Klió 2006/3.

15. évfolyam

Adatok egy akadémia történetéhez

 

 

Különös kulturális örökséggel büszkélkedhet a „Nagy Sziget”, Madagaszkár: itt alapíttatott az afrikai diaszpóra első akadémiája 1902-ben. A párizsi székhelyű Académie des sciences d’outre-mer (Tengerentúli tudományok akadémiája) 2003-ban ünnepi ülést tartott ezen Akadémia alapításának 100. évfordulója alkalmából, amelyen több felszólaló vázolta e száz év történelmének különböző aspektusait; ezek közül emelünk ki néhányat.

J.-C. Hébert, aki három ízben a helyszínen tanulmányozhatta Madagaszkár történelmét, a sziget benépesítése körüli vitákat elemzi, és próbálja – a legújabb kutatási eredmények alapján –azokat tisztázni. Véleménye szerint a „törzsek eredetének vizsgálata már csak azért is fontos és kikerülhetetlen, mert ettől függ a malgas kormányban való részvételük aránya.” Kiindulópontja kategorikus: a sziget partvidékén letelepedett etnikumok egyértelműen indonéz származásúak, bármennyire sötét is bőrük színe. Az első szigetfoglalások a VI–VII. században zajlottak. Vándorlásaik során az Indonéziából tengeri úton érkező leendő szigetlakók nem érintették Indiát, Ceylont vagy Afrika keleti partvidékét; tétel, amely ellentmond H. Deschamps, neves Madagaszkár-kutató évtizedeken át terjesztett és elfogadott állításának. Hébert a malgasok által ismert csillagok és csillagképek neveit is indonéz eredetűnek tekinti.

P. Vérin szintén ismert Madagaszkár-kutató, Madagaszkár és Francia­ország negyedszázados kulturális kapcsolatait ismerteti összekötve azokat az adott korszak (az utóbbi 25 esztendő) madagaszkári történelmével: politikailag és kulturálisan sebzett évek voltak ezek, amikor a francia nyelv oktatása áldozatául esett a malgasizáló törekvéseknek, azaz minden áron elsősorban a malgas nyelvet erőltették az iskolákban, az irodalom oktatása pedig a marxista szerzők terjesztésében merült ki.

Milyen előzmények után jött ez az éra? Nos, a XIX. század utolsó éveiig kell visszamennünk, amikor a sziget francia gyarmatosítása következtében a francia lett a kötelező nyelv, amelynek elsajátításában a francia kultúrán nevelkedett helyi – malgas – elit járt elől, számára e nyelv tudása társadalmi fölemelkedést, nem egyszer francia állampolgárságot is hozott. Az 1960-ban elnyert függetlenség nem sokat változtatott a francia nyelv helyzetén. Kritikus állapotot hozott a 2001. decemberi elnökválasztás, amelynek eredményeit a mostani elnök kárára meghamisították, az új elnök – aki tehát csalás útján került pozíciójába – korruptnak, nemzetellenesnek bizonyult; elnöki székéből csak a malgas tömegek, a malgas nép 2003. januári felkelése és a nemzetközi nyomás vetette ki. Az első fordulóban demokratikus módon győzött és jelenleg az ország élén álló elnök hatalomra kerülése lecsillapította az elégedetlen madagaszkáriakat, s a politikai rend végül helyreállt. Az új vezetésre azonban hatalmas feladatok megoldása várt, ugyanis egy, gazdaságilag a csőd szélén álló, munkanélküliséggel, magas gyermekhalandó­sággal, korrupcióval küszködő országot örökölt a bukott diktátortól. Kultu­rális téren sem volt rózsásabb a helyzet, ugyanis a marxista irányultságú irodalom mellett a franciával szemben megjelent az orosz nyelv oktatása – ami már megszűnni látszik a főváros egyetemén. Szerencsére, a diktatúra évei alatt külföldön, elsősorban Franciaországban, jól képzett elit jött létre, amely új és egészségesebb irányba lendítette a kultúrát, az oktatást, az irodalmat.

