Klió 2007/2.

16. évfolyam

Vázlat a szlovén antiszemitizmus egy korszakáról

A szerző ugyan bevallottan csupán a téma vázlatos bemutatására vállalkozott, de számos fontos tényt és összefüggést tárt fel a Horvátországba és Csehországba került szlovén értelmiségiek antiszemitizmusáról. Bár a szlovén lakta területeken Közép-Európa egyéb térségeitől eltérően szinte alig éltek zsidók, a szlovén társadalmat átitatta az antiszemitizmus. A szlovén értelmiség egy részében meglehetősen erős volt a németellenesség, mivel a szlovénok nemzeti törekvései nem teljesültek az osztrák–németek vezette birodalomban. Az antiszemita szlovén értelmiségiek úgy vélték, a német expanzió, a német nacionalizmus nem lenne olyan erős, ha azt nem támogatnák a németek szimpátiáját elnyerni kívánó zsidó liberálisok, beleértve a zsidó sajtót is. Mind a szlovén katolikusok, mind pedig a szlovén liberálisok úgy vélték, valamiféle zsidó összeesküvéssel van dolguk. Különösen jól látható ez azoknál a szlovén értelmiségieknél, akiket a sorsuk részben Horvátországba, részben Csehországba vetett.

Az 1850-es évek elején a Bach-rendszer a szlovén értelmiségiek egy részét Horvátországba vezényelte annak érdekében, hogy távol tartsa őket a szlovén nemzeti ideológiától. A szlovénok Horvátországban fölfedezték, hogy amíg az osztrákok nem tették lehetővé, hogy a szlovén legyen a hivatalok és az iskolai oktatás nyelve, addig Horvátországban ez „engedélyezett” volt. Ezért, bár kényszerből kerültek Horvátországba, jól érezték ott magukat, de zavarta őket a zsidók viszonylag nagy száma. Az egyik legjelesebb Horvátországba került szlovén, a pánszláv eszméket valló, romantikus russzofil író, Janez Trdina volt. Az ő antiszemitizmusát éppen a russzofilizmus különböztette meg a többi szlovén antiszemitáétól. Ő is hitt a zsidó összeesküvés elméletben, de Varazsdra kerülvén, mindenekelőtt azért ítélte el az ottani zsidókat, mert azok az orosz-török háborúban az utóbbiakat támogatták. Trdina szerint a zsidóknak bele kell vegyülniük abba a népbe, amelyikkel együtt élnek. A horvátokat arra hívta fel, hogy segítsék a zsidók integrációját a horvát társadalomba, s azt remélte, hogy a zsidók majd szégyellni fogják német nyelvüket, s elkezdenek a „dallamos nemzeti nyelven” beszélni.

Hazai felsőoktatási intézmények hiányban a szlovénok arra kényszerültek, hogy külföldön képezzék magukat. A nemzeti elkötelezettségűek egy része azonban elkerülte a grazi és a bécsi egyetemeket, s inkább a prágait választotta. Bár az ide került szlovénok többnyire lelkes hívei voltak Prágának, Franjo Marn nehezményezte, hogy Prága tele van zsidókkal. Kifogásolta, hogy hűek maradtak apáik hitéhez, hogy csak kevesen katolizáltak, holott Marn úgy vélte, hogy a zsidó kérdést úgy lehet megoldani, ha a zsidók katolizálnak. Szerinte a konvertált zsidók tiszteletreméltóak, műveltek és jó katolikusok. A katolicizmus hiánya és a túl sok zsidó miatt végül is elhagyta Prágát, és Grazban folytatta tanulmányait.

A Prágába jutott szlovénok azonban nem csupán az antiszemita cseh sajtó termékeivel ismerkedhettek meg (például a Ceská obrana cíművel, amelyik alcíme szerint antiszemita politikai újság volt), hanem T. G. Masaryk munkásságával is, amely úgy közelítette meg a nemzeti és a szociális kérdéseket, hogy abban nyoma sem volt az antiszemitizmusnak. Masaryknak éppen ezért igen jelentős szerepe volt a cseh Dreyfus-per, a Hilsner-botrány leleplezésében. Hilsnert azzal vádolták, hogy megölt egy fiatal cseh lányt, s az esetet a cseh és a szlovén antiszemiták újabb kampány szítására használták fel. Mindent megtámadtak, ami zsidó volt: a zsidó lapokat, a zsidó írókat stb. Írásaik tele voltak az állítólagos rituális gyilkosság taglalásával, s ekkor történt, hogy Masaryk két cikkben is bizonyította, hogy a bírósági eljárás konstruált volt, s egyúttal harcot indított az antiszemita sajtó ellen. A katolikus szlovén sajtó erőteljes küzdelmet folytatott Masaryk ellen, s felháborodva kérdezte: „A zsidók kíméletlenül megöltek egy szláv leányt, és egy szláv professzor nyilvánosan védelmezi a gyilkosokat. Létezik-e ennél undorítóbb erkölcstelenség?”

