és a képet a valóság minél objektívebb bemutatása érdekében árnyalni. Többek között ír például arról is, hogy a partiumi románság ellen elkövetett atrocitások elkövetői között nemcsak magyarok, hanem románok is voltak. A gyulafehérvári népgyűlésről – első és utolsó ízben a munka során – a legvégén ír, megilletődve, pátosszal teli hangvétellel, anélkül azonban, hogy túlzásokba esne.

Összességében az egész munka olvasmányos és jól dokumentált. Végigvonul rajta egyfajta derű, mely a negatív események olvasatát is megkönnyíti, elfogadhatóbbá teszi. Különösen sok folklórszöveget használ, melyeknek, a dokumentáció mellett, hangulatkeltő szerepük is van.

A könyv nagy előnye az, hogy hangvétele eltér az eddigi román történetírás sablonos hangvételétől. Nem a dualista kor magyar arisztokráciája ellen íródott panaszkrónika, az eseményeket, jelensége­ket inkább magyarázza, mint minősíti. Bármilyen nyelvre lefordítva értékes információforrás lehet bárki számára, aki meg szeretné ismerni az első világháború-kori erdélyi román társadalmat.

 

Eugenia Bârlea: Perspectiva lumii rurale asupra primului război mondial (A falusi világ viszonyulása az első világháborúhoz). Editura Argonaut, Cluj-Napoca, 2005, 315 o.

 

Lakatos Artúr