Klió 2006/2.

15. évfolyam

Nagy Frigyes hadserege

E könyv szerzője, Philip Haythornthwaite a XVIII. és XIX. század hadtörténe­tének elismert tudósa, akinek több mint 40 könyve és 20 kisebb tanulmánya jelent meg, egyenruhákkal, hadseregek történelmével kapcsolatban. Művében Nagy Frigyes hadseregéről ad igen részletes leírást. Korábbi művei is egyes nemzetek fegyveres erőivel foglalkoznak.

A könyv útmutató a XVIII. század hadseregeinek tanulmányozásához. Az olvasók a könyv segítségével nyerhetnek betekintést e század hőseinek mindennapjaiba, átfogó képet kaphatnak a különböző alakulatok egyen­ruháiról, s megismerhetik az egyes alakulatok vezetőit, ütközeteinek helyszínét, időpontját.

A szóban forgó könyv két részre oszlik, a gyalogság és a lovasság törté­ne­tére. Illusztrációk, térképek, vázlatok szerepelnek benne. A bevezető­ben a szerző bemutatja, hogy Frigyes hadserege valójában mekkora és milyen kiképzett volt. Ügyel a részletekre és pontos leírást ad a katonák testfelépítéséről, harci képzettségükről.

A szerző említést tesz a szolgálati időről. Minden férfi addig volt köteles a hadseregben szolgálni, amíg valamilyen komolyabb sérülést nem szenvedett – ami alkalmatlanná tette a katonáskodásra – vagy elég időssé nem vált a háborúskodáshoz.

A bevezető után a hadsereg rendszerére tér ki Haythornthwaite. Itt a sereg szervezetéről, felépítettségéről olvasunk, kinek mi volt a feladata, melyik tiszt milyen feladatkört látott el. Megtudjuk, hogy egy zászlóalj öt muskétás századból és egy gránátos századból állt. Minden századnak volt saját vezetője, parancsnoka, egy első tiszt, egy vagy két hadnagya, egy trombitása, 16 tisztje egység nélkül (például: a kométás), valamint egy kisebb számú egység, amelyek katonái csupán „papíron voltak alkalmasak” a harcra, valójában azonban már kiöregedtek a szolgálatból.

Haythornthwaite felsorolja az 1756, illetve 1747-es adatokat. Itt megemlíti, hogy egy ezredben 50 tiszt, 118 vagy 160 egység nélküli tiszt, 38 dobos, 6 fuvolás, 6 oboás, 12 utász, 1220 muskétás és 196 gránátos szolgált. Majd beszél a gránátos egységekről, akiknek szolgálati idejét egészen eltérő módon számították, mint társaikét. A gránátosok a XVIII–XIX. század hadseregeinek elit egységei voltak.

A könyv megemlíti a katonák magasságának kimagasló fontosságát. Az „Óriás Gárdának” szentel egy kisebb alfejezetet a szerző, amelyben említést tesz szolgálatukról és a katonák tulajdonságairól.

Haythornthwaite felsorolja a külföldi ezredeket, amelyekből igen tekintélyes mennyiséget találunk a könyvben. Például: a brandenburgiak ezredei: 1., 12., 13., 18., 19., 23–27, 34. Majd sziléziaiak, felső-sziléziaiak, keleti-poroszok, pomerániaiak, magdeburgiak, vesztfáliaiak, stb. Majd egy hosszabb fejezetben kitér a porosz hadsereg taktikájára is. Ezt igen aprólé­kosan tárgyalja. Menetelés, manőverezés, alakzatváltás a csatatéren, felvonulás.

A következő fejezetben a szerző rátér a porosz gyalogság egyenruhájára. Számos könyv igen hosszan és körülményesen vizsgálja és ismerteti az egyenruhák különbözőségét, sokszerűségét.

A katonák mindennapjai, szolgálati idejük alatt végzett elfoglaltságuk, valamint, hogy mivel töltötték napjaikat: e témákra szinte minden ember kíváncsi, akit megragad a történelem, a csaták tüze. Ismerjük a csaták, ütközetek időpontját, helyszínét, a seregek felvonulási útvonalát, de nagyon keveset tudunk meg magukról, az ütközetek szereplőiről. Haythornthwaite ez esetben nem okoz csalódást. Érdekes információkkal szolgál e kérdésekkel kapcsolatban.

A fegyverkezésnek, illetve a tiszteknek is szentel egy-egy fejezetet a könyv írója. A tisztek felszerelése, egyenruhája a vizsgált téma. Majd a legénység felszerelésére tér ki, mit és hogyan viseltek. Azaz a csizma, nadrág, lábszárvédő, ing, kabát, tölténytáska, kalap kerül nagyító alá. A fejezet szinte ontja a számtalan érdekes információt e témáról. Hogy mi is volt a tisztek feladata, hogyan kerültek egy ezred élére, mekkora önállósággal bírtak, miként folytatták a kiképzést, sajnos ezekre a kérdésekre nem kapunk választ. A szerző csupán egyenruhájuk oldaláról vizsgálja őket.

A következő hosszú fejezetben az író a különböző ezredeket különböző szempontok alapján mutatja be: hol alapították őket, fontosabb ütközeteiket hol és mikor vívták meg, az egyenruhájuk színéről ejt pár szót, az ezredek parancsnokairól, nemzetiségi számozásukról is olvashatunk. A szerző az 55. ezredig vizsgálódik. Majd rátér a zászlós, zenész egységekre. A fejezetet a színes illetve fekete-fehér metszetek teszik érdekessé, látványossá. Ezek segítségével élvezhetőbb a katonák egyenruhájának színvilága.