Amikor a Hilsner-ügy felülvizsgálatakor felmentő ítélet született, a szlovén antiszemiták nem érezték szükségesnek, hogy revideálják nézeteiket, sőt tovább folytatták vádaskodásaikat. Ez az ítélet szerintük „új megvilágításba helyezte a keresztény nemzeteket és a zsidók szupremációjával végződött. (…) Az ítélet megújította azt a felfogást, hogy volt egy idegen, aki visszaélt a keresztény népek ezer éves vendégszeretetével csak azért, hogy anyagilag és morálisan leigázza őket; egy idegen, aki minden jót a kereszténysége és a keresztényekkel szembeni állatias szenvedélytől áthatott gyűlölettel fizet vissza.”

Masaryk számos szlovén követője – köztük sokan liberális, illetve szociáldemokrata meggyőződésűek – csöndben követték ezeket a támadásokat, és még legelszántabb hívei sem voltak készek arra, hogy felemeljék a szavukat ezek ellen.

A szlovén liberálisok ugyan néhány dologban erősen különböztek a katolikusoktól (nyíltan agitáltak a Monarchia-beli szlávok nagyobb szerepvállalásáért, hangsúlyozták a szláv kölcsönösség és szolidaritás fontosságát, az Oroszországgal való szorosabb kapcsolat érdekében agitáltak), de az antiszemitizmus tekintetében kevés különbség volt köztük. A Hilsner-ügyben azonban sokkal visszafogottabbak voltak, mint a konzervatívok. Nem nagyon tárgyalták az ügyet, igaz nem is támadták a zsidókat, módszertani kifogásaik voltak, a konzervatívok Masaryk-ellenes támadásaira pedig nem reagáltak. Attól tartottak ugyanis, hogy a cseh és szlovén klerikális antiszemitizmus megsemmisíti a cseh liberalizmust.

Egyikük, Ivan Zmavc, aki kezdetben (akárcsak a szlovén értelmiségiek egy viszonylag tekintélyes csoportja) Masaryk prágai követője volt, szembekerült mesterével és összekötötte a nemzeti, a szociális és a gazdasági kérdést, s úgy vélte mindez szoros öszefüggésben van a kulturális és nemzeti-politikai függetlenség ügyével. Mindenekelőtt a gazdasági ügyekben kapcsolta össze a judaizmust és a szociáldemokráciát, a zsidó kérdést pedig faji jellegűnek tekintette. A zsidó kérdést egyfajta társadalmi betegségnek vélte, amit csak nyíltszívűséggel és igazságszeretettel lehet gyógyítani. „A nagytőkés rendszer és a judaizmus csak úgy szüntethető meg, ha az árja nemzetek végre megkezdik belső etikai regenerációjukat, s fizikailag és spirituálisan megújítják önmagukat; ez lenne a szlovénok számára is valóban megfelelő igazi evangélium...”. Ugyanakkor azonban az árjákkal szemben is kritikus volt. „Ha az árják nem csupán a zsidók között keresnék a társadalmi rossz minden bűnét, hanem önmagukban is, akkor sokkal gyorsabban megoldhatnák a zsidó kérdést is.” Figyelemre méltó, hogy az írást közlő liberális Slovenski narod című újság szerkesztője a következő módon határolódott el a szerzőtől: „… nem értünk egyet Zmavc valamennyi tézisével, de nincs érvünk arra, hogy megalapozzuk kétségeinket, mivel Szlovéniában nincsenek zsidók.”