J. Poirier, francia professzor Madagaszkár fenntartható fejlődésének kulturális előfeltételeiről beszél. Lesújtó gondolatokkal kezdi mondanivalóját: az ún. harmadik világnak a mai napig nem sikerült fejlődést – legalábbis tartós fejlődést – produkálnia, és ez Madagaszkárra is vonatkozik. A mai helyzetet egyenesen „riasztónak” tartja, s kötelességének érzi az okok keresését is, jelen esetben konkrétan Madagaszkárt illetően. Ő két fő okot emel ki: a demográfiaiakat és a kulturálisakat. A demográfiai okok elsősorban a szigetre – és Afrikára – jellemző magas születési arányszámban keresendők, ami az amúgy is fejletlen gazdaságot csak fékezi, e mellett a hibás gazdasági programok, sőt, a közjavak elherdálása is csak másodlagosan jön szóba. Összehasonlításul Kína és India példáját hozza föl: Kína – amely pillanatnyilag a világ egyetlen, az USA-val is versenyképes országa (!) – képes volt a születések számát drasztikusan csökkenteni, ennek eredménye az igen gyors gazdasági fejlődése; ugyanezt India még nem volt képes megtenni, gazdasá­gilag ezért gyengébb Kínánál. A kultúra viszonylatában a még ma is létező mágia, a természetfölötti erőkbe vetett hit és az ezt kísérő gyakorlat (jósok, jövendőmondók, varázslók, kuruzslók virágzása a harmadik világ lakosai között) fejlődést akadályozó egyéb tényezők. A szerző nem kiirtani akarja ezzel a hagyományokat, hanem arra szólít fel, hogy az azokban rejlő lehetőségeket is használják fel a fejlődést célzó intézkedésekben.

A madagaszkári Akadémia – pontos és teljes nevén Académie nationale des arts, des Lettres et des sciences – Nemzeti művészeti, irodalmi és tudo­mányos akadémia) – történetéből villant fel néhány mozzanatot két szerző, R. Ranjeva és Y. Rabetafika-Ranjeva. Véleményük, hogy Mada­gaszkár francia gyarmatosítását követnie kellett az „erkölcsi hódításnak”. Az 1902-ben alapított madagaszkári Akadémia Franciaország hatalma alatt született meg, de volt egy angol elődje: a II. Radama király által 1862-ben létrehozott Academy, amely a Londoni Misszió tevékenységének köszön­hetően látott napvilágot. Ennek az intézménynek a gyűjteménye azután átkerült a franciák (pontosan Gallieni) által alapított Akadémiához. Tudnunk kell, hogy az angol támogatással II. Radama király által létrehozott Academyt szisztema­tikusan lerombolták, magát a királyt pedig megölték.

De mi jellemezte ezt az Academyt? Nos, oktatási programjai között a következők szerepeltek: tánc, fizika, asztronómia, a Szentírás, költészettan, nyelvtan, matematika. S hogy mindezek mellett megszűnt létezni? Ennek oka a malgas tagok erkölcsi viselkedésében keresendő: a misszionáriusok sem ezt, sem az intézmény által terjesztett eszméket nem viselték el. Az 1902-ben Gallieni által felállított Akadémia alapfeladatai közé tartozott a malgas nyelvészet, etnográfia és a szociológia, valamint a régi malgas társadalom politikai és igazságügyi intézményeinek elmélyült, módszeres tanulmányozása. Mai elnevezését és feladatainak kijelölését az Akadémia 1993-ban kapta, 2002-ben célul tűzte ki, hogy kijelölje a malgas nyelv helyét az idegen nyelvekkel szemben, melyeket a „gazdaság, a politika, a nevelés – oktatás és a kultúra területén” használnak. Új irányt vettek a tudományos kutatások a transzdiszciplináris módszer, valamint a Madagaszkár iránt érdeklődő tudósok munkájának az Akadémia tevékenységébe történő bevezetése révén.

Végül az Akadémia elnöke, R. Andriamananjara vázolta intézményének jelen­legi helyzetét és céljait; kiemelte, hogy az egyre inkább az ország elvárásaihoz és valóságához akarnak alkalmazkodni, mégpedig négy szekció révén, amelyek a következők: művészet és nyelv, erkölcs- és tudománypoli­tika, alaptudo­mányok és alkalmazott tudományok. A konkrét cél pedig: „Tovább munkál­kodni a tudomány haladása érdekében, illetve társaságunkból hasznos Akadémiát csinálni.”

Alapvetően rövid beszámolókat találunk a témáról, de talán ezért is tömörek, változatosak, lényegre törők, s ami talán a legfontosabb és legértékesebb bennük: nem egy száraz, csak az adott Akadémia szűken vett történetét mutatják be, hanem az intézményt tágabb kontextusba helyezik, így magáról a „Nagy Sziget”-ről, Madagaszkárról is sokat megtudhatunk.

 

Centenaire de l’Académie Nationale des Arts, des Lettres et des Scičnces de Madagascar (A Madagaszkári Nemzeti Művészeti, Irodalmi és Tudományos Akadémia századik évfordulója). In: Mondes et Cultures, tome LXIII – 1 – 2 – 3 – 4 – 2003. Párizs, Académie des scičnces d’outre-mer, 2004, 739 o. 196–272. o.

Kun Tibor