Haythornthwaite kitér a milíciára is, a népfelkelőkre, akiket 1757-ben alapítottak az ország keleti felében, egy esetleges orosz támadástól való félelem miatt.

A könyv második része Frigyes lovasságát vizsgálja. A Frigyes-kori lovasság igen sokszínű, minősége, csakúgy, mint a gyalogságé Európa-szerte ismert volt. Frigyes fiatalon a lovasságnál szolgált, így fontosnak tartotta annak alkalmazását.

A szerző a küraszír egységgel kezdi a vizsgálódást, nem véletlenül. Ez az egység támadása és lovainak mérete alapján a legerősebb és legmagasabb férfiakat igényelte. A lovasságot is felosztja az áttekinthetőség kedvéért. Könnyű- és nehézlovasságról külön-külön beszél, majd egy másik fejezetben tárgyalja a huszár egységeket.

Nem felejtkezik el a lovassági kiképzésről, menetelésről, vonulásról, manőverezésről. Hogy milyen nehéz volt a kiképzésük, azt talán a legjobban a két éves, csak a felkészülésre fordított idő jelzi. A manőverezés állandó gyakorlása, trenírozás, a pontos alakzat tartásának gyakorlása, a sorok tartása és együtt maradása volt a cél.

A szerző a gyalogság vizsgálatához hasonlóan a lovasság taktikáját is áttekinti. Ezt igen pontosan ábrázolja. Beszél a különböző alakzatokról, melyeket a hadsereg előrenyomulásnál, visszavonulásnál illetve az ütközet kezdetekor alkalmazott. Haythornthwaite kitér a támadás módjára, a csetepatéra. Részletes betekintést kapunk a portya és a támadás közötti különbségekről. Szó van a lovasság korábbi problémáiról, mint például a nehézkességről, mely sokáig a hadsereg ütőképességét gyengítette. De a lovasság szervezetének fejlődéséről is szót ejt a szerző.

A könyv a lovas egységeket egyenként vizsgálja meg. A nehézlovasság­ban együtt elemzi a küraszír és dragonyos ezredeket. Kitér egyenruhájukra, hajviseletükre, fegyverzetükre, az egységek számára. Itt, mint a gyalogságnál, szintén különbözött a tisztek egyenruhája a legénységétől.

A szakasz végén a porosz lovassági ezredeket mutatja be a szerző, elnevezéseik, számuk, ütközetben való részvételük és egyenruhájuk alapján. (13 küraszír ezredről beszél.)

A következő téma a dragonyosok. A vizsgálódás ismét az előzőekhez hasonlóan történik. Az egység felépítettsége, egyenruhája, fegyverzete, majd végezetül a különböző ezredek története, felsorolása a már korábban ismertetett szempontok alapján. (A dragonyosok esetében 12 ezredről kapunk információt.)

A könyv következő részében a huszárokról, mint könnyűlovassági egységekről beszél. A szerző egyenruhájuknak igen kitüntetett figyelmet szentel. Leírja a mentéjük színét, csákójuk formáját, jelzéseiket az egyenruhájukon, s csodálattal ír e – szó szerint – színes társaságról.

Talán egyik egységet sem jellemzi olyan részletesen, mint a huszárokat. Az író 10 huszár ezredről beszél. A téma szakirodalma alapján a huszár svadronok végezték a portyákat, biztosították a hadsereg élelmezését, ők alkották a visszavonuló sereg utóvédjét. A hétéves háborúban a porosz seregben gyakran huszár svadronok szedték be a városoktól a hadisarcot. (Elég csupán Kováts Mihályra, az amerikai függetlenségi háború magyar tisztjére gondolnunk, ki maga is porosz szolgálatban volt.)

A fejezet végén a különleges alakulatokat tekinti át Haythornthwaite. Ilyen különleges egység a boszniai csapat. Az előzőekhez hasonlóan ír az alakulatok egyenruhájának színéről, fegyverzetéről, megvívott ütközeteik helyszíneiről és időpontjairól.

Szó van a könyv végén a különböző egységek lobogóiról, melyekbe az „FR” vagy „FWR” monogram volt hímezve. Valamint megtaláljuk a „Non Soli Cedit” és a „Pro Gloria et Patria” feliratot is.

Philip Haythornthwaite igen izgalmas könyvet szerkesztett. Betekintést nyújt Nagy Frigyes hadseregébe, mely legendás volt kiképzettségéről, szerve­zettségéről. Egyedi hadseregként ismerhettük meg e könyv alapján kora hadseregei közül. Bár a sereg sikere igencsak függött vezére nem mindennapi képességeitől, mégis meghatározta a későbbiekben alkalmazott hadvezetést. Példaként szolgált minden nagyhatalom számára.

Bár Poroszország hadserege a XIX. század elejére elvesztette európai elsőségét, ennek ellenére katonáinak kiképzettsége nem volt alábecsülendő. A porosz hadsereg fejlesztéséhez szükség volt Jénára és Auerstadtra, hogy felébressze a porosz tiszteket, s magát az uralkodót is, hogy Poroszország fejlődése minden téren – földrajzi helyzete miatt – nem stagnálhat, állandóan figyelnie kell a kor viszonyait, újításait. Az állam és a hadsereg feladata a modernizáció, s haladás a kor szellemével.

 

Philip Haythornthwaite: Die Armee Friedrichs des Grossen – Infanterie & Kavallerie (Nagy Frigyes hadserege – Gyalogság és lovasság) Brandenburgisches Verlagshaus – Siegler 2004. Sankt Augustin 95. o.

 

Varga Ákos