A szlovénok körében erős volt az a meggyőződés, hogy a Szlovén Szociáldemokrata Párt (bár a szerző így emlegeti, ennek igazi neve Jugoszláv Szociáldemokrata Párt, szlovén rövidítése JSDS) a zsidók befolyása alatt áll, mivel internacionalizmust és vallási közömbösséget hirdet. Voltak, akik szerint a JSDS létrehozása a szlovén politikai élet legkárosabb eseménye volt, s annak a ténynek a fontosságát hangsúlyozták, hogy az osztrák és a német szociáldemokrata pártban a zsidók jelentős szerepet játszanak. Ez a meggyőződés tükröződött abban a levélben is, amit Zmavc Anton Dermotának – Masaryk egyik legfőbb szlovén hívének, a JSDS tagjának – halála alkalmából küldött Dragotin Loncarnak, ugyancsak Masaryk hívének, a JSDS tagjának. A levélben kifejtette, az tartotta őt vissza attól, hogy a párthoz csatlakozzon, hogy azt a zsidók vezették. „Mint a zsidók ellenfele, a szociáldemokráciát a judaista kapitalizmus élcsapatának tartom (…) Dermota, úgy vélem, független volt, de még azt is elfogadhatóbbnak tartanám, ha katolikus lett volna, mintha közvetlenül a zsidók befolyásolták volna…”

Zmavc Masaryk segédje szeretett volna lenni, de legalábbis a párgai egyetemen szeretett volna állást kapni. Amikor azonban Masaryk elolvasta Zmavc antiszemita írásait, azonnal megakadályozta, hogy Zmavc az egyetem alkalmazottja lehessen. Érdekes, hogy Zmavc az elutasítás ellenére is kapcsolatban maradt Masarykkal, hiszen az egyik társalapítója volt a Masaryk-féle munkásakadémiának.

Bár a Prágában tanuló szlovén diákok többsége politikailag nem kötelezte el magát, s a nyilvánosság előtt nem mutatkozott antiszemitának, de azok, akik más cseh politikusok, például Karel Kramar, vagy Vaclav Klofac elveit követték, politikai platformjukat a nyílt antiszemitizmusra építették. Ez azért is figyelemre méltó, mert Kramar és az úgynevezett neoszlavisták¹ nyíltan nem voltak antiszemiták. Klofac azonban az volt, s pártjának programját, a szláv munkások nemzeti és szociális felszabadítását, egyebek között az antiszemitizmusra építette. Megyőződése szerint a proletariátus nyomora részben az érzéketlen és tekintet nélküli judaizmus következménye.

Klofac szlovén hívei közül Fran Radešcek nevét kell megemlíteni, hiszen ő volt a Szlovén Nemzetiszocialista Párt megalapítója, s programját Klofac pártprogramjára építette. Az antiszemita beállítódás következményeként Radešcek és köre meg volt arról győződve, hogy a JSDS vezetői a szlovénok, illetve a szlovén munkásosztály érdekei ellen dolgoznak. Ezért arra törekedtek, hogy a szláv proletárok érdekében kidolgozzák a szocializmus szláv típusát. Radešcek és Klofac antiszemita érvei a szlovén konzervatívok nézeteihez álltak közel.

A csehek és a szlovénok két hagyományos ellenséggel küzdöttek, a zsidókkal és az osztrák-németekkel. A Horvátországban és a Prágában élő szlovénok azonban a zsidókat sokkal veszélyesebbnek és a társadalomra nézve ártalmasabbnak tartották, mint a németeket, vagy (Horvátországban) a magyarokat. A szerző úgy véli, hogy a szlovén értelmiségiek antiszemitizmusa szoros kapcsolatban volt németellenességükkel, sokaknál pedig tradicionális katolicizmusukkal is. Ez egyfajta reakció volt a Monarchián belüli egyenlőtlen nemzeti helyzetre, illetve arra, hogy túl gyengék voltak ahhoz, hogy az ausztriai szlávok között érvényesülhessenek.

Irena Gantar Godina: On the attitude of Slovene intellectuals in Bohemia and Croatia to Jews. (Szlovén értelmségiek állásfoglalása a zsidókról Csehországben és Horvátországban) In: Dve domovini. Razprave o izseljenstvu Two Homelands. Migration Studies. Ljubljana, Inštitut za slovensko izseljenstvo ZRC SAZU, 2006, 133–143.

Szilágyi Imre

1. Erről lásd: Irena Gantar Godina: A szláv kölcsönösség a századfordulón, KLIÓ, 1996/3, 91–94.